Nemzeti Ujság, 1845. július-december (40 évfolyam, 102-205. szám)
1845-07-15 / 110. szám
ISO. szám 1845. Előfizetési díj félévre postán és helyben borítékkal (5 forint, boríték nélkül házhoz küldve 5 forint e. pénzben. Megjelenik minden kedden , csütörtökön , pénteken és vasárnap egy egy év. Lapjaink mindennemű hirdetményeket felvesznek. Negyvenedik év. Kedd július 15. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél. Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint, a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Egy egy hasáb-sorért apró betükkel öt ezüst kr. számittatik. TART A I/OTI. ** Erdély. Felvilágosító elemzés. __ Törvényhatósági tudósítások. Árvából (közgy. magtárak felállítása, s főispáni kinevezés felett keletkezett vitatkozások.). — Budapesti újdonságok. — Felszólítás az emberszerető magyarokhoz. — Vidéki hírek. (Balassa- Gyarmathról). Lapchenile. Jelenkor. Külföld. Francziaország. N.Britannia. Sveicz. Értekező. (Egy pusztai föhlmivelőnek a fővárosban lakó barátjához irt levele. Utóirat). IIIrdeté M. IHAGVAHORSZÍG és ERDÉLY. Pest, julius 14kén. l'clvilágoti Stó desnzés. Alkotványos életünk mozgalmait közvetve vagy közvetlenül érdeklő eszméink feletti mentül szabályos eligazodásra, és a dolgoknak s azokra vonatkozó fogalmak rejtettebb oldalainak is megismertetésére, talán soha sem volt nagyobb szükségünk, mint épen napjainkban, midőn csaknem ezredéves alkotványunk módosítása, s több tekintetben átalakítása forog kérdésben. — Csak igy fogjuk egymást könnyebben megérteni, s kevesebb feszültséggel s elkeseredéssel vívni hazánk boldogságáért, s alkotványos nemzeti tételünk szilárdításáért a politikai különvélemények harezmezején, s csak igy távolíthatjuk el; nehogy azon keserű tévedésekbe essünk, mellyek a politika síkos utján, már annyi alkotványt taszítottak azon örvény szélére, mellyben vajmi sok virágzó nemzet lelte halálát, s mellyből legjobb esetben is, csak roncsolt nemzet-tetemeket halászhatott fel az autocratori kegyelem! — Minden hasonlatosság, minden rokon nélkül egyedül s árván áll alkotványunk s nemzetiségünk a földgömbön! A constitutionalis világnak korszakunkban uralkodó átalános sympathiái hatalmas óvószerek ugyan arra, hogy egy közel évezredet betöltött alkotványos élet, akár a külerőnek, akár az absolutismusnak martalékul ne essék; de korántsem elegendők arra, hogy azon halkai sorvasztó feloszlás sirhalma ellen megvédjenek, melly az eszmék anarchiájával karöltve járó viszály kínos vajudásin keresztül is a stagnalio dicsétlen utaira, és — az anyagiságokba merült mostani század, sürgős fáradhatlan tevékenységével purifikáltatva — örökös elmaradásra kárhoztatnak, ezáltal, a velünk viszonyban álló egyéb világ tributariussává tevén az eszélytelen népet. — Nem kard élén dúló hódítások utján fognak ezentúl enyészni a nemzetek s meghalni az alkotványok ; nem: ezen idők a múltak végtelenségébe merültek már! Most a halál nem illy dicső, nem illy lovagias! — Korunkban a miveit, az okos nemzet élhet csak; a miveletlen, az oktalan irányában kérlelhetlenül sziszeg s vigyorog a rémalakú dicsétlen halál! Még a szivében rokonszenvet tápláló nagylelkű s legnemesb részvéttel biró nemzet is akaratán és sejtelmén kívül bár, mindig felfaló s pusztító ellennévé válik gyáva , miveletlen , s tudatlan testvérének, s azt édesgő czirogatásai közt fojtandja el, mint fiát a majom, s legjobb szivvérétől foszlandja meg, mint testet az éhező nadály; mert ma csak okos cselekvőség, ipar és szorgalom adhat nemzet életet!!! — Az újabb civilizált kor méhében nagykorúvá érlelt alkotványos fogalmak saját állásunkra — ennek eredetiségénél fogva — csak némi tekintetben alkalmazhatók, miután mi: 1) nem élünk minden más egyéb érdekektől elszigetelt független állományban, bár önkormányzási joggal ellátvák; 2) ezen önkormányzási jogunkat nem párt, de permanens kormány által gyakoroljuk, melly túlkapásának ellenállhatunk ugyan, e czélra példásan rendezett institutióinknál fogva, de haladásunkat illetőleg, nincs institulioinkban alkotványos erő, mellyel kormányunk nézetei ellen, saját nézeteinket — mint például Norvégiában — absolut érvényessé tehetnek. Alkotmányunknak ezen sajátságos voltából következik, miszerint gyakran a legértelmesebb honpolgároktól jövő eszmék is, könnyen tévirányt nyernek a közönségnél, nemcsak bizonyos constitutionális tényezők elnevezésében, de ezen elnevezések értelmezésében is. — Egy illy, eddig még ki nem tisztult, s több oldalról balul értett fogalom útba igazítása jelen czikkünk feladata; ugyan is: A hazánkban olly fontos s eddigelé kizárólagosan újítási szerepet vivő párt irányában, melly a mult hongyülésen — majoritása daczára is — váltig „ellenzék“nek czimeztetett, a B. P. H. nagyérdemű vezérszerkesztője „Nézzünk szét a teendők között“ czimű fontos jelentőségű s nagy becsű czikkeiben, több jeles s életbe vágó elemzései között, mellyeket mi is örömmel vallunk magunkénak, és a t. gróf engedelmével velős kivonatban lapjainkban is adni fogjuk — azt hozza fel, hogy az: lör) már ellenzéki cziménél fogva a javítások terén cselekvően nem működhetik; vor) hogy túlzó elveinél fogva örökké ellenzéknek kell maradnia. Követte a ns grófot ezen értelmezésében a „Jelenkor“; követte legközelebb bihari. levelezőnk Biharmegye tisztujitásáról irt utóbbi tudósításában; visszásan nevezi végre a P. Hírlap azon pártot, mellynek töredéke lapjait olvassa, átalában ellenzéknek, s egyszersmind haladónak. *) — Alkotványos nézeteinknél fogva, s hazánk politikai állását tekintve e felebbi értelmezésekkel , bizonyos vonalig mi is egy értelemben vagyunk ugyan, de azt tovább elemezve , a következendők által kívánjuk, s tartjuk szükségesnek felderíteni. Jól világosítja a B. P. Híradó nagyérdemű vezére, hogy az ellenzéknek normális hivatása vagy a hátrálás, vagy a többet kívánás — a maga elve szerint. — De meg kell itt jegyeznünk, hogy ezt a tisztelt gróf kétségkül olly értelemben vette, miszerint az ellenzéki epitheton mind e mellett is soha sem lehet státustanilag átalános és stereotyp; vagyis, hogy az ellenzéki czim kizárólagosan egy vagy más politikai elvre, s abból kiinduló pártra soha sem tukmálható, és jelesül, hogy nem lehet azt átalánosan felállítani , miszerint az ellenzéki czim mindenkor s mindenütt csak a demokratás elvből kiinduló felekezet öröksége; az aristokratáé, vagy monarchiai elvből kiindulóé pedig a progressio, vagyis az activ javítási pálya. Az elemzés alatt levő jelen állítás azt teszi fel, hogy constitutionális életben mindig ott van a többség, hova maga az alkotvány lényege hajlik, azaz, hogy az aristokratai alkotványnál a többség mindig aristokratai, a demokratáinál pedig demokratái. De illyformán aztán már igen természetes, hogy ha a demokratái alkotványoknál a többség a demokratái elveknél van, akkor normális állás szerint ott az ellenzék a monarchiai vagy aristokratai elem leszen. A tárgyalás alatt levő elv tehát, s annak alkalmazása illyformán nem áll egy átalában minden alkotmánynál egyiránt; de nem áll az egyiránt 2 szor, egy s ugyanazon országra nézve is; mert a hol a többség, ott a ténylegesen működés, az az: a javítások lérén a haladás; például: az ellenzék Porignak ministeriuma alatt, mihelyt többségre, azaz, a 221 szavazatra vergődött, azonnal megszűnt oppositio lenni; ellenben Melbourne ministeriumának eleme azonnal oppositio lett, a mint a pluralitást elvesztette; igy lett a franczia demokratás ellenzékből Mirabeau alatt egy forradalmi majoritás, így lehet a legközelebb Belgiumban, ha a választások által a ministeriumi elv bukik vala meg, s nem az indeoidalt jellemű miniszeriális személyzet. Az ellenzék mint a P. Hírlap legközelebb mondja, most szám szerint kevesebbségben van ugyan, de mivel élő s működő tényező, minélfogvaa számszerűti többségben levő, de holt, azaz , nem működő, vele szemközt álló politikai felekezethez képest, a valóságban s életben, mégis többség.— Illy értelemben ezen ellenzék minoritásban van ugyan számszerint, de ezen minoritás a politikai és az alkotmányos pártjátéki elv,s pártállás szabályai szerint már azért, mert a számszerinti pluralitás,melly vele szemközt,de csak elemben és passivitásban állván, élete jelét a küzdelem terén nem adja; a gyakorlatban s valóságban kiemelkedik ezen minoritásból, és majoritássá leszen. Ez igy mindcsak azon természet-törvényi elementáris theoriának alaposságát igazolja, melly szerint „in societate aequali praesentes concludunt“ és közelebbről tekintve , egy másik tétellel tautologiailag ugyanazzá válik, jelesül azzal, mintha mondanék, „in societate aequali vota potiora concludunt.“ Most tehát nálunk, eddig, a térre kiállók, vagyis e téren jelenlevők, a szabadelvűek a demokratás elvek szerint gondolkozók voltak, és épen ennélfogva az övéké, mint jelenlevőké, a szavak többsége az életben, habár az elvben és a számban tekintve a bolt elemeket, ezen szótöbbség az úgynevezett conservativ párté is. De ebből aztán már a következendő 4 igazságot kell elvonni, miszerint: 1 őr Nem lehet felparancsolni soha is, hogy mellyik rész legyen az opposilio, és mellyik a javítások,terén működő; sem azt mor hogy ha már valamelly rész az oppositio volt, akkor maradjon az ilyen váltig; már ezt felparancsolni csak annyit tenne, mint felparancsolni, hogy azon rész, melly minoritásban volt, soha se emelkedjék majoritásra , mert ser mihelyt megváltoznak a szerepek, akkor azonnal, ahol a majoritás leszen, ott lesz a haladó,az actív működő párt, s ahol pedig a minoritás, ott lesz a passivus, a hátráló felekezet. Innen, nagyon méltánytalan a szemrehányás a conservativ párt irányában, hogy az eddig, elvből s számításból járt a negatiók terén, mert tulajdonkép igy kelle ennek lenni mindaddig, amíg az minoritásban állott, mert akkor tulajdonképp volt az oppositions az egész felhívás, miszerint a conservativ felekezet a negatiókból kiemelkedve, a javítások s cselekvés terére lépjen, csak annyit mond, miszerint, ezen felekezet iparkodjék a minoritásból majoritássá emelkedni, mert akkor aztán azonnal, de csak is ezen esetben, active fog működhetni — és 1) ki fog emelkedni az oppositio szerepéből a cselekvőség szerepére, 2) azon térre, t. i. a negatiók terére, mellyen eddig ő állott, az eddigi majoritást fogja szorítani. — Mert, mint már mondánk is, nálunk mindkét rész akar cselekedni, de különböző elvek szerint—az egyik conservatív, a másik demokratás elvek szerint. Mivel itt tehát a vita csak az intézményeknek mi elv szerinti keresztül viteléről áll, azért az oppositio és a cselekvő szerepek folytonos cserének vagynak kitéve, s lesznek igen sokáig. — Politikai életünk jelenállása ezen szempontnál s igazságnál fekszik ; ebből azonban már csak az következik, hogy a hányszor a demokratái elvet pártoló felekezet pluralitásra fog vergődni, mint ami ilyenre két vagy három diaeta óta — de főleg az utasón — vergődött, annyiszor fogja a conservativeket oppositióra, vagyis a hátrálás szerepére kárhoztatni. Ellenben a főrendi tábla, ha az tiszta initiativával bír , az ő szellemében keresztül viendő intézményeinél s indítványánál, az oppositiót s a hátrálást kétségkül a státusok táblája többségénél találta volna. Itt tehát a dolog praktikai oldala az , hogy a vig a conservativ felekezet a megyékben, s ez által az alsó táblánál a pluralitást ki nem vivandja, a dolgok természetes fekvésénél fogva, semmi sem fog történhetni, hanem legfeljebb csak hol az egy, hol a másik tábla leszen kárhoztatva a negatívk terére. Itt tehát a vezérelv és a dolgok első teendője csak abban fejeztethetik ki, hogy a conservatív felekezet majoritásra emelje magát a megyékben, és akkor azonnal 1) az eddig *) Az ellenzék szüntelen csak minoritást jelent alkotványos értelemben, ha tehát a P. Hírlap érdemes kezelői azokat számítják egyedül pártjuk közé, kik hazánkban centrálisakét kívánnak, igy bízvást reájuk illik az ellenzéki név, de akkor a haladó nevet ne bitorolják. —