Nemzeti Ujság, 1920. január (2. évfolyam, 1-27. szám)

1920-01-15 / 13. szám

vi ! ■ /?% -iqffifllÉftől^fil.920. január 15. * II. évf. II. szám, Szerkesztéség­: Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28. sz. Telefon: József 66 és József 66. Kiadóhivatal: IV.,Gerlóczy-utca I. sz. Telefon: 107—37. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Túri Béla. Elő­mérési úr: Egész évre 220 kor, félévre 110 kor, negyedévre 56 kor, egy hónapra 20 kor. Egyed­szám 80 fillér. — Hirdetések milliméteres dijszabia szerint. J­elölt, magyarok ? – Budapest, jan. I­­. Tik napem belül eldől az ország sorsa. És pedig nem a békekonferencián, Neuilly­­ben, hanem idehaza, az urnák előtt. A vá­lasztásokon dől el, hogy tud-e, akar-e ez a nemzet magyar és keresztény lenni, hogy a hitfogyatkozás e szomorú napjaiban tud-e, akar-e még egyszer — talán utoljára — szembeszállni az anti-keresztény és inter­­nacionális áramlattal? Mert most állunk azon a holt­ponton, ahonnan vagy felfelé, vagy lefelé fordul sorsunk kereke, aszerint, amint a keresztemy nemzeti eszme, vagy a kényelmes megalkuvás irányában adjuk meg neki a lökést. Hogy mit határoz a Versailles k­özös ta­nács , hogy aláírja-e Apponyi vagy a kor­mány azt a békét, amelyről Franc­het d’Esperey tábornok már előre megmondta, hogy «kemény büntetés» lesz , — nem fon­tos mostan. A fontos csak az, hogy a válasz­tásokon csorbítatlanul érvényesüljön a ke­resztény kurzus, amely visszaadja önrendel­kező jogát a tiszta és hamisítatlan magyar nemzetnek. Mert hogyha kiáltjuk a poli­tikai érettségnek ezt a tűzpróbáját, akkor egy csapásra urai leszünk a helyzetnek. El kell söpörni ezt a pártot, amelynek , anti-magyar és anti-keresztény vezérei évtizedeken át uralkodtak a ke­resztény magyar munkásság jóhiszeműsé­gén. S amikor a nemzeti katasztrófa ha­talomra juttatta őket, s­em,hogy megmentet­ték volna az országot, hanem átjátszottak ellenséges kézre, végezetül pedig — árulásuk jutalma fejében — ismét részt követeltek a ha­talomból. . . . Emlékezzetek 1918 október 66-ikára. Ígéretek röppentek széjjel, mint­hogyha eszmék volnának; igék születtek, melyektől politikai és gazdasági megváltá­sukat remélték a dolgozók milliói. Garami és Bokányi, Kunfi és Garbai, Vágó és Varga, Szántó és Landler, Pogány és Weltner, Jászi és Szende, meg a többiek mind úgy indultak neki a «szociális jólétcsinálás»-nak, hogy rombadőlt tőle az ország katonai, poli­­tikai és gazdasági rendje. Szinte egy csapásra megszűnt a munka, a fegyelem, az élet- és vagyonbiztonság; legádázabb ellenségeink kardcsapás nélkül foglalták el egyik vár­megyét a másik után, mialatt a szabadjára eresztett szenvedélyek féktelen dühhel for­dultak minden ellen, ami a nemzet ezeréves múltjára, féltett alkotmányára, históriai dicsőségére és szent hitére emlé­keztetett. Mikor az urna elé megy, jusson eszébe ,mindenkinek — iparosnak és kereskedő­nek, munkásnak és tisztviselőnek egy­aránt — hogy az októberi forradalom­ egé­szen más valami volt, mint az a március 15-iki forradalom, amikor Kossuth Lajos és reformátor társai a demokrata haladás élére álltak. A 48-iki márciusi forradalom a nemzeti demokrácia és a politikai füg­getlenség lírai kitörése volt, amelyben az új eszméktől megittasodott középnemesség letépte ősi mentéséről a százados bogláro­kat és minden előjogát, kiváltságát fel­áldozta a szabadság és egyenlőség oltárán. Ezért forrt eggyé a magyar nép szívében a «függetlenségi eszme» és a Kossuth-kultusz a demokrácia első, ujjongó reménységeinek emlékével.. Ám a szociáldemokrata párt sohasem be­szélt nemzeti ideálokról, sőt egyenesen gúnyt űzött a hazafiságból. A háromszinti trikolór helyett mindjárt kezdettől fogva feleskü­dött a vörös lobogóra és a szabadság, egyen­lőség helyett a legszilajabb terror eszközei­vel izgatott osztálygyűlöletre. Kétkedve hivalkodtak a nem-magyar és istentagadó szocialista­ vezérek, hogy ők «hazátlan bi­tangok», hogy nekik a haza semmi, hogy nem ismerik el a magántulajdon és a család szentségét, — ellenben törvényük a tőke gyengítése, a nemzeti vagyon pusztítálása, a szabotálás, és a nyers erőszak —,­szóval a késhegyig menő harc minden poli­tikai, társadalmi és gazdasági rend ellen. Ezek a legalacsonyabb szenvedélyek — — felszításával gyújtottak gyűlöletet a munkásság szívében a többi társadalmi osztályok iránt. Újra kell ismételni — éppen most, a döntő pillanatok előtt — hogy a szociál­demokrata párt programmja megtagadott min­den államfentartó elemet. Kigúnyolta a val­lást és a családot, megtagadta az Istent és a hazát, támadta a hadsereget, lopásnak mondta a magántulajdont Ezzel a mindent felforgató, az alacsony kapzsiságot legyezgető és a vagyontalanok­nak látszólag jobb megélhetést ígérő pro­grammal lassankint felszívta magába a félrevezetett munkásság minden aspirá­cióját. A nagyszájú legények ledobták a bőrkötényt és a hazug frázisokkal elámí­tott munkásság filléreiből úri módon éltek. Palotát építettük a Népszavá­nak, átved­­lettek jófizetésű, jómódú kispolgárokká, beültek a Munkásbiztosító, a Betegse­­gélyző és a szakszervezetek kényelmes hivatalszobáiba, mert jól kamatoztatták a politikában a kizsákmányolt munkásság bizalmát is, amelyet azonban —a­mikor az októberi forradalom során módjuk­­ lett volna rá — igazolni már nem tudtak. An­nál jobban tudták ellenben kihegyezni­ a munkásság állítólagos nyomorát és mester­ségesen szított gyűlöletét.. a, «burzsuj»ítva­ «dzsentry», a «csuhások» e­­lme Aikihkcbeapesti­­ben csakis a legféktelenebb demagógia tarthatta őket felszínen. Csoda-e hát, hogy a félrevezetett, keresztény magyar mun­kásság elhitte, hogy minden bajának for­rása a «hazafiias magyar társadalom» és hogy a helyzete rögtön megváltozik, mi­helyt a szociáldemokrata vezérek hata­lomra jutnak?! De most már tisztul a szemhatár és fel­nyíltak a szemek ! A szociáldemokrata pár­ton beteljesedik — be kell teljesednie — az írás szavának, hogy: aki miben vétke­zik, abban pusztul el. Mert ez a párt, miután évtizedeken át cinikusan kiuzsorázta a munkásság politikai és gazdasági aspirá­cióit, a proletárdiktatúra négy hónapja alatt valósággal felfalta a keresztény ma­gyar munkásság hitét a nemzetközi zsidó­társaság minden törekvésének tisztasága iránt és az Ézsau egy tál lencséjével meg­ette a párt egész politikai örökségét is. Ennek a kijátszott keresztény magyar munkásságnak — amely rövid négy hónap alatt megérte, hogy a Kun Béla bandája elprédálta úgyszólván az egész nemzeti vagyont, mialatt a töme­gek éheztek és nyomorogtak, — ennek a lóvá tett keresztény magyar munkásság­nak hiába ígérnek szociális jólétet és gazda­sági felszabadulást akik hatalomra segítették Kun Béláékat és ölhetett kezek­kel nézték a Számvétiy és Korvin gyilkos­ságait. Ha a mai kormány nem lép fel erélyeseb­ben a nem-magyar és anti-keresztény sajtó­ban még mindig lappangó kommunista izgatás ellen — sőt hogyha külső körülmé­nyek hatalma alatt kényszerűségből tűri is kebelében a Kun Béla volt csendes part­nereit : " ez a látszat ne tévesszen meg sen­kit", legkevésbbé a keresztény magyar mun­kásságot. Mert a kormány nem adta fel a keresztény nemzeti kurzust, a kormány csak becsületes. Meg akarja várni a választások eredményét , és hogyha ez minden vonalon igazolja a keresztény magyar kurzus diada­lát, akkor, a törvényes parlament élén, intézményesen fogja állandósítani ezt a népakaratot, melytől a magyar fajlélek újjáteremtését és a keresztény nemzet re­generálását­ , várjuk. Előre tehát, magyarok ! . . . Szent­ István birodalmának jövője, a keresztény magyar nemzet megújhodása forog kockán. Jusson eszetekbe, mikor az urnákhoz mentek, a 132 napos rémuralom — június 24-ike, a meg­kínzott lud­ovik­ások,, a legyilkolt Hellánok és Návayak, a Dobsák és Fery Oszkárok, Devecser és Kalocsa, Dömsöd és Szekszárd, Tisza István tragédiája, meg az idegen meg­szállás — és aztán szavazzatok . Jusson eszetekbe, hogy Rákóczi, Bocskay, Bethlen és Gábor Áron hamvai nem magyar föld­ben pihennek, hogy Hollós Mátyás szülő­háza és büszke lovagvára ellenségeink ké­zén van, hogy Pozsony ,és"’ Komárom, Kassa és Sziget, Várad és Arad, Kolozsvár, Pécs és Temesvár csak úgy lehet­ megint magyar, ha a keresztény magyar kurzus ’­­li)dalával ismét egységessé forr ez a nem­. Előre hát, magyarok: megtorlásra a múltért, munkára a jövendőért! Kardun­kat kicsorbította a nem-magyar vörös áru­lás,győzzünk most utolsó fegyverünk­kel , a kettős kereszttel ! b­i

Next