Társalkodó, 1846. január-december (15. évfolyam, 1-102. szám)
1846-12-03 / 96. szám
geti lánczait. A’ vidék kopár és dombos; nyáron a’hőség tikkasztó ; az ivóvíz rész. Két órányira innen fekszik Akermati nevű hely, hol a’ meredek sziklákba tömérdek lyuk és kápolnácska van vésve; nem tudni mi nép lakja, annyit gyaníthatni,hogy keresztyének, mivel az üregekbe keresztek vannak vésve. Szebasztopolból Balaklavára mentünk. Ezen vidéken papnősködött Goethe Iphigeniája, hol Diana temploma állott, most egy orosz kolostor van. Balaklava lakosi görögök, kiket a’ tatárok arnauta névvel illetnek ’s igen utálják és gyűlölik őket, mivel Krim bevételekor nagyon kegyetlenül bántak a’tatárokkal és többnyire rablott tatárleányokkal nősültek. Rendesen hadi szolgálattal foglalkoznak és a’ tatárok nagy örömmel beszélték el nekem, mikép az arnautákat, kik a’ Kaukázhoz rendelve voltak, nagyon megtizedelték, úgy hogy százból tiz alig tért viszsza. A’ balaklavaiak élelmüket gyümölcs-kereskedéssel, odeszszai sóval, de leginkább halászattal keresik. Igen jó és mély révvel bírnak , de mellybe idegen hajóknak szállani tilos nehogy csempészséget űzzenek. A’ révet védő ormokon a’ régi Tsembalo nevű genuai várnak erős romjait láthatni. Mivel az út még akkor a’tengerparthoz nem volt kész, lovakon kellett Balaklavától Alupkáig menni. Alupka előbb gróf, most dagesztáni herczeg Woronzoff birtoka, ki is itt most gránitkőből mész helyett ólommal erősített góthmodoru kastélyt épittet, melly már eddig elő az angol izlésű gyönyörű kerttel 6 millió rubelbe került. Jaltából kirándulást tettem a’ Csatis-daghra (sátorhegy), mellyet Krimben legmagasbnak tartanak, és mintegy 4600 lábnyira emelkedik a’ tenger szine fölött. Utamban megkeresém Rajevszki tábornok Botz M. nevű házi orvosát, ki igen szívesen látott ’s megmutatá a’ tábornok igen szép fegyvergyűjteményét, hol igen hatalmas cserkesz nyilak láthatók, azonkívül pallosok kardok, balták ’stb. Egy igen szép balta tűnik ott fel mindenek előtt, mellyet Nadir perzsa shahtól származni állítanak. Rajevszki tábornok egy unokaöcscse hoszszasan beszélgetett velünk a’ krimi vadászatról ’s Magyarországot is előhozó, hogy a’ pétervári tudósok nagy levelezésben állanak Kárpátok közt lakó tanultainkkal, mit én igazolok, de véleményemet elhallgatni orosz földön tanácsosnak tartám. Én a’ szives lakot másnap elhagyom’s korán reggel tovább indulék a’ csinált jó után, melly Jaltától Sempheropolba visz és Tassán háltam a’ Csatis-dagh alatt cserjék közt, hol igen számos őz és farkas tanyázik. Három napot tölték itt, mindig az erdőkben hálva és csak kenyérvételért kerestem meg a’ postaházat, a’ Csatis dagh alja cserfaerdőkbül áll, felébb a’ tauri fényük nőnek, teteje a’hegynek kopár, hol jégüregeket találhatni ’s tatár pásztorok legeltetik rajta juhaikat. Viszszamenetelre éjszakát választottam, hogy annál könnyebben gyalogolhassak és igen sok fürtfogóra akadék. A’ tatárok ugyanis éjszaka mennek ki hoszszu botra illesztett kis hálókkal, ’s póznára szúrt kosáralaku vas tartalékkal, miben szurkos fényűt égetnek és a’ nagyon elszáradt vidéken a’ férjeket futtokban fogdossák, hálóikkal az égő fényű világa mellett. Ezen fürge állatocskák ezrenként tódulnak ősz felé Oroszország téreiről Krímbe, hol néhány nap pihennek, ’s innen vándorlásukat a’ feketetengeren kis Ázsiába teszik, korán reggel, vagy holdvilágnál, de tiszta időben, és ellenszélnek soha sem. Csodálatra méltó, hogy ezen kedves állatocskák,mellyek különben csak rövid huzamokban szoktak röpülni, a’ széles tengert átszárnyalhatják. Reggelre ismét Botz orvos urnál fölöstököztem ’s rövid alvás után utamat tovább folytatom, mindenütt a’ tengerparton, bogarakat gyűjtve, és ki kellett volna kerülnöm a’ Medvehegyet (tatárul: Ajudagh), melly hoszszudad és el van a’ Krim déli részét környező hegylánczaktól válva ’s magányosan dől a’ tengerbe, hasonlítva egy medvéhez, mellynek első része vízben van, mi miatt Medvehegynek is nevezik. Nem igen örömest akartam kerülni az országútra, a’ Medvehegyen pedig még a’ nélkül sem voltam, elhatároztam tehát magamban azon keresztül menni. Nekiindulva, mennyire lehetett, a’ sziklák közt a’ tengerparton mentem, mert szerettem volna fókát látni a’ sziklák közt heverve, mi ezen vidéken nem egyszer találkozik; de a’ tengerbe merülő szíriek nem engedték a’ víz melletti menést ’s némelly a’ tengerbe dűlő szikla megkerülésére egy órára is volt szükségem, minek következtében a’ legroszabb helyekre vergődtem, honnan utoljára semmi sem be nem tudtam menni. Fáradt valék az előttei éjszakán telt utazástól, Rajevszki tábornoknál meg igen sós sültet reggeliztem, mire mindegyre szomjaztam; továbbá a’ délnek fekvő gránit-kősziklák közt megszorult napsugarak afrikai hőséget idéztek elő, mi szomjamat, melly már annyira kinzott, hogy mindenféle zöld leveleket kezdettem rágni ’s az ingérzés fentartására egy követ forgattam számban, mindinkább növeszté. Lankadságom ezeknél fogva mindegyre nagyobb fokra hágván, minden testi és lelki erőmet öszsze kellett szednem a’ tovább haladásra; képzelhetlen fárasztó volt a’ roppant kősziklákból egymásra halmozott hegyen előbbre haladni ’s néha egy negyedórányira hágtam fel, de ismét le kellett bocsátkoznom , mivel a’ sziklatömeg miatt tovább nem haladhattam. Este hat óra tájban egy meredek szirtcsoport szélére értem, melly alatt lejtősen vonult el egy térség, ’s úgy látszott, mintha a’ tengerparton levő szőlőkkel lenne kapcsolatban. Örültem, hogy kínaim végét már nem sokára elérem, de csak az volt a’ feladat: hogyan le a’mezőre?mert minden oldalról több öl mélységű meredek választott el tőle. Lehajitám tarisznyám ’s köntösöm ’s tollkéssel egy horgas ágat vágtam le, mit is egy a’ sziklák közt növő ’s lefüggő cserbe akasztok, igy ereszkedém le láb-vagy épen nyaktörés veszedelmével a’ lejtőségre. De a’horog kurtább volt semhogy azon egészen lebocsátkozhattam volna, igy még vagy négy lábnyira estem is, de szerencsémre nagyobb sérülést nem szenvedtem, csupán ereszkedés közben tenyeremről horzsoltam le kissé a’ bőrt. Hálát adtam az égnek, hogy meg voltam szabadulva, öszszeszedtem holmimat, ’s miután néhány pillanatig pihentem, tovább haladtam. De bezzeg az öröm ugyan ürömmé vált, midőn néhány száz lépésnyire tovább érve láttam,hogy a’ vidéktől, hol nyári lakok, szőlők és angol ízlésű kertek mosolyogtak rám,több száz lábnyi, fal-formán sülyedő meredek mélység választott el, ’s még gondolatom is borzadt a’ lemenéstől. Fölmenni, honnét leereszkedtem, nem volt erőm, ’s a’ nélkül is szerfölött nehéz leendeni; nem tudtam, mit tegyek, szomjúságom már öldöklő hatással volt rám ’s nem látok egyéb menekülést a’ halálnál, mire magamat csakugyan el is határoztam. Még csak azon tusakodtam magammal, mellyik faját válaszszam az öngyilkolásnak: leugrást é a’ mélységbe, vagy fejbelövést vadásztarisznyámban volt pisztolyaim egyikével — mert szomjan semmikép nem szerettem volna elveszni, iszonyodva a’ hoszszas égető kínoktól. Migílly szerencsétlen választás közt ingadoztam, mindegyre hallom a’ hegy alatt legelésző barmok kolompzugásit ’s elandalodva ezen, most előttem varázserővel birt hangokon, bágyadtan rogytam a’ fűre, mit barom soha le nem legel, ’s remegő kezeimbe szoktam pisztolyaimat. Tehát fejbelövésre határoztam el magamat—de mégis gyáva voltam magamra sütni; a’ természet anyámmá vált ’s egy kis édes álomba ringatott, mi többet segített, mint minden töprenkedés ’s okoskodásom. A’ szelíd álom mintegy félóráig tarthatott, mindazáltal elég erőt nyújtott uj reményre ’s újabb megkísérlésére szabadulásomnak ; lankadságom kissé múlt, de nem szomjam, mellyet oltani nem volt itt semmi alkalmam. Fekhelyemről mint valami szörnyetegtől megijedve ugrottam fel ’s eszeveszettként futottam a’ sziklafalak körül, rézst keresve menekülésre. Egy helyütt kiálló sziklát vettem észre, mi vagy nyolcz lábnyira volt a’ helytől, hol állottam, és fölötte lépcső módra még több darab kő emelkedett, juhszalag (iszalag) és szedercsemetéktől benőve; csak ez egyetlen helyen volt még kilátás szabadulásra. Köveket halmoztam tehát a szikla alá, és a’ kőhalomra egy odvas fát helyeztem, a’ repedékekbe