Népsport, 1969. szeptember (25. évfolyam, 200-225. szám)
1969-09-19 / 215. szám
A fizeti JELEN T. Csanádi Árpád előadása Olimpikonban. A NOB felügyelete alatt működő Nemzetközi Olimpiai Akadémia ülést tartott a görögországi Olimpikonban. Az ülésszakon tizenöt nemzetközi szakember referátuma hangzott el. Az atlétikai EB-hez kapcsolódó eseménynek öt magyar résztvevője is volt. Csanádi Árpád, a JOOB főtitkára, az MTI elnökhelyettese az ülésen előadást tartott „Az olimpiai program és az olimpia szervezése” címmel. Útra készek a vívók. Még a tervezettnél is korábban, már vasárnap este elindulnak Budapestről Kubába a magyar vívóválogatott tagjai. A küldöttség Prágáig vonaton, onnan különrepülőgéppel utazik Havannába, a vívó-világbajnokság színhelyére. A húsz versenyző mellett öt vívómester, három versenybíró, egy gyúró, valamint a nemzetközi zsűri magyar tagja. Balthazárdr„ utazik küldöttségünkkel. Ünnepség a Normafánál. A Budapesti Művész Sportkör az idén is — szeptember 21-én — megrendezi hagyományos Normafa-ünnepségét, a Norma-lejtőn, azon a helyen, ahol valamikor a Normafa áll ott Először a Nemzeti Színház egykori nagyjaira emlékeznek, majd emléktáblát avatnak, amelyet Major József festőművész tervezett és a Gödöllői Állami Erdőgazdaság budai erdészete faragott. Ugyanezen a napon — 8 órai kezdettel — vándordíjas természetjáró, városismertető verseny is indul a Városmajortól. Ságvári Endre emléktúra, Ságvári Endre mártírhalálának 25. évfordulójára emlékezve a KISZ Központi, valamint Budapesti és Pest megyei Bizottsága, Szentendre Városi Bizottsága és a Turista Ellátó Vállalat emléktúrát és tábort rendez szeptember 20—21-én. A tábor helye és a túra végcélja a Ságvári Endre turistaház. Természetjárók találkozója. A Közalkalmazottak Szakszervezete a hét végén rendezi meg a Közalkalmazottak II országos természetjáró találkozóját a Kőhegyen. A kétnapos találkozó során vasárnap délelőtt csillagtúrán vesznek részt a gyalogos túrák kedvelői. Rejtőldikó gyásza. Olimpiai és világbajnok vívónőnket, Rejtő Ildikót, súlyos családi gyász érte. Édesapja, Rejtő Oszkár, 69 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Elutazott Romániába szerdán késő este a magyar ökölvívó utánpótlás-válogatott. Pénteken Brailában, vasárnap Tulceában lépnek szorítóba. Füves pálya Rákospalotán. A Vegyszer SE Rákospalotán, a gyár háta mögött, a XV. ker. Szabadföld úton, kétévi szorgalmas munka után füvesített labdarúgópályát készített futópályával együtt. Korszerűen berendezett 8 öltöző, 2 játékvezetői öltöző, társalgó, szertár és külön orvosi szoba áll rendelkezésre. Megkezdték az edzőpálya építését és tervbe vették az 5—6 soros beton lelátó elkészítését is. Kitűnően vizsgáztak a magyar lovak Wroclawban, a szocialista országok nemzetközi lóversenysorozatát. A 2400 m-es Moszkvai díjat — a verseny fődíját — a Nótáskapitány nevű ló, az Avanoe nevű pedig az 1600 m-es Prágai Díjat nyerte. Versenylovaink ezen kívül hét helyezést értek el, és az országok közötti versenyben Magyarországnak szerezték meg az elsőséget a Szovjetunió előtt. Szovjet és olasz birkózók a Szelky Ottó emlékversenyen. A Vasas hagyományos kötöttfogású birkózóversenyén szerepel a Szovjetunió szakszervezeti válogatottja és a Palermo SC csapata. Ők hatvanan. Döntőjéhez érkezett az ÖHV, vagyis az összetett honvédelmi verseny. Vasárnap a Hármashatár-hegy aljában a megyei versenyek legjobb hármas csapatai és a legjobb fővárosi hármas mérkőzik az első díjért, az ingyenes külföldi utazásért. Korcsoportonként — 60—60 fiatalabb és idősebb vesz részt az ÖHV országos döntőjében. SPORT A RÁDIÓBAN. PÉNTEK, Kossuth-adó. 15.55: Jelentés az atlétikai Európa-bajnokságról, Athénból. 16.50: Közvetítés az atlétikai EB-ről. 17.58: Atlétikai EB. 18.50: Atlétikai EB 19.25: Atlétikai EB. SPORT A TELEVÍZIÓBAN. PÉNTEK. 16.12: Atlétikai EB. 19.20: Atlétikai EB. Időjárás. A Meteorológiai Intézet jelenti szeptember 18-án, csütörtökön este. Várható időjárás péntek estig: felhős idő, többfelé esővel, délnyugaton egy-két helyen esetleg zivatarral. Időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. A nappali felmelegedés délen is csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 15 — 20 fok között. (MTI Milyen kiállítás a „Kiállítás"? Kiállítások címmel elmés glosszát közölt a legutóbbi Élet és Irodalom Véleményünk szerint rovata. A szerző fullánkos lelkesedéssel üdvözölte, hogy lapunk újabban a művészeteknek is tág teret szentel, és rovatot indít Kiállítások címmel. Aztán ironikus csalódottsággal konstatálta, hogy nem szakítottunk hagyományainkkal, és a biztató cím alatt mindössze egy labdarúgó megbüntetéséről értesülhetnek olvasóink. Az irodalomnak, a zeneművészetnek, a képzőművészetnek is megvannak a szakkifejezései. A sport is része az emberi kultúrának, tehát lehetnek — olykor sikerületlen — szakkifejezései, de ezek a sportot kedvelők és ismerők között semmilyen megrökönyödést, félreértést nem keltenek. Ezután is viszonylag kevesen gondolják majd olvasóink közül, ha egy labdarúgó-mérkőzés tudósításában a kiállítás szót olvassák, hogy Amerigo Tót tárlatára próbáljuk kapacitálni őket. Az olvasók általában tudják, milyen újságot olvasnak, és a több Jelentésű kiállítás szó mikor , hol, mit jelent. Lásd: A Magyar Nyelv Értelmező Szótára IV., kik tét 18. oldal 1. pont. (bocs) mindenünnen Törlés esetén hogyan kell számítani a találatokat? Ez a kérdés érkezett több olvasónktól. Ugyanúgy, mint a totószelvényeken. Most például a 14. számú találkozó előlépett főmérkőzésnek, tehát ennek találata is számított JUTALOM A 37. héten. Pesti László (Galgamácea, Hétház út 27.) lapunkban megjelent tippjeive 1 9 találatot ért el, s jutalmul 10 darab totószelvényt kap a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságtól. Kivételesen kapja a jutalmat, mert a III. országos tippelőbajnok márfban is csak a 10 találatosoknak jár a jutalom. Félreértések elkerülése végett: heti jutalmat csak az mérhet, aki a lapunkban ismertetett tippjeivel ér el átlagon felüli eredményt. Érdemes a tippeket úgy elküldeni, hogy azok szerda reggelig hozzánk érkezzenek, mert ezek között sorsoljuk ki a leközlésre kerülő tippeket. A LEVELEKBŐL „A 37. héten nejem 10 találatot ért el. (Kár, hogy nem került a kisorsoltak közé. A szerk.) Remélem, ez most nekem sikerül. X21 X22 X1X XXIX 111. 1 Bencze Kálmán — eddig 24 találat —. Bp., XI., Ildikó u 15 ) „Bravó, magyar fiúk! Ez kitűnő eredmény volt! Az olasz mér – Péntek, 1969. szeptember 19. 38. hét 1-től 10-ig tíz olvasónk tippjei (a név után zárójelben az eddig elért találatok száma, ha a beküldő azt feltüntette): 1-Hoós János (26), Celldömölk, Árpád u. 1. 2. Matkovics János (24), Baja, Hunyadi J. u. 34. 3. Dittmann K.-Heinzné (26), Békéscsaba, V., Vásárhelyi Pál u. 18. 4. Varjú Jenő (20), Érdliget, Hóvirág u. 20. 5. dr. Szekeres Sándor (28), Veszprém, Csermák A. u. 9. 6. Szentirmay Péterné (21). Bp. II., Fő u. 71. f. 2. 7. Vass Sándor (27), Mindszent, Lenin u. 76. 8. Csikay Zsigmond (25). Bp. IX., Balázs B. u. 14. 9. Gyolcsos Józsefné (24), Sáp, vasútállomás. 10. Szintay István. Bp. IX., Pipa u. 4. I. 8. Olvasók - a szerda reggelig beérkezett tippek közül kisorsolt 300 között a leggyakoribb (a beérkezési határidő egyébként szerda dél). Múlt — a két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzésein a most pályaválasztó otthonában leggyakrabban előfordult totóeredmény. Uralkodó - valamennyi tipp között a leggyakrabban szereplő. Tippjeit bárki bármikor beküldheti akkor is, ha azokkal még sohasem jelentkezett. A cím Népsport. Totótippek, 39. hét, Budapest. 8. Postafiók 8. (A hét száma mindig hétről hétre eggyel ugrik.) A tippek mindenkor bedobhatók a Somogyi Béla u 6. alatti ládába is. Ezekre természetesen nem kell postabélyeget ragasztani, de a hét számának itt is szerepelnie kell a címzésben. Mind a levelezőlapok, mind a levelek bal alsó sarkába oda kell írni a feladó nevét, s a név után zárójelben az addig elért találatok számát. Házastársaknál így: Nagy János (25), Nagy Jánosné (25), összesen 50. A 39. hét műsora: 1. DVTK—II. Dózsa, 2. Eger— FTC, 3. Tatab. — ETO, 4. Pécs—Komló, 5. Szombath.—Dunaújv., 6. FŐSPED —Várpalota, 7. Nagybátony—Győri DS 8. ZTE—B.csaba, 9. Jászberény—DVSC, 10. Borsod —BVSC, 11. SKSE—Volán, 12. Bari — Napoli, 13 .Brescia—Cagliari, 14. Verona —Roma, 15. Nyíregyh. —Kazinch, 16 KISTEXT — Pénzügyőr. Mindenki mérkőzésenként csak egy-egy tippet küldhet, a 14. számú mérkőzés csak akkor számít, ha az előző tizenhármat mind eltalálták Nem szükséges e párosításokat is leírni, elegendő a tippeket egymás alatt közölni! A találatokat ugyanúgy kell számítani, mint a totóban, csak ott hétről hétre összeadandók. A Sportfogadástós Lottó Igazgatóság 100 totószelvényt ad annak az olvasónak aki a Népsporthoz beküldött és a Népsportban megjelent tippjeivel 13+1 találatot ért el, 13 találat - 50 db szelvény. 11 találat — 40 szelvény, 11 találat •* 20, 10 találat — 10 totószelvény Ezen felül — időnként — a lapban megjelenő, különösen jó jóslatokat is jutalmazzuk. Népsport m , tj S* NI Képes Sport Népszava Magyar Nemzet Magyar Hírlap Esti Hírlap fc. _ t c c* s.1 .5 .5. Hétfői Hírak •» __ ■0.2, *o uoaM « O »• f.2. s. 4. 5.6. 7. 8. 9.18. Olvasók Múlt Uralkodó 1 Ganz-MÁVAG —SZEOI. xl Ml1x22 x2lx22 lx1 1 xl1 1 X 1 1 X X 2 X 1 1 1 1 2. Székesfv. MÁV—Szállítók1 lx xl1 1 1 lx 11X1 1x2 1x2X2 1 2 1 X 1 1 1 1 1 — 1 3. Békéscsaba—Pécsi B.1 1 1 lx1 1 1 1 x12 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1 1 — 1 4. Szolnoki MTE—Ózd1 lx 1ix1 1 i 1 1 xl lx1 X X 111 1 1 1 1 1 1 1 X 1 5. Kisterenye— Nyíregyházax21x2 12 12x2 121 lxX lxx22 1 2 X2 2 1 X 2 2 2 — 2 6. Mezőkov.—Jászberényx2x22 2 x22 X X2 12x2x22 X 2 X2 2 2 X X 2 2 1 2 7. SZVSE—Szolnoki MÁVx21 xl xl2x 12x21 lx1 lx lxX 3 1 X 2 2 1 1 1 X 2 llxi 8. Máza-Szászvár—Dorogx2 21 xl22 x22 X 2 2x1 212 1 2 2 2 X 2 X X 2 2 1 2 9. Bauxitb. — Pécsi Ércb. xl xl2x lx2 X2X 1x2X 1 11x2X 2 2 2 X X 2 X 1 X X X 110. Napoli—Ficrentlna xl 12 xlx2 Xl 2 x3x2X i 1 1 X X 2 X X X X X 2 2 X 1 X 11. Palermo—Internazionalex2o x21o x22 lxx2X lxx22 2 X 2 2 X 2 2 1 X 2 X 2 12. Torino—Sampdoriai 1 1 lx1 1 X 1 1 1x21 1 X 1 1 1 1 1 1 X rí1 1 1 13. Verona—Juventusx2x2 xlx2X x2 lx lx2 x2 lx2 X X X X 2 X X X X X 12X Pótmérközése k : 14. Táncsics—Szekszárd1x2 xl 11X lx1x21 131 lx xl 111 X 1 X X 1 1 T 1 X i 1 15. Savaria—Kaposv. Kinizsi1 1 1 1 1 1 X 1 1 1 1 1 1 1 —1 X 1 1 1 1 1 12a 16. Almásfüzitő—Veszprém 1x1 212x1 1 1 1 X 1 1 1 X a —1 1 1 1 X 1 1 1 Világcsúcs a női 400 m-rel (Folytatás az 1. oldalról) ra jellemző, hogy a 180-as magasságon még 8-an voltak versenyben. A fele itt elhullott, a 183-at Rezková és Lazarova másodikra, a többiek harmadikra vitték. A 186 már nem sikerült, és az első helyért kialakult holtverseny a csehszlovák olimpiai bajnoknő javára dőlt el szovjet ellenfelével szemben, mert az ismét 183 cm-re helyezett lécet átugrotta. A magyar versenyzők közül Mihályfi 200 m-en bekerült a középfutamba, Balogh Györgyi ugyanezen a távon könnyen jutott tovább az előfutamból, a középfutamban 180 m-ig reménykedtünk, mert még negyedik helyen futott, de erős ellenszélben (4.2 m 'sec) a hajrában nem boldogult. A tízpróbában Bakai a rúdugrás után (420 cm-t ért el) a nyolcadik helyen szerepelt, s a gerelyhajítás után még tartotta előkelő helyét. Az NDK-beli Krist kiemelkedett a mezőnyből. FÉRFIAK 400 m, Európa-bajnok: Jenusz Werner (Lengyelország) 45.7, 2. Nallet (Franciaország) 45.8, 3. Gredzinsk (Lengyelország) 45.8, 4. Carette (Franciaország) 45.9, 5. Bratscsikov (Szovjetunió) 45 9, 6. Badenski (Lengyelország) 46, 7. Szavcsuk (Szovjetunió) 46.3, 8. Bello (Olaszország) 46.6. 400 m gát. Európa-bajnok: Vjacseczlav Szkomorodov (Szovjetunió) 49.7, 2 Sherv.Wood Papy- Britannia) 50.1, 3. Todd (Nagy- Britannia) 50.3, 4. Wirz (S Svájc) 50.8 5. Huard (Franciaország) 51.1, 6. Weisland (Lengyelország) 51.2, 7. Kulczycki (Lengyelország) 51.3, 8. Barlati (Olaszország) 52.4. Távol. Európa-bajnok: Igor Ter-Ovaneszjan (Szovjetunió) 817, 2. Davies (Nagy-Britannia) 807, 3. Lepik (Szovjetunió) 804, 4 Beer (NDK) 803, 5. Borkovszkij (Szovjetunió) 802, 6. Krauss (NDK) 800 , 7. Pani (Franciaország) 787, 8. Ugolini (Franciaország) 787. 50 km gyaloglás. Európa-bajnok: Christoph Höhne (NDK) 4:13:32.8, 2. Selzer (NDK) 4:16:00.6, 3. Szodarenko (Szovjetunió) 4:23:04.8, 4. Barcs (Szovjetunió) 4:26:45, 5. Middleton (Nagy Britannia) 4:27:00, 6. Ingvarsson (Svédország) 4:32:07.2, 7. Sowa (Luxemburg) 4:33:24.6, 8. Bilek (Csehszlovákia) 4:34:35.8, ... 10. Dalmati (Magyarország) 4:38:09. Súlylökés. Európa-bajnok: Dieter Hoffmann, (NDK) 20.12, 2. Rothenburg (NDK) 20.05, 3. Gies (NDK) 19.73, 4. Vrjola (Finnország) 19.27, 5. Connard (Franciaország) 19.06, 6. Guscsin (Szovjetunió) 18.91, 7. Varjú Vilmos (Magyarország) 18.73, 8 Karaszjov (Szovjetunió) 18.71. Tízpróba. Európa-bajnok: Joachim Kirst (NDK) 8041, 2. Wessel (NDK) 7828, 3. Csernokov (Szovjetunió) 7801. KOK 400 m. Európa-bajnok: Nícole Duclos (Franciaország) 51.7, világcsúcs (régi: 51.9, Kim Szín Dán, 1962), 2. Besson (Franciaország) 51.7, 3. Sykora (Ausztria) 53, 4. Middecke (NDK) 53.11, 5. S.undgren (Svédország) 53.4, 6. Govoni (Olaszország) 53.6, 7. Simpson (Nagy-Britannia) 53.8, 8 Stirling (Nagy-Britannia) 53.8. 800 m. Európa-bajnok: Lillian Board (Nagy-Britannia) 2:01.4, 2. Damm-Olsen (Dánia) 2:02.6, 3. Nikolics (Jugoszlávia) 2:02.6, 4. Wieck (NDK) 2:02.7, 5. Silei (Románia) 2:03. 6. Lowe (Nagy-Britannia) 2:03.4, 7. Nenzell (Svédország) 2:05.2, 8. Keizer-Laman (Hollandia) 2:05.2. Gerelyhajítás. Európa-bajnok: Ránkyné Németh Angéla (Magyarország) 59.76. 2. dr. Vidosné Paulány Magda (Magyarország) 58.80, 3. Évert (Szovjetunió) 56.56, 4. Urbancsics (Jugoszlávia) 55.68, 5. Maraidra (Szovjetunió) 55.34, 6. Jaworska (Lengyelország) 55.16, 7. Luttge (NDK) 53.76, 8. Bajer (Lengyelország) 50.64. Magasugrás. Európa-bajnok: Miloslava Rezková (Csehszlovákia) 183, 2. Lazarova (Szovjet-, unió) 183, 3. Mracnová (Cseh-, Szlovákia) 183, 4. Schmidt (NDK), 183, 5. Schulze (NDK) 177, 6. Hrepevnik (Jugoszlávia) 177, 7 — 8 Gusenbauer (Ausztria) és Inkep (Nagy-Britannia) 177. Ötpróba. Európa-bajnok: Lhese Prokop (Ausztria) 5030 (14. 15,22., 163, 614, 25.6), 2. Antenen (Svájc) 4793, 3 Sztpiakova (Szovjetunió) 4773, 4. Tyihomirova OS Bovtetu bíró) 4715, 5. Ackermans (Hollan d.3) 4701, 6. Waidburger (Svájc) 4640, . . . 10. Tóthné Kovács Aninamária (Magyarország) 4587. Az EB egyik nagy meglepetése: dr. Viposné Paulányi Magda. Jól rendezett, szép versenyeket (Folytatás az 1. oldalról.) szövetség egyik vezetője, Leo Becker jóval előbb érkezett Magyarországra, mint a világbajnokság résztvevői közül bárki. Igaz, nem Budapestre jött, hanem egyenesen Tihanyba utazott, s mint mondta, három hétig szabadságát tölti és horgászik — egészen a világbajnokság megkezdéséig. De magával hozta már a warendorfi világbajnokság lényegében kész adminisztrációját, meghívókat, a VB emblémájával díszített reklámbélyegeket. — Milyen szemmel nézi majd a világbajnokságot? — Én elsősorban a warendorfi világbajnokság főpróbájának tekintem majd — mondta. — Nagyon jól ismerem az önök versenyrendezési gyakorlatát, tudom, hogy lesz mit tapasztalnom, tanulnom a jövő évi verseny hasznára. — Nyilván tájékozódott azért a mezőnyről? — Ó, csak nagyon nagy vonalakban. De ha érdekli, elmondhatom: a magyar csapatot várom az első, a szovjet együttest a második helyre. Mi pedig szeretnénk megelőzni a svédeket, s elcsípni a harmadik helyet. — A fiatal magyar csapattal számolt, ugye? — Persze. Önök az olimpiára készülnek, s így nem tartom irreálisnak a két fiatal beállítását, bár kétségtelenül van benne jelentős kockázat. Az a véleményem azonban, hogy hazai pályán ez elmegy, itthon el lehet képzelni, hogy sikerül. Külföldön már nem menne. De majd beszél helyettünk maga a verseny.• Csütörtökön délután az Ifjúság Szálló negyedik emeletén megnyílt a világbajnokság alkalmából rendezett kiállítás. A megnyitón Radosza Mihály, a VB szervező bizottságának tagja mondott rövid beszédet. Az ízléses, jól szerkesztett tablókon és tárlókban az érdeklődők nyomon követhetik az öttusasport jelentős világversenyeinek legfontosabb mozzanatait. A tervezettől, és előző közlésünktől eltérően, a kiállítás nem vándorol a korábban jelzett versenyszínhelyekre, hanem csak az Ifjúság Szállóban tekinthető meg.• Csütörtökön megérkezett az amerikai, a holland, az olasz, a lengyel, és a bolgár együttes Budapestre. Az érkezők egy újabb, nagyobb csoportját pénteken várják a rendezők. Gyűlnek a világbajnokság szebbnél szebb tiszteletdíjai. Legutóbb a Csepel Vas- és Fémművek ajánlott fel a győztes csapat tagjainak egy-egy dobozos, Csillag-típusú, kemping kerékpárt• Pénteken délután ül össze a Nemzetközi Öttusa Szövetség kongresszusa. KB Az utolsó előtt, azaz a XIV. fordulót bonyolították le a férfiak országos bajnokságának két középdöntőjében. Az eredmények közül kiemelkedik Fiesch győzelme Faragó ellen, valamint Besztercsányi sikere. A döntőbe jutók személye csak az utolsó fordulóban dől el. I. csoport: Meleghepyi —Sax 1:0. Kapu — Kluger 0:1, Fiesch—Faragó 1:0, Horváth T.—Vadász 0:1, Petrán — Radnóti 1:0, Nagy Ervin—Bokor döntetlen. Demény—Kunos döntetlen, Káposztás—Csapó döntetlen. Függő a XIII. fordulóból: Kluger—Petrán 1:0. Az élcsoport: Fiesch 10, Kluger, Petrán, Vadász 9—9, Faragó 8.5, Bokor 7.5, Csapó, Horváth, Meleghegyi 7—7 pont. II. csoport: Ozsváth —Besztercsényi 0:1, Ribli—Tóth B. döntetlen, Gergely—Dőry döntetlen, Koszorú—Wollák 1:0, 10. lépés matt, a verseny legrövidebb játszmája: Budinszky— Puschmann 1:0, Székely M.—Balogh B 1 0, Szilágyi Gy.—Tompa döntetlen, Marosi—dr. Pogáts 0 1. Az élcsoport: Ribli 10, dr. Pogáts, Székely M., 9 — 9, Ozsváth 8.5, Budinszky, Tóth B. 8 — 8, Tompa 7.5, Szilágyi Gy. 7 pont. Döntetlenül végződött a kézilabda-rangadó A Bp. Honvéd BEK-szerapólése miatt csütörtök estére hozták előre a hét végi fordulóból a piros-fehérek tatabányai vendégszereplését. A találkozót — bár zuhogott az eső — igazi rangadóhangulat előzte meg. Zsúfolt nézőtér, mintegy 1200 szurkoló előtt kezdődött a mérkőzés. BP HONVÉDTATABÁNYAI BÁNYÁSZ 12:12 (6:5) V: Keszthelyi, Csicsmányi. Bp. Honvéd: Radó — Fenyő, Varga, Adorján, Szórádi, Kovács L, Takács. Csere: Sárközi, Posembergszki, Füzes. Edző: Varga Jenő. Tatabányai Bányász: Sándor — Bakonyi, Káló, Simó, Katona, Tobak, Bognár. Csere: Fekete, Schaohammar. Edző: Bognár József. G: Varga 5, Fehér 2, Adorján 2, Szórádi, Takács, Füzes, ül. Káló 3, Simó 3, Bakonyi 2, Tobak 2, Fekete 2. A meddő tatabányai fölény ellenére a rutinos, higgadt vendégjátékosok kitűnően használták ki az első öt percben adódó gólszerzési lehetőségeiket, és 4:0-ra elhúztak. A hazaiak a 8. percben 7 méteresből lőtték első góljukat. Remek iramban, színvonalas csatát vívott a két együttes! Az első negyedóra végén 5:3-ra vezettek a vendégek. Váltakozva futottak a támadások, de a védelmek kitűnően álltak a lábukon. A második játékrészben is felváltva estéit a gólok. A 37. percben Tobak lövésével alakult először egyénire a mérkőzés. (6:6). A hazaiak többet támadtak, de lövéseiket Radó kitűnő formában hárította. Az fölső percekig fej fej mellett haladt a két együttes. Állandóan a Honvéd vezetett egy góllal, de — időn túl jött 7 méteres góllal — végül is a rendkívül lelkes hazaiaknak sikerült ez egyenlítés. A színvonalas, hatalmas harcot hozó mérkőzésen a Honvéd közelebb állt a győzelemhez, a hazaiaknak elsősorban lelkesedésükkel sikerült otthon tartani az egyik pontot, s ezzel megőrizni hazai veretlenségüket i: Radó, Fenyő, Varga, áll. Sándor, Simó, Tobak. Emlélkezzünk RÉGIEKRŐL... Mit nem ért a gyúró? Az amszterdami olmpián Piti Kis volt a vívók alkalmi gyúrója. Az egyik vezető megkérdezte a beugró gyúrót: hogyan tetszik neki a vívás? — Tetszik, csak egy dolgot nem értek — hangzott a válasz. — Mit? — Azt, hogy mér pár napja figyelem és nem bírom eltalálni, hogy melyik vivő kapta a tust. — Sebaj — hangzott nevetve a válasz. — Sokszor a zsűri sem tudja, hogy hol volt valójában a találat. közösekkel talán tudok javítani az eddigi rossz helyezésemen. Sok X-et várok: 111 112 12X.1 XXXX 111.” (Kiss István — 26. —, Szeged, Aprile 4. útja 6:1. „Nyer idegenben a SZEOL és a Jászberény. Sok egyes várható — kivéve az olaszokat: 211 112 111 XXIX 111.” (Prágai Mátyás — 21 —, Bp., XIII., Lőportár 8.) „Az első és a második országos tippelőbajnokságban 243 találattal értettem el a legtöbb találatot. Az elsőben 120 találattal alig maradtam el a jutalmazottaktól, a másodikban pedig 123 találattal bronzérmes lettem.” (Medovánszki András: Újkígyós.) Valóban így van. Hasonló jó tippeket kívánunk a 13. bajnokságban. " ÜZENETEK A legutóbbi hetekben nagyon sok kérdést kaptunk. A válaszok feldolgozás alatt állnak, de csak azoknak válaszolhatunk, akik a kérdésekbe® megcímzett válaszlapot is mellékelték. A kérdéseket mindenkor „Népsport, totótippek, kérdés" címzéssel kérjük. Többeknek. A 40. hét tippjeivel kértük az össztalálatok számát. A részletezés estik a bajnokság befejezésekor szükséges, mert akkor kerül sor az ellenőrzésre. Végül a barométer. Ezúttal átlagon felüli 2-est és X-et jelez. Kérjük az érdekelteket hogy apróhirdetéseiket, közleményeiket, mindenfajta hirdetéseiket ne a szerkesztőségünknek, hanem a kiadóhivatalunknak küldjék. A címzés: Ifjúsági Lapkiadó. Hirdetési osztály, Bp. VI., Révay utca 18.