Nemzet, 1891. szeptember (10. évfolyam, 3234-3261. szám)
1891-09-01 / 3234. szám
A konzulátusokat tengerász katonák őrzik. Balmacedáról semmit sem tudni, azt hiszik, hogy az Andeseken át elmenekült, Monst ideiglenesnek nyilvánított minden intézkedést, míg a junta Valparaisóba nem érkezik. Valperaiso, aug. 31. A csőcselék Balmaceda leveretése után sok házat felgyújtott, amelyek Balmaceda híveinek birtokát képezték. A kár két millióra rúg. A fosztogatók közül, akiknek zömét csak fegyverrel lehetett visszariasztani, kétszázan estek el. Most az idegen telepekhez tartozókból alakított gárda tartja fenn a rendet. Santiagoban Balmaceda palotáját és a kormány tagjainak házait fölgyujtották. A kár nagy. A városban nagy a panique. Az üzleteket bezárták. Valparaisóból erős csapattest indult Santiagóba Baquedano tábornok támogatására, aki ott a rend helyreállításán fáradozik. Pétervár,aug.31. Ausztria-Magyarország katonai készülődéseit illetőleg a lapok legtöbbje csodálkozásának ad kifejezést, hogy az osztrák magyar hadsereg tökéletlenségét ott csak most ismerik fel. Politikai czélból, úgy vélekednek a lapok, nincs szükség katonai reformokra. Németország most aligha fogja igénybe venni segélyét,csupán csak az osztrák-magyar diplomáciának Oroszországgal szemben való magatartása válhatik veszélyessé a békére nézve. A fredensborgi látogatások a német sajtót nyugtalanítják, csak azt lehet válaszolni, hogy a látogatásoktól a béke nagymérvű megszilárdulása várható. Most már csak az volna kívánatos, hogy Anglia politikája Oroszországra nézve kedvező fordulatot vegyen. (M. E.) Stockholm, aug. 31. A trónörökösné néhány nap óta láz és mellkatarás miatt az ágyat őrzi. Szombaton a láz megszűnt, de erős fuldokló köhögés állott be. Azt hiszik, hogy a trónörökösné állapota nem veszélyes. Ma a következő bulletint adták ki: A beteg éjjele nyugodt volt; a fuldokló köhögés ma megszűnt. A lázjelenségek tegnap este szaporodtak, ma azonban a láz csökkent. Szófia, aug. 31. Az »Agence Balcanique« teljesen alaptalannak és rosszakaratú koholmánynak jelenti ki több lap által terjesztett ama hírt, hogy a kabinet kebelében nézeteltérések merültek fel és hogy Toncsev igazságügyminiszter lemondással fenyegetődzött. Szófia, aug. 31. Az »Agence Balcanique« illetékes helyről felhatalmazást nyert arra, hogy az általa aug. 25-én kiadott közleményt, a bolgár kormánynak a szerbbolgár határon történt szerb csapatösszpontosítások miatt tett lépését valamint az ezen lépésre válaszként Szerbia részéről tett megnyugtató nyilatkozatokat illetőleg feltétlenül fentartsa és hogy ezen közleményei valóságának a szerb sajtóiroda részéről a »Neue Preie Presse« aug. 29-iki számában történt letagadását, hazugságnak bélyegezze. Belgrádi, aug. 31. A szerb sajtóiroda ama kísérlete daczára, hogy a toplicai kerületben a montenegrói telepítvényesek közt kitört zavargásokról, valamint Vuics pénzügyminiszter lemondási kérvényének benyújtásáról szóló jelentések valóságát a »Neue Frei Presse« és az »Odjek« útján eltagadja,mindkét állítás való tényeken alapul; áll azonban az, hogy a montenegrói panaszos küldöttséget a belügyminiszter gyengélkedése következtében nem a miniszter, hanem Stojan Protics osztályfőnök fogadta. Belgrád, aug. 31. Gyorgyevics külügyminiszter tegnap elutazott Vranjából, hogy Risztics régens elé ukázt terjesszen aláírás végett, mely Szerbia diplomácziai külképviseletében a következő változásokat tartalmazza: Gruics párisi és Matinovics bukaresti követek nyugdíjaztatnak; Szimics Bécsből Párisba helyeztetik át, Bécsben pedig Gruics Száva tábornok helyettesíti. Szteics Szófiából Bukarestbe megy, Milovanovics pedig Szófiába. Azt hiszik, hogy Risztics, aki kezdetben ellenezte Gruics nyugdíjaztatását, most engedni fog a külügyminiszter javaslatának. A »Dnevni Liszt« szerint Gruics Szávának Bécsbe küldésével azt czélozzák, hogy meggyőzzék a bécsi kabinetet a szerb kormány őszinte szándékairól, eloszlassák a Szerbia iránt táplált gyanút s igy megteremtsék Szerbia és a szomszéd monarchia közt azt a jó viszonyt, amit elérni Szimicsnek nem sikerült. (N. Fr. Pr.) Pétervár, aug. 31. A belügyminisztérium figyelmeztette a kormányzókat, hogy a jövő évi aratásig, a legnagyobb óvatosággal járjanak el az állami adók behajtásánál. Közgazdasági táviratok, Bécs, aug. 31. Gabnavásár. (Hivatalos jelentés.) Az előző években tartott gabnavásárok első napjának csöndes üzletével szemben árpában ma nagy üzlet volt. A búza szombathoz képest szilárdabb. A rozs ára 10—20 krral emelkedett. Tengeri és zab ára tartós. Alföldi búzában tranzitó-eladások történtek. Rozsban jelentékeny volt az üzlet, többnyire cseh és morva számlára. Bécs, aug. 31. Galnavásár, Effektiv üzleteket ma csak mérsékelten bonyolítottak le. Búzában kevés ügylet köttetett ellenben élénkebb volt az üzlet árpában, amelynek forgalmát körülbelül 180,030 méter mázsára becsülik. Rozs tartva, tengeri és zab ára tartós, sőt tengeriben vételkedv is volt. Zab után erősebb kereslet vevők részéről, különösen magyar eredetűek készségesen vétettek. Hüvelyes vélemények gyengén kmáltatnak. Határidő üzlet nagyon szilárd és a legmagasabb árfolyamok mellett zárul. Jegyeztettek őszi búza 10.75 (pénz), tavaszi búza 11.30, őszi rozs 10.45, tavaszi rozs 10.65, őszi zab 6.27, tavaszi zab 6.48, tengeri 6.30, Róma, aug. 31. A Stefani-ügynökség jelentése szerint a belügyminiszter a száj- és körömfájás megszűnése következtében ismét megszüntette az osztrák határon a márczius 24-én táviratilag elrendelt marhabehozatali tilalmat. Bolchem, aug. 31. A gazdasági kiállítás megnyitásán, melyet Lotharingia sűrűn látogat, Schbauth államtitkár közölte, hogy a Mosel csatornázásának kivitele nem sokára várható. Értéktőzsde, Bécs, aug. 31. (Tőzsdei tudósítás.) A hivatalos jelentés folytán, mely a kiviteli képességünkről szól, kiviteli vasutak, kivéve déli vasút, élénk, a többi nyugodt, végre Berlinre szilárd volt az irányzat. Magyar földteherment. kötv. 90.60. Magy. hitelb. részv. 326.—. Erdélyi vasút részv. 199.—. 1876. m. k. v. áll. els. kötvény. 112.70. Magyar nyer. k. sorsjegy 139.75. Magy. leszám. és váltóbank 112.50. Tiszai és szegedi köles. sors. 130.25. Magyar 4 száz. aranyjáradék 102.80. Magy. fegyvergyár —.—. Magy. vasúti kölcsön 97.80. Alföldi vasut-részvény 200.50. Magy. északkeleti vasut-részv. 196.50. 1869. m. k. v. áll. els. kötv. —.—. Tiszavidéki vasut-részv. —.—. Kassa-Oderbergi vasutrészv. 172.50. Magyar 5 száz. papirjáradék 100.45. Villamos részv. —.—. Magyar jelzálogbank részv. —.— Osztrák hitelrészvény 276.62. Déli vasut-részv. 101.75. Osztrák 4 száz. az.járad. 108.50. Londoni váltóár 117.40. Károly Lajos vasut-részv. 205.75. 1864. sorsjegy 179.75. 1860. sorsj. 136.75. Török sorsj. 31.80.42 száz. ezüst-járadék 90.50. Dunagőzhajózási társ. 302.—. Dohány-részv. 158.50. Angol-osztrák bank-részvény 157.80. Osztrák államvasuti részv. 285.75. 20 francos arany 9.34/9. 42 száz. papirjáradék 90.70. Osztrák hitelsorsjegy 189.—. Német bankváltók 57.73. Cs. k. vert arany 5.79. Osztrákmagyar bank-részv. 10.08. Elbevölgyi vasut-részv. 212.75. Bécsi bankegylet részv. 108.75. Alpina-részv. 1. 82.80. — Az irányzat szilárd. Berlin, aug. 31. (Tőzsdei tudósítás.) A mai tőzsde szilárd és emelkedő irányzat mellett nyílt meg; különösen osztrák vasúti részvények voltak kedveltek; bustibrach és duxi lényegesen magasabban jegyeztek, osztrák-magyar államvasuti részvények szilárdabbak voltak, déli vasúti részvények ellenben lanyhábban keltek. Bankértékek szilárdultak, fedezések és vélemény vásárlások folytán , különösen német járadékokban szilárd volt az üzlet. Bányaértékek szintén magasabban jegyeztek. Páris, aug. 81. (Zárlat.) Uj 3 száz. járadék 96.50. 3 száz. járadék 95.97 4,/a/o-os járadék 105T5. Olasz járadék 90.30. Osztr.-magy. államvasuti részvények 628.—. Török konzol 18.52. Tíj 6 száz. egyiptomi kölcsön 487.50. Déli vasuti részvények —.—. 4 száz. magyar aranyjáradék 89.6/a. Ottomán bankrészvények —.—. Banque de Paris 773.—. Credit Fongier de France 1252. Árutőzsde. Berlin, aug. 81. (Terményvásár.) (Zárlat.) Búza augusztusra 234 márka — fillér ( 13 frt 55 kr.) szept.—októberre 231 márka 50 fillér ( 13 frt 40 kr). Rozs augusztusra 239 márka — fillér ( 13 frt 85 kr), szept.—októberre 235 márka 25 fillér (= 13 frt 62 kr) Zab augusztusra 167 márka 50 fillér (= 9 frt 69 kr), szept.—októberre 155 márka 75 fillér (= 9 frt 01 kr). Repczeolaj szept.—okt.-re 61 márka 50 fillér (== — frt — kr), ápr.—máj.-ra 61 márka 90 fillér (= — frt — kr). Szesz aug.—szept.-re 54 márka 50 fillér (= — frt —kr), szept.—okt.-re 49 márka 50 fillér (= — frt — kr). Átszámítási árfolyam : 100 márka , 57 frt 85 kr. Odessza, aug. 29. Búza két képekkel alacsonyabb. Árpa 70—80, tengeri 90 képeket fizet. Rozsra nem volt vevő. Külföldi terménytőzsdék mai és tegnapi árjegyzéseinek összehasonlítása. BEBLIIV. Augusztus 31. Augusztus 29. Búza augusztusra............... fillér 243 márka— fillér Hírek. Augusztus 31. A »Nemzet« jubileuma. Lapunk mai számával betöltötte fönnállásának tizedik évét. Közönségünk sokkal jobban tudja, hogy e hosszú idő alatt mit tettünk a haladás, a tisztesség, a szabadelvűség elveinek megfelelőleg; komolyan és önzetlenül milyen munkát végeztünk eddigel is, mindenben a mi közügy, mindenben ami a haza javára szolgálhat, semhogy azzal nekünk még dicsekednünk kellene. Az a ragaszkodás a laphoz, melyet olvasóink immár tíz éve tanúsítanak, legjobban bizonyítja, hogy működésünket lényegében és irányában helyesnek, jogosnak, üdvösnek tartják. S amidőn visszapillantunk az elmúlt tíz évre, nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy soha sem irtunk valótlanul, soha olyant, amit utólag meg kellett volna bánnunk. De közönségünk konstatálhatja azt is, hogy mi eddig is szem előtt tartottuk mindig azt, ami általános kötelessége a sajtónak , hogy a pletyka olcsó hatású, de nemtelen eszközéhez nem folyamodtunk soha és nem vettük igénybe soha azt az izgató, ritkán jogosult, de legtöbbször jövedelmes eljárást, mely utczai népszerűségű eszmékkel, hecczek előidézésével, köztiszteletben álló férfiak sárbarántásával tud magának bámész nézőket szerezni, de tisztességet önmagának, és becsületet a sajtónak sóba. S amilyen komolyan és önzetlenül fogtuk föl hivatásunkat eddig, ugyanúgy fogjuk azt teljesíteni a jövőben is , s ebben külső és belső dolgozó társaink hazafiságára, buzgólkodására ép olyan mértékbe számítunk, mint előkelő közönségünk támogatására. — A király köszönete. Pallavicini őrgróf belgrádi osztrák-magyar ügyvivő — mint táviratilag jelentik — kormánya megbizásából, Ferencz József ő felsége nevében köszönetet mondott a szerb kormánynak, a születésnapja alkalmából hozzáintézett szerencsekivánatok viszonzásául. — Személyi hírek: Stefánia özvegy trónörökösné Erzsébet főherczegnővel és az udvari kísérettel Mürzstegből Luxemburgba utazott. — Natália királynénak Sinaiából való elutazása még nincs megállapítva. — A schwerini nagyherczeg állapotában javulás észlelhető. A szembénulás megszűnt. A beszéde valamivel érthetőbb és lélegzése nehézségei csökkentek— Szögyény miniszter ma Bécsből Budapestre utazott. — Szilágyi Dezső igazságügyminiszter 3 heti tartózkodásra Tátrafüredre utazott. — Beniczky Ferencz Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun 7ármegye főispánja Reickenhallból, hol megrongált egészségének helyreállítása czéljából hat heti szabadságát töltötte, teljesen félüdílve visszaérkezett s a mai napon elfoglalta hivatalát; a vármegye központi tisztikara testületileg adott kifejezést a feletti örömének, hogy szeretett főispánját újból körében üdvözölheti. — Burian szófiai osztrák-magyar ügyvivő nejével szabadságijáról visszatért. — Helmholz tanárt Potsdam városa díszpolgárává választotta meg. — Pean dr. hírneves franczia orvos tegnap a fővárosba érkezett és megtekintette a fővárosi összes kórházakat. — Forster Géza az orsz. magyar gazdasági egyesület igazgatója és Hegedűs Károly technológiai igazgató szabadságidejük végeztével a fővárosba érkeztek s elfoglalták hivatalukat. — A Hohenzollern család öröme. Potsdamból távirják : A hohenzollerni örökös herczeg neje tegnap Heiligendammban ikreket szült. Mind a két szülött fiúgyermek. — A német császár üdvözlő távirata. Bécsből jelentik, hogy a »N.W. Tybl« jól értesült diplomácziai körökből arról értesült, hogy Vilmos német császár I. Ferencz József királyhoz f. hó 18-án, születésnapja alkalmából a következő rendkívül meleghangú táviratot intézte: »Hü és őszinte barátságom jeléül születésed napjára legbensőbb szerencse- és üdvkivánatomat küldöm. Óvjon Isten, tartson Isten házad örömére, az osztrák-magyar monarchia és népeid üdvére.« — A szultán trónraléptének 15-ik évfordulója alkalmából Konstantinápoly fel van lobogózva; az ünnep örömére, mint táviratilag jelentik, tűzijátékokat rendeznek s az összes követségi épületek ki vannak világítva. A lakosság körében nagy a lelkesedés. A szultán délelőtt az állami testületek és a diplomácziai kar szerencsekivánatait fogadta. A klubhelyiségek átalakítása miatt a szabadelvű pártkörnek Budapesten időző tagjai a Hungária szálló földszintjén, a Dunára néző termeket jelölték ki ideiglenes találkozási helyül, ahol a klubtagok teljes kényelméről gondoskodva van. — A nagy-becskereki ev. református templom felszentelése tegnap ment végbe. Révész Bálint egyházkerületi püspök betegsége miatt nem mehetett el, képviseletében Szász Károly jelent meg, kit a pályaudvaron a városi képviselőtestület nevében Krisztics János polgármester, a templom udvarán Vécsey István egyházközségi gondnok üdvözölt. A kis templom, felszentelése alkalmával zsúfoltságig megtelt. Megjelentek az összes felekezetek lelkészei, hatóságok képviselői. A közönség nagy része a templom előtti térre szorult. A templomban mint az Egy. jelenti, Szász Károly mondott beszédet, hangsúlyozván a felekezetek és nemzetiség közti békét és egyetértést, isten áldását kérte isten új házára és a város lakosságára. A templom előtti téren Fa Mihály pancsovai lelkész mondott beszédet. Délután kétszáz teritókü diszebéd volt. A felköszöntők sorából különösen Szász Károly püspöknek és Lauka Gusztáv írónak remek felköszöntői váltak ki. A diszebéd után a püspök a város és a különféle testületek küldöttségeit fogadta. — A szabadságharczi emlékek kiállítására ma beküldték Erdőssy Imre, piarista szerzetes arczképét. Erdőssy 1848—49-ben Guyon dandárában tábori lelkész volt s az ütközetekben mindig maga is részt vett. Guyonnak kedves embere volt, különösen a branyiszkói csatában 1849. febr. 5-én tüntette ki magát, ahol a kereszttel kezében rohant előre a hegyet ostromlók közt, ily szavakkal lelkesítve a katonákat: »Előre kedves véreim ! velünk az Isten, mienk lesz a győzelem.« A branyiszkói ütközet eredménye jó részben neki, a szabadságharcz Kapisztrán Jánosának tulajdonítható. Bársony János, Bársony István író atyja beküldte Nagy Károlyból a lengyel légió pecsétnyomóját középen a lengyel sassal e körirattal: »Legia Polska.« — A temesvári kiállítás első időszaki gyümölcs kiállításánál ma hirdették ki a jutalmazásokat. Állami ezüst érmet nyert Niemetz W., kiállítási aranyérmeket nyertek: Mühle Vilmos, Sanmarcs gazdasági telepe, kiállítási ezüstérmeket nyertek Ambrózy Béla br., Banga Péter, Fehér Sándor, Kerschek Gyula, Barta Ferencz, Reiter János, Forka Albert és Deutsch Sándor. Ezenkívül kiosztottak még 7 bronzérmet és 6 elismerő oklevelet. — Betörés a szentendrei g. k. székesegyházba. Említettük már, hogy a szentendrei g. k. székesegyházat tegnapelőtt éjjel kirabolták. Csak most tűnt ki, hogy a betörők mily vakmerőséggel követték el a rablást. A vizsgálat kiderítette, hogy az illetők az éjjelre nyitva felejtett torony feljáraton a kórusra mentek s onnan egy előzőleg a szentendrei vágóhidról hozott kötél segélyével lebocsájtkoztak a templomba s láttak fosztogatásukhoz. A rablók, kik minden elvihetőt magukkal vittek, a templomban egy taglót hagytak, melyet szintén a vágóhídról hoztak magukkal. Az ellopott tárgyak a következők : 2 ezüst gyertyatartó, 1 kis ezüst templom három toronnyal, 1 400 forint értékű arany kézi kereszt, 2 nagy aranyozott ezüst kehely, 2 aranyozott ezüst tányér, 1 ezüst kés, 1 kis arany dárda, 2 aranyozott ezüst kanál, 2 ezüst ibrik, 3 ezüst füstölő, 1 ezüst tálcla, 1 ezüst tömjéntartó, 1 páskára tartó, 2 ezüst bérmálási mutató, 12 darab ezüst függőlámpa, 1 ezüst Mária-kép, 2 ezüst korona, 2 ezüst kéz, 2 arany láncz, 16 darab aranypénz, 8 gyémánt fűző, 2 gyémánt félfűző, 1 sor gránátgyöngy, 1 rubinnal és gyémánttal kirakott ezüst kereszt, 1 egyszerű ezüst kereszt, 2 Szűz Mária-kép, 1 ezüst szentkép, 1 elefántcsont kép, 45 különféle alakú és nagyságú, férfiakat, nőket, gyermekeket és egyes testrészeket ábrázoló ezüst alakok, 1 Szent András tallér, 1 atlasz rózsaszínű függöny, 1 hímzett oltárterítő, 1 nagyobb aranyozott ezüst kereszt és 1 ezüst kehely. A vakmerő betörők még e zsákmánnyal sem elégedtek meg, hanem feltörték a gondnoknak a templomban elhelyezett fiókját is, honnan mintegy 30 forint aprópénzt is magukkal vittek. A csendőrség és a rendőrség a gonosztevőket országszerte körözi, de még eddig semmi eredményre nem jutottak. — Véres családi dráma. Brünnből jelentik, hogy ott tegnapelőtt éjjel megrendítő családi dráma játszódott le. Navratil János 39 éves takácsmester három gyermekét u. m. a 2 éves Marit, a 3 éves Viktort és a 13 éves Angélát a Zwittawaba dobta, azután maga is beleugrott a vízbe. A 13 éves Angélát sikerült kimenteni, ellenben az atya és a két gyermek a vízbe fúlt. Az atya és a kis Mari holttestét már megtalálták. Nawratilt a nyomasztó szükség vitte a halálba. — Bérmaut. Meszlényi Gyula szatmári püspök, mint lapunknak írják, tegnap végezte be Beregszászban a bérmálást. Innen néhány napra székhelyére utazik, honnan szeptember 5-ikén Ugocsa vármegyébe fog lépni és szeptember 6-án Tur-Terebesen és Halmiban fog bérmálni, szeptember 7-én bérmál Kökönyösdön és Nevetlenfaluban, szeptember 7-én bevonulás N.-Szőlősre, hol szeptember 8-án bérmál, szeptember 9-én Királyházán, szeptember 10-én Fancsikán és Tisza- Ujlakon fog bérmálni. — A II. orsz. tűzoltói szaktanfolyam hallgatói tegnap Bulyovszky Aladár miniszteri biztos vezetése alatt és tanáraik kíséretében Salgótarjánba rándultak. Salgótarjánban a hatóság részéről ifj. Platy szolgabíró, Papp János községi jegyző és Barella István rendőrkapitány fogadták őket, az ottani tűzoltóság részéről pedig Szilárdy földbirtokos az önk. tűzoltó egylet elnöke. A kirándulók az állomástól az aczésgyár zenekarának hangjai mellett vonultak be a városba, hol első sorban "Veiszenbacher János tűzoltófőparancsnok kalauzolása mellett megtekintették az ottani önkéntes tűzoltóság mintaszertárát. A nap többi részét az aczélgyár és kőszénbánya megtekintésére használták föl. A kőszénbányában Gerber Frigyes, az aczélgyárban pedig Jónás Antal gondnok vezette őket. Volt nagy tűzoltó gyakorlat is, melyen az aczélgyár tűzoltósága Unger Gusztáv vezénylete alatt vett részt. Délben nagy díszebéd, este pedig díszelőadás volt az ottani nyári színházban. Ez alkalommal a »Lelencz«-et adták Feleky Miklós vendégszereplésével A kirándulók ma reggel érkeztek vissza a fővárosba. — Bányaszerencsétlenség. Bristolból távirják, Bedminster mellett egy kőszénbányában ma nagy légrobbanás történt. Eddig kilencz halottat hoztak ki a bányából. — A miniszterek párbaja. Konstantinápolyból jelentik a németországi lapoknak, hogy az oda érkezett hírek szerint Ali Saib pasa, elhunyt hadügyminiszter párbajban esett el. Ellenfele Hassan pasa tengerészeti miniszter volt, kit ennek következtében a szultán felhívott, hogy lemondását adja be. — Halálfej és denevérek. Alm Appolonia 65 éves Ferencz-rakparti kávémérőnőnek meghitt jó barátja volt Gemjasch Ferencz régi törzsvendége, aki az asszony feltétlen bizalmával dicsekedhetett. Az öreg asszony vele szeretett társalogni leginkább s neki mondta el örömét és panaszolta el bajait. A múlt hét elején a kávémérőnő és meghittje ott ültek rendes asztaluknál, s a szegény*1 asszony panaszkodott, hogy üzlete nem jól megy és szeretne annak valamikép felvirágzást adni. Gemjesch helyeselte az asszony ebbeli kívánságát és megígérte, hogy fog módot találni annak megvalósítására. És a jó Apndonia meg volt győződve arról, hogy ő most már boldog lesz. Gemjasch Ferencz, aki különben nem más, mint rendőri körökben »Schwarz Franczi« név alatt nem éppen előnyösen ismert közveszélyes betörő, tolvaj, csaló, stb. stb. másnap ismét eljött a kávémérésbe, még pedig egy nagy csomaggal. Megvárta, míg egyedül maradt a tulajdonosnéval, aztán kezdette kibontani a csomagot. Huszonhét papír szerencsés legöngyölítése után végre előhúzta a csomag tartalmát, mégpedig a fekete szallagokkal díszített emberkoponyát. Az öreg asszony megijedt, de midőn titkára értésére adta, hogy e koponyában rejlik az üzlet felvirágzása, örömmel fogadta azt és fizetett érte 15 forintot. Elmúlt egy nap, két nap, de az üzlet nem virágzott valami feltűnő módon. Az asszony újból panaszkodott Franczlinak, ki válaszul és három forintért három denevért hozott s miután azokat az ajtóra felfüggesztette, biztosította Appoloniát az üzlet lendüléséről. Az öreg asszony örömében csak hálálkodni tudott. A kávémérés pedig szépen nézett ki. A kasszában egy koponya, az ajtókon denevérek. Ennek a szép díszítésnek pedig az lett a következménye, hogy a kávémérésből a vendégek kezdtek elmaradni. Az asszony legnagyobb kétségbeesésében lépett be Gemjasch Ferencz és kijelentette, hogy ha nem kap rögtön 50 frtot, feljelenti a rendőrségnél, hogy halálfejeket tart a kávémérésbe. Az asszony nem akarva szerencséjét lábbal tiporni, adott titkárának 50 frtot, majd két nap múlva ugyanannyit. Ezután Pete Flórián és az ily ügyekben elmaradhatatlan Schneider Róza, folytatták az együgyű asszony kifosztását, mely mindaddig tartott, mig Afroné szegényebb lett 300 frttal. És az üzlet még mindig nem virágzott. Az asszony végre belátván, hogy gazemberek kezei közé került, ma följelentést tett a rendőrségnél, ahol a nyomozatot megindítva, Pete Flóriánt letartóztatták. — Szerencsétlenség a vadászaton. Goldeggen, az Auersperg herczegi birtok vadászterületén egy vadászvendégnek elsült a fegyvere és Fischel karlstetteni vendéglőst arczán találta. A súlyosan megsérült vendéglős jobb szemét már elvesztette. Életéhez is kevés a remény. — Leégett gyár. Brünnből jelentik, hogy Biach Simon és fia brünnieróg tulajdonát képező lettpurtzi kékfestőgyár szombaton este kigyuladt és a tűz oly rohamosan terjedt, hogy csak a legnagyobb erőmegfeszítéssel tudták lokalizálni a tüzet. Összesen 100,003 forint kár esett az épületekben és portékában, de mindez biztosítva volt. Daczára annak, hogy nagymennyiségű tartalékgépe van a gyárnak, a munka mégis egy darabig szünetelni fog. A német katholikus gyűlés ma alakult meg Danzigban Rechberg-Rothenlöven gróf elnöklete alatt. Kwileczki gróf felolvasta a pápa levelét, melyben áldását küldi a gyűlésnek. E levélre távirattal válaszoltak. Azután megalakították a szakosztályokat. A jelenlevők közt van Redner kulmi püspök, Schorlemer-Alst báró, Heeremann és Ballestrem gróf képviselők, továbbá Löwenstein herczeg, Salm-Salm herczeg, Stollberg Antal gróf és Droschte-Vischering báró. — Kápolna megáldás: Lévay Imre, a kegyesrendiek provinczialisa, a rend alapítójának, Kai. sz. Józsefnek ünnepén megáldotta a magyaróvári kegyesrendi ház kápolnáját, melyet nem régiben restauráltak. A rendfőnök ez alkalomból szép beszédet mondott. Az isteni tisztelet után lakoma volt, mely alatt a győri püspök távirati után áldását küldte a kegyesrendre és iskolába. — A Simplon áttörése. Bernből távirják: A jura-simploni vasút által a Simplon áttörésére vonatkozólag készített terv szerint az alagút hossza 19.731 méter lenne és a kiépítése 81/* esztendőt venne igénybe. Az építés költségei 67^2 millió frankra vannak előirányozva; ehhez járul 4.355,000 frank fuvarra, a Rhona szabályozására és előre nem látható kiadásokra, valamint 8.400,000 frank építési kamatokra, miáltal az építési költségek végösszege 80 millió frankra rúgna. Ebből 30 milliót Svájcz és Olaszország szubvenczióiból fedeznének, 25 millió fejében kötvényeket akarnak kibocsátani, a többi 50 millió fejében pedig részvényeket. Az alagút jövedelmét és a jura-simploni vasút bevételi többletét 2.800.000 frankra irányozzák elő, úgy, hogy a részvények és a kötvénytőke kamatozása biztosítottnak mutatkozik. Biztosan számítanak rá, hogy az érdekelt olasz vasutak csatlakozó vonalakat fognak építeni. — Eljegyzés: Adler Simon az »izr.siketnémák orsz. intetézeté«-nek tanára, jegyet váltott Schlesinger Sarolta kisaszonynyal Schlesinger Sándornak, a pesti részvény nyomda társaság főkönyvelőjének leányával. — Tűzoltótanfolyam. A tűzoltó szaktanfolyam hallgatói ma megjelentek a Tarnóczy-féle tűzoltószer- és gépgyárban, Bulyovszky Aladár kormánybiztos vezetése alatt és tüzetesen megszemlélték a gyári helyiségeket. Ezután a gyártulajdonos villásreggelire hívta meg a társaságot, melynek folyamában felköszöntötték Tarnóczy Gusztáv orsz. gyűlési képviselőt, mint a gyár megalapítóját, O’Donnel Henrik grófot, a társaságot képviselő szívélyes házigazdát és a vendégszerető részvénytársaságot, Bulyovszky Aladár kormánybiztost, Szily tűzoltófőparancsnokot és Groszmann Sándor gyári paérnököt. — Pisztolypárbaj. Pozenbőljelentik, hogy Janowitz mellett az erdőben pisztolypárbaj volt Brodnicki földbirtokos, tartománygyülési képviselő és Paruszewski földbirtokos között. Brodnickit horzsolta a golyó, Paruszewski ellenben életveszélyesen megsebesült. Családi torzsalkodások szolgáltak okul a párbajra. — Lelenczház Nyitramegyében. A belügyminisztérium a Szt. János Elefánton létesítendő tolonczház, illetve lelencztápintézet ügyében megindult mozgalmat nemcsak örömmel tudomásul vette, de támogatását is kilátásba helyezte. A kiválasztott hely egészséges és mindazon kellékekkel bir, melyek ily intézményhez szükségesek. Erdő szélén fekszik, kitűnő vize van és magas, tágas termekkel rendelkezik. Az intézet főczélja a jelenleg Ausztriában tartózkodó magyar illetőségű és a magyar községek költségén tartott lelenczek hazatelepitése és magyar szellemben való neveltetése. Ez lenne az első magyar lelenczház. — Förgeteg. Turinból távirják. Förgeteg vonult át a settimoi, san marcoi, castiglionei és gassinoi magaslatokon, mig alant a völgyben jégeső tette tönkre a vetéseket. Számos ház erősen megrongálódott, nehány ember megsérült. — Elárverezett birtok. Berettyóújfaluról távirják nekünk: Móritz Pál legkisebb, legkevesbbé értékes birtoka, a vancsodi, amely a mérlegében 120.000 forintra volt felvéve, a mai árverésen 130.000 frtért adatott el. — ljabb vasúti szerencsétlenség Svájczban. A genfi gyorsvonat, mint az »I. W.E.«-nak Bázelből távirják, tegnap délután 5 órakor a zürichi pályaudvaron nekiment egy rendező vonatnak. Több utas súlyosan megsérült. — Elmerült kocsis lovastul. Ma délelőtt Bécsben két ló belevitt egy üres teherkocsit, melyen csak a kocsis ült, a dunai csatornába. Mielőtt segíthettek volna rajta, a kocsi a kocsissal együtt eltűnt a habokban. — Rövid hírek. Egy apácza ötvenéves jubileuma. Nagyváradról jelentik, hogy az Orsolya-szüzek kolostorában tegnap ritka ünnep folyt le. Ugyanis egy Orsolya nevű apácza tegnap múlt ötven éve, hogy letette a fogadalmi esküt és ezt tegnap ismételte. Ez alkalomból Schlauch Lőrincz nagyváradi püspök szép beszédet intézett az apáczához. — Szenszácziós öngyilkosság történt Prágában. Pitzinger Lothart, ki néhány nap előtt nyomtalanul eltűnt, tegnap az üzletéhez tartozó raktárban meglőve, holtan találták. Az általános tiszteletben állt kereskedő ügyvivője körlevelet bocsájtott szét a hitelezők között, mely szerint Pitzinger aktívái 30,030 frtot tesznek ki, amely összeggel szemben mintegy 25,000 frt passzívák vannak. — Kolera: Miután El-Toron a kolera már elmúlt, a bosnyák Mekka-zarándokok holnap Konstantinápoly, Szaloniki és Belgrádon keresztül hazautaznak. — Ujsághid. Liptó- Szent-Miklósról írják, hogy a Kis-Olaszi mellett épült uj vashidat tegnap adták át a forgalomnak. — Az »Elvetica« gyártelep strikcolóihoz hat más milánói metallurgiai gyár munkásai is csatlakoztak. Úgy látszik, hogy a mechanikusok strikeja álalános lesz. — A temesvári törvényhatóság köszönetet mondott a sajtónak azért a lelkes támogatásért, amellyel a temesvári kiállítás ügyét felkarolta. — A bolgár pénügyminisztérium ajánlati tárgyalást tűzött ki a szófia-perniki 32 kilométer hosszú vasútvonal építésére. Az első ajánlati tárgyalás szeptember 12. (24-én) lesz. Az egyetemi uj szabályzat. A most megnyíló tanévvel uj szabályzat lép életbe a budapesti egyetemnél. Uj szabályzat, melynek az a czélja, hogy az Alma Mater falai közzé sereglő egyetemi ifjúságnak tanulmányi, fegyelmi és leckepénz ügyét az eddigi gyakorlattól eltérő módon szabályozza. Hogy mennyire szükséges volt ez a szabályozás, azt átlátta nemcsak a javaslatokat tevő egyetemi tanács, hanem átlátta az ország vallás- és közoktatásügyi minisztere is, ki ezeket a javaslatokat kötelező erővel bíró rendeletével közelebbről szentesítette. Biztosak vagyunk az iránt, hogy az új intézkedések a gyakorlati élet tűzpróbáját ki fogják állani. Miért ? Azért, mert az új intézkedések egyrészről a közelebbről életbe lépett bckepénz reformot illesztik be harmonikusan a tanrendszer keretébe; másrészről pedig azt czélozzák, hogy úgy az egyetemi tanítás, mint a tanulás az eddiginél intenzívebb irányt nyerjen. Az új szabályzat 118 §-ból áll, melyhez függelékül a vallás- és közoktatásügyi miniszternek korábban kiadott rendelete csatlakozik, mely az egyéves önkéntesi szolgálatot teljesítő egyetemi hallgatóknak adandó némely kedvezményeket szabályozza. Messze vezetne, ha egyenként felsorolnék a szabályzat intézkedéseit. Czélunk csak az, hogy rámutassunk arra, hogy az uj intézkedések a mellett, hogy reformjellegűek, egyszersmind alkalmasak arra, hogy betöltsék azokat a hézagokat, melyeket a megelőző, eddig érvényben volt és még 1875. évben kelt szabályzatból a tapasztalat kimutatott. A most jelzett hézagokat az uj szabályzatnak 7; 25; 43 ; 49 ; 97 ; és 105 szakaszai töltik be. Ideiktatjuk e hat szakaszt, mint olyant, melynek mindenike tájékozást nyújt az iránt a különbség iránt, mely a régi és az uj egyetemi szabályzat között mutatkozik. 7. §. A beiktatás csak személyes jelentkezés alapján történhetik. A személyazonosság a leczkekönyvbe elválaszthatatlanul beillesztendő fényképpel igazolandó. E követelmény ellen vétek — és pedig úgy az, aki, valamint az is, akinek érdekében a visszaélést elkövette, — a 90. §. 3. pontja (t. i. elutasítás az egyetemtől 1—4. félévre) alá esnek. 25. §. Akiknek valamely elháríthatatlan akadály miatt lehetetlen jelentkezniük, a megszabott határidőn belül (mindenik tanév első 12. napja) tartoznak akadályoztatásukat hiteles okmánnyal igazoló és az illető kar dékánjához intézett kérvényben előjegyeztetésüket kikérni és egyszersmind megjelölni azt az időpontot, amikor személyesen megjelenhetnek és behatásukat úgy a kvesztúrában, mint az egyes tanároknál teljesíthetik, mely határidő azonban az első félévben október 6-án, a második félévben márczius 6-án túl nem terjedhet. 43. §. Az előadások az első félévben szeptember 15-én, a másodikban február 10-én okvetlenül megkezdendők és az első félévben bezárólag január 31-ig, a másodikban pedig június hó 15-ig tartanak. 49. §. A hittudomány kari, jog-és államtudománykari és bölcsészetkari tanulmányok teljes befejezéséhez 4 év, 8 félév; az orvoskari tanulmányok befejezéséhez 5 év, 10 félév kívántatik meg Arra, hogy egy félév beszámíttassák, húsz óra hallgatásának kimutatása szükséges. Hogy az egyes karoknál bizonyos vizsgálatokhoz, mely tantárgyaknak hány féléven hallgatása kívántatik — hogy az egyes tantárgyak hetenkint hány órában hallgatandók — és hogy a tanfolyamból valamely külföldi egyetemen mennyi kő tölthető el, mindezt az illető karok tanulmányi, illetőleg szigorlati szabályzata határozza meg. 97. §. A tanév I. és II. félévre oszlik. Amaz szeptember hó 1-én kezdődik és bezárólag január 31-ig tart, emez február 1-én kezdődik és tart bezárólag június 30-ig. 105. § Végbizonyítvány csak azoknak állítható ki, kik az elszabott tanfolyamat azon kar tanulmányi szabályzata értelmében úgy az előírt óraszám, valamint a köteles tantárgyak tekintetében teljesen befejezték, melynél szabályszerűen beiktatva voltak,