Nemzeti Társalkodó, 1838. július-december (1-26. szám)
1838-09-27 / 13. szám
benne, mi vonz, mi hozzá közelíteni s barátságát keresni ösztönöz ’s megérdemelni kötelez, — ’s van másfelől valami e’ sajátságos méltóságban, mi tiszteletet parancsol, ’s van valami különösen e’ szem’ sajátságos nézésében, melly előtt a’ belső öntudat reszketésbe jön, melly minden hitványát ’s alávalót bizonyos tiszteleti távolságban tud magától tartani. Mellette a szép Charitas, kit már ismerünk, a’ derék apának méltó leánya ül, ’s egy kisded sovány alakú , barna, de nemes képű férfiúval nagyon nyájason beszélget , kit grófnak szólít, ’s kivel—mint látszik—idejét igen jól tölti (köztünk maradt szó legyen, az a’ hite, hogy vele jegyben is jár). Alább a’ fő -és aljegyzők és a’ fő adószedő ülnek, mind hárman köztiszteletben álló, elismert érdemű férfiak, a’ bírónak különös kedvenczei , az együtt élők’ és a’ maradék’ hálájára méltók, mint a’ kiknek köszönheté a’ város nagy részint virágzását ’s emelkedését. — A’ többek helyi lakos és vidéki jeles művészek, tudósok, kik között leginkább kitűnik egy kopasz ’s hibás félszemű, hajlott idejű nyájas férfiú, kivel a’ biró megkülönböztetett tisztelettel beszélget — s mint látszik, valami fontos tárgyról — de hallga ! az utczáról zsibaj ’s zavart kiábálás hallatszanak, mellyből csak« szavakat lehet néha érteni: „Le a’ bíróval!” „ Le a’ zsarnokokkal !”„ Szabadság vagy halál!ff. —A’biró és vendégei bámulva igyelmeznek a’ zajra , midőn egy belépő szolga jelenti, hogy a’ városban zendűlés van, ’s egyszersmind egy iv papirosát ada által a’ bírónak, mellyet — mint monda — egy utcza’ szegletéről szakasztott le. Egy felszólítás volt az, mellyben a’ Kép iró és társai a’ népet fegyverre szólítják, azzal ámítva , hogy a’ nép’ nagyobb része már részökre nyilatkozott. Midőn a pufogó felszólítást a’ jegyző, kinek azt a’ biró általadá, felolvasta, az egész társaság hangos hahotára fakadótt. De a’ biró’ orczáját harag’ ’s bosszúság’ pirossága futá el. .,A’ szemtelenek eddig mint nevetségeseket megvetéra őket, most mint izzasztókat példásan fogom megbüntetni.“ így szólott, ’s az oldalszobába lépvén, bírói palotáját, a’ hatalom’ jelét jobbjába véve, baljára pedig egy csuda szépségű paizst , erdodeiröl öröklött családi kincset (clenodium), mellyen ezen szó vala írva: Igazságosság, és „Utánam uraim!” — úgy mond — ’s elindult ’s a’ jegyzők és több jelen voltak követek. — Utczára érve, a’ népet nagy forrongásban találák, mint mikor ég valahol és a’ lakosok házaikból az utczákra lódulnak, ’s mindenik kérdezi: hol ég? és szalad, merre a tüzet gyanítja, vagy hová félteni valója hívja. Midőn a’ polgárok a’ bírót, illy ünnepélyes készülettel láták az utczán végigmenni, mindenik tisztelettel helyet ada neki, minden szem utána bámult. A’ polgárok illő távolságban kiserek birájokat, és sokan, kik a’ larma’ igaz okát nem tudák, kiváncsilag ’s nyughatatlanúl tudakolák azt, midőn egy sikátor’ szegletére érve, egy tekintet a’ halpiaczra , melly most csatatér lett, mindent megmagyarázott.— Itt állott t. i. az ellenség egész hadiereje csatarendben.—■ A’ biró és kísérői, kik a’ felszólításból ítélve, nem kevesebbet, mint egy egész légiót gondoltak fegyverben találni, elbámultak , midőn az alig 20 főből álló serget meglátták , s maga a’ biró is bár mint bosszankodott, nem tartóztathatá meg magát a’ nevetéstől , olly nevetséges volt a’ jelenet, melly a’ nézőnek itt mutatkozott. Legelől állott a’ általunk már ismert potrohos emberke, nemes, nemzetes és vitézlő Közkenyér vélemény uram mint praetendens , fővezér és zászlótartó egy személyben , mert kezében egy iszonyú nagy zászlót lobogtatott, tökéletes paródiája