Nemzet, 1893. február (12. évfolyam, 3747-3774. szám)

1893-02-01 / 3747. szám

f­erencisiek-tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken Q kr­­ (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás: Fe. Kiadó­hivatal : '*siek-tere, Athenaeum-épület, * A reggeli és esti jj^ŐFIZETÉSI Díj: pesten ftR2Btán egyszerre küldve- yaSz 1 hónapra .............. _ ]fZ­OZ hordva: 3 ^ 3 hónapra g f 6 hónapra , p . az esti kiadás postai különkt­­déseért felill­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » « kr. vidéken 8 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 3747. (32.) szám. Budapest, 1893. Szerda, február 1. XII. évi folyam Pártszervezés Ausztriában. Budapest, jan. 31. Megint kedvezőtlen bulletinek érkez­nek Bécsből, a kormány által tervezett programm, illetőleg többség-alakítás esé­lyeiről. Miután erre nézve Taafler meghall­gatta a nagyobb párttöredékek vezéreinek nézetét és megfelelően átalakította a pro­­grammtervezetet, újra helybenhagyást és hivatalos jelleget eszközölt ki annak ré­szére, az ő felsége elnöklete alatt tartott minisztertanácsban. Hanem úgy látszik, hogy a német szabadelvűek megjegyzéseit és igényeit nem vette annyira figyelembe, nem érvényesítette oly mértékben, hogy őket megnyugtatni és megnyerni képes lett volna. Vagy legalább az ellenkező táborból jött megnyugvás és megelégedés oly aggo­dalmakat keltett bennök, nemcsak a prog­­rammtervezet, de a kormány álláspontja és szándéka iránt is, hogy — a sajtóban leg­alább — ismét megromlott a hangulat, sőt már a terv meghiúsulásáról is érkeznek hírek. Valószínűleg befolyást gyakorolt erre a költségvetési vita alatt most észlelhető újabb támadása a klerikálisoknak, az álta­luk folytonosan zsidónak czímezett sajtó, szabadelvű­ség és iskolai törvény ellen, ami elégséges arra, hogy azt a gyanút keltse ezek híveiben, hogy a klerikálisok ismét erőhöz jutottak és támogatást remélnek a kormánytól. Drautsch miniszter tegnapelőtti beszéde nem csak el nem oszlatta ezt a gyanút, hanem még megerősítette. Bár nem tett abban semmi konc­essziót a klerikáli­soknak, csak az iskolai vallástanítást, annak jelvényét, a keresztet védelmezte meg és azt a reményét fejezte ki, hogy a mostani alapon is egyetértésre lehet jutni. De ezt a klerikálisok egyelőre elégsé­gesnek látták és a­mi ezeket meg­nyugtatja, az a szabadelvűeket eo ipso, nyugtalanítja, még akkor is, ha tartalmá­ban nincs semmi pozitív indok erre, mert a háttérben vélnek veszedelmesebb terve­ket és ígéreteket lappangani. Ezért rész a politikába a felekezeti szempontnak bevitele és érvényesítése. Mert akkor sem az állam érdekeit elfogulatlanul szem előtt tartani nem lehet, sem a pár­tok üdvös tevékenységet ki nem fejthet­nek; a gyanú és képzelődés felszabadul és — mert lelkiismereti dologról van szó — a szánd­éknak vizsgálata, sőt gyanúsítása nyomul előtérbe. Holott csak a szavak vi­lágos értelme és a törekvések komoly tar­talma szerint, a tények alapján lehet, biz­tos és hasznos politikát csinálni. Mihelyt akár felekezeti, akár nemzetiségi félté­kenység vegyül abba, lehetetlenné válik a tárgyilagos politika, a reformmunkásság és az ennek megfelelő pártalakítás. Ne csodálkozzunk tehát, ha a párt­alakítás Ausztriában semmikép sem megy, mert ott odáig jutottak a dolgok, hogy a legtöbb tartományban a népet egyfelől a klerikális izgatók, másfelől a nemzetiségi izgatók kerítették hatalmukba és ennek következtében a reformkérdések, a szak­­képzettség és értelmiség befolyása a poli­tikában, a sajtó és értelmiség szűk kö­rére szorítkozik. Tudatlan papok és nemze­tiségi izgatók zúgják le a józan ész szavát és a modern állami követelményeket, úgy a választók közt, mint a parlamentben, így tegnap még a magyarországi szlávok állítólagos elnyomását is tárgyalták az osz­trák birodalmi tanácsban, az elnök minden figyelmeztetése és rendre utasítása daczára. Az ott ellenünk felhordott valótlanságok az európai közvélemény számára készültek és előfutárjai­­ a tervezett nemzetiségi szö­vetségnek, hogy ellenünk együttes terv szerint lehessen fellépni. Így tűnik ki, hogy a nemzetiségi és a klerikális izgatók a monarkia mindkét álla­mának közös ellenségei, a Lajtán innen és túl. A modern állam létfeltételeinek, köve­telményeinek hívei és védői is szolidaritást kelt tehát, hogy egymás iránt érezzenek. Annyival inkább, mert általános áramlatok­kal van dolgunk és a felekezeti, ép úgy, mint a nemzetiségi reakc­ió, a Lajtán innen és túl egyaránt fenyegeti érdekeinket. Ezért érdeklődünk élénken az osztrák program- és többségalakítási tárgyalások iránt. Mert ezeknek legelső eredménye kell, hogy legyen a klerikális és nemzetiségi reakc­ió lekötése, legalább a status quo alapján való megfékezése. Ha a német sza­badelvűeknek nem sikerülne még e tekin­tetben sem biztosítékokat nyerni, épen nem csodálkoznánk, ha akkor az ellenzé­ken megmaradnának. De viszont, ha ez si­kerülne és így biztosítva lenne, az állami konzisztenczia és a hasznos parlamenti mű­ködés, a németek bűnt követnek el, ha ezt puszta gyanú, vagy a múltból átjátszó re­­minis­tencziák miatt lehetetlenné teszik. A német szabadelvűek szeretnek Schmer­­lingre hivatkozni, mint a szabadelvű­ség ősére Ausztriában; szeretik merev német szellemét és februári alkotmányát. Reánk is kivetették ezt a hálót és ellenállásunkon bukott meg a kísérlet. De azért elismerjük, hogy parlamentarizmus és szabadelvűség sokat köszönhetnek Schmerlingnek Ausztriá­ban. Az ő iránya és iskolája teremté meg az 1870-iki iskolai törvényt is. Ha ezt vé­dik az osztrákok, a szabadelvüséget és ha­ladást védik. De még­sem kell a Wir kön­nen warten jelszót szolgailag követni; szer­zőjét sem mente meg a bukástól, követőit is megronthatja. A szabadelvű párt t. tagjai fölkéretnek, hogy a képviselőhöz holnapi, szerdán d. e. 10 órakor tartandó ülésén minél számosabban je­lenjenek meg. A képviselőház folyó évi február hó 1-én, szerdán, d. e. 10 órakor ülést tart. Napi­rend: Az országos kiállítás költségeiről szóló javaslat és a kérvények, esetleg még a keres­kedelemügyi költségvetés tárgyalása. A képviselőház pénzügyi bizottsága február 1-én d. u. 6 órakor a képviselőházban, szokott helyiségében ülést tart. Tárgy: »A községi, valamint a hitfelekezetek által fentartott elemi iskolákban működő tanítók és tanítónők fizetésé­nek rendezéséről« szóló törvényjavaslat, tárgyá­ban a közoktatásügyi bizottság jelentése. Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. Belföld, Budapest, jan. 31. (A miniszterelnök Bécsben.) A »B. O.« jelenti Bécsből távirati­lag . Az e­k­e­r­­­e miniszterelnök, ki a ma esti gyorsvonattal ide érkezett, meghívást, kapott a holnapi udvari ebédre.­­ A két pénzügyminisz­ter közt első­sorban az osztrák-magyar bank szabadalmának tervezett újjáalakítása tárgyában lesznek fontos tanácskozások. — A »Pol. Corr.« a következőket írja : A Wekerle miniszterelnök azért megy Bécsbe, hogy ő felségének különféle ügyekről tegyen jelentést. A miniszterelnök bécsi útja semmi oly kérdéssel nem függ össze, mely a kabinetben történendő változásokra vonat­koznék. Budapest, jan. 31. (A kormány egyház­­politikai pr­ogrammj­ának megvalósí­tása.) A »P. C.« a következőket írja: A kor­mány az egyházpolitikai javaslatok közül legkö­zelebb beterjeszti a polgári anyakönyvek beho­zatalára és a zsidó vallás rec­epcziójára vonat­kozót, s kérni fogja e javaslatok haladéktalan tárgyalását. Ez a körülmény is mutatja a kor­mány progr­amutjának megváltoztatásáról szóló hirdelések alaptalanságát. Budapest, jan. 31. (Felek fölvilágosí­­tása a honvédelmi minisztériumban.) Az Egyetértés mai száma idézőjelek között a honvédelmi miniszternek egy állítólagos rendele­tét közli, mely szerint a minisztériumhoz­­b­e­­adott kérvények és egyéb ügy­da­rabok elintézése felől jövőre csakis azo­kn­a­k az egyéneknek adandó felvilágosítás, kik okmányilag igazolják, hogy a szóban forgó kérvényt stb. személye­sen adták be, vagy annak tulajdono­sai.« Daczára az idéző­jeleknek, kénytelenek vagyunk az Egyetértés tudósítóját megc­áfolni, azzal a kijelentéssel, hogy — értesülésünk sze­rint — ily rendelet ki nem adatott, tehát nem is létezik, hire tehát egy szóval légből kapott. A feleknek adandó felvilágosításokra nézve a minisztérium szervezése óta az alábbi szabály áll fenn, mely a honvédelmi minisztérium szolgálati szabályzata I. részének 36. §-át képezi és ekkép szól : 36. áj. A feleknek adandó felvilágosítások. A feleknek az iktat­óhivatal által, bizonyos órákban és csupán a számra, az érkezés napjára, az osztály megnevezésére, az elküldés napjára és helyére vonatkozólag adathatnak felvilágosítások. Ha a fél beadványa után iktatói revényt, kiván, beadványát, mely az elnöki osztály, vagy az ik­tató vezetője által az ügyosztály számával előbb ellát­tatott, személyesen adhatja iktatás alá, a mikor neki az iktatói »értesítés« kiadandó.« Eddig nem merült fel ok arra nézve, hogy e szabályt módosítani kelljen, ha azonban vissza­élések tapasztaltatnának, a szabály szigoríthatni fogna s azt hiszszük, hogy ezt az Egyetértés is csak természetesnek fogná találni. Budapest, jan. 31. (A konverzió.) Az B°/0-os államkölcsönök új, 4°/0-os koronajáradékra való kicserélésének művelete már ma is megle­pően sikerültnek mondható. A konverzió alá ke­rülő czimletek tulajdonosai ezúttal nem várták be — mint más, hasonló alkalmakkor volt ta­pasztalható — a megállapított határidő utolsó napjait; már eddig is nem csak a nagy tőkések, intézetek és bankok, hanem, a­mi nagyobb je­lentőségű dolog, a megtakarított kis tőkék tu­lajdonosai is ezer meg ezer tételben nyújtották be az 5°/0-ás czí­mteteket kicserélésre, úgy, hogy az új járadék nemsokára kibocsátása után már legnagyobbrészt el is lesz helyezve. Kitűnt továbbá már a művelet eddigi folyamán is az az örvendetes tény, hogy a magyar ál­lampapírok sokkal nagyobb összegben vannak Magyarországon elhelyezve, mint eddig feltételez­hető volt.­­ A közönség nagy része egyébiránt, úgy látszik, még most sem tudja, minő papíro­kat fogadnak el kicserélésre, mert sokan nem csak 5°/0-os, de különféle 41/20/0-os, sőt 4°/0-os földtehermentesítési kötvényeket is benyújtanak, s a cserélést közvetítő bankoknak, melyek ezeket különválasztani kénytelenek, ezzel tömérdek mun­kát okoznak.­­ Átalában az egész csereművelet nagy lendületet vett, és különösen a magyar konverzióra nézve nagy elő­y rejlik abban, hogy nem csak egy pénzpiaczra szorítkozik, hanem elosztva a magyar, osztrák és német piaczokra, már is élénkebb forgalmat idéz elő mind e he­lyeken magyar koronajáradékban. — Figyelmet, érdemel végül — a »B.C.« szerint — az a körülmény, hogy nem csak a magyar papírjáradékot, hanem meglepő módon aránylag nagyobb mértékben ajánlják kicserélésre a­ különféle vasúti részvé­nyeket és elsőbbségeket is. Budapest, jan. 31. (Nemzeti zászló a nagykövetségeknél.) A »B. C.« írja: Több lap megelégedéssel konstatálta, hogy a Berlinben legutóbb tartott ünnepélyeknél az osztrák-ma­gyar nagykövetség palotája nemcsak az osztrák, de a magyar lobogóval is fel volt díszítve. Ez legkevésbbé sem újság. Széchenyi gróf, volt nagy­követ, pl. Berlinben való tartózkodásának egész hosszú ideje alatt mindig mind a két lobogót kitűzték a nagykövetségi palotára és Párisban pl. mióta Hoyos gróf a nagykövet, a nagykövet­ség palotáján szintén az osztrák lobogó mellett mindig látható a nemzeti szinű magyar lobogó is. Megbízható oldalról vett értesítésünk szerint egyébiránt így volt ez monarkiánk többi nagy­­követségeinél és követségeinél is. Ha e tekin­tetben valahol mulasztás történt, úgy ez min­den esetre helytelenítést érdemlő hiba volt. Pulszky Ferenc­. Vasárnapi czikkünkben azt az urat, ki a »Buda­pesti Hírlap «-ban a nemzeti múzeum dolgairól érte­kezik, arra kértük, hogy ne harczoljon többé az ini­­czialék titokzatos és jól fedett állásából, hanem ne­vezze meg magát a végből, hogy szavainak értékét személyének súlya szerint is mérlegelhessük. Az értekező úr eddig ezt nem téve. Mi ezzel megelég­szünk, és őt, kinek teljes joga van kényelmes helyze­tében megmaradni, tovább nem bolygatjuk. Azonban a »Bp. Hírlap« kivette értekezője kezéből a tollat és most már maga beszél, szelidebben és higgadtab­ban, de mintegy magáévá téve az értekező érvelését. Ennek igen örvendünk. Most legalább tudjuk, kihez van szerencsénk, és abban a kellemes helyzetben va­gyunk, hogy már vitánk elején készségesen elismerjük, hogy a »Bud. Hírlap« őszinteségében és önzetlenségé­ben egy perczig sem kétkedünk. És ezért, a­mennyi­ben hamarjában tehetjük, fölsorolt sérelmeire nézve felelünk is neki. A »B. H.« emlegeti a »fiahordást«, az »illeték­telen terjeszkedést«. Erre feleletünk: Magyar­orszá­­gon senki sincs jobban helyén, mint Pulszky Ferencz, Pulszky Károly és Hampel József. Senki sincs, ki helyüket pótolhatná is. Ha ki nem volnának nevezve, ki kellene őket nevezni azokra a helyekre, hol eddig oly nagy sikerrel működtek. Soha egy adat nem merült fel, mely e három férfin egymás mellett való műkö­dése ellen szólott volna. Ezért tehát a múzeum igaz­gatóját elküldeni nem lehet. »Rendeztek egy tűzijátékot«, ha igaz. Tegyük fel, hogy igaz. Ezért még egy legalsóbb rendű tiszt­viselőnek sem dukálna több a jóakaró felvilágosí­tásnál. Ezért az igazgatót helyén nem fogják bolygatni. »A kovácsműhely.« A múzeumban nincs ko­­vácsműhely. Van egy lakatos és egy asztalos, kik a múzeum reparálásait végzik, és pedig azért a ház­ban, mert így olcsóbb. A múzeum szűk dotácziója nem enged nagyobb költekezést erre. És ezért taka­rodjék az igazgató ? »De a 48-iki székek ?« A múzeum nem adhat helyet az ereklyéknek. A tudományos gyűjteményeknek is oly szűk a helyük,­­hogy e hely­szűke miatt, most már új, tágasabb múzeum építését tevezik. Ily körülmények között azok a székek igen jó helyen vannak a szép, tiszta souterrain-ben, az igazgató pedig magmaradhat helyén. »Húsz év előtt nem történt átadás.« A kulcsok és a hatalom átadásával megtörtént rendben az át­adás. Múzeumokat, gyűjteményeket nem adnak át »tárgyanként« sehol a világon. Csak a római praetor előtt érintettek meg minden átadott külön tárgyat a festuicá­val, az elvállalás jeléül. Ezér­t tehát az igaz­gatót szemrehányás nem illeti. Hogy melyek Pulszky érdemei, azé a czinikus Pulszky Ferenczé ? Kizárólag Pulszky Ferencz érdeme, hogy meg­vették a Lobkovitz-gyűjteményt az ásvány­gyűjte­mény számára ötödrész áron, és ezáltal a gyűjteményt elsőrangúvá tették Európában. Kizárólag Pulszky érdeme, hogy megvették az Esterházy-képtárt, midőn már az európai konzorczium alkudott rá. Kizárólag Pulszky Ferencz érdeme, hogy meg­alapították az iparmúzeumot, mely máris oly üdvös befolyást gyakorol műiparunkra és még nagyobb sze­repre hivatott. Mindezt ki lehet mutatni az országgyűlési tár­gyalásokból. Pulszky Ferencz érdeme továbbá a nemzeti múzeum mai rendezett és fényes állapota. De e te­kintetben a »Bud. Hirl.« nem hisz a »félhivatalos szócsö­veknek,« melyek, mint Bodóné, »mást beszélnek, midőn a bor árát kérik.« Jól van. Tehát higyyen a »Bud. Hirl.« egy férfiúnak, ki maga is múzeumi tiszt­viselő volt, egy tárgyilagos tudósnak, ki e dologban mindenesetre sine ira et studio ítél; higgyen H­e­r­­man Ottónak, ki az általa szerkesztett »Természet­­rajzi füzetek« III. köt. 2. és 3. füzetében, tehát már tizenkét év előtt Pulszky Ferencz tíz éves működé­séről szóról-szóra így nyilatkozik: »Nem a személyre szóló ünnepeltetés, mely bizonyos czélzatosság izétől tiszta — sem a di­csőítő szó, mely válogatott voltával kiszólítja az őszinteség hiányának gyanúját, nem ezek teszik ki súlyát, dicsőségét és szépségét azoknak az év­fordulóknak, a­melyeken a kiváló működés­ről, a derekas tettekről meg szoktunk em­lékezni. A jubiláns évfordulók igazában oly megál­lapodási pontok, a­melyeknek szépsége és értéke a valóságos, üdvös eredményekben rejlik; a számadó visszapillantások a múltakba, kalau­zok a jövőbe. És a­­ki üdvös eredmények sorára pillanthat vissza s látja azoknak a jövőre való kiha­­t­á­s­á­t is, a­ki öntudatosan törekedett ily ered­ményekre ; a­ki czél és eszköz szerint t­i­s­z­t­á­­nak érzi magát, az nem szorul reá a dicsőí­tés csengő szavára, az ünnepeltetés külső színére ; kipótolja ezeket bőségesen a nyugodt öntudat. A­midőn tehát itt e helyen, Pulszky Fe­rencz tíz évi igazgatóságáról megemlékezünk, tesz­­szük ezt azok alapján, a­miket az imént hangsú­lyoztunk. Pulszky Ferencz fölléptéig, tehát hosszú évsorokon át a magyar nemzeti mú­zeum a szó szoros értelmében mondva, nyomor­got­t. Iránytalanság, súlyosbítva a poli­tikai nagy átalakulásokból folyó nyomás által, tengődő életre kárhoztatták az in­tézetet. Ily viszonyok között az intézet elvesztette kapcsolatát a nemzettel s nem birt fölemelkedni a nemzet kulturtörekvéseinek képviselőjévé; e tö­rekvések előmozdítójává pedig már sehogysem. A »magyar nemzeti« czim volt az egyedüli horog, amely a nemzettel való kapcsolatot fentar­­totta, mely a nemzet legbuzgóbbjainak figyelmét néha-néha az intézet felé fordította; szilárdan épült házának köszönhette, hogy a nemzetirtás ide­jében nyomtalanul el nem töröltetett. Megütötte ekkor a ritkasággyűj­temények mérté­két, az ő rendeltetése is az volt, a­mi ezeké: a kíváncsiság kielégítése hangzatos czím és semmi tanulság. Ez nem is lehetett más­képen. Az minden kétséget kizáró dolog, hogy az alapítók szeme előtt mivelődési czél lebegett, de a miként ? az irány ? ez, a viszonyok összességét véve, csak idővel fejlődhetett — épen csak fej­lődhetett, nálunk épen úgy, mint mindenütt a világon. Azok a férfiak, a­kik régebben az ügy élére kerültek, jóhiszeműleg, de iránytalanul működtek, nem bírtak ellentállani az akkori tudományos áramlat nyomásának; ez áramlat pedig akkorában a tudásból monopóliumot csinált, külön államot te­remtett a nemzet állama kebelében; dicsőségét nem a művelődésre gyakorolt élő hatásban, ha­nem a megbámulásban kereste. Ezek sem kárhozható, de még megrovó sza­vak sem akarnak lenni; mert ha iránytalanság jellemzi is az ügy régi kezelőit, ez a kor kifolyása volt , és egy érdemüket elvitatni lehetetlen, azt, hogy az intézetet mint a nemzet intézetét fentar­­tották, nehéz korszakokon végig küzködve áthoz­ták abba a korszakba, a­mely az irányváltozta­tást megengedte. A­midőn az alkotmány visszavívása után a nemzeti lét kérdése mellett fölvethettük a művelő­dés kérdését is, akkor valóban forduló­ponthoz ért a nemzeti múzeum; kettős feladat előtt állott. Első volt a nemzet közművelődésére való élő hatás; a második volt a nemzetnek, mint kulturnemzetnek kifelé való képviselése a végett, hogy kulturnemzetnek el­ismertessék, ezáltal létjoga az európai kultur­­nemzetek családja közepette bebizonyíttassék. E feladatok megoldására nem volt elegendő a tudomány iránti lelkesedés ; ehhez tágas látó­kör, nagy összeköttetés, a nemzet ké­pességének, aspiráczióinak, helyzeté­nek pontos Számlavitele UxTArk­ emberismeret kellett. A megoldás maga egy valóságos káosz helyén rendet, e rendből azután éle­tet kellett hogy teremtsen — nem im­perative, hanem fejlesztés útján. Pulszky Ferencz minden bizony­nyal az a férfin, a­ki ezekre hivatott-­­sággal bír; ezt tíz évi működésének eddigi eredményeivel már be is bizonyította. Befolyása, utánjárása teremtette ki az intézet dotáczióját, mely, ha teljes felvirágoztatásra nem is elégséges, mégis olyan, hogy lehetővé teszi a működést. Gyakorlati szellemével kivitte azt, a­mi ta­lán a legnehezebb s a­mi még a nagy kulturnem­­zetek intézeteire is tetemes súly gyanánt neheze­dik : a bureaukratikus résznek a műkö­dés előnyére a lehető legcsekélyebb mértékre való leszállítását. Ebből bon­takozott ki az egyes osztályok autonómiája, mely­nek értelme, hogy nem paragrafusokba szedett sza­bályokban, hanem a működési tér szabad­ságában lakozik a legjobb ösztönző a munkásságra s egyszersmind annak a a felelősségnek élő érzete is, mely a munkásságnak legjobb ellenőrzője. Valójában nincsen jelenleg az intézetnek egyetlenegy tényezője sem, mely — természetesen az anyagi eszközök keretén belül — nem érvénye­síthetné tehetségét, még­pedig egyénisége sajátsá­gainak teljes épségben tartása mellett. Ez oly dolog, a­melyhez fogható­val kevés nyilvános, különösen az ál­lam végrehajtó hatalmának fenható­­sága alatt álló intézet — nem csak ná­lunk, hanem a nyugaton is — dicseked­hetik. Ez Pulszky Ferencz tíz évi működésének nagy­­ eredménye, a­melyből a többi önként következik. Innen származik az irodalmi részben nyilvánuló élénk lüktetés, mely teljes ellentéte a régi, irodalmilag majdnem egészen meddő állapot­nak ; innen meríti a működő erők i­f­j­a­b­b ré­sze az iskolázottságot, melynek következ­ménye a közművelődési mozgalomban való közve­tetten részvétel, ezáltal a hatás közvetlensége s végeredményképen a nemzet mi­veit rétegeinek a szakkörökkel mind szorosabban fűződő kapcso­lata is. Ezeknek létezését ma már lehet két­­ségbevonni, a hatást nem lehet elvi­tatni. Tapasztaljuk ezt lépten nyomon az iroda­lomban, az egyleti élet lüktetésében, a propagan­dában, mely vidéki központokat teremt, a külföld­nek folyton növekedő figyelmében, a magyar művelődési törekvések iránt táplált vélemény javulásával. Ez­előtt tíz évvel egy Budapestre összehívott régészeti nemzetközi kongresszus találhatott volna ugyan kincshalmazt, de e halmaz akkori állapota mindenesetre csak szellemi inferioritásról tett volna tanúságot. Az eljárás rendszeressége mellett az a liberalitás, a­melyet Pulszky Ferencz e téren kifejtett és alkalmazott, a mű­ködő erők egyéni sajátságaiknak megfelelő alkal­mazása, úgy hozta magával, hogy a tényleg meghívott kongresszus többet talált, mint a­mennyit föltett. Az eddig végzett munka nagy, az eredmény tiszteletreméltó, de nem min­den ! A működésnek s általa a hatásnak még nö­vekednie kell. Ez a Pulszky Ferencz által inaugurált irány mellett, már csak az idő és anyagi erő kérdése. Bizton tudjuk, hogy e téren Pulszky Ferencz tehetségén és akaratán semmi sem múlik s épen ezért lelkünkből óhajtjuk is, hogy időt és anyagi erőt nyerve, még nagyobb eredményeiért a most bekez­dett évtized végén ismét üdvözölhessük! A »Természetrajzi Füzetek« szerkesztősége.«. Tehát a »Bud. Hirl.« nem hisz az officziozusok­­nak. Hermann Ottó sohasem volt officziozus. Higg­yen tehát neki. Hermann tudós is, informált szak­ember is. Az ő szava talán tisztelt kollegánknál töb­bet fog nyomni az újságíróénál. A­mi minket illet, mi az újságíró őszinteségében is hiszünk. És mert hi­szünk benne, kérjük a »Bud. Hi­l.«-ot, szűnjék meg egyik legfontosabb művelődési intézetünket a közön­ség szemében kompromittálni. Mert ha ez intézet »pellengéren van«, az ő embere állította oda. A képviselőház bizottságaiból. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülé­sében folytatta a fizetési meghagyásokról szóló tör­vényjavaslat részletes tárgyalását. A 3-ik §-ba fel­vette a bizottság, hogy a fizetési meghagyás kibo­csátása iránti kérelemnek magában kell foglalnia­­azon tények megjelölését, melyekből a hitelező követelését származtatja; a mennyiben a követelésről okirat van kiállítva, erre való hivatkozás mellett«.— A 4-ik §. érdemleges módosítás nélkül elfogadtatott. — Az 5-ik §-ba felvétetett, hogy a fizetési meghagyásban meg­jelölendő a hitelező név, állás vagy foglalkozás és lakhely szerint, továbbá a követelés alapja is. Felvétetett to­vábbá, hogy az adós az ellenmondást, melylyel a fizetési meghagyást megtámadhatja, indokolni nem tartozik.­­ A 6-ik §-ban kimondatott, hogy ha a hitelező ugyanazon adós elleni több követelését egy kérelembe foglalta, a költség az egyes követelések összege után külön állapítandó meg.­­­ A 7-ik §-ba felvette a bizottság azt a rendelkezést, hogy a fizetési meghagyás tartal­mát a kézbesítő megmagyarázni tartozik s ezt a kéz­besítési ivén tanúsítani tartozik. E tanúsítás elmu­lasztása esetén az elöljáró bíróság a kézbesítőt 5 forintig, ismétlés esetében tíz forintig terjedhető bír­sággal sújthatja. — A 8—10. §§-ok érdemleges módosítás nélkül elfogadtattak. — A 11. §-ban a fizetési meghagyás hatályának és végrehajthatóságának megszűnése attól tétetett függővé, ha a teljesítési határidő leteltétől számított egy év alatt a végrehajtás nem kéretett.­­ A 12. §, érdemleges módosítás nél­küli elfogadása után, a tárgyalás folytatása péntekre halasztat­ván, az ülés véget ért. A képviselőház zárszámadási bizottságának mai ülésében a napirend előtt Lukács László államtitkár részletes felvilág­osítást. Aolott a múlt ülésen felmerült ama kérdésre, hogy mily alap­elvek szerint történik az­­állambirtok eladásra szánt részének becslése ? A bizottság a nyert fel­világosítást tudomásul vette. Ezután Förster Ottó a földmivelési tárcza 1891. évi zárszámadását adta elő, melyet Fehér Miklós államtitkár kimerítő és megnyugtató felvilágosításai után a bizottság elfoga­dott. Végül a közoktatási tárcza 1891. évi zárszám­adását Kabos Ferencz behatóan ismertetvén, a bizott­ság dr. Berzeviczy Albert államtitkár felvilágosításai után a tárcza zárszámadását elfogadandónak határozta. Vidéki élet. Temesvár óhaja. Temesvár városa felkéri a ke­reskedelmi minisztert, hogy Temesvárott külön vasúti üzletvezetőség létesíttessék, a­mitől első­sorban az áruforgalom körül a kereskedelmi körökben felmerült panaszok orvoslását remélik. A hevesi bizalmi nyilatkozat­ Egerből írják lapunk­nak . Az Egyetértés f. hó 25-én megjelent számában azt az értesítést hozta, hogy Kállay Zoltán főispán a köz­­gyűlésen bizalmi szavazatot akart a kormánynak indít­ványozni, hogy azzal főispáni székét biztosítsa, mert tettei a megyét nagy elkeseredésben tartják. Ezt a sza­badelvű párt megjegyzés nélkül nem hagyhatja. Midőn az állandó választmányban a belügyminiszter beköszöntője felolvastatott, melynek meleg hangja az összes jelenvál­takra láthatólag jó benyomást tett, az itteni áramlatnak megfelelőleg az egyszerű tudomásvétel indítványoztatott A főispán előrebocsátotta azt, hogy nem bizalmi szava­­zatról van szó, hanem csupán udvariassági tényről és arról, hogy a magyar szokás szerint az adjon istenre fogadj isten mondassák. Ezt annál inkább helyesnek

Next