Nemzeti Ujság, 1845. július-december (40 évfolyam, 102-205. szám)

1845-07-15 / 110. szám

cselekvőleg működött demokratái párt, ha elveitől eltérni nem akar, a n­e­g­a­­tio terére fog­ ipso facto szót itat­ni; 2) a ja­vítások biztosan s csalhatlanul keresztül fognak menni — — — s pedig aristokratai szellemben fognak keresztül menni. — Ezen felhívás az ellenkező oldalra nézve e szerint már igy hangzik „Iparkodjék a demokratái párt a megyei teremekben a majoritást megtartani, és a főrendi táblán magának majoritást szerezni, és akkor a javítások ismét csalhat­­lanul keresztül fognak menni — de demokratái szel­lemben. — — — Itt az ultima ratio azonban az, hogy a főrendi tábla, mint aristokratai institutio, soha nem engedheti a demokratás elemek túlnyomóságát,­­ hanem — ha maga kívánná lélekharangját meghúzni.— — — Oly szempontból felvéve tehát már igen vi­lágos : 1) mit nyomhat egy alkotványnál a nagy testületeknek m­illy szellembeni alkotása, azaz: mit nyom egy aristokratai főtábla a mi alkot­­ványunkban ; 2) hogy az alkotványos alapszer­kezet, a maga elemeiben önmagát tartja mindig fel, mert próbáljon valaki tiszta csupa aristokratai alkot­­ványt csinálni, de tegye a választásokat tisztán demo­kratái kezekbe, s vége lesz az alkotványnak; 3) hogy az aristokratia azon részének, melly a főrendi táblát képezi,nem egyedül csak az a hivatása, miszerint a mondott táblánál kiki magáért azon elvnél álljon, melly az ő természetes hivatása, hanem kiváltkép az, hogy „kapunkivüli“ politikai állását oda irányozza , misze­rint a megyékben és az által az első táblán az ő ter­mészetes politikai elve s iránya többséget nyerjen. És valamint hogy igen szükséges ezt valahára nyíl­tan kimondani, és az illy komoly és alkotmányos életünk típusában fekvő igazság felett nyílt beszé­det beszélni, úgy annyira szükséges azt is kife­jezni, hogy a főrendeknek az illy bánásmódját gya­núsítás alá vonni annyit tenne, mint elnyomni s kiirtani akarni az alkotmányból azon súlyokat, mel­ly­ek benne vannak, és mellyek mellett, a­mig az­ illető felekezetek működnek, mindenkor törvény­­szerű­leg működnek. 4) Hogy valamint egyrész­ről ha a kormány akarja, hogy a fennebbiekhez ké­pest valami történjék, vagyis hogy a javítások ke­resztül menjenek, nekik az aristokratai elemeket kí­mélni, és a demokrataiak ellen alkotványosan szaba­dos utakon megvédeni kell, v­agy más részről az aristokratiának, azon javítások ellen, mellyek a kor­mány által terveztetnek, és mellyek a múlt országgyű­lés propositióiban kimondattak, ellenszegülni nem szabad; másként világos, hogy a kormánynak az a­­ristokratiától el, és a demokratához oda kell fordul­nia, miután illy állásban,mellyben julius 14-én 1845ben, azaz, ma vagyunk, tovább megmaradni sem a ha­zának s a nemzetnek, sem az alkotmánynak, sem a kormánynak, sem a külpolitikának, sem az egy dy­­nastia alatt levő nagy monarchiának érdeke­s tekin­tete csalhatlan aláásása nélkül, teljességgel nem lehet. TÖRVÉNHATÓSÁGi­ TUDÓSÍTÁSOK. Árvából. Az annyira elijesztő s sok demo­kratás elveket fittogtató politikusoknak visszatetsző uj rendszer szerint kinevezett elnökség alatt tartott köz­gyűlésnek tartalomdús folyamatját s eredményét, nem idézve, tisztemet teljesítendő, a szeretve tisztelt t. cz. szerkesztőségnek ezennel átküldöm. Közgyűlésünk az Árvában lakni szokott értelmiséghez képest arány­lag népes volt, meglehet hogy több nem szenvedé­lyes politikusokat megyeteremünkbe csupán ennek előtte r­endkivüli, de most rendes s azért az egész or­szágban zajt okozó elnökség, föispáni helyettesünk csödizett be. Uraim! mindenki, ki jelen volt, meg­győződhetett, hogy föispáni helyettesek más utasítást a kormánytól nem kaptak, mint a rend , jog, méltá­nyosság s hivatalok körüli szigorú pontosság felett szüntelen őrködni.­­ Miután m. főispáni helyettes ur szívből eredő üdvözlő beszéde megelőzte volna ta­nácskozásunkat , a zöld asztalon halmot képező iro­­ványokból a nm. m. kir. helytartó tanácsnak abbeli in­tézménye került tárgyalás alá, melly kötelességünkké teszi , hogy megye kebelünkben létrehozandó magtárak minél czélszerűbb felállításáról szorgosan gondoskod­junk, nem más czélból, csak, hogyha ismét a már keser­­­ű­en tapasztalt nyomorteli idők újólag vállainkra nehe­zednének, illy számorteli eset előkerültével ínséget szü­lő , s sok családokat tönkre tevő s romboló elemekkel legalább emberileg daczolhassunk. Ezen intézmény nyomán tehát azonnal egy választmány kineveztetett, melly czélszerű tervet fog kidolgozni a végett, hogy az érintett üdvöt árasztó magtárak életbe léptetését mi­nél előbb elősegítse, miről a nm. htanács is legfel­jebb 3 hónap alatt hivatalosan értesítendő leszen, öl­tek, kik rögtön intézkedni akarónak, s az árvái in­­ségeskedök számára begyült s jelenleg még 6000 fo­rintokból álló öszveget az említett magtárak alap­­meg­vetésére használni szándékolták. De miután ezt hatalmunkban tenni egyelőre nem áll, mivel az, az ada­kozók intenzióik ellen volna,­­ a 6000 fr. öszveg a legnagyobb fokban ínséggel küzdők közt szétosztat­ni rendeltetett, legfőbb tekintet mégis azokra leend, kik nem rég az égi háború által vetéseikben tetemes kárt vallottak. Említetett egyszersmind az is , hogy jelenleg , midőn a sorvasztó ínség megyénkben majd­nem állandó tanyáját ülve, könyörítletlen szárnyait folyvást kiterjeszti, sok család nem csekély s za­­varteljes aggodalmára , hogy miért jelenleg , midőn lakosaink minden keresetmódot nélkülöznek, a nm. h.­­tanácstól úti munkára szánt annyi ezer nem használ­taik az utak csinálására ? Erre úti főbiztosunk kér­dőre vonattatván m. főispáni helytartó úr által, vála­szolva mondd, hogy, eddigelé a megyei határozatot a jegyzőségtöl meg nem kaphatta , a főjegyző pedig minden hibát az írnokok hanyagságára hárította... A főm. magy. kir. udvari kanczellariának azon levele , melly értésünkre adja, hogy nm. N­á­d­a­s­d­y Ferencz e fels. által kegyesen megyénk főispánjává nevezte­tett — rettenetes vitát idézett elő. Adománylevelé­ben ugyanis , mellyel éber figyelemmel hallgattunk, egyenesen kitétetik, hogy minden hivatalbeli dolgok­­kal befolyástól felmentetik. A többség meg nem fog­hatta , minek nekünk ollyan eszmebeli lény, czimze­­res főispán, kinek a megye úgy is hasznát nem ve­­endi, annál is inkább, miután már van derék főispáni helyettesünk. S mint tudósításaimból már ismeretes nyomatéktalan oppositionalista kinyilatkoztatta, hogy ez csak a kormány finom taktikája, melly által azt akarja nyerni, hogy a főrendek táblájánál embere le­gyen; továbbá beszédét folytatva, de elveiről egé­szen elfelejtkezve , mondá: mikép fogja illy czimze­­tes főispán, miilyennek törvénykönyveinkben nyoma sincs, megyénkkel nem lévén szoros­ összekötte­tésben, nem ismervén szükségeinket, körülmé­nyeink s helyzetünket, miképen fogja ez jogainkat a főrendek táblájánál védeni s javunkra szolgálni. De a szónokot elvei ellen elkövetett botlására m. fő­ispáni hely. ar emlékezteté, hogy jelenleg már nem tudja összeegyeztetni s öszpontosilni politikáját, mi­után többször kinyilatkoztatta magát életében, hogy bizony főispánok, mint kormány emberei által képvi­seltetni sohasem akar. Átalján véve az egész tárgy megpenditése ollyan zűrzavart szült, — valójában szá­mosak kedélyére az ingerültség méreg csöpje hullott,— hogy többször nem is vehettem ki az elszavalt be­szédek lényegét, — Z. E. pedig furcsának tartja, hogy a kormány pártembereket akarván szerezni, minket —hasznunkat háttérbe szorítva, saját érdekei előmoz­dítására csupán czimek tárgyaivá tesz, mint jelenlegi esetben, a­hol Nádasdy Ferenczet árvái czimzetes fő­ispánná tette. Ezek következtében indítványozta, hogy miután a kormány olly előrelátó s gondos jó emberei szerzésében, s czimek által tud magának jó barátokat szerezni, úgy mink is gondoljunk ki valami hatály­­teljes czimeket (hát tbirákat választani, ez nem áll hatalmunkban? ez is czim­) mellyek által szerezhe­tünk jóbarátokat. Azonkal még mondatott az is , hogy az a czimzetes főispán hitszege lesz, miután adománylevelében valami főispánhoz tartozó köte­lességei előszámláltatnak, s hogyan teljesitendi e­­zeket, ha minden befolyástól felmentetik. De mind­ezen szenvedély szülte kifakadásokra csak az monda­tott, hogy ez az egész tárgy nem valami újítás, de­­csak régi szokás; Magyarországban pedig szokás tör­vényes erővel bír, és ezeknél fogva hódoljunk e felső kegyes parancsának. Erre Z. E. azt mondá, hogy bi­zony ő más oknál fogva nem egyezik meg a többség véleményében, csak hogy ez olly főispán, ki sem nem­ árt, sem nem használ. De erre válaszoltatok, hogy ő mint kitűnő hazafi, Magyarország nagyja, főispáni vi­szonyoknál fogva mégis hasznunkra lehet, s­zójára egyhangúlag abban állapodtunk meg, a­mi határozattá is vált, hogy — miután ez a kinevezés olly férfiúra esett, ki országszerte valamint ős nemzetsége, úgy kitűnő a hazára tett érdemeiről ismeretes — választá­sát örömérzéssel vesszük, s egyszersmind arra szó­lítjuk fel, hogy minél előbb törvény értelme szerint az esküt tegye le, nem más okból,­­csakhogy olly kitűnő férfiúval, mint ő, minél előbb szorosb össze­köttetésbe jöhessünk. — (Vége köv.) Kilőtt2»c«ti iijői»ii»ii^4»k. Egyik közölin lapunk levelet közlött Nagyváradról, mellyben a bi­hari tisztujitás részletei adatnak elő. Tisztelt levele­zőnk e tudósításában a mélt. főispán-helyettes, ur által kinevezett táblabirókról tevén említést, az elősorolt nevek közöl két köztiszteletű férfi nevét kifelejtő, u­­gyanazon alkalommal t. i. Biharmegye táblabiráinak koszorújába füzettek többen érdemdús íróink közöl, u. m. Fáy András, Fényes Elek, Garay János és S­c­h­e­d­e­l Ferencz.. . Ez elmulasztást a tisztelt honfiak neveinek ezenneli nyilvánosságra hozatala ál­tal annál inkább sietünk jóvá tenni, mert az igaz tisz­telet, mellyel a tudomány és művészet iránt viselte­tünk , nem engedi, hogy netán elhallgatás által érdem­lett szemrehányással illessen bennünket valaki akkor, midőn a mélt. helyettes úr épen ebeli megválasztása által méltányló elismerést vívott ki magának mindazok előtt, kik velünk együtt tudják, hogy a­­ fájdalom, nálunk még folyvást kevéssé méltánylott— tudomány és művészet az, mi kiválólag van meghíva , elősegít­­ni bármelly hon vagy nemzet kifejtését, felvirágozá­­sát, s igy a miénket is. — Még egyszer vissza kell tér­nünk a múlt számunkban említett szomorú s rejtélyes gyilkolási eseményre, hogy egy kis új példát hoz­hassunk fel, milly pontosan és lelkismeretesen szok­tak nálunk némellyek a legfontosabb esemény körül is eljárni. Tudja mindenki, hogy egy ismeretlen halott­nak valamint tetemei minden részét, úgy minden hoz­zátartozóját lelkismeretesen kell megőrizni, mert ki­léte felfedezésére gyakran a legcsekélyebb körülmény vezérelhet. Egy barátunk az említett főt megtekinteni kiment a Rokus-kórházba , kérdésére elömutattatott neki sajtárban egy hajától egészen megfosztott fő, melly, nem tudjuk, minemü folyadékba volt mártva fül— töviglen. Barátunk nem kevéssé csodálkozott, mind azon, hogy a könnyen romlandó tetem nem rotha­dás-óvó szeszben tartatik, de még inkább azon, hogy hajától megúsztatott. — kérdést tett a hír szerint ékes hajfürtök után, s kérdezősködés után előállt végre egy szolga s valla, hogy ő — ex privata diligentia — a ha­jat lenyirta. „S hová teved?“ kérdezteték tőle továb­bá , mire felelé , hogy a sajtár vizével együtt kiön­tötte... Eltérve attól, hogy nehezen hisszük, mi­szerint Budapesten nem találkozott volna gondos fod­rász, ki a szolgának a szép hajért bő jutalmat ne ad­jon , kérdjük, ez e a hű őrködés, mellyel egy illy tetem fentartása körül el kell járni ? s hogyan lehet az, hogy akármellyik szolga kedvszottyanása megfoszt-» hatja az ismeretlen főt­ép azon részétől, melly meg­­ismerhetésére bizonyosan hathatós utmutatással szol­gált volna ? — Furcsa esemény történt nem­rég fővá­rosunkban egy agg férj, fiatal neje s egy dalnok közt. A fiatal nő bizonyos dalnokot igen kedve szerintinek s lekötelezendőnek talált; e lekötelezés sikeres esz­közlése végett ékszer­árushoz megy, s a legdrágább, magától ütő zsebórát megveszi 800 vaston, melly ös­szegből 600at azonnal kifizet, 200ért néhány napi vá­rakozásra szólitván fel az árust.Szerzett kincsét öröm­mel haza takarítván, ékes dobászban asztalára helyzi, midőn a férj a fiatal nőnél véletlen látogatást tesz. Az óra, épen legjobb beszélgetés folytában , teljesíti kö­telességét , s ékes hangon verni kezd, min a férj nem kissé megütődik s az óra után tudakozódik. A nő — zavartában is magát gyorsan feltalálva — elmondja, hogy a becses órát dobaszostól együtt kan jártában — találta , s szerencséjének annál szívesben örvend, mert szeretett férjét a talált ajándékkal kedvesen remélte meglephetni. A férj nagyot pillantott nagy hálásan, úgy gondolta azonban, hogy becsületesben lesz cse­lekedve , a talált órát a városkapitányi hivatalnak át­adni, s ajándékul csak akkor fogadni el, ha tulajdo­nosa meg nem kerülne, így történik,,, s íme, más­nap reggel az említett dalnok megjelelt a kapitányi hi­vatalban , s az óra pontos leírását adván, átveszi a neki szánt tulajdont, a dolgot intéző hölgy nem kis örömére. Történik azonban , hogy a férj —ki ettől fogva forróbban ragaszkodott jószivü nejéhez — e ra­gaszkodását bebizonyítandó , számára némi ékszerek vásárlása végett ugyanazon általa is jól ismert árushoz megy. Az árusnak nem volt sietősebb dolga, mint az óra állapotja után tudakozódni, miután — maga nőtlen levéli — esze ágában sem volt, hogy ne másnak ve­hessen ajándékot férjén kívül. Keserű a férjnek rövid szóváltás utáni felvilágosodása, ki a szándékait ékszer-vásárlással felhagyott, s házamon­ felvakarva, egy tapasztalással gazdagabb, mert tudta óra nélkül is: hányat ütött az óra ! Felszólítás az emberszerető magyarokhoz. A cs. k. főherczegsége fenséges József nádor urunk hivatala félszázados ünnepének örök emlékéül, 444

Next