Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-09-11 / 73. szám

73­. szám Pest, sept, ilkén 1845. Nemzeti színház­ Midőn e’ lapok ez évi 67ik számában színészetünk ü­­gyében fölszólaltunk , előre tudtuk , hogy soraink nem fog­nak válasz nélkül maradni, mert olly érdekhez nyúltunk,melly mellett színházunk néhány előbbkelő tagja állhatatos har­­czolásra szánta magát; erősen elhatároztuk azonban egy­szersmind , hogy nyugalmunkból semmiesetre nem hagyand­­juk magunkat kizavartatni, hanem mindig csak az ügynek fo­gunk szemei közé tekinteni. A’várt válasz a’ Honderű­­ik szá­mában , a’ korábbi,Kerepesi Barnabás- aláírással csakugyan megjelent,’s e’ szerint várakozásunk azon részében csalat­koztunk, melly szerint, ismerve K. B. ur lovagiasságát, azt véltük hihetni, hogy ő is nyilt sisakkal lépend sorompóba, mi­után mi nem kívántunk álnevüség köpenye alá rejtőzni; azon­ban legyen tetszése szerint, mi igy is örömest folytatjuk a’vi­­tát, amellynek nem diadal, vagy veszteség , hanem csupán a’ közönség felvilágositása , ’s használás az ügynek lehet vég­­czélja. — Először is a’ Honderű t.szerkesztőjének megnyugtatá­sára nyilványítjuk, mikép K. B. ur valódi nevét nem segédei­től tudtuk meg, csodálkozásunkat fejezvén ki egyszersmind, hogy segédeit illyesmire csak pillanatig is képeseknek tart­hatta. Vannak írók , kik titkaikat nem bírják megőrzeni, ha­nem néhány jó barát előtt őszintén nyilatkoznak irodalmi mű­ködéseikről, é s ezek ismét beszélnek jó barátaik előtt illy tár­gyakról, és mi,hihetőleg, illy után jutottunk ezen különben semmi nevezetességgel nem biró titok birtokába ; birtokában mindazáltal csakugyan vagyunk , ’s ha ügyének, mellyet vé­delmez, tökéletes igazságában lesznék K. B. ur, úgy bizonyo­san megnevezte volna magát, miután tudhatja, hogy mi azt minden pillanatban tehetnék, ha mindent, mi legparányibb nyomát viseli magán a’kényszeritésnek, határzottan neragyű­­lölnénk. Azt érinteni azonban szükségesnek véltük mégis , hogy K. B. úr nemzeti színházunknak tagja , még pedig olly tagja,ki az általunk rászalt igazgatóságban nem csekély részt vesz, mert sokat világosíthat az föl, midőn a’ közönség tud­ja , hogy ,pro domo suak beszél az , ki valamelly megtámadott ügyet védelmezni iparkodik. Illy helyzetben tehát a’ ,ki­ és ,mi?‘ közt elvitázhatlan szoros kapcsolat létezik, mellyet szemetét eltéveszteni nem szabad. ,,Polioziai fü­rkészkedés lovagias nemére“ tehát épen nem szorultunk, és szerettük volna, a’ Honderű t.szerkesztőjének saját érdekében , ha illy sértő gyanúsítást nem használandott ellenünk; mellyre e­­gyébiránt ezen rövid megemlítésen kívül egyéb válaszunk nem lehet, minthogy a’most divatozó polémiai hang utánzá­sát minden tekintetben kárhozatosnak tartjuk. — K. B. ur .,Magányérdekek mozgalmai színházunk irá­nyában/4 — czíra alatt válaszol felszólalásunkra , érhet e illy vád minket, azt kideríteni kötelességünk, ’s a’ közönség bírói tiszte leend megítélni: vájjon e’ vád nem inkább azon színész urat illeti é, ki most egyik tagja az igazgatásnak, ’s azért a’ mostani viszonyokat föntartani iparkodik? K. B. úr mondja, hogy e bűnök és közkihágások ellen iz­gatott, ’s én felszólalásom által bebizonyitám , mikép a’ lecz­­ke eng­em illetett,mert a’ példaszó szerint, a’ „szűrt én is ma­gamra vettem!“Ez alig érdemel ezáfolatot, mert minden elfo­gulatlan ember tudni fogja,hogy az,ki bűnt érez magában,bi­zonyosan nem lépend föl saját neve alatt.Föllépésem oka imez: 1929 vagy 1830 óta , midőn t. i. az első magyar vándor szí­nész társaságot az akkori Beleznay kertben láttuk , e’ mai na­pig alig lehete 20—30 magyar játékszíni előadás Budapes­ten, mellyen jelen nem voltunk, ’s nemcsak henye mulatságból hanem forró részvétből, mellyet azon meggyőződés szült ben­nünk, hogy olly fiatal és emelkedő nemzetnél, mint a’magyar, a’ színház üdvös és csodás hatást gyakorolhat kifejlődési te­kintetben, ha czélszerüleg kezeltetik. E’ meggyőződés, pá­rosulva talán természettől nyert hajlamunkkal is , azon pilla­nattól fogva csaknem kizáró tanulványunkká téve a’ játék­színi ügy irodalmi és művészeti oldalát, ’s annak mozgalmait nemcsak itt, hanem külföldön is mindig legfeszültebb figye­lemmel kisértük. E’ közben az ország keblére emelé a’játék­színi ügyet, még a’ népnevelésnek is elibe tevén azt! ’S nem tanúsítja , ez maga is eléggé, hogy a’ játékszíni ügy nem gyermekjáték, hanem olly magasztos emeltyű a’ nemzeties haladás ösvényén , mellyet ápolni és viszszaélések mételyé­től megóni mindenkinek legszentebb kötelessége, ki magában erre némi kis tehetséget érez. ’S hogy mi ezt éreztük, elbi­­zottság nélkül mondhatjuk, mert tizenöt évi folytonos tanul­­vány és figyelés a’ parlagabb tehetségű elmét is képessé te­szi néhány alapos észrevétel elmondására, mellyek csalhat­­lanságot soha nem igényelhetnek ugyan , de minden gúnyos gyanúsítástól ment komoly megczáfoltatást méltán követel­hetnek. Ez adá tehát kezünkbe a’ tollat, ’s nem a’ szűrnek magunkra vétele, melly daróczos öltönyt különben is sem a­­nyagi, sem szellemi értelemben használni nem szoktuk. És illy vádat épen akkor intéz ellenünk K. B. ur, midőn azon ü­­gyet ótalmazza, mellynek ő egyik kezelője. A’ fegyverek e’ nemét csak saját kárára használja, mert ez bizonyosan csak őt fogja sebesíteni a’ megvesztegethetlen ’s el nem fogott közvélemény előtt. De K. B. ur még tovább megy, mondván, mikép mi, „mint sajtókezelők ’s drámaírók némelly társaink érdekében szó­lunk, ’s okaink csak saját zsebünkből származhatnak , mivel beszélik, hogy uj színmű van zsebünkben , mellyel fölléphe­­tésre csak alkalmat várunk!“ K. B. úr ezzel sokat akar bizo­nyítani , és épen azért semmit nem bizonyít, mert a’ magyar szerkesztőket és drámaírókat általányosan gyanúsítja, kiket illy önérdekből származó megtámadás legfölebb csak mo­solyra gerjeszthet. Ugyan mi személyes érdekök lehetne a’ szerkesztőknek és drámaíróknak abban , hogy az igazgatóság változzék ? A’ sajtókezelők bizonyosan nem akarnak igazga­tókká lenni, a’ drámaírók pedig előadatva és jutalmaztatva látják elvzeműveiket, ’s a’ vásári procentekben megegyezni nem tartoznak , ugyan mi okuk lehetne tehát személyes tor­zsalkodásra ? Elhiheti K. B. ur társaival együtt, hogy ezen viaskodásukkal csak szélmalomharczot küzdenek. A’ mi pe­dig saját személyünket illeti, ugyan minő önérdeket hajhász­­hatnánk mi ? Megmondottuk már, hogy a’ színháznál semmi­féle hivatalt nem vállalhatunk, arról pedig bizonyossá tesszük K. B. urat,hogy a’„szabadjegyes nénikék földszint fölvoná­sok közt historizálván,“ igen rútul rászedték őt, ha azt mon­dák neki, hogy uj színmű van zsebünkben, mit mi leginkább a’ nemzeti színház érdekében sajnálunk, mert ha második Tiszt­­ujitás , vagy más efféle silányság kattogna készen zsebünk­ben, úgy színházunk pénztára ismét legalább húszezer forin­tot reménylhetne, melly összegecskét igen jó lenne majd „tő­késíteni.44 Azt pedig talán csak K. B. úr sem hiszi, ámbár kü­lönben eleget látszik hinni, miben mások alkalmasint erősen kételkednének , hogy illyetén új színművünk , ha volna , nem bírna színpadra jutni az ő és társainak haragja miatt, ha kü­lönben a’ választvány által előadatásra méltónak ítéltetnék ? Legyen szíves K. B. úr kiadó könyvárusunkat meglátogatni, kinek nevét munkáinkon olvashatja, ki meg fogja neki, jelen meghatalmazásunknál fogyást, szerződéseinket mutatni, mik­ből átlátandja : 1) hogy három évig senkinek nem írhatunk kí­vüle, 2) hogy annyi munkára vagyunk lekötve, miszerint drá­­maírásra időnk sem maradhat, 3) hogy tőle olly rendes havi­­díjt hozunk, miszerint „zsebünk44 olly igen jó állapotban van, hogy ennek érdeke egyetlen pillanatig sem háborgathatja el-

Next