Nemzeti Ujság, 1843. július-december (38. évfolyam, 70-172. szám)
1843-11-21 / 151. szám
Az eladott dolgozatok árából az anyagok és munkaeszközök árán kívül tartás fejében egy stról semmit sem kíván levonatni; ez azonban el nem fogadtatik , hanem a tartási költségek levonása utáni maradékot fogja a rab kiszabadulásakor megkapni, hogy azonnal újabb bűntettre vetemedni alkalma ne legyen. A munkálat a fegyelmi büntetések között a testi büntetést is meghagyván , a fölemlített báró azt óhajtja, hogy a főtábla a tárgybani nézeteit azonnal ex professo fejtse ki, mivel a főtábla egy olly munkálatot a Klikk nem ajánlhat, mielőtt elhatározná abbban mindazt, mit helyesnek vagy helytelennek tart. Erre azonban országbíró önmaga azt jegyzi meg, hogy a testi büntetés eltörlésének kérdése egyenesen a büntető I.könyv köréhez tartozván , az akkor, midőn csak egy miképen alakítandó börtönről van a tanácskozás , szőnyegre nem hozathatik, hanem illető helyére utasítandó. Mit a többség helyeslése követett, de a kérdésnek most leendő eldöntése tovább is sürgettetik, mert, mint megjegyezteték , a mintabörtönrőli tanácskozás azonnal el vagy el nem fogadta a fegyelmi büntetéseket is. Erre az válaszoltatik , hogy ott igen is kellett a fegyelmi büntetésekről is ex professo tanácskozni , miután a KK. részletesen kidolgozott börtönrendszert küldöttek át a főtáblához, de jelen alkalommal mielőtt a KK. kijelentenék , ha a FFRR által ajánlott rendszert az alapelvekre elfogadják-e vagy nem, addig a részletekbe bocsátkozni nem szükség, sőt nem lehet, minthogy ezeket elhatározni a képviselői tábla körébe tartozik, mit a főtábla nem praeoccupálhat. Egy gróf erre amint a börtönt elfogadó többséget következetlenséggel látja vádolhatónak, igy majd úgy jön ki a dolog, mintha azon többség tulajdonkép maga sem volna tisztában avval a mit akar. De válaszoltatik reá , hogy az indítvány az elfogadás után nem az azt védő többségé már, hanem az egész főtábláé ; hogy azon többség akkor is tudta, és most is tudja mit akar, azt akarja t. i. hogy a kérdés addig fölfüggesztessék , mig a KK. reá nézve nézeteiket elé nem adják , mert máskint a kérdés praeoccupáltatik ,egyébként igen szomorú dolog lenne, ha a főtábla nem tudná tisztán, mit akar; és ha a gróf ezen hiedelemben van csakugyan , úgy ollyan kapacitás mint ő, nem foghatna itt haszonnal működhetni a közös hon javára. Egy főispán, ha már pártokról kell szólni, azt jegyzi meg, hogy véleménye szerint minden párt csak és egyedül a közös hon javát akarhatja ; megjegyzé pedig ezt az előbb is szólott gróf azon szavaira, hogy ő igen is tudja, mellyik párt mit akar. Egyébiránt hiszi, hogy a gróf nem akarta a főtáblát következetlenséggel vádolni, hanem csak a fölfölöttő nehézségekre figyelmeztetni. A többség véleménye oda járult, hogy a testi büntetés alkalmazásának kérdése fölfüggesztetik. LXX. orsz. ülés nov. 14. Zarka itélőmester a KK. üzenetét a büntető könyvedik részére nézve fölolvasván, mivel abban a KK. a véghelyi katonavidékekre nézve adatokat kérnek, hogy ezekről is büntetőtörvényileg rendelkezhessenek, a bán őnmaga azon tekintetből, nehogy ezen kérdés hosszú vitatásra adjon alkalmat, melly mellett maga a főtárgy egy időre háttérbe szoruljon, a végvidék fölötti kérdést elkülönözni, és máskor tárgyaltatni kívánja. Mások az adatokat azonnal kiszolgáltatandóknak tartják. De országbíró őnmaga megjegyzése, hogy t. i. addig mig ezen vidékekre nézve az ország és fejedelem közötti kérdés tisztába nem hozatik, részletes pertracatiokkal ezért úgy sem érhetni, végzéssé vált. Ugyanazon itélőmester a KK. 4ik üzenetét a magyar nyelv tárgyában olvassa föl. — Ennek lső pontja azt kívánja, hogy a társországok kifejezés helyett a kapcsolt részek használtassék. Erre a főrendek abban állapodnak meg, hogy jelentessék ki a KK.és KR. mikép ebben aggodalmat nem találnak , és nem elleneik , hogy vagy neveztessenek meg ezen országok, vagy a kapcsolt részek kitétel a törvény értelmében használtassék. Az izenet második pontja azt kívánja, hogy e törvényjavaslat 6. §nak ama végszavai, mellyben a KK. szerkezete szerint mondatik , hogy a horvátoknak belviszonyaira a latin nyelv használhatása fönhagyatik, ezenból mint a FFRR, utóbbi válaszukban kivánák, ki ne hagyassák, sem a tetszésök szerinti használata a használ hatása helyett ne tétessék. — Ezen pont heves vitára, számos nyilatkozatokra adott alkalmat. A bán valami közép kifejezést kivánna javasoltatni, melly sem a magyarokban , sem a horvátokban aggodalmat nem gerjesztené. Erre a cri püspök , amaga egy szerkezeti indítvánnyal lép föl, melly a 6. §. azon szavai után, hogy Horvátországra nézve is a mennyiben Magyarországgal levelez, stb. hivatalos nyelv egyedül és kizárólag a magyar berid, — utána úgy kívánja a szerkezetet módositatni, hogy nem értvén ezt a csatolmányokra,a köz- és magánügyekre nézve, a mennyiben ezek Horvátország keblében folytattalak , a tanácskozásokra sem Ebben Horvátország követe megnyugszik. De egy főispáni helyettes ebben daetale conclusum fölforgatását látja, mivel úgymond a latin nyelv használatának fönhagyásában a két tábla már megegyezett, és csak abban állott a különbség, ha a KK. és RR. által ajánlott használhatása helyett a tetszések szerinti használata tétesséké ; a latin nyelv használata föntartásának megemlítésében akkor maga Horvátország követe is megnyugodott , és igy azt lényegben változtatni annyi, mint a conclusum fölforgatása, minek meg nem engedésére nádor ő fönségét kérni is lehet. A más rész azon nézetből indul ki, hogy jelen országgyűlésnek mulaszthatlan föladata azon aggasztó feszültséget, melly most Magyar-és Horvátország között válaszfalkint áll, mennyire lehet, eloszlatni, a fölkerült kedélyeket ,megnyugtatni nem vizsgálván azt, ha a dolgok ezen helyzete félreértésből — egyesek vétkéből, vagy helyes okból származott-e, elég az hogy létre jött, — s ha Horvátország követe az indítványban megnyugvását találja, nem lát okot, miért kellene ezt megtagadni tőle. Ezen rész védokait egy gróf jeles beszédében öszpontositván, e kép fejtegeté : A KK. izenetét pártoló részről egy főispán sajnálkozását fejezé ki a fölött, hogy e tárgyban ismét fölszólalnia kell. —Ezen kérdés, úgymond, ha kicsiny volt volna is , de mivel olly nagy vitatásokat idézett elő, óriási kérdéssé vált. Két elv rejlik az indítvány szerkezetében, egyik hogy a magyar törvényhozás a Horvátországban használandó diplomatikus nyelvet ki nem mondhatja, kik hogy ott illy szerkezetű törvény mellett a horvát nyelv is lehet hivatalos, és ezen indítvány valóban fölbontja a conclusumot, és a tárgyat a kérdést hátrább ejti, mint az előtt volt. Megvallom , gúnnyá válnék a magyar törvényhozás , ha Horvátország beladministratioja körül nem volna szabad rendelkeznie. Nem egyszer hallom e teremben az illető egyénektől azt, hogy Horvátország beldiplomaticus nyelve a latin , kérdezi tehát: micsoda aggodalomra adhat okot, hogy annak továbbra is föntartását a törvényben kimondjuk? Nyíltan kimondom, hogy ha szükség lenne is a horvát érdekeket védni, ez nem a magyar törvényhozók, nem a főrendek föladása , hanem a közös atyáé, koronás fejedelmünké, kinek erre mind joga mind kötelessége van , és ő ezt, ha szükség lesz, elmulasztani nem fogja, valamint annak most is példáját adta legközelebb a horvát követeknek milly nyelven szólhatása tárgyában érkezett kegy. leirata által; teljes joggal is várom a KK. igazságszeretetétől, hogy annak kívánt sikere lesz , és elkeseredettségre okot adni nem fog. A melly védése a horvát érdekeknek ha a fejedelemtől jön , megnyugtatásra , ha ezen táblától, csak ingerültségre ad okot. Én valóban meg nem foghatom, hogy midőn egy consiliumunk, egy septemviratusunk, egy kormányunk, egy törvényhozásunk van, mégis Horvátország önérdekeit az anyaországétól elszakasztani törekszik; míg a latin nyelv nálunk is épen úgy uralkodott , mint Horvátországban, addig csak lehetett temporizálni, de itt az idő midőn többé nem latinok, de magyarok akarunk lenni , mellyben latinul tudni többé nem kötelességünk, itt a fractio panis ideje, és vagy a horvátoknak kell hozzánk simulni, vagy nekünk a horvátokhoz. Két okot hoznak ők föl , t. i. hogy nemzetiségük megtámadtatott, és hogy ezt csak reactióból teszik; — nem mondom , hogy a magyar megyék erre némi okot nem adtak, mert a leveleknek föltöretlenül visszautasítása nem olly lépés , melly édesgethette volna a horvátokat, nem olly lépés volt, mellyet helyeselni lehetne ; úgy de ezen egyes tettek nem jogositák föl a horvát nemzetet arra, hogy a magyar nemzet ellen is mássá bosszúra gerjedjen, és bosszúját az egész nemzet ellen fordítsa; visszaemlékezhetnének a horvátok azon időpontra, midőn a Száván túli részek a laibachi kormányhoz kapcsoltattak, Magyarország mint egy szerető édesanya addig kert, addig ritvánkodott, míg azokat ismét magához ölelhette; és ha erre emlékeztek volna a horvátok, a magyarok üldözését és az illyrismus terjesztését nem tehették volna. Hogy tehát szavazatomat röviden kimondjam, én a KK. és RR. kívánságát pártolom. Erre nádor ő fensége figyelmezteti a főrendeket, hogy minden mellékes és a tárgyhoz szorosan nem tartozó kérdések fejtegetését elmellőzvén egyedül a tárgyra annyival is inkább szorítkozzanak, mennyivel inkább megkívánja a dolgok helyzete, hogy jelen országgyűlés az idővel gazdálkodjék és a két tábla közötti egyesség minél hamarább eszközöltessék. Mit kívánunk a magyar nyelvre nézve, igy kezdé egy gróf beszédét, annyira tisztában van a két tábla egymással, hogy a tárgy azonnal ő fölsége kegyes szine elébe küldethetnék , mert a főtábla nem tekintvén még azon körülményeket is, mellyek jelenleg Horvátországban léteznek, a magyar nyelvet némileg még Horvátországban is diplomatikai állásra emelni kívánó KK. üzenetéhez már nagyobb részben hozzájárult, annál aggasztóbb tehát azon némelly tisztelt tagok által kijelentett vád, mintha mi illy csekély styláris különbség miatt a nemzet rég táplált kívonatát hátráltatni, és vonakodásunkkal gátolni akarnánk. Igenis, ezen pontra nézve a két tábla közötti különbség csekélység Magyarországra, de annál fontosabb a társ Horvátországra nézve, és mivel az aggodalom el nem oszlatása azon kapcsolatot, melly a magyart a horváttal évek századain át egybefüzte, megrendíthetné — ezt koczkáztatnunk nem szabad. Nem föladatunk itt vizsgálgatni, miből, honnan, s kik által támadtak a társországok és köztünk a jelen kellemetlen viszonyok , elég az, hogy megvannak, és ezeket megszüntetni mulaszthatlan kötelessége a jelen törvényhozásnak; lehet, hogy az ingerültséget egyes tettek idézték föl, de épen úgy nem kell a horvátországi egyes tetteket a nemzet ellenséges indulatának nevezni, valamint a magyarországi egyes tettek a nemzeteinek el nem ismertetnek, és ha egyesek tettei miatt a két nemzet közötti barátságos viszony megzavarodott, ezt a törvényhozás hozza tisztába. Azt kérdem tehát , ha szükséges vagy tanácsos-e itt a horvátországi belviszonykat megszorítani, és nem ártunk-e ezáltal többet ön nemzetiségünk Horvátországbani terjedésének, és az ez iránti rokonszenvnek , mint használunk ? Nem elvekről van itt jelenleg a szó, sem horvát érdekek védéséről, hanem arról , hogy a létező körülmények mit tanácsolnak. Lehet , hogy félre fogok értetni, de hiszen olly időben látom magamat, midőn mind a mellett, hogy a vélemények szabadsága, és vélemény-türelem hozatik föl többször, mégis vélemény elleni türelmetlenséget, vélemény- kárhoztatást kell hallanunk; a méltányosság nemzetiség elleni gátvetésnek kiáltatik, prokátori fogásnak mondatik; de azt hiszem, hogy prokátori szavakkal, fogásokkal nemzetiséget sem elfojtani , sem emelni nem fogunk ; illy eljárás nemzetiséget hódítani nem fog, de nemzetiség elleniséget ébreszteni — igen, nem is tartom azt, hogy a horvát nemzetet megnyugtatni nem a törvényhozás, hanem a fejedelem föladata, mert nem a fejedelmi parancs, hanem a nemzet métányossága foghatja csak a horvát nemzetet megnyugtatni, és 750