Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)
1848-11-19 / 164. szám
Kolozsvár, nov. 8. A kir. kormányszék által adott válasz Puchner Antalnak, a camarilla czinkosának. (Vége.) És itt el nem mellőzheti e kir. kormányszék, hogy sajnálkozását ki ne nyilatkoztassa, midőn tapasztalja, hogy a méltóságod, a lázilásért épen tetten kapatott egyének törvényes után végrehajtatott kivégzése ellen fölszólalni láttatik, és ezt is okául kívánja fölhasználni a jelen zavaroknak ; — ha ugyanis a méltóságod a Szebenben működő oláh comiteét többszöri felszólitás következtében eloszlatni kívánja vala, ha a balázsfalvi rendetlen és törvénytelen gyűléseket szétoszlatja, ha Urbán alezredesnek veszedelmes működéseit betiltotta, és báró Vas Miklós és e kir. főkormányszék számtalan kéréseinek engedett volna, és a magyar földet meg nem mezsteleníti a sorkatonaságtól,hanem elhivatása és kötelessége szerint, a polgári minden hatóságoknak segedelmet nyújt, ma egy oláh egyén sem lenne kivégezve, ma nem pusztíttatnék az ország, és a székelyek védelemre lett kimozdulása is, — mellynek egyedüli oka a a méltóságod és a főhadi vezérség kétséges magaviselete volt — elmaradott volna. — Valóban minden e hazára háromlott veszedelemre nézve a felelősség súlya méltán a méltóságod és a főhadi vezérség vállaira nehezedik. — Mind e mellett a méltóságod vádlólag kíván fölvállani az oláh nemzeten történt sérelemre nézve , mellőzve azt, hogy az ezelőtti kiváltságos osztály minő áldozatokat hozott az oláh nép javára, s a magyar az oláh nép irányában soha megtámadólag föl nem lépett, s ha igazat kell szólani, a végrehajtó hatalom is iránta elettől fogva mindig sok engedményekkel volt; s nem bocsáttattak-e egyelőre a lecsendesedés reménye és föltétele alatt szabadon az első ágot bujtogatók ?— Nem szállott-e maga a kir. biztos őnmltósága személyesen ki Balázsfalvára ? Nem atyailag kivánta-e az oláh népet csendesíteni ? Nem ismerte-e el maganméltóságod kir. biztos önméltósága érdemeit, mellyeket szelíd és okos maga mérséklése által tett a hazának ? Egyébiránt a méltóságod illy móddali föllépése, s jelesen a fejérvári és dévai események azt is tanúsítják , hogy politikai kérdéseket lázadás útján, mellynek már fejévé tette magát, kíván eldönteni, holott igen jól tudhatja azt, hogy ezen kérdések a Királyhágón inneni részekben el nem dönthetők, e kir. kormányszék hatóságán kívül esnek; a méltóságod köréhez pedig épen nem tartanak, és minden csepp vér, mi azért foly, czél és ok nélküli; s bármennyire is kíván a méltóságod más szint adni a dolgoknak, tisztábban áll ezen állítás , hogysem azt többé kétség alá lehessen hozni ; ebből kimagyarázható az is, miért kívánja a méltóságod föllépésének okát a fejedelem iránti hívség megcsonkításában keresni , holott annak sehol az egész országban nyomára találni nem lehet. Amit améltóságod erre vonatkozólag a katonaság megkísértett elcsábításában előhoz, ezt nem lehet egyébre magyarázni, mint azon bizodalmatlanságra, mellyel a polgári rend a főhadivezérség kétséges lépései iránt méltán viseltetik, melly, önoltalmára hagyatva, sőt fenyegetve a katonai hatalom által is, egyelőre sejtett megtámadás ellen erőt és utalmat kíván szerezni magának, s melly látva azt, hogy az oláhság még kiküldött katonatisztek által is lázsdatik, fegyverben gyakoroltatik, s a lázongók élén kenyerén táplált katonaság áll, semmit sem hiszen inkább, mint azt, hogy a méltóságod az alkotmányt és magyar nemzetiségét egyformán és egyszerre kívánja megsemmisíteni, s valóban, ha fontolóra vételik az, hogy a méltóságod és a főhadvezérség minden katonaságot a magyar földről elvont, s mert a magyar földön az oláhnép lázong, dúl és öldököl, az ágyukat és katonákat a szász földre vitette, a magyar nemzeti őrsereget, mint Fejérvárt, Déván és Belső-Szolnok megyében történt lefegyverkeztette, ezekből nyilván kitűnik, hogy a magyar földön az oláh lázadásnak szabad játékot kívánt engedni; midőn másfelől ezen tetten méltóságodnak és a főhadivezérségnek eléggé megcáfolja azon átirata során előhozott gyanúsítást is , mintha a magyar földön a fejedelem iránti hivség csonkolást szenvedett volna’, mert ezen esetben épen állásából kifolyó kötelessége lesz vala: a katonaságot azon vidéken tartani, hol ily ilyes merények kitörésétől félhetett volna. Illy nyilvános ellenségeskedést tanúsító tettek után ugyan miként is várhatja és kívánhatja nagyméltóságod azt, hogy a haza nagyméltóságod és a főhadikormány iránt bizodalommal viseltessék, midőn ez utósó átiratában is az oláh népnek a magyar nemzet kiirtására tett lépéseit, minden hallatlan törvénytelenséggel elkövetett tetteit igazolni kívánja , s minden hibát az ezelőtti kiváltságos osztályra és megy tiszteire akar elhárítani, s az oláh nép nevében számlálja elő a rajta állítólag elkövetett igazságtalanságokat, midőn maga is igen jól tudja, hogy az csendes s ujonan nyert szabadsága érzetében boldog lesz vala, ha améltóságod meg nem szenvedi, hogy főrangú katonatisztisztek, a nméltóságod szeme láttára Szebenben egybegyült comité s ezek által szétbocsátott bujtogatók e népet föllármázzák, s ha a méltóságod a lázongás okát csakugyan a nemességben és a megyei tisztekben keresi, miért rohantatott meg és gyujtatott föl Fejérvár városa és Zalathna; miért öldököltettek le ottan az oláhok által számtalan ártatlan magyarok, midőn ezen helységekben sem földesurak, sem megyei tisztek az oláh népen zsarolást el nem követhettek, minthogy illyenek azokban nincsenek is? miként várhatja továbbá a méltóságod a bizodalmát, midőn a fejérvári, dévai, b.-szolnokmegyei s más helységekbeni nemzetőrseregnek, mellyeket ő felsége által szentesített törvényeknél fogva alakítottak, a nméltóságod rendelkezése alatt e haza kenyerén táplált katonákkal fegyverkeztettek le, s elvétett tőlük még a mód is önszemélyük, háznépeik , s vagyonuk otalmazhatására, a méltóságod legjobban tudja, milly szomorú és aggasztó állapotban vannak Szebenvárosában is a magyarok ; a szász földön e kir. főkormányszék tudtával szásztól senkitől egy fegyver sem vétetett el, de az oláhságtól sem, ellenben a magyar nemzet az oláh lázongásnak nagyméltóságod és a főhaditanács által nyilvános pártfogása , sőt épen vezérlete és támogatása miatt félti életét, vagyonát, alkotmányát, nem-rzetiségét; mert fájdalom ! igaz az, hogy alig maradott egy magyar azok közös életben, kik szaladással menekülni és városokba vonulni elégtelenek voltak. Tudta a méltóságod azt is, hogy a Királyhágón inneni részek praefecturákra osztattak föl az oláhok által, s idegen földdé átváltoztatni intéztettek, s mindezek a méltóságod átirata szerint nem hibás, nem bűnös tettek! s ezekért a büntetés a magyarokat illeti! De kir. biztos gr. Vas Miklós ő nmllga állítólagos visszahívását, s az Erdélyrészek ezáltali képzelt kormánynélküliségét sem hozhatja fel nmlgod kérdéseit fellépése okául, mert miután tisztelt ő nmlga a ministerelnöki tárczát, mellyre ő felsége által felszóliltatott, el nem vállalta, királyi biztosi működési körében viszszamaradott, s e kört, minthogy visszahiva nincs is, s már miniszeri ellenjegyzés nélkül vissza sem hívható, ezután is törvényszerüleg töltheti és tölti is be. Végre : annál helytelenebb n mlgodnak érintett fellépése , minthogy nmlgod és az egész főhadivezérség az ő felsége által szentesített törvény értelmében, a magyar hadügyministérium alá van rendelve , ezen ministerium pedig ma is, — épen ellenkezőleg nmlgod állításával, — törvényes alakjában áll, mit ama körülmény is eléggé bizonyít, hogy maga ő felsége folyó évi oct. 17-ről kiadott két rendbeli királyi válaszainál fogva, épen a hadügyminiszer Mészáros Lázár felterjesztése következtében, ennek ellenjegyzése mellett, nyugalmi katonatisztet s léptet felsőbb rangra többeket, a mint a Közlöny 141 -ik számában olvasható; minő joggal teszi tehát nmlged magát felül a törvényeken és ragad magához olly hatalmat, melylyet sem törvény meg nem adatott, sem a felség annek ellenére meg nem adhat? — átlátni nem lehet. Midőn tehát a méltóságodnak semmi helyes és törvényes ok alapján újra nem lehet magát az Erdélyrészek kormányára föltolni, e királyi kormányszék határozottan kinyilatkoztatja , hogy a méltóságod meg nem fontolt, elsietett, és e hazára csak részt hozó fölszólítását közzé nem teszi , sőt inkább a méltóságodat fölszólítja, hogy annak hivatalosan és ünnepélyesen leendő azonnali visszavonásával a már vezérlete alá vett oláh lázongást az illetők feletti tekintélyével csillapítsa le , s e haza csendessége visszaidézése tekintetéből a királyi biztossal és a királyi kormányszékkel közremunkáljon, s ha a méltóságod a politicai kérdéseket, mellyek különben is nem itt döntetnek el, a polgárháború iszonyaitól különválasztani s az ügyet maga utján elhatározni engedni , másodikét pedig megszüntetni akarja, akkor a közcsend azonnal helyre lesz állva ; a királyi kormányszék is egész készégét ajánlaván minden hatalmában levő módokat fölhaszálni azon vészteljes polgárháború elenyésztetésére, mellyet maga elő nem hozott, mellyet nem táplált, s mellytől irtózattal borzad vissza. Egyébiránt ezennel újabban is minden felelősséget a méltóságodra és a főhadivezérségre ruházván át , a király , a haza, a törvények és emberiség szent nevében ismételve fölkéri méltóságodat, hogy szüntesse meg ezen borzasztó állását hazánknak, mit ha akar, igen könnyen meg is tehet, mert mindaz, a mi eddig élő a végveszéllyel fenyegetett magyarság és ennek oltalmára kimozdult székelység részéről történt, csak önvédelem szülte kénytelenség lévén , természetes, hogy a megtámadással a védelem szüksége is meg fog szűnni.“ Az annyiszor faggatott királyi főkormányszék legyen üdvözölve illy honfias föllépténél! Buzgalmát szentelje meg a férfias kitartás s koszoruzza siker: hazánk felvirulása! — K. H. 646 Bem tábornok emlékirata. Pesteni gyilkos megtámadtatásom egy ifjú lengyel által, ép azon pillanatban, midőn eljövök, hogy a nemes magyar nemzetnek szolgálataim felajánlanám, részemről lelkiismeretes felvilágosítást kíván. De hogy e tény megértessék, kénytelen vagyok igen messzire visszamenni. Midőn 1815-ben a bécsi congressusban az európai hatalmak a régi Lengyelhon egy részéből egy királyságot alkottak és azt az orosz császársághoz csatolták, a lengyel ármáda, mellynél 1809 óta szolgáltam, Constantin nagyherczeg parancsai alá jött. Én voltam egy azok közöl, kik minden erejükből tasziták el maguktól a muszka despotismust, és miután három ízben a legkegyetlenebb börtönökbe vetettem, hogy életemet megmessem, 1826-ban elhagyom a szolgálatot. Midőn 1830-ban Gallicziában a revolutió kitört, Varsóban voltam, rögtön siettem oda, s minden harcz a hazavédők soraiban talált. Szerencsém volt------------nál kilenczezer emberrel egy 24 ezer emberből álló orosz sereget megverni. Isten megengedő, hogy tüzérségemmel Ostroskánál a lengyel hadsereget megmentsem, mi engem a tüzérség főparancsnokává emelt, s igy Varsót az egész orosz hadsereg ellen 2 napig védelmeztem. Varsónak bevétele is — — — tábornok húszezer legjobb katonával Gallicziábai megszökése után azon szerencsében részesültem, hogy a lengyel armáda főparancsnoksága nekem kináltatott. Azonban, fájdalom ! a seregnél a demoralisatio olly fokra hágott, nem anynyira a veszteség, mellyet szenvedtünk, mint az orosz kormány csalóka ígéretei által, melly mindig ismételte, hogy ha feltétlenül megadják magukat, Lengyelhonban minden a régi lábra állittatik vissza, nem látván az ország megmentésére lehetőséget — azt el nem fogadom. Generalissimusunk seregünk maradványaival ekkor a porosz határokon át inditott. Ott indítványozom barátim előtt, hogy Francziaországba vonuljunk régi csatabajtársainkhoz s a czári amnestiát ne fogadjuk el. A tisztek nagyobb része mellettem volt. E példa többek által követtetett, és rövid időn 5000-en részint hadi tisztek, részint jó családok gyermekei Francziaországban valtnk, a közvltézek Ausztria és Poroszország által Lengyelhonbai visszatérésre kényszerittettek. Alig érkezünk Francziahonba, hozzánk csatlakozának nehány lengyelek, kik az orosz kormány által meg lévén véve, azon gyalázatos tervük volt, hogy a kivándorlónak közt zavarokat idézzenek elő , s igy kiállhatatlanná s gyűlöltekké legyenek azon országban, melly nekünk oltalmat és segedelmet nyújtott. Az orosz ágensek mint fellelkesült honfiak szerepeltek. Hogy Oroszországnak szolgálhassanak, elkezdők a lengyel emigratio legtekintélyesebb embereit honárulókká nyilvánítani; bár első pillanatban e rut megtámadás nem helyeslést idézett is elő, azonban jól ismerték a gyanusítgatás morális befolyását, s tudták, milly hatást szokott gyakorolni legesztelenebb rágalom is, mi annál inkább előtört , mert legjobb embereink s végre visszavonultak a politikai csatatérről, és az orosz ágenseknek szabad játékot engedtek. És ez volt azon pillanat mellyben ezen emberek társaságot alakitanak, mellynek titkos czélja a lengyel