Nemzeti Jövőnk, 1932 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1932-12-11 / 1. szám
kasnak és falusi gazdának, hivatalnoknak és szabad vállalkozónak egyaránt, hogy hiába addig minden próbálkozás, amíg az ország minden polgára párt és rangkülönbség nélkül számot nem vet magával és mérlegre nem teszi megvizsgált lelkiismeretét, hogy váljon teljesítette e azokat a követelményeket amelyeket a nemzeti egység gondolata tőle megkövetel? Váljon bire azzal a nemzeti öntudattal amely méltóvá teszi arra, hogy a magyarság tagjának vallhassa magát? És ha számot vetett magának erről a kérdésről és úgy találta, hogy nem üti meg a kellő mértéket, akkor tekintsen vissza az ország történetében azokra a válságos időkre, midőn csakis a magyarság nemzeti öntudata volt az, amely megmentette az országot a végső pusztulástól. A nemzet megtalálta parancsoló Vezérét és hálás fiát Irra: Szörtsey József m.kir. korm. főtanácsos, a TESz ügyv. elnöke A nemzet társadalma már esztendőkkel ezelőtt minden megnyilatkozásában hirdette a Vezér eljövetelének szükségességét. — Ennek a társadalomnak néha lázasan heves, néha ájult, közönyös érvelése szomorú figyelmeztetés volt az erejében csökkenő nemzet lázas állapotára, a széthulló erők lassú sorvadására. Voltak közvetett és voltak közvetlen erre utaló jelenségek. A közvetetten erre utaló jelenségek az összefogó erő hiányára utaltak minduntalan, a közvetlenek pedig, sokszor szenvedélyes kitörések, amikben a nemzet követelte azt a véréből támadt magyart, akinek erős karja egyedül tudja a legnehezebb magyar évszázad fordulójára egybefogni az embereket. A mi nemzetünk ma is katona nemzet. Az erő az amit egyedül tisztel és a cselekvés az, amit egyedül becsül. Parancsolni csak az tud ennek a nemzetnek, akit ebből a fajtából szakasztott a Teremtő és akit ennek a fajtának tetterejével áldott meg. És sehol sincs annyi parancsra, hivatására várakozó tennivágyó férfi, mint ebben az országban. Azonban ezek a tettrekész energiák az országban szétszórva, egyetemes nemzeti irány nélkül eltespedten, a tétlenül elhulló napokkal úgy érezték, hogy tevékenységük fiatal termékenysége sorvad és mint valami borzalmas hiányérzet fészkelte be magát mindenki lelkébe a tehetetlenség bénító érzése. Aki járt a magyar falvak és városok polgársága között úgy, hogy hozzá tudott férkőzni a polgárok lelkéhez, az tudja micsoda borzalmas következményekkel járó betegsége volt ez nemzeti létünknek. Mindenki lelkében és gondolatvilágában megszikkadt és minden érzésre, gondolatra rászáradt halálos penésze ennek a hitnek: „Úgy sem történik már semmi!“ A munkás és a munkátlan ember gondolatai nem a holnapban reménykedő tervekkel foglalkoztak, hanem ezzel a penészszagú gondolattal. Teljesen megszűnt a nemzeti törekvések áramlása, az elhalt nemzeti közélet bénulást idézett elő és az ezt követő első pánik magával hozta a gazdasági vérkeringés megalvadását. Amint a holnap ebben az országban rejtelmes, fekete, céltalan jövő lett, természetes, hogy minden vállalkozó kedv megszűnt. Hiányzott az öntudatos irány, hiányzott a nemzetszervek munkáját irányító alkotmányos, de friss akarat, a demoralizált nemzeti társadalmat felrázó kürtjei, a parancsoló Akarom a tettet, az erőt, Mely, mint a villám, nem térdel a földre, De felemeli büszke homlokát S a két kezét szorítja vasökölbe: Ott, hol a felhők szürke hada lebben Villámmal vág szét fent a fellegekben! Szeretem a férfit, aki mer. Az égre néz és onnan megtanul Viharnak lenni csüggedők felett, Hogy megmutassa méltó válaszul Az Úristennek: „Büszkének akartad E homlokot, hát nem pirul miattad!“ A Vezér parancsol Most már Lázárok és bús mnaszakadtak Ne várják tétlen gyógyítás malasztját, De sebeiket kötözzék be végre És lelkük hitét bízón megmutassák: Ne sírjanak topogva és remegve, Mert bátraké az Úristen kegyelme. Sok századon át védtük Európát, Bástyái voltunk hálátlan nyugatnak, Most boldog kornak nyitom kapuját, Eljött a napja újra a magyarnak: Lánglelkem tüzelje kétkedőket, Én összefogom a magyar erőket! Akarom a tettet, az erőt, Mely mint a villám, nem térdel a földre, De felemeli büszke homlokát S a két kezét szorítja vasökölbe: Ott, hol a felhők szürke hada lebben Villámmal vág szét fent a fellegekben! f/rtí io és nemzeti törekvéseket indukáló szuggesztív egyéniség, a Vezér. Míg a csüggedtségnek ezek a közvetett jelenségei figyelmeztetőleg meg-megújultak, a történelmi hivatása küszöbén álló nemzet önmagába roskadt és a többi középeurópai állam vidáman haladt a maga utján. Utaltak azokban a Vezérre közvetlen jelenségek is. Ezek a nemzet fel-feltörő sóvárgását testesítették meg, a nemzet nehéz feladatait felismerő higgadtak és szenvedélyesek követelték nyugodt, elkeseredett, méltóságteljes és formákat szétfeszítő, szélsőséges megnyilatkozásokban azt az embert, akiben a nemzet parancsoló vezérére és hálás fiára talált. Azok a társadalmi mozgalmak, amelyek nyughatatlanul végighullámzottak a magyar társadalom fáradt tengerén az elmúlt öt esztendőben újra és újra átvonultak a magyar belpolitika horizontján a magyar közélet szebb jövőt hozó golfáramlataként, mind a nemzet kívánságának áramlása voltak. Ez a hullámzás mindig erősebb lett, egyenes arányban fokozódott azzal, amint mind lazábban kapcsolódtak egymásba a kenyéradás és a nemzeti munka egymást szolgáló fogaskerekei. A Vezér végre a magyarság történelmi útján elindult. Az első feladat a nemzetet a csüggedtség ködéből kivezetni. Ez sikerült, az a tűz, amit az erő és a tehetség istenáldott szikrája gyújt, Miskolcon és Nagykőrösön ezernyi ezer lélek csillogó, meghatott tükörablakában ezernyi ezer becsületes magyar szemben mutatja az utat azok számára, akik még a kétkedés gólyalábain hágnak tétován jobbra-balra, vagy gubbasztanak a maguk tehetetlenségének szédülő rosszérzésében. A Vezér mögött egyetemlegesen áll a nemzet. Csoportok és a közvetítő politika csordaelőnyei és csordaerényei nem hasznosíthatók: ebben az országban egyetlen erő él, a Nemzet ereje és ez a Vezér karjában minden kis élet fölé egyaránt áraszt védelmet. A nemzet megtalálta közvetlen és pártoktól független Vezérét és benne hálás fiát. Brandt Vilmos országgyűlési képviselő: A nemzeti összefogás alapelvét a szeretet alkotja Hazánk iránti hűség és szeretet által diktált nemzeti munkaterv minden egyes pontját márványba kellene vésni, hogy mindazoknak a szívébe is átültessék, akik még ma sincsennek áthatva attól az egymást megbecsülő szeretettől, amely a nemzeti összefogás alapelvét alkotja. Az eszme az ideális demokrácia érdekében született. A magam részéről ezt az elvet vallom és nem csak hirdetem, de aszerint cselekszem is. Fenntartom a barátságot az úri osztállyal, de nem mulasztok el egyetlen alkalmat sem, hogy a szegény nép lelkéhez közel férjek. A jó képviselő feladatát abban látom, hogy amellett, hogy országos érdekű ügyekben a köz és a haza szempontjait képviseli, kerületének szerető atyja legyen. A szegény nép közé keveredve, azok baját, gondját és szenvedéseit megismerve, iparkodjék azokra orvoslást keresni. A megosztott gond fölényére csökken, a közölt öröm kétszeres öröm. Bár minden képviselő magáévá tenné a fentieket, nem volna szükség arra, hogy propagálni kelljen a testvéri összefogás eszméjét.