Nemzeti Ujság, 1920. február (2. évfolyam, 28-52. szám)
1920-02-25 / 48. szám
I „Mardi-Gras“. (Ctz uj Oreyfuss- affaire.) Neuilly, Chateau de Madrid, febr. 18. A ,,Nemzeti Újság“ kiküldött tudósítójának jelentése: „Húshagyókedd után a Hamvazószerda következik!“ — „Ma kövér ökör, holnap sovány tehén!“ ■--- ily kesernyésen bölcs axiómákkal köszöntötte néhány újság Paris hagyományos ünnepét, a Mardi-Grast. És a háború előtt oly zajos Húshagyókedd tegnap nem volt egyéb, mint a nagy tömegek sétája a tavaszi napfényben ragyogó boulevardokon. Hatósági rendeletre száműzve lett a confetti és a szerpentin, elmaradtak a tarka felvonuló csoportok, egyedül a tanuló ifjúság tart magának, utat az automobilok forgatagában és csak itt-ott mutatkozott egy álarcos és kosztümös farsangoló. A győztes Franciaország az ötéves háború alatt mintha elfelejtette volna a mulatozást és azt a gall vidámságot, melynek az én fiatalkoromban nem volt párja a világon. Az utcasarkokon még peng a mandolin és viharvert öreg népénekesek ajkáról lágyan, fület csiklandozóan szállnak az érzelmes chansonok, de a tömeg már zengi utánnak a rehaint. Paris megkomolyodott. Amint fürkészte tanulmányozom az arcokat, úgy rémlik nekem, hogy nincs már pajkos mosolya grisetter, midinette, s a bárok meg a danzingok elegáns táncosnőinek szemében mintha visszatükröződnék: ma kövér ökör, holnap sovány tehén. Igen, Parist megölte a holnapért való aggódás. Paris megdöbbenve látja, hogy minden drágul, többé nem étkezhet olcsón, cipőt, ruhát, fehérneműt nem vásárolhat potom áron, emelik folyton a világítás, a villamosok, az omnibuszok, a vasutak tarifáit, nő az adó és luxuslaksa alá került úgyszólván minden, amit a boltokban vásárol, az eau de Colognetól meg a liqueurtől kezdve a legszerényebb kis ékszerig. A drágulás alól senki nem vonhatja ki magát, hatása tehát egyetemleges. És aki saját énjén kívül az állam helyzetére is gondol, megborzad a Franciaország háztartási budgetjében mutatkozó deficittől. Mi az a másfél milliárd, melyet a háborús nyereségek megadóztatása eredményezett, a rokkantak, az árvák, a nyugdíjak, katonák, a hadiözvegyek és az elpusztított vidékek helyreállításának szédítően nagy szükségletéhez képest? Lehet-e az adókat és illetékeket annyira fölemelni, hogy az állami háztartás egyensúlya helyreálljon? És ha megvolna erre a lehetőség, zúgolódás nélkül fogja-e a francia nép magára vállalni a terheket? A vélemények megoszlanak. Az optimisták bíznak a nép áldozatkészségében és teherviselő képességében, de a legtöbb ember, kivel eddig a kérdésről eszmét cseréltem, nemcsaksötétnek, de fenyegetőnek látja a köztársaság jövőjét. A társadalom gazdasági berendezkedésben változásnak kell bekövetkeznie: ez a vélemény egyre határozottabban kezd kialakulni. A közeljövő a szocialistáké. Nem az International hirdetőké, még kevésbbé a feninizmussal kacérkodóké, hanem a nemzeti alapon, álló, komoly és lelkiismeretes szocializmusé, amilyet a magyarországi keresztény pártok vallanak. A munkásokon kívül az egész tisztviselő osztály rövidesen a szocialistákhoz fog csatlakozni, s talán még ez a kamara kényszeríteni fogja a kormányt gyökeres gazdasági reformok keresztülvitelére. A belső helyzet nehézségei és a franciáknak más országokkal szemben tanúsított „je m’en fidellizmusa, az ignoranciával súlyosbított nemtörődömsség magyarázzák meg, hogy a németeken kívül, kiktől pénzt, nagyon sok pénzt vár Franciaország, a többi népek és országok dolgával még a műveltebb párisi sem törődik. A magyar kérdés csak újsághír számára, százszorta kevesebb jelentőségű, mint a Törökországról szóló közlemények, mert részvényei között nincsenek magyar papirosok. Neki igazán mindegy, hogy mi történik ott messzi Keleten, a Duna és a Kárpátok vidékén: mi vagyunk-e a dominálók vagy más népfaj? Csak néhány diplomata, politikus és publicista foglalkozik velünk, de az ő érdeklődésükben igazán nincs köszönet számunkra. Hamarjában nem tudnék megnevezni közülök egyetlenegyet sem, ki elfogulatlan vagy jóindulatú lenne irántunk. Talán ilyen is van, de eltitkolja érzéseit. Mert a háború alatt ellenségeink ellenünk fordították a közhangulatot és érvényesülni vágyó francia közéleti embernek nem tanácsos szembefordulni a közhangulattal. Klasszikus példa erre Caillaux esete. Az egykori miniszterelnök nem rosszabb hazafi, mint Clemenceau vagy bárkicsoda az ismertebb francia nevek viselői közt, de börtönbe került és a hazaárulás vádját viseli, mert nem üvöltött együtt a háborút „jusqu’au bout“, a végletekig hirdetőkkel. Két hosszú évi raboskodás után tegnap végre megjelenhetett illetékes fóruma , a szenátus tagjaiból alakított legfelsőbb bíróság előtt. Ez most Páris legfőbb eseménye, mely minden egyebet háttérbe szorít. A hangulat és a vélemények megoszlanak. A sajtó túlnyomó része vagy ellenséges indulata Caillaux iránt, vagy tartózkodó álláspontot foglal el. Csak pár szocialista újság fogja pártját a „bourgeois“ államférfinak és figyelmezteti a francia népet, hogy új Dreyfuss-esettel áll szemben, melyben hamisított okmányok, hamis tanuvallomások, s egy csomó züllött, kétes alak : csalók, zsarolók, hitvány rendőr-ügynökök és idegen országok pénzéhes kémei játszák a szerepet. A tárgyalás majd világosságot fog vetni : igaz-e, hogy Caillaux csupán lelkiismeretlen politikai üldözés áldozata? Ha mérlegre ,4^'} . 1920 f $ 3, f25, jetterdalf 1920. február 26. * 21. évf. 48. »«am. NEMZETI ÚJSÁG Szerkesztőség: Budapest, VIII., Szentkirályi utca 28. sz. Telefon: József 65 és József 66. Kiadóhivatal IV., Gerlóczy-utca 11. sz. Telefon t 107—37. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Túri Béla. Előfizetési irt Egész évre 220 kor, félévre 110 kor, negyedévre 56 kor, egy hónapra 20 kor. Egyes szám S0 fillér. — Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. a? A magyar hajózás védelme. Neuilly, febr. 19. A ,,Nemzeti Újság“ Parisba kikjjté&si tudósitó lángfettmentése. A békeszerzödéstervezetnek'furjózási vonatkozású rendelkezésdw''J válaszunkat három önálló jegyzékjii foglaltuk és külön foglalkoztunklj^ar^rf^gar tengeri kikötő, azaz Firme-4ciffesével, 2. a hajózási szabadság elvének alkalmazásával és a Duna internacionalizálásával, 3. folyami és tengeri hajóterünk jövő sorsával. A fiumei kérdésben már a «Magyarország határait» tárgyaló jegyzékünk utalt arra, hogy a szerződéstervezet ama követelésének teljesítése, hogy Fiuméra vonatkozó összes jogainkról mondjunk le, hazánkat egyedüli tengeri kikötőjétől fosztaná meg,és a világforgalomtól elzárná. Újabb jegyzékünk kifejti a nagy gazdasági érdekeket, melyek Fiume birtoklását Magyarország részére elengedhetetlenül szükségessé teszik; felsorolja a nagy áldozatokat, melyeket Magyarország Fiuméért hozott és melyeknek Fiume egész pozícióját köszönheti, kimutatja gazdaságtörténeti visszapillantás alapján Magyarország és Fiume egymásra való utaltságát a múltban és bebizonyítja, hogy Magyarország lévén Fiume egyedüli számottevő «Hinterland»-ja, sem Olaszország, sem Jugoszlávia nem biztosíthat Fiuménak gazdasági jövőt. Bár a fiumei kérdésben nem képviselhettünk más álláspontot, minthogy’ hazánk ezentúl is Fiume materiális birtoklásában meghagyassék, mégis kénytelenei, voltunk a tényleges viszonyokkal és a változott világhelyzettel számolni. A közlekedésügyre vonatkozó jegyzékünk keretében a szerződéstervezet 294. szakaszával tengerhajózási szempontból is foglalkoztunk. A 294. szakasz Magyarországnak szabad hozzájutást biztosít az Adriához, azonkívül a volt osztrák-magyar monarchia kikötőinek használatát is garantálja. Ez a rendelkezés azonban túl általánosan van tartva és egyáltalán nem biztosíték a magyar forgalom akadálytalan lebonyolítására, miért is követelnünk kell, hogy a megkötendő egyezményektől függetlenül magában a szerződésben, garantáltassák az adriai kikötőkben a magyar forgalom részére a teljes paritást , Tekintettel továbbá a dunai útnak világforgalmi szempontból várható növekvő fontosságára, továbbá arra, hogy ez az út Magyarország részére a jövőben a kelettel való összeköttetés tekintetében különös fontossággal fog bírni, ama kívánságnak adtunk kifejezést, hogy a magyar folyam- és tengeri hajók részére Brailában, Galacban és Sulinak megfelelő rakpartok és rakterületek, kellő számú raktárakkal és megfelelő berendezésekkel kizárólagos rendelkezésre bocsáttassanak. A szerződéstervezetnek a Dunára vonatkozó rendelkezéseinél is lépten-nyomon konstatálhatjuk, hogy a békekonferencia a hajózási szabadság elvével ellentétbe került. A szerződéstervezet 275. cikke a Duna folyamhálózatának minden hajózható részét, mely több, mint egy államnak szolgál természetes, útként a tengerhez, nemzetközinek deklarálja, eszerint tehát pl. a Száva, minthogy a szerződéstervezet szerint kizárólag jugoszláv területen folyik, már nem tartoznék az internacionalizált folyamhálózathoz és amennyiben Magyarország területileg megcsonkíttatnék, a magyar hajózás egyéb magyar folyókról is kizárható volna. Ennek folytán elsősorban a Száva internacionalizálását követeltük és ha a békekonferencia e kívánságunkat nem teljesíthetné, kértük, hogy a Száván kívül a Ferenc-csatorna, a Vág és Maros is internacionalizáltassék. A 277. cikk azon rendelkezésével szemben, mely szerint a magyar hajók valamely szövetséges és társult hatalom kikötői között a személyi- és áruforgalmat rendszeres járatokkal csupán az illető állam külön felhatalmazásával bonyolíthatják le, határozottan állást foglaltunk. Kimutattuk, hogy ez mennyire sértené a magyar hajózás érdekeit s hogy nemzetközi jogi szempontból milyen visszafejlődést jelentene. Ez ugyanis azt jelentené, hogy amíg a román, szerb és esetleg cseh hajók minden engedély nélkül érinthetnék rendszeres járataikkal a magyar kikötőket, addig a magyar hajózás a román, szerb és cseh kikötők közötti forgalomból vagy egészen kizárható lenne, avagy az illető államoknak jogcím adatnék arra, hogy kabotázs engedélyezésével szemben tőlünk koncessziókat kicsikarhassanak. A szerződéstervezet 285. cikke az európai Dunabizottságot ismét a háború előtt gyakorolt régi jogaiba helyezi vissza, de megállapítja, hogy a bizottság egyelőre csak Nagybritannia, Franciaország, Olaszország képviselőiből fog alakulni. Jegyzékünkben gazdasági és nemzetközi érvek alapján azt a kívánságot nyilvánítottuk, hogy a bizottságban Magyarország is helyet foglalhasson. A békeszerződésnek azon rendelkezései, melyek a magyar tengeri- és folyamhajótérnek jövő sorsáról intézkedni hivatottak, különösen terhesek, miért is külön jegyzéket intéztünk ebben a kérdésben a békekonferenciához és mindenekelőtt rámutattunk azokra a beláthatatlan következményekre, amelyekkel a szerződéstervezet rendelkezéseinek változatlan fentartása járna-Ami a tengeri hajóteret illeti, a szövetségesek a háború folyamán szenvedett veszteségeik jóvátétele címén az összes magyar tengeri