Nemzeti Társalkodó, 1841. július-december (1-27. szám)
1841-11-19 / 21. szám
sabb lenni Verbőczinél ’s az öreg Approba tátrai este. De ez még a szelídje, hanem majd jó egy hosszú litánia: „törvényt felforgatni kívánó, törvény iránti tiszteletlenségre izgató, zavarra vágyó, népbujló, alkotmány felforgató , hazát sírba döntő, franczia lázadás előhírnöke, robespierre-i succrescentia, jacobinus szörnyeteg, maival’ chartista vagy communista ’s még egy hossza sor „levata,’ mellynek ha dézmája is itt az lenne, megérdemlené a’ bán fia halálnak halálával halni meg. Aztán ha bár megelégednének a' nyelveléssel, mint a’ féltékenység vakitatlanok, de hasonlóan néhai boldog emlékezetü Don Quixotehoz , agylázaikat nem késnek tettei követni , meddig kezök ér, ’s pedig némellyeké csakugyan messze ér. Ehhez a' nagyobb résznek sem kedve, sem módja, mert a’ „szegény legény“ nálunk legtöbbnyire első ellenvetés a jó buzgó pártolása ellen. Innen jó véleményem szerint, hogy a’ törvénykezés mezeje, melly olly sok munkást táplál, olls kevéssé munkáltatik. De el kell valahára jőni az időknek, hogy ne csak szinleg, hanem valósággal jó munkások legyünk. A’ terrorismus irt módja természet szerint nem egyéb, mint egy conservativ himlő béoltás a reform rettegett hólyagjai ellen; azonban — mellőzve, hogy az korán sem olly félelmes nyavalya ’s leginkább a' nagy félelem által válik veszélyessé , mint a cholera—a’béoltás nem vezet conservativ eredményre. Az emberek elidegenednek altala a’ tevőleges buzgalomtól; s ez által a törvény lassanként Imit betűvé válik, vagy egyes éberek hatalom körébe jutva olly eredményeket aduiul, mint a bűvész obscura camarája. A tapasztalás elég bizonyság, hogy ezen módból minden inkább következik, mint a törvény „conserválása.“ Midőn új szavamat törvényünk némellyé hiányai ellen felemelni bátorkodom, kijelentem előleg ünnepélyesen, hogy :a törvényt, mig fennáll, hiányai mellett is tisztelni, polgári szent kötelességnek vallom, hogy mint biró soha sem ..le,“ hanem „secundum“ szoktam ítélni, de egyszersmind azt is, hogy éppen ez tanított meg, miképp eljött már az idő valahára „ de lege“ is szólamaik: mert valóban igen sokszor kell kísértetbe lőni, hogy az örök igazságot kelljen-e feláldoznia’ megkötő avas törvénynek , mellynek szentül tartására hitet tevénk , vagy ezt annak ? Értekezésecském a perfolyam, s így a törvény nagy élőfájának csak külhéja körül forog, azért máskor közönségünktől figyelmet sem remélenék, de tudjuk hírlapokból, hogy' e’ tárgyakat több megye a’ beállott országgyűlés teendői közé sorozta , nem lesz hát korszerűtlen azokról némelly eszméimet elmondani, egyedül azon reményben, hogy másoknak kifejtettebb eszmékre nyújtok alkalmat. Messze távol vagyok azon önhittségtől , mintha ezáltal az országgyűlésre akarnék befolyást gyakorolni ; annak legcsekélyebb tagjasem szorult útmutatásomra, igen igen sokan pedig megtérhetetlenül előttem állanak. Maga előadásom eléggé bebizonyítandja, hogy ezen szerénytelenségtől ment vagyok. Czélom csupa eszmecsere, mert ha ezen tárgyak előleges megvitatás nélkül kerülnének törvényhozás szőnyegére, vagy éppen törvénynyé válnának , félek , hogy ismét csak egy „halva született“ törvénnyel vastagodnék „Corpus Juris“nak. Ellenkezésnek tetszik talán, hogy több megye adó követeinek utasításul közgyűlésekről e tárgyakat ’s mégse lennének megvitatva? S ez még is tény. Közgyűléseink legfontosabb teendőjük a’ követi utasítás megállításakor legnépetlenebbek, s még a jelenlévők is annyira bíznak kinevezett biztosaik szivében és eszében , hogy a’ ki tárgy fejtésért kér szót, méltatlankodás közt áll fel és ül le, ’s a’ gyűlésnek leg és legnagyobb része csak annyi tudomást vészén beszédéből, hogy „óráim“ „magát produkálni“ akará. Bocsánatot e’ hosszas előzményért! Nálunk hogy' Hiedelemmel léphessünk a vitatkozás teremébe, bé kell még magunkat előre jelentenünk. Vagy koczognunk az ajtón. ’s most lépjünk be.