Nemzeti Társalkodó, 1839. január-június (1-26. szám)
1839-05-23 / 21. szám
,Nem csak hölgyeink’ élén uram! László, ma több jövevényekkel is becsteleníti királyi méltóságát Mióta Oldamur vezér Ázsia’ tarjait a’ Magyarhon’ zavarjaiban halászni hozá — kiket nem magyarjaitok, de e’két pusztító elem: éhség és dögvész rombola szét ölőgyilokjával — az óta a' kunok’ társaságától idegenülve, nélkülözni kezdi őket; mert hiszen a’ veresszög szaraczén leányok, és a’ kormos barna néger szüzek , nem töltik úgy bé a’ királyi ágyat, mint éppen kunleányaink? — Kün leányaink! Haha! én megtagadom nemzetem’, mert a’gyáva , meggyalázott leányaink’ vérén tör utat magasan csülogő polczokra, honnan egykor, talán bukása is irtóztató leendő Szólt, ’s mi után a’ kitörő bosszú’nyomai arczulatáról elviharzának, könnyeket torolt ki szemeiből. „Ifjú barátom! hagyd, ne tagadd meg ön feledet, mert sarja vagy te is nemzetednek. A’ nemzet kedves marad az ivadéknak, ha bár ál utakra térjen, ’s édes a fájdalom, mit értté szenvedend. Lásd, hazámért én is nagyot szenvedek; mert ebben az erőszak soha inkább nem űzetett, mint éppen ez időkorban : pusztítás tölti bé az egész országot, ’s a’függetlenség minden ízein gyógyíthatlan sebeket tőr fel. E’ belnyomor’ nagyszerűségét látván a’ külföldi hatalmasak , országunkra ütnek és csorbítják a’ magyar’ földet: Albert, Puidolfnak na Pozsonyt, Sopronyt huszonnyolcz helységekkel elfoglalta; a’ velenczeiek Dalmaczia’ nagyobb részét ellepték; Urosius is, Servia’ fejdelme kicsúszott a’ magyar felsőség alól; ’s távolabb időkben, mit tett még nemzeted is, a’ korlátlan kún nép, a’ magyar’ nemzettel ?Is .Hagyd el uram, szánd inkább szegényeket, ne neheztelj rajok; mert levetkezték vala a’ keresztény szent hitet, amelly őket egy ideig boldogította? — — — „’S régi vak hitükben—■ közbe vága Petrud keresztény szüzeket fertőztettek meg, gyújtogattak, raboltak, gyilkoltak; hiszen László király ekkor is nagy barátjok volt.............Aztán volt még egy távolabb idő, mikor a’ tatárczimboraságban, nőkkel együtt, magyar gyerekeket vittek szolgaságra!----Fiú! tudod mit tesz e szó: anyát, és magyar gyereket vittek szolgaságra! Ah, ha belsődet nem ösmerném, itt helyit megfojtanálak, hogy tudd, hogy érezd: mit tesz a’ magyar — ellenével, ki tulajdon vérébe meresz tigris körmét mártani, hogy szíve édes sajátját kétszeresen szakaszsza ki---------Ma, de engedj meg hevülésemért, melly csen’ des egyszerűségemen túl ragada; a’ sértett férjes atya szála így, ki bosszuló nemzetedért egy élet’ szenvedéseiben sülyedez. “ Itt hosszas szünet következett, mert jelen helyzete Petrudat egy magányos zárkózottságba mélyeszté, ’s így a’ kún is egy ideig néma alakott ölte az öreg ellenében ; neki Petrud’ ollykori fölhevűlései, ha a’ kúnok’ zabolátlansága fordúlt elő, nem valának újságok, mert egy mély sebet lesett vala ki szivéből, melly vérzeni indult, mihelyt visszaható emléke azt felszakítá, így történt most is,s annál fájdalmasb volt a’ kúnra nézve, hogy Petrud’ sebét éppen kún bosszúja nyíralá. Ezek alatt fenn a’ budai várban zajos hanga zendüle meg, melly a’ két beszélő’ figyelmét néhány perczig magára voná. „Hallod-e — szól a’ várra mint egy feddőleg feltekintő Petrud — László’ udvara mi víg időket él? Istenemre! e’ víg zene’ visszhangja a’ magyar népajkinál sírássá és jajokká korcsosúl, ó, illy aranykort Etelvára még nem ért rá ,’S boldogabb-e a’ kún nemzet, ha bár fenn ő járja is a’ tánczot ? S nem nem, hiszen ők e’ nagy királyi kegyet ártatlan leánykáink’ meggyilkolt szemérmen vásáltak meg. „Igen! László egy szűz leánykáért кого-