Társalkodó, 1846. január-december (15. évfolyam, 1-102. szám)

1846-11-19 / 92. szám

92­1. szám Pest, november 19-én 1846. Mikép lehetne ő cs. ’s kir. fensége szeretett főherczeg-nádorunk hivataloskodása fél­százados ünneplését egyszersmind jöven­dő időkre hasznossá tenni? Három fő viszonyainkban, fő tulajdonunkban, mint em­bereknek tudniillik, polgároknak és keresztyéneknek vannak napjaink, mellyeket, ha eszünk és szívünk helyén van,vagy évenként, vagy más időszakokban, körülményink szerinti alkal­mas tettek által megünnepelni szoktunk. Illy emlékezetes napok számábul, és pedig a’ legneveze­­tesbek egyike, ő cs. kir. fensége főherczeg Nádorunk dicső hi­­vatalkodási félszázadának ünnepeltetési ideje, melly annál ör­­vendetesb, mivel egyszersmind veszedelmes betegségéből, sze­rencsés kigyógyulása hálánk ünneplésével egyesülhet. Illő te­hát, hogy ez alkalommal hazánk minden lakosi javára mind gazdag egyedek, mind társaságok és községek által mennél több jó következésü nevelő-, gyám-jutalom-, vagy más jótékony és iparintézetek állíttassanak,hogy a’ külföld is láthassa,mikép mi magyarok hazánkat’s honunkban lakó minden népet,—mert vala­mint más országokban, úgy minálunk is többféle ajkú ’s vallá­si] nép létezik — nyelv, hit és osztály különség nélkül úgy,mint a’ keresztyéni szeretet és józan ész is, ha előítéletektől meg­vesztegetve nincsen , kívánja, szeretjük ’s hazánk minden ja­vaival boldogítjuk. Hogy illy intézetek igen sokfélék, minden tudja, ki fi­gyelemmel tekint azokra, me­lyek naponként felállíttatnak, va­lamint azt is, hogy része illyéseknek nagyobb, része viszon­­tag kisebb mennyiségű alappénzt kíván, következőleg nem­­csupán gazdag, hanem még középszerű sorsú hazánkfiainak is lenne alkalmok valamit honunk ’s hazánkfiai javára tenni, csak akarat és sorozata legyen illy intézeteknek szemei előtt, hogy kiki kedve szerint választást tehessen a’ sokféle intézet között. Én több év lefolyta alatt öszszeszedtem és tiz osztályra kü­­lönöztem illy intézeteket, mellyek része nálunk is, része csak más tartományokban létezik. Az első osztályba jegyeztem olly intézeteket, mellyek a’ szükségek és szerencsétlenségek csök­kentésére ’s enyhítésére szolgálhatnak, másodikba az ápoló­intézeteket, harmadikba irgalom­intézeteket, negyedikbe kór­házakat, ötödikbe dologházakat, hatodikba jutalmazó­ intéze­­teket és fegy­házakat, hetedikbe nevelő intézeteket, nyol­­c­adikba óvó-intézeteket, kilenczedikbe iparintézeteket, tize­dikbe végtére az ész és szív bővebb kiképezésére szolgáló in­tézeteket. Ezekből minden bizonnyal kiki könnyen választhat ollyat, mellyel mivel jó szándékának, erejének és más körülményei­nek megfelel, több jó szívű felebarátival öszsze kapcsolva bőkezűség által embertársai javára lakhelyén is felállíthat, ja­vára, úgy díszére egész honunknak és örök emlékére e’ nagy ’s ritka kettős ünnepnek ő cs. kir. fensége József fő-herczeg honunkat boldogító hivataloskodásának félszázadára. Reménylvén, hogy minden jó hazánkfia, ki összefüggés­ben vagy is rendszerben levő minden értekezésimet, vagy legalább nagyobb részét azoknak olvasandja, jó szándéko­mat és az előhozottak avultalanságát ’s hasznait megösme­­rendi, következőleg együtt munkálni kész leend, hogy elveim szerint valami hasznos intézetre elegendő alappénzt szed­hessen. Részemről tehát a’ köz jóra tollal járulhatván — nem sokkal ugyan, de még is valamivel, óhajtanám, hogy t. i. Programm czimü röpiratomban feljegyeztem értekezésim ki­adására mennél több aláírót nyerhessek és ez által az említett országos ünnep alkalmakor nemcsak Kőszeg szabad kir. vá­ros számára, mint t. i. említett Programmomban említettem, hanem hasonló módon Pozsonyéra, hol születtem, Pestére, hol tizenkét évig éltem, és más kis városok és községek ja­vukra is, egy kis tőkét, legyen ez 500, 1OOO vagy néhány ezer forintból álló, mellynek kamatjai vagy néptanodai ju­talom­könyvek megvételére vagy kisdedóvó intézetek fölse­­géllésére szolgálhassanak, megszerezhetnék. Kiterjesztem tudniillik szándékomat a’ két említett és más kir. városok és községek javára is olly módon, hogy min­dennek , a’ ki ezen két kötetből álló gyűjteményemre aláíró leend, szándékát is kitehesse a’ három forint iránt, mibe ke­­rülend mind a’ két kötet egy példánya, két harmadának, azaz két forintnak, mellyik városban vagy más községben alapí­tandó iskolai jutalom- vagy kisdedovói kis tőkéül szolgáljon, és csak azok aláírásai Kőszeg kir. város részére, kik vagy álta­­lányosan írták alá magokat, vagy különösen Kőszeg kir. vá­rosnak szánták e’ könyv ára két harmadát. Neveit és czime­­it az aláíróknak, valamint lakhelyeit, és szándékát, sőt a’ ki­adási költségeket és a’ szabad példányszámot is ezen munkám mellé szándékozván sorozni, kiki látandja hova fordíttatását a’ bejövendő pénzmenyiségnek. Kitetszik ezekből, hogy csekély pénzzel is sokat tehetni — ha nagy az aláírók száma. Azért kívánnám, hogy folyó évi december végéig vagy nálam vagy más valakinél a’ t. könyváros urak és barátim számából sok legyen az aláírók száma, és azok között ollyanok is, miilyen méltóságos ’s főtiszt, pannonhegyi főapátur, ki bőkezűen tiz példányt rendelt meg. Lesznek talán, kiknek e’ jó szándékom, mi arra czéloz, hogy kedves hazánk több kir. városban és más községekben kevés költséggel vagy elemi tanodák számára jutalmazási, vagy kisdedovói tőkepénzek eredjenek, azért nem fog tetszeni, mivel legnagyobb részét értekezésemnek németül írtam; erre csak azt felelhetem, hogy ifjúságom éveiben az volt még honunkban illyféle értekezések közönséges nyelve. De úgy vé­lem most sem kellene még illyeseket idegenkedéssel félre tenni, valamint a’rómaiak sem tekintették irigymegvető szemekkel a’gö­­rög nyelvű munkákat, hanem hasznukra fordították azokat. Ki az általam előadott dolgokat figyelemmel és előítélet­tel menten áttekintendi, mindazt, a’ mit írtam, korunk körülmé­nyeihez alkalmazottnak találandja; hogy pedig számos érteke­zéseimet öreg napjaimban magyarra fordítsam, úgy tartom, nem kívánható. Legnagyobb részben azok, kik könyveket ol­vasnak, minden bizonnyal értenek németül is, és azért, mivel i­­rom­ányim ollyasokat foglalnak magukban, mellyek hazánk ja­vára szolgálandnak, ha sok olvasóra és egyszersmind sok ve­vőre számíthatok, igen igen óhajtanám, hogy ezek és amazok száma nagy és minden előítélettől ment,azaz ollyas legyen, hogy azt, mi a’ fődologhoz tartozik, attól, a’ mi csak mellékes, külön­böztetni értsék ’s a’ nyelv miatt, mellynek gyakorlása vagy nem gyakorlása — jó vagy rész öszszerakása — mindenféle körül­ményektől függ, a’ legszükségesb, leghasznosb dolgokban hát­ramaradást ne szenvedjenek,’s büszkeségünk ne legyen tulcsi­­gázott, ne is tekintsünk más nemzeteket ’s nyelveket, mint ha csak mi lennénk Isten kedvenczei, és az egész világ emberei szá­mából a’ legjelesbek; mert bizony bizony körülményink, még most legalább — ollyasok, hogy hacsak Leibnitz és sok más u­­tán (hazánkfiai számából Kalmár György azokhoz tartozik) a’ közönséges bölcselkedő nyelv, — ollyas tudniillik, mellynek je­gyei ’s képbetűji mint az algebrai jelek minden nyelvben hasz­nálhatók,és érthetők — fel nem találtatik, az idegen nyelveket to­vább is szükségesekké teszik, hogy azok által ismeretünket bővítsük. *) *) Igen is szükséges az idegen nyelvek és classicusok érté­se ismereteink bővítésére, de azért hazai nyelven kötelesség ír­nunk. Szerk.

Next