Nemzeti Ujság, 1919. november (1. évfolyam, 31-55. szám)
1919-11-19 / 45. szám
z Vonuljanak ki a románok, legyen biztositva, hogy a demarkaciolláns vonalig visszavonulnak és csak akkor lehet szó a kormányban falóváltozásról. •' Friedrich István tehát addig állt a helyetti 'mozdulatlanul, mig mozdulatlanságra volt szükség. Akkor' lépett egyet —*• nem vissza, de előre, mikor a megmozdulást látta, szükségesnek és előnyösnek. Friedrich politikája tehát voltaképpen akkor győz, mikor ő maga felajánlja propozícióját, hogy utat nyisson a nemzeti akarat megnyilvánulásának, mely őt a keresztény nemzeti politika élén akarta látni, de amely nemzeti akarat megnyilvánulását lehetetlenné tették hatalmasabb erők, amelynek ítéletét előre diekreditálni akarták azok, kik félnek tőle. ' '• ' '■ * '' ' •' Most 'Friedrich utat nyit. a nemzeti akarat megnyivánulásának, hogy kényteleneklegyenek azt azok is elismerni, kik eddig kételkedtek benne. Saját csapdájuk fogja tehát meglógni a csapdaállítókat. Huszár Károly miniszterelnök jelöltsége pedig már formailag is annak a politikának győzelme, amelyet Friedrich személyének fétretorsával akartak a liberálisok megbuktatni. Ez sem sikerült. Huszár Károly személyileg is épp azt a keresztény kurzust jelenti, melyet Friedrich jelentett., Huszár Károly mögött is ugyanaz az erős és egységes keresztény blokk fog állni, melybe a liberálisok és szocialisták éket akartak verni. Éz nekünk ,teljesen elég. Mi mindig hirdettük, hogy a keresztény nemzeti politika felüláll a személyeken, hogy személyeskérdéseken egy percig sem fog hajótörést szenvedni az ország ügye akkor, midőn , a kormányrudat a keresztény politika keini fogja. Lehet," .hogy a . kéz most Huszár Károly be^p tesz, de ^ .hullámverést a keresztény nemzet megmozdulása adja. A keresztény, .nemzeti politika hulláma nem apad meg a .kormányváltozás által, ellenkezőleg, az elért sikerek és a nemzet elszántsága által csak növekedni fog. : : ' * • , * ", • r/ , : A tegnapi éjjeli és mai események, melyek aj fordulot hozták, így következtek: ■ Mit tartalmasott Stark jjegyzéike? A kibontakozás folyamatát az ötöstanácsnak Magyarországhoz, intézett jegyzéke indította most, amelyet Clark közölt tegnap a pártközi konferencia tagjaival.Ennek a jegyzeteinek, amelyben nyílt állásfoglalás volt. Friedrich miniszterelnök, személyeellen, főbb vonásokban a következő volt a tartalma : A bevezető rész hangoztatja, hogy Magyarországnak és a szövetségeseknek egyaránt békére van szükségük, de csak oly béke köthető, amelynek a tartóssága feltétlenül garantálva van és amely kizárja, hogy bármely egyén,állam, férfin, vagypárt olyan politikát folytathasson, amely újabb színflagráciokra vezethetne. Olyan kormányt óhajt tehát éventente Magyarországon, amely ■ biztosítja a teljes szabadságot és választási páratlattságot, ez azonban nem jelenti azt, ihkzítjza az entente ellene lénie a jelenlegi keresztény nemzeti irányzatnak. .Az entente nem akar beleavatkozni Magyarország belügyeibe, ide, faikor a jelenlegi kormány hatalomra került, kívánnia kellett,hogy Jöklef főherceg ,kormányzó bonntjon vissza, amit a főherceg egy nagy hagyományú férfiú teljes méltóságával meg is cselekedett. De annak a kormánynak a feje, amely őt kormányzói, állására meghívta, megmaradt, állásában és ezáltal azonos fem, magát a Habsburg és Hohenzollern nevekkel összefüggő,ekekkel. Nincs semmi személyes kérdés abban., hogy eddigelé nem, ismerték el,a jelenlegi miniszterelnökéit. Jöjjön vissza, mint a nemzet vezetője, azzá neveztetvén ki egy szabad nép Szabad választása által , és jogai el lesznek ismerve. De a választás szabadságátbiztosítani kell és így a kisebbségnek is képviselve kell tennie a kabinetben ! ■ Mihelyt, az ideiglenes hochi-, .-ci A? korány megalakul, a választások ésa béketárgyalások megkezdődhetnek. A választások oly gyorsan, történjenek, amint csak lehetséges, hogy Magyarország’' az egész világ előtt kifejezésre juttathassa a kormánynak azt a for-'máját, amilyet óhajt.. Ezt se választást az égész világ el fogja ismerni. • NEMZETI ÚJSÁG 1919. november 19 A miniszterelnök felajánlja lemondását. — Éjjeli miniszterközekedes. — , A miniszterelnök, aki soha nem akarta,hogy az ő személye akadálya legyen az entente-tal való megegyezésnek és esetleg újabb konfliktust idézzen, éppen ezért a tegnap éjjel a miniszterelnökségen megtartott értekezleten, amelyen a keresztény blokkhoz tartozó miniszterek és a keresztény pártok vezérei vettekrészt, a miniszterelnök kijelentette, hogy deférái as pmierttenák, lemond a kormányelnökségről s állását a kormány és a keresztény pártok rendelkezésére, bocsátja. .. Ezen az értekezleten azt is elhatározták, hogy a miniszterelnökségről lemondó Friedrich és Hasemr tárcát cserélnek. Hunzár legyen a miniszterelnök, Friedrich Istvánpedig a todtua&pimazteri tárcát vegye át és ő legyen a miniszterelnök helyettese.. Emellett a keresztény blokk és a kormány is hangoztatja, hogy szolidáris Friedrichhel, de most eleget kivár teknt az entente követelésének. Ha a választások igazolni fogják Friedrich miniszterelnök politikáját, már az entente Szectében se lesz semmi akadálya annak, hogy miniszterelntk legyen, ha a keresztény pártok őt akarják. " ” A minisztertanács elfogadja Friedrich lemondását Ma délután négy órakor a kormány tagjai a miniszterelnöki palotában minisztertanácsra gyűlnüek össze, amelyen a kibontakozásnak a keresztény pártok és a kormánynak a keresztény blokkhoz tartozó tagjai közt létrejött kibontakozási tervet tárgyalták. A minisztertanácsonFriedrich István bejelentette,.hogy a kabinet előző megállapodásaihoz képest, miután ez a lényeges feltétel, hogy a románok eltávozzanak Budapestről, teljesült, ,sőt a románoknak a Tiszántúlt is fel kell üríteniük, deferál az entente kívánságai előtt és lemond a miniszterelnökségről, illetve tárcák cserél Huázár Károllyal, akit azonkívül akadályoztatása esetén ő fog helyettesítene E változás természetesen csak akkor történhet meg, ha az entente előzően kijelentte hogy az ilyképpen kiegészült kabinetot hivatalosan is el fogja ismerni. Ebben az esetben "ő kiképezi az új miniszterelnököt, és átadja neki a hatalmat. A minisztertanács ehhez képestHuszár Károlyt dezignálta miniszterelnökké, akit Friedrich felkért, arra, hogy a minisztertanács után következő pártközi konferencián , már mint dezigslált miniszterelnök vegyen részt és mint ilyen tárgyaljon, a kabinet kiegészítéséről a pártokkal. ,A kabinetnek azonban az a feltétlen kikötése, hogy aVálasztások határidejében változás ne történjék. "Ez az új kormány bármily okból visszalépni kénytelen, vagy ha a választásokat a kitűzött időben nem tudná megtartani, a hatalmat köteles lesz Friedrich István kezébe visszaadni. Friedrich István és Haller miniszter időközben eltávoztak a minisztertanácsról, mert a keresztény nőknek a Vigadóban tartott gyűlésére voltak hivatalosak ént a minisztertanács további folyamán Huszár Károly vette át az elnöksé* t. ' : ’ ' A pártköri &onf€reii€t® eredmén nélkül ír.. sasét* , Clark hozzájárult Huszár missiifreiRdkséséhez. ■ A szed*?Isták és demokraték elSeß® fogtalak elfis?. A minisztertanács plán ,este hat órakor Sir George Clarknál, ismétösszeült a pártközi konferencia, amelyen a konferencián tegnap is megjelent politikusok jelentek meg. A kormányt már Huszár Károly képviselte, aki már előzően kijelentette, hogy amennyiben az entente'a megoldás felvetett módjához hozzájárul, azonnal megalakítja azuj kormányt az entente intenciója szerint. . . Azértekezleten gróf , Apponyi Albert elnökölt. Az első felszólaló Rubinek földmivelésügyi miniszter volt, ő jelentette be a minisztertanács határozatát. Ezután nagyatádi Szabó István, sokorós pátkai Szabó István és Lovászy Márton szólalak fel, akik pártjuk nevében, kijelentették, hogy hajlandóka megoldást elfogadni, a Huszár-kabinetben közreműködni,és azt támogatni. Garami a szociáldemokrata párt nevében kijeléntette, hogy, a kormány, által tervezett megoldásba nem megy bel, mert az tulajdonképpen csak az előző irányzatnak a folytatása. Hasonló értelemben szólalt fel dr. Bárczy István is, a demokrata párt nevében, aki nem tartja helyesnek, hogy a választás Huszár Károlyra esett, mert Apponyi személyében jobban látná azoknak az elveknek biztosítékát, amelyeket az új kormánytól az entente és a liberális pártok is vártak. ‘ • • ■ \ • Apponyi Albert ékesszólásában egész súlyát latba vetette, hogy a pártokat a megegyezésre rábírja. Kijelentette, hogy ő a maga személyét nem tartja ötkorihasnak árpát Viszonyok között a,, miniszterelnöki szék betöltésére. Hozzájárni ai Uioz Ahogy' Huszár Károly legyen a dezegált miniszterelnök én-ést kormányalakítási ’ tárgyalásai 'sorén-' támogatni fogja. A, további tárgyalások során általában a gróf Apponyi Albert személye körül felmerült, viták kerültek előtérbe. Azok, akik, ,mindenáron gátat akartak vetni a pártok megegyezése elé, újból,.csapott személyét vtetették be árvitába, az után is, hogy maga Apponyi is kijelentette, hogy az ötszemélyes részvétele ma nem látszik indokoltnak és annak ellenére is, hogy Clark értésére adta az értekezletnek, hogy az ententes utak Czászár Károly személye ellen s az ellen. Ahogy mint dezignált,miniszterelnök a,,konnán' alakítás* .tárgyalásokat megkezdje, nincs kifogása. Ereky kijelentette, hogy nem enged a szocialisták kívánságának. ’ Erre a konferencia 10-kor eredmény nnékül véget ért. •... ■ • < ' ■' Huszár tárgyalásokat kezdi. A demokraták és szocialisták álláspontját néhány mágnás is magáérá tette s Huszár ellen fordultak. Ki is vonultak a konferenciáról. Minthogy azonban a minisztertanács Huszárt formálisan dezignálta és Ciark ezt tudomásul vette,Huszár Károly holnap tárgyalásokba bocsátkozik a koncentrációs kabinet tárgyában, mert az összes organizált pártok vezérei kijelentették, hogy Huszárt támogatni fogják. Huszár mindjárt meg is állapodott a pártokkal, hogy holnap délelőttmegkezdik a tárgyalásokat. Utóbb Apponyi is kijelentette, hogy ha megegyezés jön létre,ő is támogatni fogja Huszár kormányát.