Nemzeti Társalkodó, 1844 (1-52. szám)
1844-01-05 / 1. szám
hamisitónak, uzsorásnak nevezték, ki hamis bunkócsinálásból él. Sok ideig csupa rágalomnak tárták e’ bicékét ; semmi bizonyság nem volt lelhető Brasfield ellen, mert az ő különczködése, ember kerülése ’slehetőssége nem lehetett egy szabad országban erősség gyanánt ellene. A mindég hiba nélküli jó pénzzel fizetett. Szomszédjai közt alig volt egy is, ki nem próbált volna valamelly bankót tovább adni, mellyel történetesen ollykor rászedetett, de senki sem emlékezett, hogy valaha hamis papír ment volna a’ Brasfield kezén keresztül. De azért még annál mérgesebben gyűlölték, ’s minél kevesebb okot nyújtott a’ megszólásra, mint olly ember, ki minden tartozásinak pontosan eleget ten, mindig szavát tartá, rendesen járá a’ templomot, ’s magát semmi hiábavaló csevegésbe nem ártá, annál inkább szidalmazák a’ rosz nyelvek. Csak kár, hogy Brasfield uram minden egyébkénti tartózkodása mellett nem állható meg ollykor egy egy éles indulatos szót ejteni, ’s egy illy el nem nyomott kitörése által magára huzá egy rendőrtiszt, bizonyos Haverei Dermody, haragját, kinek különös megbízatása volt éppen, az akkor tájban olly igen eláradt hamis bankók készítői után nyomozódus, kiknek Birmingham közelében kelle félanyásoknak lenni, ha csak minden jelek nem csaltak. Két év óta harminczezer, minden értékű bankjegynél többet adtak volt ki a’ hamisítók. Egy két szegény legény mint kezelő bitófára jutott, de az igazi bűntevők még mindeddig titokban maradtak, s gúnyolták üldözőiket. Nyereményük temérdek volt, szintúgy befolyásuk a’ kisebb rendőrszólgákra, és saját bátorlétöket néhány nyomorult föláldoztás vásárták meg, kiket a felsőségnek feladtak. Haverei Dermody egykor találkozik Brasfield-del a’Birminghami piaczon, hol ez gyakran jelent meg a’ vásárra. Senki sem tudta a’ titkos viszonyokat, mikben e’ két ember egymáshoz állott. Egy halk megszólítása Dermodynak haragos feleletre lobbanta a’ bérlőt. Tel kiállá Brasfield , te akarnád őt elvenni? S miért ne, ha szabad kérdenem. Az én leányomat elvenni? Igen igen! nemül kérem őt tőled. Arra semmi válaszom, Haveres. Van ám nekem, ’s majd eléggé megfogod hallani. Amint neked tetszik. Vigyázz Brasfield. Ez utólsós szavad ? Ez. A’ rövid és nyomós beszélgetés 1845 április egyik vasárnapján történt. Hétfőn tíz jól felfegyverzett lovaskatona egy altiszttel követé a rendőrtisztet Birminghamtől Pulteney — Bridge felé. Tudtukra ez nap ment volna Brasfield Lowbarnba, egy Pulteneytől két órányira fekvő faluba, és mi sem volt kényelmesb, mint távolléte alatt a’ gyanús szereket házában lefoglalni, ha csak illyennek volnának, ’s akkor gyermekjáték a’ gonosztevőt elcsípni, ki bizonyosan egyik szomszédjánál sem találandó menedékhelyet. A’bérlő elszántsága s testi ereje csakugyan eléggé ismeretes volt, hogy az előre tett óvó rendszabályok igazolva legyenek. Két három napszámosa Brasfiednek, gazdájokat hálaérzetből korömszakadtáig védendők, a’ melléképületben laktak , s azok ellen nem látszék fölöslegesnek erőszakosan fellépni. Mire nézve intézkedéseit Haverei egy vadász óvatosságával téve, ki feszült igyekezetével azon van, hogy a’ meglesett vadat semmi áron elosonni ne hagyja. A’ dragonyosok egyenként vonultak a’ kitűzött hely felé, mintha csak lovaikat mennének jártatni, mig a’ kastélyba vivő mellékutat elérnék, mellyel ügetve hagyának hátra. A’ kerítés máskor mindig nyitva álló kapuját bézárva lelték, kívül gerendák és fatuskók — belől szekerek és hordókkal berakva. Sebőit sem volt emberi lény látható, sem a’ leggyengébb nesz is hallható, kivéve egy fúvó lebegését, mig a’ barna kéményből vastag füstfelhők gomolyogtak föl. Hogy az ördögbe tudhatta meg ? kérdi Haverei az altisztet. Sikra került a’ róka, monda ez. Jó, fogjuk meg hát. A’ zöld kerítésen bé utat nyitanak, ’s körülállított őrök készen álltak Brasfieldet elfogni , ha netán megkísértené az elszökést. Két dragonyos, az altiszt ’s az elfogatási parancscsal felkészült Haverei mentek a’ házkapu felé. A’ rendőr kopogtatott tiszti botjával, aztán próbálta azzal mint valamelly emelésével kivetni a’ kaput sarkából ’s kezébe tort. Aha kiálta az altiszt, egy próbált katona, ki a’ spanyol háborút végig szolgálta vala, becsületemre, derék egy emelése ám az egy kaput kiugrasztani helyéből. 4