Nemzet, 1891. szeptember (10. évfolyam, 3234-3261. szám)

1891-09-01 / 3234. szám

Szerkesztőség­­­iferenczlek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 3234. (239.) szám. NEMZET ••V _______Reggeli kiadás. ■ 1 -T-r. limn I II nf T—— -K­r- I TTUTTTI—11 Budapest. 1891. Kedd, szeptember 1. Erdő-HIVATAL.; Serencziek-tere, Athenaeum-épület, ffildeaimSk " —»■ ír Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra ........._______ 2írt. 8 hónapra ............. 6» 6 hónapra ......................................... _ 129 Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldéséért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1» Ara 6 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) —g————asaa—bebi—b­­i­i—" ■i.iii»—a— X. évi folyam. Budapest, augusztus 31. A között a sok reformmunka között, melyek Magyarország megoldandó feladatául kitüzetett, előbb-utóbb sorra fog kerülni a színészet országos rendezése is. A művésze­teknek is van közigazgatásuk s ennek ren­dezettsége vagy rendezetlen állapota vissza­hat magára a művészetek színvonalára is. A magyar színművészet közigazgatását az 1848-iki törvényhozás ideiglenesen ren­dezte s azóta a törvényhozó testület a színé­szettel leginkább csak a budget-törvények­­ben foglalkozott, még pedig olyképen, hogy évről-évre rohamosan emelte a nemzeti szín­ház és az operaház évi segélyezését. Ezenkí­vül a belügyminisztérium, amely alá, mint legfőbb rendőri hatóság alá a színészet a 48-iki törvényhozás által helyeztetett, ren­deletekkel hozott némi rendet a színészet világába. A színészetet mint foglalkozást oly sza­bad iparnak tekintették Magyarországon, amelynek üzését csak autonomice lehet kor­látozni s igy alakult az országos színész­­egyesület, mely a vidéki színészetet képviseli a hatóságokkal szemben s autonom joggal bír színészek fölvételére vagy kizárására s színigazgatói engedélyek megadására vagy megvonására; s a belügyminisztériumnak csak felügyeleti és jóváhagyási joga van e véleményező autonóm testülettel szemben. Világos tehát e szervezetből, hogy a vi­déki színészet adminisztráczionális hibáiért nem lehet felelőssé tenni a kormányt, amely csak a művészet szabadságát sértené, ha mint »rendőri hatóság« mélyebben beleavat­koznék a színészet ügyeibe, mint eddig teszi. De a törvényhozás nem fog már nagyon sokáig elzárkózhatni az elől a szükség elől, hogy véglegesen rendezze az egész szülé­szeti ügyet. Sürgető indokul szolgál pedig erre úgy a fővárosi, mint a vidéki színházak­nak úgy pénzügyi helyzete, mint művészeti nivealja s főképen a színészek nyugdíjának kérdése, amennyiben a nemzeti színház és operaház nyugdíjintézetét épen az idén kel­lett megmenteni a tönkrejutástól, rendkívüli segély adományozásával, a vidéki színészek nyugdíjalapjának megingásáról pedig épen a napokban írtak a fővárosi lapok. Mindenekelőtt szükséges volna szoro­sabb szellemi kapcsolatba hozni a színművé­szet összes intézeteit, a színészképző intéze­teket s a fővárosi és a vidéki színházakat. Határozott nemzeti szellemet kellene önteni valamennyibe. Emelni kellene a szinészkép­­zés nivealját. Be kellene hozni a külföldi tanulmányutak rendszerét e művészeti ágnál is, amint már mindenütt be van hozva. Sza­bályozni kellene a szinészfölvételt. Rendezni kellene a szerződési jogviszonyokat s ezek­nek minden konzekvencziáit. Biztosítani kel­lene a színészetet az erkölcstelen proletáriá­­tus túltengésétől. S a színészet minden inté­zetében a tisztán adminisztráczionális és a tisztán művészeti reformoknak egész soroza­tát kellene végrehajtani. Mert régi frázis ugyan, hogy a színészet erkölcsi hivatást és nemzeti missziót tölt be, de ha közelről vizsgáljuk összes színművé­szeti intézeteinket, úgy tapasztaljuk, hogy e frázis nem mindenkor és nem minden tekin­tetben illik reájuk. Az kétségtelen, hogy a színművészet odáig fejlődött ma, hogy egész sereg férfi és nő nem csak biztos, hanem itt-ott igen fé­nyes megélhetési forrást találhat benne, de a nemzeti kultúra érdekei s a magyar­ drá­mairodalom érdekei nem találnak ugyanily kielégíttetést. Pár évvel ezelőtt e helyen sürgettük, hogy nemzeti színházunk vállj­ék igazán nem­zetivé s most már örömmel konstatálhatjuk a holnap megnyíló új saison elején, hogy e jogos kívánságunk ma már a megvalósulás előtt áll, a magyar drámairodalom termékei már a múlt évadban is domináltak az idege­nek felett s reméljük, hogy a jövőben még inkább így lesz az. Sajátságos irigykedést tapasztalunk még a közvélemény nyilvános orgánumaiban is azok iránt, kik az irodalmi vagy művészeti munka vagy vállalkozás által bi­zonyos vagyonra, vagy anyagi előnyre tettek szert. Nagyon kicsinyes felfogásra vall ez. Bár csak odáig jutottunk volna már, hogy színházigazgatás és drámaírás által évenként minél több és több ember szerezhetne va­gyont. Hiszen milyen nyomorúságosak a mi viszonyaink a külföldéhez képest? Hiszen a külföldön egy-egy színdarab óriási vagyont szerez a szerzőnek s nálunk — bár gazdag színész van elég — alig van tán egyetlen drámaírónk, akik drámaírással szerzi meg kenyerét s ezt is mennyien irigylik tőle. Ha valamennyi színházunkat át fogja hatni a nemzeti szellem, akkor remélhetjük, hogy a viszonyok e tekintetben is lényegesen ja­vulni fognak. - --------------­A NEMZET TÁRCZÁJA. Augusztus 31. Kávéházban.*) Kidőlt a régi czimborák sora, Ez sírba szállt, az nőhöz pártola, Ki legzajongóbb voltam a csapatban, Bús, csöndes agglegényként itt maradtam. Magányos lettem, néma és mogorva S még egyre itten ülök e zugolyba’, A régi hely még most is az enyém, De hova lett a sok vidám legény ? Elpártolt mind, mind. És most elhagyatva Szegény poéta mit művelsz magadba ? Tán vénült szívvel uj életbe kezdesz ? Hűtlenné lennél régi hü helyedhez ? Valid bé, már majd hogy hittelenné lettél, Bolondul egy bolond leányt szerettél, Csak immel-ámmal jöttél ide már, Kicsibe múlt, hogy el nem pártolál. S aztán, midőn a nagy keserv emésztett, Hogy meg sem nyerve, elveszted a fészket, Már hitt, csalt s majd hogy el nem szólított Ama­lét, mely ránk örökké titok . . . S most itten ülsz a régi törzshelyen, Lelkedben tűnt barátság, szerelem, E hely, honnan sok társad kikopott, E hely s az emlék minden birtokod. PALÁGYI LAJOS. *) Palágyi Lajos Komor napok cz. kötete már kikerült a sajtó alól s e napokban kerül a könyvpiftorra.­­ Belföld, Budapest, aug. 31. (Az ezredtulajdo­nos sírjának megkoszorúzása.) A Jella­­sich-ezred tisztikarának, esti lapunk táviratában közölt ama tényéhez, amely szerint az ezred tisz­tikara, Jellasich volt horvát bán és ezredtulajdo­nos sírját megkoszorúzta és a sírnál az ezredes beszédet tartott, tisztelt laptársunk, a »Pester Lloyd« megjegyzéseket fűz, amelyek teljesen igazoltak volnának, ha csakugyan politikai tün­tetésről lehetne szó. Ezt azonban — az ál­talunk vett hir szerint — föltétlenül kizárt­nak kell tartanunk, mert a Janszky-ügyben ki­adott legfelsőbb kézirat kathegorikus kijelentése után, lehetetlen feltételeznünk, hogy akadjon tiszti­kar, amely leplezett avagy leplezetlen formában, a közös hadseregben a politikai demonstrácziók kul­tuszát meghonosítani akarná. A tisztikar eljá­rásában pusztán kegyeleti aktust kell tekin­teni , amelynek — a közel fekvő alkalom felhasználásával történt — kivitelében azon­ban számot nem vetettek azzal, hogy az ily kegyeletnyilvánítás egyrészt amily ke­véssé szokásos, másrészt még kevésbé időszerű és következményeiben megfon­tolandó, már csak ama magyarázatokra való tekintettel is, amelyekkel az efféle testületi "kivonulásokat még abban az esetben is kí­sérik, ha azok puszta kegyeletnél egyebet nem is jelentenek, amint hogy egyéb jelentőségüknek lenni nem lehet, nem szabad. Nagyszeben, aug. 31. (>r’románok gyű­lése.) [Az «0. É.« jelentés.] A magyarországi román nemzeti párt központi végrehajtó bizott­sága ma tanácskozásra gyűlt össze. A nagy hadgyakorlatok. — Távirati tudósítások. — Schwarzenau, aug. 31. (B. C.) Az előké­születeket már teljesen befejezték a három ural­kodó fogadtatására. A vár gyönyörűen van berendezve és az egész környék díszkerthez ha­sonlít. Az újonnan­ épített óriási istállók, a­me­lyek a német császár paripái részére készültek, valóban érdemesek a megtekintésre. Vilmos csá­szár és a szász király Bodenbachon keresztül utaz­nak Prágába, innen pedig az összekötő vasúton és Gmünden jönnek át ide. A szász király Schwar­­zenauba megy, a német császár ellenben Schwar­zenau mellett elhaladva, a nélkül, hogy ott meg­­állana, Hornba utazik. Reuss herczeg nagykövet uralkodójának külön vonatára Bodenbach-ban száll föl, a szolgálatra berendelt tisztek ellenben csak Göpfitzben. A szász király kíséretében lesz­nek : br. Hodenberg vezérőrnagy főhadsegéd, gr. Witzthum alezredes szárnysegéd, Hangh őrnagy szárnysegéd és dr. Jakobi főtörzsorvos. Györrgy szász királyi herczeg kíséretében megérkezik: br. Müller kapitány. Vilmos császár nagy és fényes kísérettel jelenik meg; körülötte lesznek: Caprivi tábornok, birodalmi kanczellár, akihez Schön­­burg herczeg vezérkari kapitány van beosztva; a német hadsereg vezérkarának főnöke gr. Schließen, a­kihez Daler vezérkari százados van beosztva, továbbá gr. Puchler udvari marsal, Wittich főhad­­segéd, Halsuke gyalogsági tábornok, főhadsegéd, Lucanus titk. tan. a polg. iroda részéről, gr. Wedel vezérőrnagy Ebmeyer százados hadsegéddel a kül­ső hivatal részéről; továbbá a következő katonai szakasz osztályfőnökök: Lippe ezredes, Weise al­ezredes, Abb udvari tanácsos, a titkos iroda tit­kárja a polgári iroda részéről , Mielenz és Schultz titkos udvari tanácsosok a katonai iroda részéről, Schwerin udvari tanácsos Kes­sel alezredes, Zitrevits alezredes és Scholl őr­nagy szárnysegédek, Leuthold dr. vezérorvos és a vezérkar főnöke, Mackensen őrnagy. Éjjel már a fő­­udvarmesteri hivatal részéről is megérkeznek: Lö­­benstein udvari titkár, Stöger pénztáros, Brankó udv. len­őr és Verbitzky irodatiszt, az udvartartás sze­mélyzetével. A testőr-lovasszá­zadból megérkeztek ma este : Schönburg herczeg kapitány, Kinsky fő­hadnagy és br. Achenthal főhadnagy. Cik­i, aug. 31. (B. C.) A 3-dik hadtest mai hadgyakorlatának az idő felette kedvezett. A gya­korlat d. u. 2 óráig tartott. A landwehr figyelemre méltó menetelést teljesített. A feltevés, amely a hadgyakorlatnak alapul szolgált következő: az északi fél fehér jelvén­nyel, a 6-dik gyalog­had­osztályból s a Dráva-völgyéből előnyomuló északi hadsereg részét képezi. Ezek a csapatok tegnap Wöllau-ig mentek, m­íg a 28. gyaloghadosztályból alkotott délkeleti fél a déli hadsereg részét képezi. A délkeleti fél parancsnoka (Wattek Ferencz altábornagy), miután az ellenség két egymás­tól távol eső ponton nyomul előre, a gyenge közép­oszlopot Rosna irányába, a legerősebb osz­lopot a jobb szárnyon Nicolai felé, a gyengébb bal oldaloszlopot pedig délnyugatra irányította. Az éjszaknyugati fél parancsnoka F­u­x Ottó altábor­nagy, két egyenlően erős párhuzamos oszlopot rendelt Dolla felé és ugyanazon irányba egy gyen­gébb baloldalvédőt küldött. Egy Landwehr-dan­­dár azt a parancsot kapta, hogy egy nagyobb északi oszlop ellen Sátorér felé vonuljon. A lovas­ság a terepnél fogva alig működhetett. Már ko­rán egymásra talált s megtámadták ugyan egy­mást, de a roham eldöntetlenül végződött.­­Még a tüzérség sem érvényesülhetett teljesen. Élén­­kebb volt a gyalogsági ütközet, melynél a régi puskaport használták. A hosszan elnyúló vo­nalban folyt heves küzdelem, három óránál tovább és csak 400 lépésnyi távolságban folyt. Az éjszak­nyugati fél egyik dandára 1/212 órakor rohamot kísérlett meg, a döntnökök azt azonban vissza­vernek nyilvánították. A király beszüntette a tüzet és miután ismét helyreállították az előbbi tűzvonalakat, újra megkezdődött a tüzelés és a gyorsan hányt lövészárkokból 12 óra felé hallani le­het a gyalogság tüzelését Zepina felől. A Landwehr megérkezett és annyira fenyegette Watteck bal­szárnyát, hogy ez sietett az erdőségen keresztül visszavonulási vonalát biztosítani. Ő felsége, ki­nek kíséretében voltak Albrecht, Vilmos és Rainer főherczegek, az egész gyakorlat lefolyását s annak minden részletét nagy érdeklődéssel kisérte. A ki­rály ismételten tett katonai, érdekes megjegyzése­ket. A többek közt arra is felhívta a figyelmet, hogy a tüzérség az esetben, ha még a döntő harcz nem kezdetett meg, takarékoskodjék a lőszerrel, de működését folyton markírozza. A hadgyakor­lat vége felé a király a landwehr csapatokat egész Prosenszke közeléig kisérte, hogy ily fárasztó út utáni menetelésüket megfigyelje s azután 2 óra körül kocsin Ciliibe ment. A gyakorlat félbesza­kít­at­ott. D. u. 5 órakor 30 teritékü udvari ebéd volt, melyen ő felségén kívül részt vettek: Bauer br. táborszernagy hadügyminiszter, Kübeck br. hely­tartó, König br. táborszernagy gyalogsági főfel­ügyelő, Fux altábornagy, Heyrowsky vezérőrnagy dandárnok, König, Rungg, Fürich, Taufar ezre­desek, Kohl alezredes, Koppreiter, Dmitrovics, Galateo, Braude, Rieálechner, Corte őrnagyok, Wagner kerületi főnök, gróf Wickenburg elnök­ségi titkár, Perasso főhadnagy, Deines alezredes német katonai attache, Brusati olasz katonai at­­taché és a kiséretbeli urak. Holnap befejezik a hadosztálygyakorlatokat és este 7 órakor ő felsége Schwarzenauba utazik. Budapest, aug. 31. = Ma tizenöt esztendeje, hogy Abdul Hamid őseinek trónjára lépett és a török birodalom kormánygyeplőit kezébe vette. Nehéz viszonyok, kemény megpróbálások kö­zött a derék férfiú erényeinek és az államfér­fim bölcsességének annyi tanújelét adta már eddig is, hogy a történelem bizonyosan Tö­rökország legkiválóbb uralkodóinak sorába fogja iktatni. Reméljük és őszintén kívánjuk, hogy Abdul Hamid ő felségének még az évek hosszú során át legyen alkalma jeles ural­kodói tulajdonságainak érvényesítésére, olyan időkben, amikor alkotni lehet inkább, mint­sem a viszontagságok ellen küzdeni. És pedig kívánjuk nemcsak Törökországnak, hanem az általános európai helyzetnek az érdekében is. Mert Abdul Hamid szultán jelentősége messze terjed birodal­mának határain túl. (3 egyik szilárd osz­lopa a konzervatív európai politikának. Olyan éles szemmel látja meg Törökország­nak igazi érdekeit, hogy nem kell kételked­nünk, hogy mindig föl fogja ismerni és szem­ben fog állani azokkal, akik az európai béke megrontására törnek nyílt és titkos eszkö­zökkel. Ezek Törökországnak is legvesze­delmesebb ellenségei. Azért óhajtjuk Török­országnak és Európának javára egyaránt, hogy Abdul Hadmid szultán minél többször megünnepelje még trónralépésének évfor­dulóját. Táviratok: Konstantinápoly, aug. 31. A »Standard« levelezője jelenti: A porta a Dardanel­lák kérdésében engedett Orosz­országnak és feláldozta szerződéses jogai egy részét (?) A porta mentegető iratot in­tézett Nelidov orosz nagykövethez amiatt, hogy az orosz önkéntes flotta egy hajóját feltartóztatták, biztosítván Oroszországot, hogy ilyesmi többé nem fog ismétlődni. Az orosz nagykövet által követelt kártérítést haladéktalanul kifizetik. A Dardanellák fő­­parancsnokát már visszahívták állásáról. Hir szerint a Dardanellák szorosa ezentúl az orosz hajók számára nyitva lesz, ellenben más nemzetek hajói előtt zárva marad (?) Végül azt írják a »Standard «-nak, hogy Salisbury fölajánlotta Törökországnak, hogy az egyptomi ügyben indítsák meg újra a tárgyalást. A szultán még nem fogadta White angol nagykövetet, mióta Glasteinből visszatért. Valparaiso, aug. 31. A »New­ York Herald«­­nak jelentik:A kongresszisták helyreállítot­ták Valparaiso és Santiago közt a vasutat és el­rendeltek, hogy Baquedano tábornok vezénylete alatt 4000 ember induljon Santiagóba. Reggel Balmaceda csapatvezérei Santiagóban értekeztek a kapituláczió végett. A kongresszisták Baquedano volt tábornokot, a chilei hadsereg fővezérét küldték ki, hogy az értekezlet után átadják a fővárost. Santiagóban megalakítják az ideiglenes kormányt. A felkelők hajóhada reggel a valparaisoi öbölbe érkezett, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. George y. Monst, a junta feje, a hajóhaddal vonult be és csakhamar átvette az ügyek vezetését, mindenek­előtt a város kapituláczióját. A külföldi haj­óraj­ok ve­zénylő tengernagyai és Martinez őrködnek a város fölött. Martinez, a tábornokok és Viel volt kor­mányzó értekezletre ültek össze. Monst a föltétlen kapitulácziót, a tisztek és katonák elfogatását és a polgári hivatalnokok megadását követelte. Mar­tinez maradna a kormányzó, míg a junta Iquiquébe megérkezik ; a junta aztán véglegesen szabályozza a feltételeket. A kongresszisták csapatai a bevo­nulás óta nagy fegyelmet tanúsítanak. A város tele van szökött katonákkal. Az utczákon gyako­riak az összetűzések és sok gyújtogatás történik­ Miskolcz város múltjából. Irodalmi rovatunkban a napokban foglalkoz­tunk dr. Szendrei Jánosnak Miskolcz vá­ros történetéről írott nagyszabású monográfiájával, illetőleg annak az imént megjelent 3-ik kötetével. Kiemeltük azt, hogy a köztörténeti fontos­ságú adatokon kívül, különösen mily sok és nagybecsű művelődéstörténelmi anyag foglalta­tik abban. Egyik legérdekesebb időszak e város törté­netében is a török világ kora, midőn Miskolcz az egri pasa alá tartozott. Az akkori élet megvilágí­tására szolgál az alábbi két török levél: »Mi az tekintetes és nagyságos vitézlö haszon pasának gondviselő sö kajmakámja és képebeli emböre vitézlö Muszli Bég. Ti az nevezett Miskolczi birák és polgárok, fejetek, életetek vesztése alatt parancsoljuk, se élét, se napot ne várjatok mihelyt ez parancsoló úri czi­­meres levelünket látjátok — ottan hamar sietséggel az négy ezer kila árpát vigyétek az hatalmas Császárunk táborában az táborába, az árát megadják, és azon kivül az kinek mi eladni való egyet-mása élésből vagyon — vigyék az hatalmas császárnak táborába pénzért árulni, ezt ei ne hallgassátok és siketségre ne vegyétek, mert elraboltatok, és igy mely az anyátok csécsiből te­jet szoptatok, az is keserűre fordul — azért jól felnyis­sátok az szemeiteket, hogy meg ne bánjátok, és ti mis­kolczi birák az osauznak sietséggel az hetven forintot beküldjétek. íratott az Eger várban die 22. Augusti 1663. Mi az tekintetes és nagyságos vitézlö haszon pa­sának gondviselő fö kajmakánja és képebeli embere vi­tézlö Muszli bég. Ti az nevezett Miskolczi birák és pol­gárok, fejetek, életetek vesztése alatt parancsoljuk, se éjét, se napot ne várjatok mihelyt ez parancsoló úri czi­­meres levelünket látjátok, ottan hamar sietséggel az kölest szekerekre rakván, induljatok véle, mivel az Gyön­gyösiek immár elindultak és az vezér csauza is elfog menni, ti nektek hány fejetek vagyon, hogy ennyit hoz­tok, — azért éjet napot ne várjatok, hanem sietséggel induljatok az kölessel, mert nyársban szarattok meg és fejeteknek vesztése következik, azért jól felnyissátok az szemeiteket, hogy meg ne bánjátok, ez úri czimeres le­velünket is még be várják. íratott az Eger várban die 19 Octobris 1663.» Kívülről: »Miskolczi bíráknak sietséggel adassék, falusi birák faluról falura sietséggel küldjétek el az , hová szól.« Legérdekesebbek azonban mindenesetre a városnak a XVI-ik század közepétől fogva szaka­datlan sorban meglevő jegyzőkönyvének kivona­tai, melyekből a város belső élete, a maga puritán szigorú erkölcseivel s nemes egyszerűségével tű­nik elénk. A természet csapásai közöl 1585-ről a követ­kezőleg emlékezik az évkönyv: » . . . mikoron volnánk, az úristennek oly nagy os­tora szállott ez alföldre, hogy sem széna, sem búza nem termett sehol. 86-ba mikor jutnánk, Szabari Demeter bí­róságában, ő felsége oly nagy drágaságot eresztett reánk, hogy a búzának mérték , írjon szapuját, minek felette oly nagy éhség volt az alföldön, itt Miskolczon is, hogy az emberek az meghalt dögöt meg­nyúzták és meg­ették, és ez is meg volt, hogy sok emberek éhei meghaljanak, ez is meg volt, hogy az kenyérnek szűk voltáért az em­berek füvet szedjenek, azt megfőzvén táplálták gyom­rokat. Végre ezen drágaságban ilyen dolog es történt­ hogy az ember az .’ő gyermekét megölte és eltemette melyre az éhség vitte.* 1641-ben a városi tanácsot a következőleg követik meg: »Én Tibot szeresi Szabó György, mivel ennek előtte való időben az böcsületes tanácsot nyelvemmel megmocskoltam volt, mely miatt magam túl megfizethe­tetlen fizetésben estem volna, de e kegyelmeket böcsüle­tes jó akaró uraim által meg­találván, engedtenek meg, illyen formán, arrul az én utálatos cselekedetemrül. Hogy ha ennek utánna azont cselekedném, és nyelvem­mel avagy ez mostani tanácsot, avagy jövendőbelit. Vagy közönségesen, vagy kiváltképen megmocskolnám és gya­­láznám, s azt én gyalázat tételemet városban két ember­rel, mezőben pedig egy emberrel megbizonyithatnák, teljességesen megváltazhatatlanul az nyelvein metszes­sék ki törvény nélkül.« Jó volna, ha a tudós szerző utánna nézne, nincsen-e ennek valami variánsa is a kódexben, mely az asszonyokra szólna, — vagy talán, hogy nem is merték törvénybe tenni. De mégis talán volna valami intő példaszerű haszna, hahogy mégis valahogy előkerülne. A legkisebb bűn legszigorúbb büntetésére is érdekes példa a Lakatos István esete, ki a hí­veknek a nagy templomban összehordott étel­­neműit lopta meg. Eire nézve a városi jegyző­könyvben a következő határozatot találjuk: »Minthogy az törvény eseiben állítatott Kerékgyártó Lakatos István in causam attactorieque maga nyelvével is megvallotta, hogy az Isten házától az búzát és szalonnát ő vitte el lopva; jóllehet annak előtte is sok panasz és suspició volt hozzája, mely cselekedetéért nagyobb ha­lálnak nemére is méltónak iü­l­ethetett volna, de ex gratia sedis, az törvény találta, hogy több gonosz cse­lekedetének és társainak kivallásokért, hóhér által tüzes­fogóval megfogdostassék és ugyan mások példájára feje vetettessék.« A káromkodás szigorú büntetésére a követ­kező két példa szolgál: »1739. Die 30 septembris. Celebrata sede male­­factorum revisoria oppidi Miskolcz Deliberatum. Ezen nemes törvényszéknek színe előtt álló Debreczenyi Mi­hály, feleségének Szabó Erzsébetnek, ördög s kutyaadtá­val Való káromkodása és egyébb becstelenitő szavai ele­gendő tanuknak fassiós okból, világosan ceüi probáltatott. Mely akkor Ízben végben vitt káromkodása és becstele­­nitő szavai, hogy büntetés nélkül ne maradjon, mások­nak példájokra, maga életének pedig megjobbitására, városunk közönséges piaczán, korbácsal való 50 csapá­sokra méltónak ítéltetett, ha hogy pediglen tovább is az káromkodástól és másoknak becstelenitésétül meg nem szűnik, maga életét meg nem jobbítaná, városunk hatá­­rából fog proscribáltatni. 1740. In causa Sarae Szűcs, conthoralis Josephi Német auriqae. Deliberatum est. Miképen ezen nemes törvényszék színe előtt álló Josef Kocsisnak Sára nevű felesége, mind istenünk ö szent felsége, mind pedig ha­zánk élő törvényeit s azokban fel tett kemény bünteté­seket félre tévén és semminek állítván, e szerint ká­romkodásra szoktatott gonosz nyelvét, az teremtő és jó gondviselő Istenünk ellen való irtóztató és hallatlan ká­romkodásokra kiereszteni merésztette, mely is az ellene perágáltatott magistratualis inquisitiókbul s abban de­­gotált s authentícált tanuknak fassiojokból megvilágo­sodott, nevezetesen pedig, hogy elsőben is az maga hi­tes urát, az kit az istenünk rendelése és parancsolatja szerint illendő becsületben kellett volna tartani, eb adta mondással káromlotta légyen, mely káromkodásáért is körülötte levő emberek fedvén és intvén, ezen nevezett deliquens személyt, hogy az maga férjét ne káromolja, mivel az Isten feljebbvalóvá teremtette az férfiat az asszony embernél, mely jó intést nem hogy be vett volna és magát ahhoz alkalmaztatni kívánta volna, sőt inkább nagyobb hallatlan, irtóztató szókra fakadván, egyenesen Isten Ő szent felsége ellen ekképen károm­kodni nem irtózott: Vesszen el az az Isten, aki feljebb­valóvá teremtette az asszonyembernél a férjfiat. Mivel pedig az ilyetén irtóztató Isten ellen való káromkodások mind Istenünk ö szent felsége, mind pedig országunk törvényében. Signantes verő. Art. 42. 1563. nec non 42. 1659. 110. 1723. Item. Levit. cap 24. v. 14. Praxis item criminalis halálos büntetés alatt keményen meg vannak tiltva. Ez­ekért megirt törvényeknek erejével az neve­zett káromkodó személy maga érdemlett büntetésének elvételére, másoknak is rettentő példájokra halállal megegyező büntetésre, úgymint városunk közönséges piaczán, hóhér által vesszőkkel való száz­hatvan kemény megcsapattatásra és megcsapattatása után városunk ha­­tárábul való proscription, avagy kifizettetésre ítél­tetett. « Arra való nézve, vájjon az ilyen rettenetes szigorúság kiirtotta-e Miskolcz városában mind­örökre a káromkodási kedvet, hiányoznak a sta­tisztikai adatok. Tekintve azonban, hogy Miskolcz városa mind a mai napságig a világ legmagya­­rabb pontjai közé tartozik, hajlandók vagyunk azt hinni, hogy a szerény »e­b­a­d­t­a« a miskolczi nyelvjárásban néha még most is előfordul. De mindamellett, mint azt a jegyzőkönyv maga is mondja, a legnevezetesebb eset Miskolcz városában Kis Mihály főbíró esete volt, kin bebi­zonyította a pallos joggal biró város, hogy sze­génynek, gazdagnak egyaránt méri az igazságot. Maga a jegyzőkönyv elég röviden csak en­­­nyit mond: »1698. Mindez idéig is, a memoria hominum, oly nevezetes és elfelejthetetlen casus városunkban nem történt, ki esett városunk biráján, Kondai Kis Mihályon, ki is nem gondolván, se nem is rettegvén az Isten és haza törvényét, az mely napon más gonosztevőket ítél vala, ugyanazon napon, egyikével azoknak, úgymint György István Eörsik nevű tisztátalan személ­­lyel bűnbe esett, mely cselekedetiért, a városnak piaczán, hóhér által másoknak rettentő példájokra 4-ik napján mindszent havának feje vétetett.« Ámde, hogy a rideg puritán városi itélőszék szive is fel­ tudott engedni, megkapó szép példája az, hogy a midőn a bűnös nőnek is halállal kellett volna lakolnia, — egyhangúlag megkegyelmeznek neki, mert kitűnt, hogy — anyává lett. Azt persze, hogy Kondai Kis Mihály apává lett, — a máig is ritka erkölcsi tisztaságban és szigorúságban élő miskolczi czivilek — nem vet­ték tekintetbe.

Next