Nemzeti Társalkodó, 1839. január-június (1-26. szám)

1839-05-23 / 21. szám

NEMZETI TÁRSALKODÓ. Első félév. Kolozsvár, Majus’ 23 kun, 18­30. 21. szám, Tartalom: Klin László,(Veress József) 161. 1. Kaukász, Georgia és a’ Cserkeszek, (G. J.) 165. I. Műn László: Históriai novella. I. Történeti évkönyveink kevésbbé panaszkod­nak olly huzamosan lassú féreggel rágódó idő­szakról, melly a’ virágos belbéke’ aranyko­rát értéké’ vesztével annyira átmetsző, mint a’ XIII-dik század’ utóbbi szaka. Ezen időkorban Magyarország a’ királyi méltóság’ elaljasodása alatt bűnhődött, melly száz­szoros rossz következményekkel szokott egy or­szágban eláradozni, meg annyi nyomorúságot a’ nép’ nyakába özönölve, ’s mi is éreztetheti nagyobbszerűn egy országon bűn­tető súlyát,, mint illy úton a’ hatalom’ elaljasodása, melly a’ lel­ket keríti először birtokába, ’s megfosztja min­den szépnek, nagynak, igaznak érzetétől, hogy annak utána fertezett indulata’ vakságában ne lássa a’ lassú hanyatlás’ fekete vonalát, ne hall­ja az elnyomatás’ jajait, ne érezze a’ végső ín­ség’ siralmait. * * a 1272dik évben foglalá el a’ nagyon fiatal korú IVdik László, atyjának Ydik Istvánnak királyi székét, a’ mikoron még gyermeki tehe­tetlensége miatt ország’ nagyjai országjának. — Lászlónak 18 évekig terjedő koronás élete, mely­­lyekből szinte csak kettőt vonhatunk le dicső­ségére. Reményes volt országlása’ kezdete és szép jövővel biztató; de a’ kora sarcszárnyra kelés megszelinték vele a’ szabadság’ késeit, ’s ábrán­dos elméje az indulatok’ zajlatán nem az iste­nitő : a’ gyilkoló szabadság’ elveit fogta fel, melly neki egy nemzet’ nyomorgó sorsa felett köz­vetlen termé a’ buja szenvedélyek’ örömeit, ’s mellynek végre csak ugyan maga is gyalázatos áldozatja lön. II. 1290 dik év’ táján Budavár alatt a’ vár felé kanyarúló utsza során két egymással vitatkozó alak ötlék fel; beszédükben valami szánandó va­­la, mi az akkori köz sorsot panaszos hangokban nyomasztólag adá elő. Az öreg Petrud’ arczvonalain régi szenve­dés’ bélyege vala különösen szembe szökő, melly agg tekintetében sors’ foglyaként zárkozék. Kemencse, a’ megkeresztelkedett kún, szá­nakozó keblet nyitott az öreg Petrud’ szívgyöt­­relmeinek, minden panasza, nemzete’ sorsáról, viszont panaszt szakasztott fel a kún’ lángoló keblében. ,Ah uram! nincs nemzet, melly féktelensé­ge’ szabadalmaiban aljasulásra ne veteműljön, ’s Ön felét féregként meg ne tapodja. „Igazad van Kemencse! így nyomatik ma a’ szegény magyar nemzet is; mert nincs, ki a’ bősz hatalmaknak gátat vonjon. László király alszik, ’s buja álmaiban hölgyeitek’ ölén sem­mit sem gondol országa’ sorsával.“

Next