Nemzeti Ujság, 1920. február (2. évfolyam, 28-52. szám)

1920-02-25 / 48. szám

I „Mardi-Gras“. (Ctz uj Oreyfuss- affaire.) Neuilly, Chateau de Madrid, febr. 18. A ,,Nemzeti Újság“ kiküldött tudósítójának jelentése: „Húshagyókedd után a Hamvazószerda követ­kezik!“ — „Ma kövér ökör, holnap sovány tehén!“ ■--- ily kesernyésen bölcs axiómákkal köszöntötte néhány újság Paris hagyományos ünnepét, a Mardi-Grast. És a háború előtt oly zajos Húsha­gyókedd tegnap nem volt egyéb, mint a nagy tö­megek sétája a tavaszi napfényben ragyogó bou­­levardokon. Hatósági rendeletre száműzve lett a confetti és a szerpentin, elmaradtak a tarka fel­vonuló csoportok, egyedül a tanuló ifjúság tart magának, utat az automobilok forgatagában és csak itt-ott mutatkozott egy álarcos és kosztümös farsangoló. A győztes Franciaország az­ ötéves há­ború alatt mintha elfelejtette volna a mulatozást és azt a gall vidámságot, melynek az én fiatalko­romban nem volt párja a világon. Az utcasarkokon még peng a mandolin és viharvert öreg népéne­kesek ajkáról lágyan, fület csiklandozóan szállnak az érzelmes chansonok, de a tömeg már zengi utánnak a reh­aint. Paris megkomolyodott. Amint fürkészte tanulmányozom az arcokat, úgy rémlik nekem, hogy nincs már pajkos mosolya grisette­r, midinette, s a bárok meg a danzingok elegáns táncosnőinek szemében mintha visszatükröződ­nék: ma kövér ökör, holnap sovány teh­én. Igen, Parist megölte a holnapért való aggódás. Paris megdöbbenve látja, hogy minden drágul, többé nem étkezhet olcsón, cipőt, ruhát, fehérne­műt nem vásárolhat potom áron, emelik folyton a világítás, a villamosok, az omnibuszok, a vas­utak tarifáit, nő az adó és luxuslaksa alá került úgyszólván minden, amit a boltokban vásárol, az eau de Colognetól meg a liqueurtől kezdve a leg­szerényebb kis ékszerig. A drágulás alól senki nem vonhatja ki magát, hatása tehát egyetemleges. És aki saját énjén kívül az állam helyzetére is gon­dol, megborzad a Franciaország háztartási budget­­jében mutatkozó deficittől. Mi az a másfél mil­liárd, melyet a háborús nyereségek megadóztatása eredményezett, a rokkantak, az árvák, a nyugdí­jak, katonák, a hadiözvegyek és az elpusztított vidékek helyreállításának szédítően nagy szükség­letéhez képest? Lehet-e az adókat és illetékeket annyira fölemelni, hogy az állami háztartás egyen­súlya helyreálljon? És ha meg­volna erre a lehe­tőség, zúgolódás nélkül fogja-e a francia nép ma­gára vállalni a terheket? A vélemények megoszlanak. Az optimisták bíz­nak a nép áldozatkészségében és teherviselő ké­pességében, de a legtöbb ember, kivel eddig a kér­désről eszmét cseréltem, nemcsak­­sötétnek, de fe­nyegetőnek látja a köztársaság jövőjét. A társada­lom gazdasági berendezkedésben változásnak kell bekövetkeznie: ez a vélemény egyre határozottab­ban kezd kialakulni. A közel­jövő a szocialistáké. Nem az International hirdetőké, még kevésbbé a f­eninizmussal kacérkodóké, hanem a nemzeti alapon, álló, komoly és lelkiismeretes szocializ­musé, amilyet a magyarországi keresztény pártok vallanak. A munkásokon kívül az egész tisztviselő osztály rövidesen a szocialistákhoz fog csatla­kozni, s talán még ez a kamara kényszeríteni fogja a kormányt gyökeres gazdasági reformok keresz­tülvitelére. A belső helyzet nehézségei és a franciáknak más országokkal szemben tanúsított „je m’en fid­el­­l­izmusa, az ignoranciával súlyosbított nemtörődöm­­s­ség magyarázzák meg, hogy a németeken kívül, kiktől pénzt, nagyon sok pénzt vár Franciaország,­­ a többi népek és országok dolgával még a művel­tebb párisi sem törődik. A magyar kérdés csak újsághír számára, százszorta kevesebb jelentőségű, mint a Törökországról szóló közlemények, mert részvényei között nincsenek magyar papirosok. Neki igazán mindegy, hogy mi történik ott messzi Keleten, a Duna és a Kárpátok vidékén: mi va­gyunk-e a dominálók vagy más népfaj? Csak né­hány diplomata, politikus és­ publicista foglalkozik velünk, de az ő érdeklődésükben igazán nincs kö­szönet számunkra. Hamarjában nem tudnék meg­nevezni közülök egyetlenegyet sem, ki elfogulatlan vagy jóindulatú lenne irántunk. Talán ilyen is van, de eltitkolja érzéseit. Mert a háború alatt el­lenségeink ellenünk fordították a közhangulatot és érvényesülni vágyó francia közéleti embernek nem tanácsos szembefordulni a közhangulattal. Klasszikus példa erre Caillaux esete. Az egykori miniszterelnök nem rosszabb hazafi, mint Clemen­­ceau vagy bárkicsoda az ismertebb francia nevek viselői közt, de börtönbe került és a hazaárulás vádját viseli, mert nem üvöltött együtt a háborút „jusqu’au bout“, a végletekig hirdetőkkel. Két hosszú évi raboskodás után tegnap végre megjelen­hetett illetékes fóruma , a szenátus tagjaiból alakí­tott legfelsőbb bíróság előtt. Ez most Páris legfőbb eseménye, mely minden egyebet háttérbe szorít. A hangulat és a vélemények megoszlanak. A sajtó túlnyomó része vagy ellenséges indulata Caillaux iránt, vagy­ tartózkodó álláspontot foglal el. Csak pár szocialista újság fogja pártját a „bourgeois“ államférfinak és figyelmezteti a francia népet, hogy új Dreyfuss-esettel áll szemben, melyben hamisí­tott okmányok, hamis tanuvallomások, s egy csomó züllött, kétes alak : csalók, zsarolók, hitvány rend­őr-ügynökök és idegen országok pénzéhes kémei játszák a szerepet. A tárgyalás majd világosságot fog vetni : igaz-e, hogy Caillaux csupán lelkiisme­retlen politikai üldözés áldozata? Ha mérlegre ,4^'} . 1920 f $ 3, f25, j­etterdalf 1920. február 26. * 21. évf. 48. »«am. NEMZETI ÚJSÁG Szerkesztőség: Budapest, VIII., Szentkirályi­ utca 28. sz. Telefon: József 65 és József 66. Kiadóhivatal­­ IV., Gerlóczy-utca 11. sz. Telefon t 107—37. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Túri Béla. Előfizetési irt Egész évre 220 kor, félévre 110 kor, negyedévre 56 kor, egy hónapra 20 kor. Egyes szám S0 fillér. — Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. a? A magyar hajózás védelme. Neuilly, febr. 19. A ,,Nemzeti Újság“ Parisba kikjjté&si tudó­sitó lángfettm­entése. A békeszerzödéstervezetnek'furjózási vo­natkozású rendelkezésdw''J válaszunkat há­rom önálló jegyzékjii­ foglaltuk és külön fog­­lalkoztunklj^ar^rf^gar tengeri kikötő, azaz Fir­me-4ciffesével, 2. a hajózási szabadság elvének alkalmazásával és a Duna inter­­nacionalizálásával, 3. folyami és tengeri hajóterünk jövő sorsával. A fiumei kérdésben már a «Magyarország határait» tárgyaló jegyzékünk utalt arra, hogy a szerződéstervezet ama követelésének teljesítése, hogy Fiuméra vonatkozó összes jogainkról mondjunk le, hazánkat egyedüli tengeri kikötőjétől fosztaná meg,és a világ­forgalomtól elzárná. Újabb jegyzékünk ki­fejti a nagy gazdasági érdekeket, melyek Fiume birtoklását Magyarország részére el­engedhetetlenül szükségessé teszik; felso­rolja a nagy áldozatokat, melyeket Magyar­­ország Fiuméért hozott és melyeknek Fiume egész pozícióját köszönheti, kimutatja gaz­daságtörténeti visszapillantás alapján Magyar­ország és Fiume egymásra való utaltságát a múltban és bebizonyítja, hogy Magyarország lévén Fiume egyedüli számottevő «Hinter­­land»-ja, sem Olaszország, sem Jugoszlávia nem biztosíthat Fiuménak gazdasági jövőt. Bár a fiumei kérdésben nem képviselhet­tünk más álláspontot, minthogy’ hazánk ezentúl is Fiume materiális birtoklásában meghagyassék, mégis kénytelenei­, voltunk a tényleges viszonyokkal és a változott világ­­helyzettel számolni. A közlekedésügyre vonatkozó jegyzékünk keretében a szerződéstervezet 294. szakaszá­val tengerhajózási szempontból is foglalkoz­tunk. A 294. szakasz Magyarországnak sza­bad hozzájutást biztosít az Adriához, azon­kívül­ a volt osztrák-magyar monarchia ki­kötőinek használatát is garantálja. Ez a rendelkezés azonban túl általánosan van tartva és egyáltalán nem biztosíték a ma­gyar forgalom akadálytalan lebonyolítására, miért is követelnünk kell, hogy a megkötendő egyezményektől függetlenül magában a szer­ződés­ben, garantáltassák az adriai kikötők­ben a magyar forgalom részére a teljes paritást , Tekintettel továbbá a dunai útnak világ­forgalmi szempontból várható növekvő fon­tosságára, továbbá arra, hogy ez az út Ma­gyarország részére a jövőben a kelettel való összeköttetés tekintetében különös fontosság­gal fog bírni, ama kívánságnak adtunk ki­fejezést, hogy a magyar folyam- és tengeri hajók részére Brailában, Galacban és Sulinak­ megfelelő rakpartok és rakterületek, kellő számú raktárakkal és megfelelő berendezésekkel kizárólagos rendelkezésre bocsá­ttassanak. A szerződéstervezetnek a Dunára vonat­kozó rendelkezéseinél is lépten-nyomon kon­statálhatjuk, hogy a békekonferencia a hajó­zási szabadság elvével ellentétbe került. A szerződéstervezet 275. cikke a Duna fo­­lyamhálózatának minden hajózható részét, mely több, mint egy államnak szolgál ter­mészetes, útként a tengerhez, nemzetközinek deklarálja, eszerint tehát pl. a Száva, mint­hogy­ a szerződéstervezet szerint kizárólag jugoszláv területen folyik, már nem tartoz­nék az internacionalizált folyamhálózathoz és amennyiben Magyarország területileg meg­­csonkíttatnék, a magyar hajózás egyéb magyar folyókról is kizárható volna. Ennek folytán elsősorban a Száva internacionalizálását kö­veteltük és ha a békekonferencia e kíván­ságunkat nem teljesíthetné, kértük, hogy­ a Száván kívül a Ferenc-csatorna, a Vág és Maros is internacionalizáltassék. A 277. cikk azon rendelkezésével szemben, mely szerint a magy­ar hajók valamely szövet­séges és társult hatalom kikötői között a sze­mélyi- és áruforgalmat rendszeres járatokkal csupán az illető állam külön felhatalmazásával bonyolíthatják le, határozottan állást foglal­tunk. Kimutattuk, hogy ez mennyire sér­tené a magyar hajózás érdekeit s hogy nem­zetközi jogi szempontból milyen visszafej­lődést jelentene. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a­míg a román, szerb és esetleg cseh hajók minden engedély nélkül érinthetnék rendszeres járataikkal a magyar kikötőket, addig a magyar hajózás a román, szerb és cseh kikötők közötti forgalomból vagy egészen kizárható lenne, avagy az illető államoknak jogcím adatnék arra, hogy kabotázs engedé­lyezésével szemben tőlünk koncessziókat ki­csikarhassanak. A szerződéstervezet 285. cikke az európai Dunabizottságot ismét a háború előtt gya­korolt régi jogaiba helyezi vissza, de meg­állapítja, hogy­ a bizottság egyelőre csak­ Nagybritannia, Franciaország, Olaszország képviselőiből fog alakulni. Jegyzékünkben gazdasági és nemzetközi érvek alapján azt a kívánságot nyilvánítottuk, hogy a bizottság­ban Magyarország is helyet foglalhasson. A békeszerződésnek azon rendelkezései, melyek a magyar tengeri- és folyamhaj­ótérnek jövő sorsáról intézkedni hivatottak, különö­sen terhesek, miért is külön jegyzéket intéz­tünk ebben a kérdésben a békekonferenciá­hoz és mindenekelőtt rámutattunk azokra a beláthatatlan következményekre, amelyekkel a szerződéstervezet rendelkezéseinek változat­lan fentartása járna-Ami a tengeri hajóteret illeti, a szövetsége­sek a háború folyamán szenvedett vesztesé­geik jóvátétele címén az összes magyar tengeri

Next