Társalkodó, 1846. január-december (15. évfolyam, 1-102. szám)
1846-01-29 / 8. szám
8d. szám 9 AI. Pest, január 29kén H Ф. Orvosi agyi állapot. (Észrevételek dr Schoepfnek státusi szempontból felfogott orvosi állapotokról szóló vázlatára.) Ha hiányokon sikerrel kívánunk segíteni, ha előbül nem akarunk eresz alá jutni, előbb jól meg kell fontolnunk azt, minek életbe léptetését érdemesnek, hasznosnak vagy épen szükségesnek ajánljuk. Megfog tehát engedni a’ tisztelt közönség, meg fog bocsátani dr Schoepf ügyfelem, hogy a’Budapesti Híradó 1845diki dec. 28kán ’s 30kán ’s 1846dikijan, isőjén’s 4kén kelt számaiban általa mondottakat*) ezennel egy kissé vizsgálatba veszem. — Megrázták e gyakorlati tudományunk elveit korunk gyógydivat-buborékai? — azt ugyan a’ nagy közönség észre nem vehette, mert ama’ trombitahangok, mellyeket egyes szerek és gyógymódok hősei hozzá irányoztak, nem a’ közel harmadfél ezer éves orvostudomány hű kezelőjének, hanem egyes szerencsebajnokoknak szájából harsogtak, következőleg a’ közönség okosabb részére bizonyosan nem hatottak mint tudományos megrázódásunk dísztelen hyeroglyphjei, hanem legfölebb mint egyes ámitók, vagy ámítottak túlzásai. Mi azonban gyakorló orvosok **) bizonyíthatjuk a’ tisztelt közönség előtt, hogy a’ homoeo ’s hydropathia, vagy de Roy, és Mesmer tanai daczára mai napig azon gyógyelveket látjuk szükségeseknek a’ váltóházak, tüdőlábok, hagymázak és sok egyéb baj legyőzésére, mellyeket egykor Sydenham, van Swieten, Frank, Hildebrandt, sőt Hippokrates Celsus tanított. Mondja továbbá dr Schöpf ügyfelem hogy sokszor hallhatni orvos szájából túlzott követeléseket, panaszokat polgári állásunk ellen: — állásunk valóban személyzetünket öszszesen tekintve nem a’ legvigasztalóbb, azonban nem emlékezem, hogy valaha orvostól hallottam volna ollyan gyermeki észre mutató, nem pedig meglett ember szájához illő állítást, hogy például a’ polgári társaság rendei között az orvosé az első’sat, mondom hogy soha, hacsak tréfából illyesmit nem hallottam, ámbár 20 év óta az orvosi rendhez tartozván orvosokkal eleget társalogtam; azért erős meggyőződésem, hogy az orvosok legnagyobb része szinte mint dr Schöpf ügyfelem nem barátja a’ túlságos önmagasztalásnak ’s önvédelmezésnek ’s hajlandó más rendek működésit is az élet föntartására’s boldogitására szintolly nékülözhetleneknek elismerni, mint az orvosét,ámbár mindenki közülünk úgy vélem szilárdul ki meri mondani, hogy néha tagadhatlanul az ő működése tartja meg az életet ’s hogy ilyenkor parancsolván a’ halálnak nem épen gyenge szolgája a’ természetnek. — Bizonyos, hogy hazánk nagy tévéin még sok ember ’s azokkal aránylag sok orvos is elfér, és hogy számos helységben orvos nem találtatik; de kérdés: mi kilátása van itt a’jelen körülmények közt, ha szántani ’s kaszálni nem akar? — Valóban sok jó készületű fiatal ember elparlagiasodik honunk térségein egy részben elhagyatott állása, más részben a’ nép szegénysége ’s ezzel járó rendünk iránti szokatlansága ’s balitéletei miatt, mert hogy reménytelen helyzetében családját illy orvos a’ végső ínségtől megmentse, a’ mezei gazdasághoz, vagy csereberéhez kell folyamodnia; megengedem ugyan,hogy a’falusi orvosok között kontárok, találtatnak; — vannak ellenben a’vidékeken szorgalmas és ügyes orvosok is, kiknek terjedelmes és fáradságos praxisuk csak igen gyéren és mostohán jövedelmez. Nem foghatok kezet dr. Schoepf ügyfelemmel, midőn elveszett orvosi nimbuszunkban ’s tökéletlen orvosi neveltetésünkben találja mostoha állásunk fő okát, és pedig azért nem, mivel ezen nimbusz nem ugyan a’régi hajporos, hanem az újabb század szelleme szerint jelenleg is környezi orvosi pályánkat, majd minden kisebb, nagyobb vidéknek,városnak megvan tudniillik most is a’ maga egy két kedvencze, kit a’ hajdan század az akkori divat szerint magasztalt volna, kit a’jelenkor mint hű emberbarátot becsül. ’S igy a sok képzelt megrázkodás daczára működésünk iránt a’bizalom általjában nem csökkent. — Mi pedig orvosi neveltetésünket illeti, azt ugyan helybenhagyom, hogy kivált nálunk még most tökéletlenek az intézetek ’s hogy lényeges javítást igénylének; de abban meg nem egyezem, hogy ez fő oka mostoha állásunknak, mert látjuk, hogy azon országokban, hol dr Schöpf ügyfelem eszméje szerint az orvosnevelés valóban tökéletes, az orvosok állása szinte helyenként olly mostoha, mint nálunk. Nézzük csak Olasz-Franczia-sőt Németország némelly vidékei orvosainak sorsát!— a’ főok tehát nem itt rejlik. — Bizonyos továbbá hogy a’természettan újabb időkben történt haladásai által nevezetes előmenetelt tön a’ gyógytudomány is, de valóban tulbecsülnők korunk működéseit, ha azt állitnók,hogy mostmár hajporos őseink (kiknek hála hamvaikra!) örökké becses tapasztalatit nélkülözhetnék; meg kell inkább vallanunk, hogy ők némi tekintetben például az orvosi jóslás—vagy jövendölésben előbbre voltak mint korunk sok irányzatú iskoláji. — Vájjon el fogjuk e egyébiránt valaha érni ama természettani felvilágosodás aranykorát, hogy a’ nagy közönség a’ gyakorló orvos működései felett góz, halcsővel ’s vegytani kémszerek segedelmivel ellenőrködhessék ? — én valóban azt hiszem, hogy erre nézve ezután is csak orvosi jövendölésünk, ’s gyógyeljárásunk sikere marad egyedüli mérlege ügyességünknek. — Tökéletes igaza vagyon dr Schoepf ügyfelemnek, midőn a’ pesti egyetemiorvos-tanoda hiányait orvosoltatni szorgalmazza, nem hiszem, hogy emelkednék nemcsak orvosok,hanem valamennyi mivelt rend közül százat, melly ellenzené, melly forrón óhajtaná ez ne nemzeti intézet tökélesülését, jelenkorial haladását ’s virágzását. — Czélszerű a’ természettudományi tanszékek áttétele a’ bölcsészeti szakba, magában értvén, hogy tanulásukra az orvosi pályára készülőket ezután is különösen kellene kötelezni, valamint alsóbb iskolákban latin nyelven kívül a’ görögre is; igen kívánatos, sőt szükséges a’ kórodáknak tervezett szaporítása’s rendezése, nevezetesen a’gyermek-gyógyászat rendes tanszékről rendes tanulványkénti előadása, de nem foghatom meg, miért ne lehetne a’ derék intézetet életbeléptetni másképen, mint a’ pesti polgárok privát vagyona’s a’ Rókuskórház egy részének elfoglalása által,hogy a’jelesebb kórodét mindenkor nagyobb kórházakba kebleztetvék, mint dr Schoepf ügyfelem mondja,nincs kivétel nélkül, úgy például Párisnak azon sebészi és szülészi kórodája, melly tulajdonképen az orvosi iskolához tartozik, nincs nagyobb kórházzal építészi öszszeköttetésben, igy a’pesti is igen jól létezhetnék e’ nélkül; hely ugyan a’ mostani épületben elég van, ha az elméleti tanszékek onnan kivitetnek, a’természettani múzeumnak a’nemzetibe hely eszközöltetik, segédeken,bábán, házőrön kívül más ott nem lakik, végre ha földszinti részére is két emelet tétetik, ha mindez megtörténik, ’s az épűlet helytakarékossággal osztályoztatik, akkor a’ tervezett kórodákon kívül a’bonczterem és kórbonczmuseum is kényelemmel megfér.— Egyébiránt nemcsak a’budapesti kórházak, hanem akárhol az országban létezők, sőt talán tisztviselő orvosok hivatalai ’s egyes elfoglaltabb gyakorlók is nyújthatnának alkalmat az iskolából kikerült fiatal orvosnak, mint segédnek, tapasztalt gyakorló orvosok vezérlése alatt pár évi gyakorlatra, ez volna a’ természetes lépés iskolából az életbe, ezen gyakorlati évek után kellene a’ practicum rigorosumnak, megesni ’s erre már csak szigorú ellenőrködés tekintetéből sem kellene az úgy is elfoglalt tanárokat megbízni. A’ mit dr Schoepf ügyfelem a’ pesti orvosi karról mond, azt némileg meg kell igazitanom. Kiemelendő legelőször is, hogy az *) Kötelességemnek tartom köszönetemet a’ Jelenkor és Társalkodó tisztelt szerkesztősége iránt nyilván kimondani, hogy becses lapjában helyt adni szives volt ez észrevételeknek miután a’ Budapesti Hiradó hasábjait’azoktól megtagadó, dr P 1ó Sz, **) De talán csak az atlopathia hivei’ Szerk 1846.