Nemzeti Társalkodó, 1844 (1-52. szám)
1844-10-18 / 42. szám
megtörténendik egykor általam, — egyedül általam ! E’ családot az utolsóig kiirlandom! ’s ez utolsó kezemet szorítva, mint derék hű szolgáját fog áldani mégis.“ ’S ezalatt olly szelíd, olly megható pillantással nézte Tivadart és Jennyt hogy azok találkozva pillantásival illetődve inték egymásnak: „a’ jó Atar-Gull! mi bizalmas, hű cseléde!....... „Siess, siess korhel —» korholá jókedvűleg Wil ur, ’s enyelgve csipte filon — „lásd, mi hanyagul megy a’ szolgálat, mihelyt nem vagy ott... Atar-Gull meghajtva magát szerényen távozók, ’s bámulatos ügyességgel teljesité kötelességeit. Jenny kézfogóján, atyja pompás lakában Jamaica valamennyi gyarmatosa jelen lenni látszott; a roppant teremek alig bírták befogadni a tömérdek vendéget. A nagy ceder padozatú terem közepén, mellyet ezernyi illatos gyertya világita, gazdagon öltözött négerek ananászt, jégveremben hűsített görögdinnyét, hosszú édes pirangot, ’s ritka zamatos növényeket hordoztak körül, gránát- ’s rózsaalma, ’s más egész halmaz czukrozott gyümölcsökkel, mellyek gyémántként ragyogtak; míg másfelől két mulat udvaron az öblös csészékben rum és czukorszeszből készült punccsal, ’s hozzá vaníliás czukorral hintett pálmagyümölcs-szeletekkel kínálkozott; — igen, a’ jó Wil salonja merő paradicsom volt. Csillogó, fekete szemű kreolnők tolongtak ide ’s tova, vidor szellő-lenge alakok, hasonlók Granada hölgyeihez; pajkos mosolyukban, feltűnő gondtalan öltözetökben azonban Jamaica hölgyeire ösmerünk. Néhányan a’mennyezetről aláhulló ezerszinü függőágyakban ringatództak piczíny lábaikkal alig érintve a’ földet, ’s vig kaczai közt szellőztetve magokat legyezőik tarka tollaival, mig mások — leánykák szokásakint —■ egybecsoportozva ártatlan-bizalmasan csevegtek, ’s mitsem tartva a’ komoly szülőktől, tréfáik közűl élénk hahoták törtek ki. ’S ha vagy egy szerénytelen ifjú mert közeliim e’ hóvállu, illatárban fürdő, patyolatszalag- és virág ékesített pajzán leánycsoporthoz, szétrebbenve szaladt az el, mint galambsereg, ha ölyv kezéig. Wiler pedig jött ment nejével szives őszinteséggel fogadva az üdvözleteket,— kéjuttasok lévén gyermekük boldogságában. „Felséges vigalom, mondhatom, drága Wilem“— igy szókitá meg őt Beufry ur, azon gyarmatos, ki 1500 frankért szokta fölakasztatni négereit— „engedje bemutatnom önnek Pleyston urat, a’ Cambrian fregatt kapitányát, melly épp most köte ki partjainknál, — Peel urat szint azon hajó orvosát, és Delly hajóbiztos urat. „Üdvözlöm önöket uraim, jelenlétük, kivált e’ napon, mondhatlanul kedves elöltem.“ Ezek ama fregatt tisztjei valának, mellyel Brulart — mint tudjuk — a’ gyujtóhajónak használt Catarina által akart légberöpitni. A’ szokott udvariasságok után gyarmatosunk a’ hajóbiztoshoz fordult, kihez lágy hangja ’s asszonyias külsőjénél fogva legtöbb bizalmat érzett. Bocsánat szerénytelenségemért uram! portsmouthi levelezőm Írja mikép a’ Cambrian fregatt parancsnoka sir Edwards Burnett, legügyesebb tengerészeink egyike; ’s miután magamnak is bizományim volnának hozzá, óhajtanám tudni, nem leend-e hozzá is szerencsém?“ „Istenért!“ kiáltáelsáppadtan a’ fiatal kis ember— ,, beszéljünk, kérem egyébről.... látja ön, magamon kívül vagyok, ha csak gondolok is azon borzasztó eseményre!“ ’S ugyancsak reszketett az egész hajóbiztos. „Egek! fölötte sajnálom“ — viszontá a’ jámbor gyarmatos— „ha akaratom ellen kínos emlékezeteket költöttem fel.... tán valami szerencsétlenség.... ?“ „Irgalomból uram.... ne kérdezze tőlem— “ válaszoló az ifjú ember eltűnve a’ sokaság közt. „Hm!“— gondoló Wil — „ez mégis különös , csak mástól kell megtudnom, ki nem olly gyönge idegzetű.... “ ’s szemei Peel urán a’ kövér piros orvoson akadtak meg, ki Beufryvel beszélgetve egyik kezében puncsos poharat, a’ másban pálmagyümölcsöt tarta. „Ah uram!“—felelé az Eskulát megértvén a’ gyarmatos kérdését — „ah uram ! “ ’s hangos sóhaj közt ürítvén ki poharát és megtörölvén száját, Wilt karon fogá ’s imigy folytató„Iszonyú történet az, hallja ’s borzadni fog....... „Tehát, mintegy öt hónap előtt Jamaicától 50 mérföldre egy hajós legényt fogunk fel a’ sik tengeren, ki két balt négernővel egy tyukketreczhez kötözve úszott a’ vizhátán.“