Nemzeti Jövőnk, 1932 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1932-12-11 / 1. szám

kasnak és falusi gazdának, hiva­talnoknak és szabad vállalkozónak egyaránt, hogy hiába addig minden próbálkozás, amíg az ország min­den polgára párt és rangkülönbség nélkül számot nem vet magával és mérlegre nem teszi megvizsgált lel­­kiismeretét, hogy váljon teljesítette e azokat a követelményeket amelye­ket a nemzeti egység gondolata tő­le megkövetel? Váljon bir­e azzal a nemzeti öntudattal amely méltóvá teszi arra, hogy a magyarság tag­jának vallhassa magát? És ha számot vetett magának erről a kérdésről és úgy találta, hogy nem üti meg a kellő mérté­ket, akkor tekintsen vissza az or­szág történetében azokra a válságos időkre, midőn csakis a magyarság nemzeti öntudata volt az, amely megmentette az országot a végső pusztulástól. A nemzet megtalálta parancsoló Vezérét és hálás fiát Irra: Szörtsey József m.kir. korm. főtanácsos, a TESz ügyv. elnöke A nemzet társadalma már eszten­dőkkel ezelőtt minden megnyilatko­zásában hirdette a Vezér eljövetelé­nek szükségességét. — Ennek a társadalomnak néha lázasan heves, néha ájult, közönyös érvelése szomorú figyelmeztetés volt az ere­jében csökkenő nemzet lázas álla­potára, a széthulló erők lassú sor­vadására. Voltak közvetett és vol­tak közvetlen erre utaló jelenségek. A közvetetten erre utaló jelenségek az összefogó erő hiányára utaltak minduntalan, a közvetlenek pedig, sokszor szenvedélyes kitörések, amikben a nemzet követelte azt a véréből támadt magyart, akinek erős karja egyedül tudja a legnehe­zebb magyar évszázad fordulójára egybefogni az embereket. A mi nemzetünk ma is katona nemzet. Az erő az amit egyedül tisztel és a cselekvés az, amit egye­dül becsül. Parancsolni csak az tud ennek a nemzetnek, akit ebből a fajtából szakasztott a Teremtő és akit ennek a fajtának tetterejével áldott meg. És sehol sincs annyi pa­rancsra, hivatására várakozó tenni­­vágyó férfi, mint ebben az ország­ban. Azonban ezek a tettrekész energiák az országban szétszórva, egyetemes nemzeti irány nélkül el­­tespedten, a tétlenül elhulló napok­kal úgy érezték, hogy tevékenysé­gük fiatal termékenysége sorvad és mint valami borzalmas hiányérzet fészkelte be magát mindenki lelkébe a tehetetlenség bénító érzése. Aki járt a magyar falvak és városok polgár­sága között úgy, hogy hozzá tudott férkőzni a polgárok lelkéhez, az tudja micsoda borzalmas következ­ményekkel járó betegsége volt ez nemzeti létünknek. Mindenki lelké­ben és gondolatvilágában megszik­kadt és minden érzésre, gondolatra rászáradt halálos penésze ennek a hitnek: „Úgy sem történik már sem­mi!“ A munkás és a munkátlan em­ber gondolatai nem a holnapban reménykedő tervekkel foglalkoztak, hanem ezzel a penészszagú gondo­lattal. Teljesen megszűnt a nemzeti törekvések áramlása, az elhalt nemzeti közélet bénulást idézett elő és az ezt követő első pánik magá­val hozta a gazdasági vérkeringés megalvadását. Amint a holnap eb­ben az országban rejtelmes, fekete, céltalan jövő lett, természetes, hogy minden vállalkozó kedv megszűnt. Hiányzott az öntudatos irány, hi­ányzott a nemzetszervek munkáját irányító alkotmányos, de friss aka­rat, a demoralizált nemzeti társa­dalmat felrázó kürtjei, a parancsoló Akarom a tettet, az erőt, Mely, mint a villám, nem térdel a földre, De felemeli büszke homlokát S a két kezét szorítja vasökölbe: Ott, hol a felhők szürke hada lebben Villámmal vág szét fent a fellegekben! Szeretem a férfit, aki mer. Az égre néz és onnan megtanul Viharnak lenni csüggedők felett, Hogy megmutassa méltó válaszul Az Úristennek: „Büszkének akartad E homlokot, hát nem pirul miattad!“ A Vezér parancsol Most már Lázárok és bús mnaszakadtak Ne várják tétlen gyógyítás malasztját, De sebeiket kötözzék be végre És lelkük hitét bízón megmutassák: Ne sírjanak topogva és remegve, Mert bátraké az Úristen kegyelme. Sok századon át védtük Európát, Bástyái voltunk hálátlan nyugatnak, Most boldog kornak nyitom kapuját, Eljött a napja újra a magyarnak: Lánglelkem tüzelje kétkedőket, Én összefogom a magyar erőket! Akarom a tettet, az erőt, Mely mint a villám, nem térdel a földre, De felemeli büszke homlokát S a két kezét szorítja vasökölbe: Ott, hol a felhők szürke hada lebben Villámmal vág szét fent a fellegekben! f/rtí io és nemzeti törekvéseket indukáló szuggesztív egyéniség, a Vezér. Míg a csüggedtségnek ezek a közvetett jelenségei figyelmeztetőleg meg-megújultak, a történelmi hiva­tása küszöbén álló nemzet önma­gába roskadt és a többi középeuró­pai állam vidáman haladt a maga utján. Utaltak azokban a Vezérre köz­vetlen jelenségek is. Ezek a nemzet fel-feltörő sóvárgását testesítették meg, a nemzet nehéz feladatait fel­ismerő higgadtak és szenvedélyesek követelték nyugodt, elkeseredett, méltóságteljes és formákat szétfeszí­tő, szélsőséges megnyilatkozásokban azt az embert, akiben a nemzet parancsoló vezérére és hálás fiára talált. Azok a társadalmi mozgal­mak, amelyek nyughatatlanul vé­gighullámzottak a magyar társada­lom fáradt tengerén az elmúlt öt esztendőben újra és újra átvo­nultak a magyar belpolitika hori­zontján a magyar közélet szebb jö­vőt hozó golfáramlataként, mind a nemzet kívánságának áramlása vol­tak. Ez a hullámzás mindig erősebb lett, egyenes arányban fokozódott azzal, amint mind lazábban kapcso­lódtak egymásba a kenyéradás és a nemzeti munka egymást szolgáló fogaskerekei. A Vezér végre a magyarság tör­ténelmi útján elindult. Az első fel­adat a nemzetet a csüggedtség kö­déből kivezetni. Ez sikerült, az a tűz, amit az erő és a tehetség is­­tenáldott szikrája gyújt, Miskolcon és Nagykőrösön ezernyi ezer lélek csillogó, meghatott tükörablakában ezernyi ezer becsületes magyar szem­ben mutatja az utat azok számára, akik még a kétkedés gólyalábain hágnak tétován jobbra-balra, vagy gubbasztanak a maguk tehetetlen­ségének szédülő rosszérzésében. A Vezér mögött egyetemlegesen áll a nemzet. Csoportok és a közvetítő politika csordaelőnyei és csordaeré­nyei nem hasznosíthatók: ebben az országban egyetlen erő él, a Nemzet ereje és ez a Vezér karjában min­den kis élet fölé egyaránt áraszt védelmet. A nemzet megtalálta közvetlen és pártoktól független Vezérét és benne hálás fiát. Brandt Vilmos országgyűlési képviselő: A nemzeti összefogás alapelvét a szeretet alkotja Hazánk iránti hűség és szeretet által diktált nemzeti mun­katerv minden egyes pontját márványba kellene vésni, hogy mindazoknak a szívébe is átültessék, akik még ma sincsen­nek áthatva attól az egymást megbecsülő szeretettől, amely a nemzeti összefogás alapelvét alkotja. Az eszme az ideális de­mokrácia érdekében született. A magam részéről ezt az elvet vallom és nem csak hir­detem, de aszerint cselekszem is. Fenntartom a barátságot az úri osztállyal, de nem mulasztok el egyetlen alkalmat sem, hogy a szegény nép lelkéhez közel férjek. A jó képviselő fela­datát abban látom, hogy amellett, hogy országos érdekű ügyek­ben a köz és a haza szempontjait képviseli, kerületének szerető atyja legyen. A szegény nép közé keveredve, azok baját, gond­ját és szenvedéseit megismerve, iparkodjék azokra orvoslást keresni. A megosztott gond fölényére csökken, a közölt öröm kétszeres öröm. Bár minden képviselő magáévá tenné a fentieket, nem volna szükség arra, hogy propagálni kelljen a testvéri összefo­gás eszméjét.

Next