Nemzeti Ujság, 1932. április (14. évfolyam, 73-95. szám)

1932-04-01 / 73. szám

2 NEMZETI ÚJSÁG Péntek, 1932 április 1 Európa legfényesebb irónjától a funeball KBF Tíz év előtt halt meg IV. Károly, a mártír király­­ Magyar tábornoki egyenruhában, magyar zászlóval le­boltivá várta a király a magyar feltámadást Tíz esztendővel ezelőtt, 1922 április 1-én délután 3 óra 44 perckor jelentette Lon­donból egy Reuter-távirat: „Funchali jelentés szerint Károly király ma meghalt.“ Mi, akik átéltük azoknak a napoknak minden lelki megpróbáltatását, gyászát és fájdalmas szégyenét, még a tíz év távolában is mélységes megilletődéssel hordozzuk magunkban a jóvátehetetlen történelmi tragédia emlékezetét. Mint a­ nemzet önérzetére mért ostorcsapás sajog még szivünkben annak a történelemben példátlan megalázásnak emlékezete, hogy saját hazánkban idegenek ejtették foglyul s koronás királyunkat s a nemzetnek ide­genek parancsszavára kellett törvényes, felkent királyát az ellenség poroszlóinak kiadnia. És elhurcolták idegenek a koro­nás foglyot az Óceán távoli szigetére, ahol elhagyatottan, szegényen, megtipor­­tan hordozta lelkében a megcsúfolt igaz­ság minden fájdalmát s ennek a mar­­tiriumnak bánatában, megőszülten, össze­törve, gyermekeinek jövendőjén tépelődve, de Isten végtelen szeretetében meg­nyugodva kellett oly korán és oly tragikusan meghalnia. Tíz esztendő távlata sem enyhített semmit ennek a királytragédiának komor Szinein; az érzések, amelyeket felvert ez a mart­irium a pártoskodó és meghason­­lott nemzet lelkében, ma is ott élnek, vádolnak és intenek. Carlyle megállapí­­tása eleven valósággá vált: „Vannak történelmi tények, amelyek, mint az egyénes­esetel­on a nagy események, sok­­kal mélyebb barázdákat vágnak az emlé­kezetben, semhogy elenyésztetné nyomu­kat az idő.“ Azt a mélységes tudatot, hogy aunokáiért elégtétellel tartozik a világ Magyarországnak, az idők egymásra rohanó szenzációi sem terülhettek ki a maga történelmi hivatására, nemzeti szuverenitására büszke magyarság szívé­ből. Az elmúlt tíz esztendő csak még szilár­dabbá tette a magyarságnak ezt a belső, rendíthetetlen hitét, mert a világtörténe­lem nem állt meg Funchalnál, s azóta a napfényre derült adatok akkor még alig ismert és köztudattá még nem vált új bizonyítékokat vetettek a felszínre, ame­lyek élesebb világításba helyezték a „békekirállyal“ elkövetett erőszak igaz­ságtalanságát. S ennek a történelmi tra­gédiának belső feszültségén nem enyhít, mert nem enyhíthet, az a bizonyosság sem, hogy a civilizált világ lényegesen másként ítéli meg ma IV. Károly egyéni­ségét és történelmi szerek­et, mint a sötét bosszúállásnak ama napjaiban, mert a hangsúly nem a megítélésen, h­anem­ a jóvátételen, a kiengesztelésen, a halálra ítélt igazság és jog elégtételén van. Elindulás a kárvántás után 1916 november 21-én halt meg­­. Ferenc József e a következő napon foglalta ell trónját Károly Ferenc József Lajos Hu­bert György Ottó Mária főherceg, aki Isten kegyelméből Ausztria császára, Ma­gyarország apostoli királya lett. Már az elindulás magában rejtette a tragédia csíráit: világháborúban lépett ősei trón­jára, amelyet nem ő kezdett, nem ő akart s fejére tette a Szent Koronát a nemzet, olyan napokban, amikor a vér tengere ömlött, amelyért nem terhelte őt felelős­ség s a szörnyű helyzet egész súlyát mégis viselnie kellett. Mindössze 27 éves volt akkor Károly király s a roppant tekintélyt jelentő Ferenc József emléke­zetének nyomasztó tudata is terhelte őt, amikor megkezdette uralkodását. Oldalán Zita királynéval, az anyák dicsőséges mintaképével indult el felelősségteljes útján. . Első szava a béke volt. A királynak ak­kor már hároméves háborús tapasztalat állt a háta mögött. A tűzkeresztséget a grodecki csatában nyerte el, végigjárta az összes frontokat, volt a bukovinai fronton 1914 karácsonyán, majd onnan a mármarosi hegyek védelmi vonalát láto­gatta meg, végigvizsgálta a lengyelor­szági frontot, többször tárgyalt 11. Vil­mos német császárral, majd amikor az olasz frontom a főparancsnokság offenzí­­vára gondolt, őt szemelték ki arra, hogy a támadó sereg vezére legyen. Az oto­­filsotk­uj támadása után a keleti frontra vezényelték s­­a román háború kitörése után az Erdélyt felszabadító csapatok élére került. Itt érte vezérezredesi kine­vezése is. Mint vezérezredes került a trónra és lett legfőbb Hadúr. A koronázás után 1916 december végén tette fejére Szent István koronáját az országgyűlés jelen­létében Csernoch János bíboros-herceg­prímás és ezzel elválaszthatatlanul és örökre összekötve a nemzet törvényes, apostoli királya tett. Hiányok nélkül minden megtörtént, ami a magyar ki­rályság jogos birtoklásának egyoldalú­­lag meg nem szüntethető feltétele. Uralkodásának két esztendeje emberfe­letti erőfeszítés volt a tisztességes bé­kéért, soha nem szűnő védekezés a tra­gikus vég, trónjának összeomlása, nem­zetének sö­tét jövője ellen. Amit a béke­­kísérletekben tett és tehetett, azt jól is­merik a Nemzeti Újság olvasói, mert éppen a mi lapunk volt az, amely többek közt a Sixtus-levél történetét hiteles ada­tokkal ismertette. Az összeomlást már nem tudta meg­akadályozni. A bu­lgár különbéke magá­val rántotta, a történelem örvényébe, a kettős monarchiát. A belső front felbom­lását előkészítő erők feszítették a fenn­álló rend kereteit. Ausztria szláv népei­nek nem is titkolt nyílt árulása fordult szembe a bécsi kormánnyal s a veszedel­met már a nemzetiségi állammá való szétforgácsol­ódás proklamáció­ja sem tudta romboló hatásában feltartóztatni. IV. Károly ebben a nehéz helyzetben sem vesztette el bátorságát: fentartás nélkül ráhelyezkedett a magyar állami önállóság alapjára, hiszen a magyar ön­álló hadsereg már uralkodása első nap­jaiban is egyik legsürgősebben megvaló­sítandó s csupán az adott háborús hely­zettel kapcsolatos technikai nehézségek miatt halasztott gondolata volt. Amikor 1918 október 23-án emlékezetes látogatá­sát tette Debrecenben, akkor már­ a ma­gyar állami függetlenség a király aka­rata, folytán befejezett elhatározássá vált. De jöttek a gödöllői tárgyalások, jött Károlyi Mihály lázadó társaságának vég­zetes demagógiája s jött velük a forra­dalom minden rombolásával, szégyenével és a történelmi ország összeomlásával. E fekete, sötét napok ragadták az országot, a királyt a végkifejlődés örvénye felé. A sárban fetrengő forradalmi fantázia el­vetemültsége nem kímélte meg rágalom­­hadjáratától a királyt, a királynét sem, akinél magyarabb királya a nemzetnek Mátyás óta nem volt. Fekete, sötét napok voltak ezek, amelyeknek emlékére még gondolni sem jó. Idegen földön A királyi pár Eckartsauban várta a dolgok beteljesülését s végül angol véde­lem alatt Svájcban keresett menedéket a vörös uralom vérgőzös dühe elől. Itt adta ki a király nevezetes levelét, amely­ben kijelentette, hogy visszavonul a ki­rályi jogok tényleges gyakorlásától, s az államforma tekintetében belenyugszik a népképviselet döntésébe. A forradalom „döntése“ sem formai, sem jogi tekintet­ben­ nem volt érvényes, amint ezt később a nemzetgyűlés el is ismerte. Károly ki­rály a trónról tehát soha sem mondott le, sem a maga, sem törvényes örökösei sze­mélye tekintetében, lemondó nyilatkoza­tot uralkodói jogáról nem tett. Ez ma már tisztázott dolog, mint az, hogy a „királykérdés“ az 1916. évi december 30-iki koronázással rendezve volt s hogy ezen a tényen a külpolitikai nyomás alatt létrejött nemzetgyűlési állásfoglalás sem változtathatott. Ed­mrtsauból azután Svájcba költözött a királyi pár és ott tartózkodott 1921. évi áprilisi első hazatérési kísérletéig, ami­kor Őfelsége megjelent Szombathelyen. Egyéniségének kristályos tisztaságát, hi­tét és férfias bátorságát jelentette, hogy ezt az utat előkészület nélkül tette meg. A vállalkozás nem­ sikerült, de nagy ered­ményt hozott, mert minden rágalommal szemben tiszta világításba helyezte, al­kotmányos, tősgyökeresen magyar gon­dolkodását. Ismeretes proklamációjában, amelyet Szombathelyen április 2-án adott ki, soha el nem évülő dokumentumot adott érzelmeiről és a magyar közjognak mindenben megfelelő gondolkodásáról. Kijelentette ebben, hogy:­­ „Visszatértem Magyarország áldott földjére, mert távol szeretett hazámtól, melyhez feloldhatatlan szent eskü és vé­rem szava köt, minden pere szenvedés reám nézve. Visszatértem, mert szentül meg vagyok győződve, hogy e súlyosan megpróbált ország csakis koronás ki­­rálya vezetése alatt tudja visszasze­rezni teljes belső nyugalmát és azon törvényes rendet, mely előfeltétele ha­zánk újból felvirágzásának. Az elemi erővel ránk zúdult események folytán megszűnt az 1867-iki kiegyezés és a pragmatica szankciónak a feloszthatat­lan és elválaszthatatlan birtoklásra vo­natkozó része és helyreállt Magyaror­szág teljes függetlensége, melyet gon­dosan megőrizni nekem is egyik felada­tom. Bízom az isteni gondviselésben, hogy el fog érkezni az a pillanat, mi­kor ismét szeretett hazámban maradt la­­datok, közös erővel, közös célokban, kö­zös munkára egyesülvén nemzetemmel“. Sopron - Funchal A király eltávozott az országból, de bi­zonyos volt, hogy elkövetkezik egy má­sodik kísérlet is. Ennek az eseménynek tragikuma sokkal közelebb esik — még a tíz év távolában is napjainkhoz, — sem­hogy­ a sebeket feltépni akarnánk. A soproni látogatás megtörtént 1921. őszén. Aztán jött Budaörs, Tata, Tihany, a dunai út, a tenger. Madeira és Funchál s vele a királyi család megaláztatása szegénysége, nyomora és számkivetett­­sége. A királyi családot Funchalban a val­lásossága tartotta fenn. Ez volt a király férfias egyéniségének s a királyné bá­tor és határozott jellemének pillére. A királyi család Funchalban egy egész­ségtelen, lakásra nem alkalmas, nedves villában volt kénytelen meghúzódni. 1921 november 23-án érkeztek angol hajón Madeirára s bár a lakosság hódolattal és nagy tisztelettel fogadta a világhá­ború és a forradalmak legnagyobb áldo­zatát, mégis megrendítő tény és valóság volt, hogy IV. Károly császár és király családjával együtt állandó ínséget látott s ellenfelei mindent elkövettek, hogy ezt a megpróbáltatást minél keserűbbé te­gyék számára. 1922 februárjában érkez­tek ki Svájcból gyermekei s azóta halá­láig a szó legnemesebb értelmében a szépséges királyi gyermekeknek élt. Március 24-én jelentették először, hogy a király influenzában megbetegedett. A baj rövidesen kétoldali tüdőgyulladássá fejlődött. Március 26-án a király a fun­chali püspöknek meggyónt, azután meg­áldozott. 27-én jelentették, hogy a beteg állapota életveszélyes és hiányoznak az ápoláshoz szükséges eszközök is. A ki­rályt jóindulatú funchali orvosok kezel­ték, de már nem tartóztathatták fel a betegség egyre veszedelmesebb fejlődé­sét. Március 30-án Csernoch bíboros táviratot kapott Zita királynétól, amely­ben kérte a bíboros, valamint minden hűséges magyar imádságát a királyért. Ugyanezen a napon jelentették, hogy „a király állapota komoly, delirium állott be“. Április 1-én megérkezett a gyászhir, amely vészharang kongásával járta be az országot: — A király meghalt! _ A temetés Funchalban volt. Egyszerű temetés volt ez s gondolni sem lehetett a tragikus végű uralkodó holttestének hazahozatalára, mert a cseh kormány még a halott királytól is félt s ellenezte hazahozatalát. Beteljesültek szavai, amelyeket akkor mondott, amikor Magyarországról el kel­lett távoznia az első hazatérés után. A Himnuszt énekelték a szombathelyi püs­pökvár előtt s ő könnyes szemmel for­dult környezetéhez, mondván: — Ti itt élhettek, nekem azonban itt még meghalnom sem lehet! Április 5-én, Funchalban, a capo di montei temető templomában temették el IV. Károlyt. Magyar tábornoki egyen­ruhába öltöztetett holttestét nemzeti szinű magyar lobogóval borították be. Azóta ott nyugszik a királyi mártír, évszázadok óta az első király, aki a ma­gyarok szimbolikus pompáját, a magyar színeit és szíveit vitte magával az örök élet halhatatlanságába. htm. Mpponyi mond beszédet a IV. Károly-emlékünnepen Pénteken lesz a király halálának év­fordulója, de mivel ez a nap még húsvét oktávájába esik, gyászmisék nem mutat­hatók be­­lelk Ilid­véért és ezért az éven­ként szokásos engesztelő rekviemet csa­k a jövő héten lehet megtartani. Az idén ezt az engesztelő szentmiseáldozatot Se­redi Jusztinián dr. bíboros-hercegprímás fogja április 6-án, a jövő hét szerdáján délelőtt 10 órakor a budavári koronázó templomban , nagy segédlettel celebrálni. Itt említjük meg, hogy Glattfelder Gyula dr. csanádi megyéspüspök április 1-én a szegedi fogadalmi templomban IV. Károly király emlékére szentmisét pon­tifikál. A Magyar Nők és Férfiak Szentkorona Szövetsége a király halálának 10 éves fordulója alkalmából április 1-én, d. u. háromnegyed 6 órakor a Zeneakadémia nagytermében kegyelete® emlékünnepélyt rendez, amelyen a társadalom minden ré­tege képviselteti magát. Részvételüket eddig már bejelentették: József főherceg, Auguszta, főhercegnő és Magdolna fő­hercegnő. Ripka Ferenc dr. főpolgármes­ter, a társadalmi előkelőségek és egyesü­letek, intézmények számos képviselője és küldöttsége, valamint a két szövetség és test­vér egyesületek tagjai. Az emlékbeszé­­det Apponyi Albert gróf, az elnöki meg­nyitót pedig Ugrón Gábor fogja tartani. Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház tagja Harsányi Lajos költeményét, a Budai Dalárda pedig régi magyar egyházi éne­keket ad elő. Beléptidíj nincs. W­EK RUBINEK ISTVÁN ÖSSZE­FÉRHETETLENSÉGI ÜGYE Az összeférhetetlenségi bizottság az eljárás megszüntetését javasolja ÜGYVÉDI TÉNYKEDÉS ÉS KÖZBEN­JÁRÁS Félhivatalosan jelentik: A képviselő­ház állandó összeférhetetlenségi bizott­sága Putnoky Móric elnökletével csütörtö­kön délelőtt ülést tartott, amelyen F. Szabó Géza előadásában a Hegym­egi- Kiss Pál országgyűlési képviselő által Bu­­binek István országgyűlési képviselő el­len bejelentett összeférhetetlenségi ügyet tárgyalta. A bizottság hosszas tárgyalás után úgy határozott, hogy a bejelentett ügyben az eljárást megszünteti. Megállapította a bi­zottság, hogy a bejelentésben kifogásolt eljárás a megelőző országgyűlés ideje alatt történt, már­pedig a megszűnt kép­viselői megbízatás idején véghezvitt cse­lekményért a következő ciklusban a kép­viselő összeférhetetlenségi eljárás alá nem vonható, annál kevésbbé, mert ez na­gyon könnyen zaklatásokra vezethetne. Ennélfogva az eljárás már ezen az ala­pon is megszüntethető lett volna. De a bizottság érdemben is foglalko­zott a tényállással s ennek során megál­lapította, hogy az 1901. évi XXIV. tc. 13. §-ának a) pontjára alapított bejelentés téves, mert ez az ügy a hivatkozott pont­ban körülírt címek, kitüntetések és rend­jelek adományozására irányuló közben­járással még csak távolról sem hozható kapcsolatba, de megállapította azt is, hogy az ugyanezen szakasz d) pontjára történt hivatkozás sem helytálló. A hi­vatkozott törvényhely ugyanis azt mond­ja ki,­ hogy országgyűlési képviselő a kormánynál közben nem járhat oly ügyekben, amelyek jövedelmező jogok adományozására vagy átruházására vo­natkoznak. Már­pedig a jelen esetben a kormánynál közbenjárás egyáltalán nem történt —­ de nem történt jövedelmező jo­gok adományozását vagy átruházását célzó eljárás sem —, hanem történt, mint az a Pénzintézeti Központ akkori elnöké­nek az iratokhoz csatolt írásbeli nyilat­kozatából, illetőleg a kihallgatott Vajda Ákos pénzintézeti központi jogügyi igaz­gató tanúvallomásából is kitűnik, a Ma­gyar Bankegyesület Rt. és egyes sors­jegy ügynökségek között korábban létre­jött sorsjegyvásárlási jogügylet megvé­désére, illetőleg az ebből folyó kártérítés alapjául szolgáló magánjogi igény érvé­nyesítésére vonatkozó ügyvédi tényke­dés, amely, ha az ügyfelek között lefoly­tatott bevezető tárgyalások során egyez­séggel nem fejeződött volna be, közvetle­nül bíróságok előtti eljárást vont volna maga­ után, mint ahogy az a tanúvallo­másból kitetszőleg teljesen analóg eset­ből kifolyólag jelenleg is folyamatban van, így tehát meg kellett állapítani, hogy a jelen esetben nem az 1901. évi XXIV. tc. 13. §-ában körvonalazott közbenjárásról van szó, hanem ügyvédi jogsegélynyuj­­tásról, már­pedig a most idézett törvény 14. §-a szerint országgyűlési képviselő, ha egyszersmind ügyvéd, jogosítva van olyan ügyekben, amelyek sem az 5., sem a 13. §-ok rendelkezései alá nem esnek, ügyfeleit a kormánynál is az ügyvédi rendtartás értelmében képviselni. . .És ha a bejelentett tevékenység közben­járásnak volna is minősíthető, akkor is csak az 1901. évi XXIV. tc. 13. §-ában körülírt tiltott cselekményt képezne, amely azonban a házszabályok 62. §-a szerint nem tartozik azok közé az ügyek közé, amelyekben akár az állandó össze­férhetetlenségi bizottság, akár az Ítélő­bíróság bíráskodhatnék. Ezért az eljárás az előbb már felhozott indok mellett ezen az alapon is megszüntetendő volt. * Az összeférhetetlenségi bizottságnak ez a határozata jelentés formájában még a képviselőház plénuma elé kerül és a Ház­nak, valamint a közvéleménynek alkalma lesz arra, hogy az üggyel részletesen fog­lalkozzék. Annyit azonban már most meg kell jegyeznünk, hogy ennek az összefér­hetetlenségi ügynek nem közmegnyug­­vásra vezető elintézése a hiányos és máris revízió alatt álló törvény szaka­szaiba való jogászi belekapaszkodás. Tel­jes megnyugvással ezt az ügyet csak a közfelfogás jogos és természetes követel­ményeinek megfelelően lehet elintézni és Rubinetl Istvánnak magának kell keres­nie a módot arra, hogy az elintézés ezen az egyetlen kielégítő után történhessék meg. Rádiókészülékét úgy kezelje, hogy mások élvezetét a kisugárzással, fütyü­­léssel ne zavarja.

Next