Nemzeti Ujság, 1932. április (14. évfolyam, 73-95. szám)
1932-04-01 / 73. szám
2 NEMZETI ÚJSÁG Péntek, 1932 április 1 Európa legfényesebb irónjától a funeball KBF Tíz év előtt halt meg IV. Károly, a mártír király Magyar tábornoki egyenruhában, magyar zászlóval leboltivá várta a király a magyar feltámadást Tíz esztendővel ezelőtt, 1922 április 1-én délután 3 óra 44 perckor jelentette Londonból egy Reuter-távirat: „Funchali jelentés szerint Károly király ma meghalt.“ Mi, akik átéltük azoknak a napoknak minden lelki megpróbáltatását, gyászát és fájdalmas szégyenét, még a tíz év távolában is mélységes megilletődéssel hordozzuk magunkban a jóvátehetetlen történelmi tragédia emlékezetét. Mint a nemzet önérzetére mért ostorcsapás sajog még szivünkben annak a történelemben példátlan megalázásnak emlékezete, hogy saját hazánkban idegenek ejtették foglyul s koronás királyunkat s a nemzetnek idegenek parancsszavára kellett törvényes, felkent királyát az ellenség poroszlóinak kiadnia. És elhurcolták idegenek a koronás foglyot az Óceán távoli szigetére, ahol elhagyatottan, szegényen, megtiportan hordozta lelkében a megcsúfolt igazság minden fájdalmát s ennek a martiriumnak bánatában, megőszülten, összetörve, gyermekeinek jövendőjén tépelődve, de Isten végtelen szeretetében megnyugodva kellett oly korán és oly tragikusan meghalnia. Tíz esztendő távlata sem enyhített semmit ennek a királytragédiának komor Szinein; az érzések, amelyeket felvert ez a martirium a pártoskodó és meghasonlott nemzet lelkében, ma is ott élnek, vádolnak és intenek. Carlyle megállapítása eleven valósággá vált: „Vannak történelmi tények, amelyek, mint az egyénesesetelon a nagy események, sokkal mélyebb barázdákat vágnak az emlékezetben, semhogy elenyésztetné nyomukat az idő.“ Azt a mélységes tudatot, hogy aunokáiért elégtétellel tartozik a világ Magyarországnak, az idők egymásra rohanó szenzációi sem terülhettek ki a maga történelmi hivatására, nemzeti szuverenitására büszke magyarság szívéből. Az elmúlt tíz esztendő csak még szilárdabbá tette a magyarságnak ezt a belső, rendíthetetlen hitét, mert a világtörténelem nem állt meg Funchalnál, s azóta a napfényre derült adatok akkor még alig ismert és köztudattá még nem vált új bizonyítékokat vetettek a felszínre, amelyek élesebb világításba helyezték a „békekirállyal“ elkövetett erőszak igazságtalanságát. S ennek a történelmi tragédiának belső feszültségén nem enyhít, mert nem enyhíthet, az a bizonyosság sem, hogy a civilizált világ lényegesen másként ítéli meg ma IV. Károly egyéniségét és történelmi szereket, mint a sötét bosszúállásnak ama napjaiban, mert a hangsúly nem a megítélésen, hanem a jóvátételen, a kiengesztelésen, a halálra ítélt igazság és jog elégtételén van. Elindulás a kárvántás után 1916 november 21-én halt meg. Ferenc József e a következő napon foglalta ell trónját Károly Ferenc József Lajos Hubert György Ottó Mária főherceg, aki Isten kegyelméből Ausztria császára, Magyarország apostoli királya lett. Már az elindulás magában rejtette a tragédia csíráit: világháborúban lépett ősei trónjára, amelyet nem ő kezdett, nem ő akart s fejére tette a Szent Koronát a nemzet, olyan napokban, amikor a vér tengere ömlött, amelyért nem terhelte őt felelősség s a szörnyű helyzet egész súlyát mégis viselnie kellett. Mindössze 27 éves volt akkor Károly király s a roppant tekintélyt jelentő Ferenc József emlékezetének nyomasztó tudata is terhelte őt, amikor megkezdette uralkodását. Oldalán Zita királynéval, az anyák dicsőséges mintaképével indult el felelősségteljes útján. . Első szava a béke volt. A királynak akkor már hároméves háborús tapasztalat állt a háta mögött. A tűzkeresztséget a grodecki csatában nyerte el, végigjárta az összes frontokat, volt a bukovinai fronton 1914 karácsonyán, majd onnan a mármarosi hegyek védelmi vonalát látogatta meg, végigvizsgálta a lengyelországi frontot, többször tárgyalt 11. Vilmos német császárral, majd amikor az olasz frontom a főparancsnokság offenzívára gondolt, őt szemelték ki arra, hogy a támadó sereg vezére legyen. Az otofilsotkuj támadása után a keleti frontra vezényelték sa román háború kitörése után az Erdélyt felszabadító csapatok élére került. Itt érte vezérezredesi kinevezése is. Mint vezérezredes került a trónra és lett legfőbb Hadúr. A koronázás után 1916 december végén tette fejére Szent István koronáját az országgyűlés jelenlétében Csernoch János bíboros-hercegprímás és ezzel elválaszthatatlanul és örökre összekötve a nemzet törvényes, apostoli királya tett. Hiányok nélkül minden megtörtént, ami a magyar királyság jogos birtoklásának egyoldalúlag meg nem szüntethető feltétele. Uralkodásának két esztendeje emberfeletti erőfeszítés volt a tisztességes békéért, soha nem szűnő védekezés a tragikus vég, trónjának összeomlása, nemzetének sötét jövője ellen. Amit a békekísérletekben tett és tehetett, azt jól ismerik a Nemzeti Újság olvasói, mert éppen a mi lapunk volt az, amely többek közt a Sixtus-levél történetét hiteles adatokkal ismertette. Az összeomlást már nem tudta megakadályozni. A bulgár különbéke magával rántotta, a történelem örvényébe, a kettős monarchiát. A belső front felbomlását előkészítő erők feszítették a fennálló rend kereteit. Ausztria szláv népeinek nem is titkolt nyílt árulása fordult szembe a bécsi kormánnyal s a veszedelmet már a nemzetiségi állammá való szétforgácsolódás proklamációja sem tudta romboló hatásában feltartóztatni. IV. Károly ebben a nehéz helyzetben sem vesztette el bátorságát: fentartás nélkül ráhelyezkedett a magyar állami önállóság alapjára, hiszen a magyar önálló hadsereg már uralkodása első napjaiban is egyik legsürgősebben megvalósítandó s csupán az adott háborús helyzettel kapcsolatos technikai nehézségek miatt halasztott gondolata volt. Amikor 1918 október 23-án emlékezetes látogatását tette Debrecenben, akkor már a magyar állami függetlenség a király akarata, folytán befejezett elhatározássá vált. De jöttek a gödöllői tárgyalások, jött Károlyi Mihály lázadó társaságának végzetes demagógiája s jött velük a forradalom minden rombolásával, szégyenével és a történelmi ország összeomlásával. E fekete, sötét napok ragadták az országot, a királyt a végkifejlődés örvénye felé. A sárban fetrengő forradalmi fantázia elvetemültsége nem kímélte meg rágalomhadjáratától a királyt, a királynét sem, akinél magyarabb királya a nemzetnek Mátyás óta nem volt. Fekete, sötét napok voltak ezek, amelyeknek emlékére még gondolni sem jó. Idegen földön A királyi pár Eckartsauban várta a dolgok beteljesülését s végül angol védelem alatt Svájcban keresett menedéket a vörös uralom vérgőzös dühe elől. Itt adta ki a király nevezetes levelét, amelyben kijelentette, hogy visszavonul a királyi jogok tényleges gyakorlásától, s az államforma tekintetében belenyugszik a népképviselet döntésébe. A forradalom „döntése“ sem formai, sem jogi tekintetben nem volt érvényes, amint ezt később a nemzetgyűlés el is ismerte. Károly király a trónról tehát soha sem mondott le, sem a maga, sem törvényes örökösei személye tekintetében, lemondó nyilatkozatot uralkodói jogáról nem tett. Ez ma már tisztázott dolog, mint az, hogy a „királykérdés“ az 1916. évi december 30-iki koronázással rendezve volt s hogy ezen a tényen a külpolitikai nyomás alatt létrejött nemzetgyűlési állásfoglalás sem változtathatott. Edmrtsauból azután Svájcba költözött a királyi pár és ott tartózkodott 1921. évi áprilisi első hazatérési kísérletéig, amikor Őfelsége megjelent Szombathelyen. Egyéniségének kristályos tisztaságát, hitét és férfias bátorságát jelentette, hogy ezt az utat előkészület nélkül tette meg. A vállalkozás nem sikerült, de nagy eredményt hozott, mert minden rágalommal szemben tiszta világításba helyezte, alkotmányos, tősgyökeresen magyar gondolkodását. Ismeretes proklamációjában, amelyet Szombathelyen április 2-án adott ki, soha el nem évülő dokumentumot adott érzelmeiről és a magyar közjognak mindenben megfelelő gondolkodásáról. Kijelentette ebben, hogy: „Visszatértem Magyarország áldott földjére, mert távol szeretett hazámtól, melyhez feloldhatatlan szent eskü és vérem szava köt, minden pere szenvedés reám nézve. Visszatértem, mert szentül meg vagyok győződve, hogy e súlyosan megpróbált ország csakis koronás királya vezetése alatt tudja visszaszerezni teljes belső nyugalmát és azon törvényes rendet, mely előfeltétele hazánk újból felvirágzásának. Az elemi erővel ránk zúdult események folytán megszűnt az 1867-iki kiegyezés és a pragmatica szankciónak a feloszthatatlan és elválaszthatatlan birtoklásra vonatkozó része és helyreállt Magyarország teljes függetlensége, melyet gondosan megőrizni nekem is egyik feladatom. Bízom az isteni gondviselésben, hogy el fog érkezni az a pillanat, mikor ismét szeretett hazámban maradt ladatok, közös erővel, közös célokban, közös munkára egyesülvén nemzetemmel“. Sopron - Funchal A király eltávozott az országból, de bizonyos volt, hogy elkövetkezik egy második kísérlet is. Ennek az eseménynek tragikuma sokkal közelebb esik — még a tíz év távolában is napjainkhoz, — semhogy a sebeket feltépni akarnánk. A soproni látogatás megtörtént 1921. őszén. Aztán jött Budaörs, Tata, Tihany, a dunai út, a tenger. Madeira és Funchál s vele a királyi család megaláztatása szegénysége, nyomora és számkivetettsége. A királyi családot Funchalban a vallásossága tartotta fenn. Ez volt a király férfias egyéniségének s a királyné bátor és határozott jellemének pillére. A királyi család Funchalban egy egészségtelen, lakásra nem alkalmas, nedves villában volt kénytelen meghúzódni. 1921 november 23-án érkeztek angol hajón Madeirára s bár a lakosság hódolattal és nagy tisztelettel fogadta a világháború és a forradalmak legnagyobb áldozatát, mégis megrendítő tény és valóság volt, hogy IV. Károly császár és király családjával együtt állandó ínséget látott s ellenfelei mindent elkövettek, hogy ezt a megpróbáltatást minél keserűbbé tegyék számára. 1922 februárjában érkeztek ki Svájcból gyermekei s azóta haláláig a szó legnemesebb értelmében a szépséges királyi gyermekeknek élt. Március 24-én jelentették először, hogy a király influenzában megbetegedett. A baj rövidesen kétoldali tüdőgyulladássá fejlődött. Március 26-án a király a funchali püspöknek meggyónt, azután megáldozott. 27-én jelentették, hogy a beteg állapota életveszélyes és hiányoznak az ápoláshoz szükséges eszközök is. A királyt jóindulatú funchali orvosok kezelték, de már nem tartóztathatták fel a betegség egyre veszedelmesebb fejlődését. Március 30-án Csernoch bíboros táviratot kapott Zita királynétól, amelyben kérte a bíboros, valamint minden hűséges magyar imádságát a királyért. Ugyanezen a napon jelentették, hogy „a király állapota komoly, delirium állott be“. Április 1-én megérkezett a gyászhir, amely vészharang kongásával járta be az országot: — A király meghalt! _ A temetés Funchalban volt. Egyszerű temetés volt ez s gondolni sem lehetett a tragikus végű uralkodó holttestének hazahozatalára, mert a cseh kormány még a halott királytól is félt s ellenezte hazahozatalát. Beteljesültek szavai, amelyeket akkor mondott, amikor Magyarországról el kellett távoznia az első hazatérés után. A Himnuszt énekelték a szombathelyi püspökvár előtt s ő könnyes szemmel fordult környezetéhez, mondván: — Ti itt élhettek, nekem azonban itt még meghalnom sem lehet! Április 5-én, Funchalban, a capo di montei temető templomában temették el IV. Károlyt. Magyar tábornoki egyenruhába öltöztetett holttestét nemzeti szinű magyar lobogóval borították be. Azóta ott nyugszik a királyi mártír, évszázadok óta az első király, aki a magyarok szimbolikus pompáját, a magyar színeit és szíveit vitte magával az örök élet halhatatlanságába. htm. Mpponyi mond beszédet a IV. Károly-emlékünnepen Pénteken lesz a király halálának évfordulója, de mivel ez a nap még húsvét oktávájába esik, gyászmisék nem mutathatók belelk Ilidvéért és ezért az évenként szokásos engesztelő rekviemet csak a jövő héten lehet megtartani. Az idén ezt az engesztelő szentmiseáldozatot Seredi Jusztinián dr. bíboros-hercegprímás fogja április 6-án, a jövő hét szerdáján délelőtt 10 órakor a budavári koronázó templomban , nagy segédlettel celebrálni. Itt említjük meg, hogy Glattfelder Gyula dr. csanádi megyéspüspök április 1-én a szegedi fogadalmi templomban IV. Károly király emlékére szentmisét pontifikál. A Magyar Nők és Férfiak Szentkorona Szövetsége a király halálának 10 éves fordulója alkalmából április 1-én, d. u. háromnegyed 6 órakor a Zeneakadémia nagytermében kegyelete® emlékünnepélyt rendez, amelyen a társadalom minden rétege képviselteti magát. Részvételüket eddig már bejelentették: József főherceg, Auguszta, főhercegnő és Magdolna főhercegnő. Ripka Ferenc dr. főpolgármester, a társadalmi előkelőségek és egyesületek, intézmények számos képviselője és küldöttsége, valamint a két szövetség és testvér egyesületek tagjai. Az emlékbeszédet Apponyi Albert gróf, az elnöki megnyitót pedig Ugrón Gábor fogja tartani. Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház tagja Harsányi Lajos költeményét, a Budai Dalárda pedig régi magyar egyházi énekeket ad elő. Beléptidíj nincs. WEK RUBINEK ISTVÁN ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI ÜGYE Az összeférhetetlenségi bizottság az eljárás megszüntetését javasolja ÜGYVÉDI TÉNYKEDÉS ÉS KÖZBENJÁRÁS Félhivatalosan jelentik: A képviselőház állandó összeférhetetlenségi bizottsága Putnoky Móric elnökletével csütörtökön délelőtt ülést tartott, amelyen F. Szabó Géza előadásában a Hegymegi- Kiss Pál országgyűlési képviselő által Bubinek István országgyűlési képviselő ellen bejelentett összeférhetetlenségi ügyet tárgyalta. A bizottság hosszas tárgyalás után úgy határozott, hogy a bejelentett ügyben az eljárást megszünteti. Megállapította a bizottság, hogy a bejelentésben kifogásolt eljárás a megelőző országgyűlés ideje alatt történt, márpedig a megszűnt képviselői megbízatás idején véghezvitt cselekményért a következő ciklusban a képviselő összeférhetetlenségi eljárás alá nem vonható, annál kevésbbé, mert ez nagyon könnyen zaklatásokra vezethetne. Ennélfogva az eljárás már ezen az alapon is megszüntethető lett volna. De a bizottság érdemben is foglalkozott a tényállással s ennek során megállapította, hogy az 1901. évi XXIV. tc. 13. §-ának a) pontjára alapított bejelentés téves, mert ez az ügy a hivatkozott pontban körülírt címek, kitüntetések és rendjelek adományozására irányuló közbenjárással még csak távolról sem hozható kapcsolatba, de megállapította azt is, hogy az ugyanezen szakasz d) pontjára történt hivatkozás sem helytálló. A hivatkozott törvényhely ugyanis azt mondja ki, hogy országgyűlési képviselő a kormánynál közben nem járhat oly ügyekben, amelyek jövedelmező jogok adományozására vagy átruházására vonatkoznak. Márpedig a jelen esetben a kormánynál közbenjárás egyáltalán nem történt — de nem történt jövedelmező jogok adományozását vagy átruházását célzó eljárás sem —, hanem történt, mint az a Pénzintézeti Központ akkori elnökének az iratokhoz csatolt írásbeli nyilatkozatából, illetőleg a kihallgatott Vajda Ákos pénzintézeti központi jogügyi igazgató tanúvallomásából is kitűnik, a Magyar Bankegyesület Rt. és egyes sorsjegy ügynökségek között korábban létrejött sorsjegyvásárlási jogügylet megvédésére, illetőleg az ebből folyó kártérítés alapjául szolgáló magánjogi igény érvényesítésére vonatkozó ügyvédi ténykedés, amely, ha az ügyfelek között lefolytatott bevezető tárgyalások során egyezséggel nem fejeződött volna be, közvetlenül bíróságok előtti eljárást vont volna maga után, mint ahogy az a tanúvallomásból kitetszőleg teljesen analóg esetből kifolyólag jelenleg is folyamatban van, így tehát meg kellett állapítani, hogy a jelen esetben nem az 1901. évi XXIV. tc. 13. §-ában körvonalazott közbenjárásról van szó, hanem ügyvédi jogsegélynyujtásról, márpedig a most idézett törvény 14. §-a szerint országgyűlési képviselő, ha egyszersmind ügyvéd, jogosítva van olyan ügyekben, amelyek sem az 5., sem a 13. §-ok rendelkezései alá nem esnek, ügyfeleit a kormánynál is az ügyvédi rendtartás értelmében képviselni. . .És ha a bejelentett tevékenység közbenjárásnak volna is minősíthető, akkor is csak az 1901. évi XXIV. tc. 13. §-ában körülírt tiltott cselekményt képezne, amely azonban a házszabályok 62. §-a szerint nem tartozik azok közé az ügyek közé, amelyekben akár az állandó összeférhetetlenségi bizottság, akár az Ítélőbíróság bíráskodhatnék. Ezért az eljárás az előbb már felhozott indok mellett ezen az alapon is megszüntetendő volt. * Az összeférhetetlenségi bizottságnak ez a határozata jelentés formájában még a képviselőház plénuma elé kerül és a Háznak, valamint a közvéleménynek alkalma lesz arra, hogy az üggyel részletesen foglalkozzék. Annyit azonban már most meg kell jegyeznünk, hogy ennek az összeférhetetlenségi ügynek nem közmegnyugvásra vezető elintézése a hiányos és máris revízió alatt álló törvény szakaszaiba való jogászi belekapaszkodás. Teljes megnyugvással ezt az ügyet csak a közfelfogás jogos és természetes követelményeinek megfelelően lehet elintézni és Rubinetl Istvánnak magának kell keresnie a módot arra, hogy az elintézés ezen az egyetlen kielégítő után történhessék meg. Rádiókészülékét úgy kezelje, hogy mások élvezetét a kisugárzással, fütyüléssel ne zavarja.