Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-11-19 / 164. szám

Kolozsvár, nov. 8. A kir. kormányszék által adott válasz Puchner Antalnak, a camarilla czin­­kosának. (Vége.) És itt el nem mellőzheti e kir. kormányszék, hogy sajnálkozását ki ne nyilatkoztassa, midőn tapasztalja, hogy a méltóságod, a lázilásért épen tetten kapatott egyének törvényes után végrehajtatott kivégzése ellen fölszólal­ni láttatik, és ezt is okául kívánja fölhasználni a je­len zavaroknak ; — ha ugyanis a méltóságod a Sze­­benben működő oláh comiteét többszöri felszólitás következtében eloszlatni kívánja vala, ha a balázsfalvi rendetlen és törvénytelen gyűléseket szétoszlatja, ha Urbán alezredesnek veszedelmes működéseit betiltotta, és báró Vas Miklós és e kir. főkormányszék számta­lan kéréseinek engedett volna, és a magyar földet meg nem mezsteleníti a sorkatonaságtól,hanem elhivatása és kö­telessége szerint, a polgári minden hatóságoknak segedel­met nyújt, ma egy oláh egyén sem lenne kivégezve, ma nem pusztíttatnék az ország, és a székelyek védelemre lett kimozdulása is, — mellynek egyedüli oka a a méltó­ságod és a főhadi vezérség kétséges magaviselete volt — elmaradott volna. — Valóban minden e hazára háromlott veszedelemre nézve a felelősség súlya méltán a méltóságod és a főhadi vezérség vállaira nehezedik. — Mind e mellett a méltóságod vádlólag kíván fölv­állani az oláh nemzeten történt sérelemre nézve , mel­lőzve azt, hogy az ezelőtti kiváltságos osztály minő áldozatokat hozott az oláh nép javára, s a magyar az oláh nép irányában soha megtámadólag föl nem lépett, s ha igazat kell szólani, a végrehajtó hata­lom is iránta elettől fogva mindig sok engedmények­kel volt; s nem bocsáttattak-e egyelőre a lecsen­­desedés reménye és föltétele alatt szabadon az első á­got bujtogatók ?— Nem szállott-e maga a kir. biztos ő­nmltósága személyesen ki Balázsfalvára ? Nem a­­tyailag kivánta-e az oláh népet csendesíteni ? Nem is­merte-e el maga­nméltóságod kir. biztos ö­nméltó­­sága érdemeit, mellyeket szelíd és okos maga mér­séklése által tett a hazának ? Egyébiránt a méltóságod illy móddali föllépése, s jelesen a fejérvári és dévai események azt is tanúsít­ják , hogy politikai kérdéseket lázadás útján, mellynek már fejévé tette magát, kíván eldönteni, holott igen jól tudhatja azt, hogy ezen kérdések a Királyhágón inneni részekben el nem dönthetők, e kir. kormány­szék hatóságán kívül esnek; a méltóságod köréhez pe­dig épen nem tartanak, és minden csepp vér, mi a­­zért foly, czél és ok nélküli; s bár­mennyire is kí­ván a méltóságod más szint adni a dolgoknak, tisztáb­ban áll ezen állítás , hogysem azt többé kétség alá lehessen hozni ; ebből kimagyarázható az is, miért kí­vánja a méltóságod föllépésének okát a fejedelem iránti hívség megcsonkításában keresni , holott annak sehol az egész országban nyomára találni nem lehet. A­mit améltóságod erre vonatkozólag a katona­ság megkísértett elcsábításában előhoz, ezt nem lehet egyébre magyarázni, mint azon bizodalmatlanságra, mellyel a polgári rend a főhadivezérség kétséges lé­pései iránt méltán viseltetik, melly, önoltalmára ha­gyatva, sőt fenyegetve a katonai hatalom által is, egy­előre sejtett megtámadás ellen erőt és utalmat kíván szerezni magának, s melly látva azt, hogy az oláh­­ság még kiküldött katonatisztek által is lázsd­atik, fegy­verben gyakoroltatik, s a lázongók élén kenyerén táp­lált katonaság áll, semmit sem hiszen inkább, mint azt, hogy a méltóságod az alkotmányt és magyar nem­zetiségét egyformán és egyszerre kívánja megsemmisí­teni, s valóban, ha fontolóra vételik az, hogy a mél­tóságod és a főhadvezérség minden katonaságot a ma­gyar földről elvont, s mert a magyar földön az oláh­­nép lázong, dúl és öldököl, az ágyukat és katonákat a szász földre vitette, a magyar nemzeti őrsereget, mint Fejérvárt, Déván és Belső-Szolnok megyében tör­tént lefegyverkeztette, ezekből nyilván kitűnik, hogy a magyar földön az oláh lázadásnak szabad játékot kívánt engedni; midőn másfelől ezen tette­n méltóságodnak és a főhadivezérségnek eléggé m­egc­áfolja azon átirata so­rán előhozott gyanúsítást is , mintha a magyar földön a fejedelem iránti hivség csonkolást szenvedett volna’, mert ezen esetben épen állásából kifolyó kötelessége lesz vala: a katonaságot azon vidéken tartani, hol ily i­lyes merények kitörésétől félhetett volna. Illy nyilvános ellenségeskedést tanúsító tettek u­­tán ugyan miként is várhatja és kívánhatja nagymél­tóságod azt, hogy a haza nagyméltóságod és a fő­­hadikormány iránt bizodalommal viseltessék, midőn ez utósó átiratában is az oláh népnek a magyar nem­zet kiirtására tett lépéseit, minden hallatlan törvény­telenséggel elkövetett tetteit igazolni kívánja , s min­den hibát az ezelőtti kiváltságos osztályra és megy tiszteire akar elhárítani, s az oláh nép nevében számlálja elő a rajta állítólag elkövetett igaz­ságtalanságokat, midőn maga is igen jól tudja, hogy az csendes s ujonan nyert szabadsága érzetében bol­dog lesz vala, ha améltóságod meg nem szenvedi, hogy főrangú katonatisztisztek, a nméltóságod szeme láttára Szebenben egybegyült comité s ezek által szétbocsá­­tott bujtogatók e népet föllármázzák, s ha a méltósá­god a lázongás okát csakugyan a nemességben és a megyei tisztekben keresi, miért rohantatott meg és gyujtatott föl Fejérvár városa és Zalathna; miért öl­­dököltettek le ottan az oláhok által számtalan ártatlan magyarok, midőn ezen helységekben sem földesurak, sem megyei tisztek az oláh népen zsarolást el nem követhettek, minthogy illyenek azokban nincsenek is? miként várhatja továbbá a méltóságod a bizodalmát, midőn a fejérvári, dévai, b.-szolnokmegyei s más helységekbeni nemzetőrseregnek, mellyeket ő felsége által szentesített törvényeknél fogva alakítottak, a nmél­tóságod rendelkezése alatt e haza kenyerén táplált katonákkal fegyverkeztettek le, s elvétett tőlük még a mód is önszemélyük, háznépeik , s vagyonuk otal­­mazhatására, a méltóságod legjobban tudja, milly szo­morú és aggasztó állapotban vannak Szebenvárosában is a magyarok ; a szász földön e kir. főkormányszék tudtával szásztól senkitől egy fegyver sem vétetett el, de az oláhságtól sem, ellenben a magyar nemzet az­­ oláh lázongásnak nagyméltóságod és a főhaditanács­­ által nyilvános pártfogása , sőt épen vezérlete és tá­­­­mogatása miatt félti életét, vagyonát, alkotmányát, nem-­r­zetiségét; mert fájdalom ! igaz az, hogy alig mara­­­­dott egy magyar azok közös életben, kik szaladással menekülni és városokba vonulni elégtelenek voltak. Tudta a méltóságod azt is, hogy a Királyhágón inneni részek praefecturákra osztattak föl az oláhok által, s idegen földdé átváltoztatni intéztettek, s mindezek a mél­tóságod átirata szerint nem hibás, nem bűnös tettek! s ezekért a büntetés a magyarokat illeti! De kir. biztos gr. Vas Miklós ő nmllga állítóla­gos visszahívását, s az Erdélyrészek ezáltali képzelt kormánynélküliségét sem hozhatja fel nmlgod kérdéseit fellépése okául, mert miután tisztelt ő nmlga a minis­­terelnöki tárczát, mellyre ő felsége által felszóliltatott, el nem vállalta, királyi biztosi működési körében visz­­szamaradott, s e kört, minthogy visszahiva nincs is, s már miniszeri ellenjegyzés nélkül vissza sem hívható, ezután is törvényszerüleg töltheti és tölti is be. Végre : annál helytelenebb n mlgodnak érintett fellépése , minthogy nmlgod és az egész főhadivezér­ség az ő felsége által szentesített törvény értelmében, a magyar hadügyministérium alá van rendelve , ezen ministerium pedig ma is, — épen ellenkezőleg nmlgod állításával, — törvényes alakjában áll, mit ama kö­rülmény is eléggé bizonyít, hogy maga ő felsége fo­lyó évi oct. 17-ről kiadott két rendbeli királyi vála­szainál fogva, épen a hadügyminiszer Mészáros Lázár felterjesztése következtében, ennek ellenjegyzése mellett, nyugalmi katonatisztet s léptet felsőbb rangra többeket, a mint a Közlöny 141 -ik számában olvas­ható; minő joggal teszi tehát nmlged magát felül a törvényeken és ragad magához olly hatalmat, mely­­lyet sem törvény meg nem adatott, sem a felség an­­nek ellenére meg nem adhat? — átlátni nem lehet. Midőn tehát a méltóságodnak semmi helyes és törvényes ok alapján újra nem lehet magát az Erdély­részek kormányára föltolni, e királyi kormányszék ha­tározottan kinyilatkoztatja , hogy a méltóságod meg nem fontolt, elsietett, és e hazára csak részt hozó fölszó­­lítását közzé nem teszi , sőt inkább a méltóságodat fölszólítja, hogy annak hivatalosan és ünnepélyesen leendő azonnali visszavonásával a már vezérlete alá vett oláh lázongást az illetők feletti tekintélyével csil­lapítsa le , s e haza csendessége visszaidézése tekin­tetéből a királyi biztossal és a királyi kormányszék­kel közremunkáljon, s ha a méltóságod a politicai kérdéseket, mellyek különben is nem itt döntetnek el, a polgárháború iszonyaitól különválasztani s az ügyet maga utján elhatározni engedni , másodikét pedig megszüntetni akarja, akkor a közcsend azonnal hely­re lesz állva ; a királyi kormányszék is egész készé­­gét ajánlaván minden hatalmában levő módokat föl­­haszálni azon vészteljes polgárháború elenyésztetésére, mellyet maga elő nem hozott, mellyet nem táplált, s mellytől irtózattal borzad vissza. Egyébiránt ezennel újabban is minden felelősséget a méltóságodra és a főhadivezérségre ruházván át ,­­ a király , a haza, a törv­énye­k és emberiség s­z­e­nt nevében ismételve fölkéri méltóságodat, hogy szüntesse meg ezen borzasztó állását hazánknak, mit ha akar, igen könnyen meg is tehet, mert mind­az, a mi eddig élő a végveszéllyel fenyegetett magyarság és en­nek oltalmára kimozdult székelység részéről történt, csak önvédelem­ szülte kénytelenség lévén , természetes, hogy a megtámadással a védelem szüksége is meg fog szűnni.“ Az annyiszor faggatott királyi főkormányszék le­gyen üdvözölve illy honfias föllépténél! Buzgalmát szen­telje meg a férfias kitartás s koszoruzza siker: ha­zánk felvirulása! — K. H. 646 Bem tábornok emlékirata. Pesteni gyil­kos megtámadtatásom egy ifjú lengyel által, ép azon pillanatban, midőn eljövök, hogy a nemes magyar nem­zetnek szolgálataim felajánlanám, részemről lelkiismere­tes felvilágosítást kíván. De hogy e tény megértessék, kénytelen vagyok igen messzire visszamenni. Midőn 1815-ben a bécsi congressusban az eu­rópai hatalmak a régi Lengyelhon egy részéből egy királyságot alkottak és azt az orosz császársághoz csa­tolták, a lengyel ármáda, mellynél 1809 óta szolgál­tam, Constantin nagyherczeg parancsai alá jött. Én voltam egy azok közöl, kik minden erejükből tasziták el maguktól a muszka despotismust, és miu­tán három ízben a legkegyetlenebb börtönökbe vetet­tem, hogy életemet megmessem, 1826-ban elhagyom a szolgálatot. Midőn 1830-ban Gallicziában a revolutió kitört, Varsóban voltam, rögtön siettem oda, s minden harcz a hazavédők soraiban talált. Szerencsém volt------------­nál kilenczezer emberrel egy 24 ezer emberből álló orosz sereget megverni. Isten megengedő, hogy tüzérségemmel Ostroská­­nál a lengyel hadsereget megmentsem, mi engem a tüzérség főparancsnokává emelt, s igy Varsót az egész orosz hadsereg ellen 2 napig védelmeztem. Varsónak bevétele is — — — tábornok húsz­ezer legjobb katonával Gallicziábai megszökése után azon szerencsében részesültem, hogy a lengyel armáda fő­parancsnoksága nekem kináltatott. Azonban, fájdalom ! a seregnél a demoralisatio olly fokra hágott, nem any­­nyira a veszteség, mellyet szenvedtünk, mint az orosz kormány csalóka ígéretei által, melly mindig ismétel­te, hogy ha feltétlenül megadják magukat, Lengyel­honban minden a régi lábra állittatik vissza, nem lát­ván az ország megmentésére lehetőséget — azt el nem fogadom. Generalissimusunk seregünk maradványaival ekkor a porosz határokon át inditott. Ott indítványozom ba­rátim előtt, hogy Francziaországba vonuljunk régi csa­­tabajtársainkhoz s a czári amnestiát ne fogadjuk el. A tisztek nagyobb része mellettem volt. E példa többek által követtetett, és rövid időn 5000-en részint hadi tisztek, részint jó családok gyer­mekei Francziaországban valtnk, a közvltézek Ausztria és Poroszország által Lengyelhonbai visszatérésre kény­­szerittettek. Alig érkezünk Francziahonba, hozzánk csatlako­­zának nehány lengyelek, kik az orosz kormány által meg lévén véve, azon gyalázatos tervük volt, hogy a kivándorlónak közt zavarokat idézzenek elő , s igy ki­­állhatatlanná s gyűlöltekké legyenek azon országban, melly nekünk oltalmat és segedelmet nyújtott. Az orosz ágensek mint fellelkesült honfiak szere­peltek. Hogy Oroszországnak szolgálhassanak, elkez­dők a lengyel emigratio legtekintélyesebb embereit hon­árulókká nyilvánítani; bár első pillanatban e rut meg­támadás nem helyeslést idézett is elő, azonban jól ismerték a gyanusítgatás morális befolyását, s tudták, milly hatást szokott gyakorolni legesztelenebb rágalom is, mi annál inkább előtört , mert legjobb embereink s végre visszavonultak a politikai csatatérről, és az orosz ágenseknek szabad játékot engedtek. És ez volt azon pillanat mellyben ezen emberek társaságot alakitanak, mellynek titkos czélja a lengyel­

Next