Néphadsereg, 1982. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-16 / 42. szám
ALKOTÁSOK és újítások A harckocsi nagy sebességgel közeledett az „ellenség” állásaihoz. Kikerült két aknát, célzott és tüzelt. Telibe talált. Az ellenséges harckocsi nagy detonációval felrobbant — szabaddá vált az út. Izgalmas az epizód, pedig nem gyakorlótéren vagyunk. A helyszín egy elektronikus műszerekkel, tévémonitorokkal ,,bebútorozott” szoba — néphadseregünk egyik intézetének audiovizuális központjában. A „tankcsata” elektronikus képernyőjáték, amely persze nem szórakozásra szolgál, hanem a kiképzésben hasznosítható kiváló oktatóeszköz. Alkotója, Urbán István elektromérnök derűs, közvetlen fiatalember. — Hány ilyen tévéjátékot konstruált? — Eddig ötfélét. De hadd pontosítsak: a programot tartalmazó apró integrált áramkör külföldi, csak a készülék megépítését végeztük mi, házilagosan. Készülőben van viszont az új videojáték-computer, amelyben a „morzsák”, azaz chipek programozását és az egész áramkör tervezését is magam csinálom. — Mit tud majd a berendezés? — Negyven-ötvenféle programmal lehet majd gyakorolni vele. Ezek egy része jól modellezi a különféle haditechnikai eszközöket. Közvetlenül mérhető hasznuk is van: például a páncéltörő rakétára kifejlesztett játék helyettesítheti a terepen használt gyakorlóberendezést. Aztán vannak közöttük olyan programok is, amelyek kizárólag játékok, a katonák szabad idejének szórakoztató eltöltését szolgálják. Urbán Istvánt az önmegvalósítás vágya, a szakmai-technikai lehetőségek vonzották a hadseregbe. Bőven volt lehetősége kibontatkoztatni képességeit. Idekerülésekor készült el az oktatási épület, amelyet három év alatt kitűnően felszereltek: feleltetőgép, írás- és diavetítő, magnó, zárt láncú televíziós hálózat, telefon- és diszpécserközpont s más technikai eszközök segítik az oktatást. A villamosmérnök az időközben megalakult audiovizuális központ vezetője lett. Eredményes tevékenységét a Munka Érdemrend ezüst fokozatával ismerték el. És megkapta a Kiváló Újító kitüntetés arany fokozatát is. Ugyanis tervei nagy részét — számszerint 25-öt — benyújtotta újításnak. — Melyikre a legbüszkébb? — Talán a mátrix rendszerű videoközpontra, a 16 csatornás diszpécserközpontra és a hangközpontra. Akadnak kisebbek is, mint az írásvetítők izzóvédelme vagy a képmagnók négyezer forintos videoszalagjainak helyettesítése 10 forintért beszerezhető szalaggal. — Nem kis különbség! Hogyan nyílt erre lehetőség? — Kissé át kellett alakítani a képmagnót, s így használni tudjuk a drága videoszalag helyett a kilóra vehető számítógépszalagot is. Kicsit gyengébb a képminőség, de a tárolható műsorok jóval nagyobb mennyisége, választéka kárpótlást ad. — Jól érzi magát, itt az intézetben? — Igen. Szakmai szempontból ideális lehetőségekre találtam. Napi 11—12 órát dolgozom, de örömmel végzem a munkát, mert minden segítséget megkapok. És szakmai fejlődésemet is biztosítva látom. HOLAKOVSZKY LÁSZLÓ A videoközpont kezelőpultja A tankcsatajáték kezelőegysége Urbán István, az audiovizuális központ vezetője megtalálta számítását A szerző felvételei Baráti találkozó a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián Mártírok emlékét idézve A Vörös Zászló Érdemrenddelkitüntetett Zrínyi Miklós Katonai Akadémián — az egykori Andrássy laktanya falai között — a magyar ellenállási mozgalom hőseinek, az 1942-es tömeges letartóztatások áldozatainak, a bebörtönzött kommunisták és antifasiszták bátorságának emlékére. Schönherz Zoltán mártírhalálának 40. évfordulója alkalmából október 7-én baráti találkozót rendezett a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége. Ispánovits Márton, a szövetség főtitkára köszöntötte a megjelenteket, köztük a mintegy kétszáz egykori ellenállót. Emlékeztetett arra, hogy Schönherz Zoltán s Rózsa Ferenc ebben az épületben a legdrágábbat, az életüket áldozták a haladás ügyéért, a magyar nép szabadságáért, az ország társadalmi felemelkedéséért. Ezután a hajdani Andrássy laktanya falán levő márvány emléktábla alá helyezte el koszorúját az MSZMP Központi Bizottsága nevében Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Nemes Dezső, a KB tagja, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének képviseletében Ispánovits Márton főtitkár, Sárközi Sándor alelnök, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia nevében Lantódi József vezérőrnagy, az Akadémia parancsnoka, és Lovassi Gábor ezredes, a ZMKA pártbizottságának titkára; a volt harcostársak, a Hazafias Népfront, a KISZ, valamint a SZOT képviselői, s elkehelyezte koszorúját Rózsa Irén és Schönherz Klára is. E baráti találkozó népünk történetének legsötétebb időszakát idézte elénk. Azokat az éveket, amelyek során a magyar uralkodó osztályok, hatalmuk fenntartása érdekében a hitleri Németországihoz láncolták az országot. A magyar népre nehéz idők jártak, hisz belekényszerítették egy népgyilkos, nemzetvesztő háborúba, mely idegen volt az ország érdekeitől. E keserű években akadtak azonban elkötelezett, bátor emberek, akik vállalták a harcot, s ha kellett, fegyverrel kezükben partizánként, vagy éppen a SzovjetHadsereg katonájaként szálltak szembe a nép ellenségeivel. Olyan kor volt ez, mint Radnóti Miklós írta: „mikor ki szót emelt, az bújhatott, s rázhatta szégyenében ökleit”. Ezért hát még inkább múlhatatlan történelmi érdeme a súlyos üldöztetés és illegalitás közepette föld alá kényszerített kommunista pártnak, hogy tömöríteni igyekezett az összes antifasiszta, háborúellenes, demokratikus erőt. Ennek adott hangot Óvári Miklós emlékbeszédében amikor a következőket mondta: „Az ellenállási mozgalom létrejötte, kibontakozása ismételten bizonyította, hogy a kommunista párt a mély illegalitás, az ellenforradalmi elnyomás és a fokozódó terror közepette is következetesen, a legtöbb áldozatot vállalva hűen képviselte népünk alapvető érdekeit. Az antifasiszta ellenállás, korabeli nevén a magyar függetlenségi mozgalom, egyben azt is jelentette, hogy népünk ezáltal vált egy világméretű és történelmi kihatású küzdelem részesévé. Hazánkból a Szovjet Hadsereg űzte ki a fasiszta Németország hadosztályait és magyar csatlósait. A magyar ellenállási mozgalom ebben a gigászi küzdelemben segíteni tudott, de döntő tényező nem lehetett. A háború éveiben létrejött és megerősödött antifasiszta összefogás történelmi szerepe abban mutatkozott meg, hogy a felszabadulás időpontjában volt egy olyan politikai erő, amely kézbe tudta venni a felszabadult ország vezetését, s a felszabadult országot a felszabadult nép hazájává tette.” Négy évtizeddel ezelőtti eseményekre emlékeztek a baráti találkozó résztvevői, soraikban azok is, akiket a kínzókamráiról hírhedtté vált Andrássy laktanyában tartottak fogva. De népünk nem felejt! Ispánovits Márton a találkozót megnyitva hangsúlyozta: „Nem felejti el a hősök, mártírok emlékét, akik már nem érhették meg a felszabadulást, akik nem térhettek vissza szeretteikhez, s akiket nélkülöznünk kellett az új élet építése során.” A történelemformáló elődökre, az antifasiszta ellenállási mozgalom bátor harcosaira emlékeztek a ma katonái is. Mindazok, akik nemcsak a katonai esküben vállalták, de hétköznapi tetteik, honvédelmünket biztosító szolgálatuk során tanúsítják; számukra példa az elődök elszánt harca a kizsákmányolástól mentes jövőért, a társadalmi haladásért, a nemzeti egység megteremtéséért folytatott küzdelem. Erre utalt Óvári Miklós, mikor hangsúlyozta: „Az antifasiszta mozgalom 1941—1942 fordulóján már olyan politikai tényező lett az országban, amellyel a kormánynak is számolni kellett. Az 1941. őszi tüntetések, a vigadói antifasiszta kultúrestek, a Népszava híres karácsonyi száma jelezte, hogy nő, gyarapszik nemcsak az együtt gondolkodók, hanem az együttes cselekvésre is hajlandók száma. A kommunisták, baloldali szociáldemokraták és értelmiségiek erőfeszítései egyre nagyobb szimpátiát váltottak ki nemcsak a dolgozó tömegek körében, hanem visszhangra találtak jelentős közéleti személyeknél is, akik elutasították a kormány háborús politikáját... 1942 februárjában létrejött a Magyar Történelmi Emlékbizottság, az antifasiszta erők első szervezete.” E bizottság tevékenységének legnagyobb eredménye az 1942 márciusaiban, aPetőfi- és a Kossuthszobornál szervezett antifasiszta tüntetés volt, amelyen több ezres tömeg tüntetett a háború ellen, a független, szabad, demokratikus Magyarországért. A háború- és németellenes erők demonstrációja az időközben hatalomra jutó Kállay-kormány dühödt terrorját váltotta ki. Kétezer kommunistát, s más hazafit hurcoltak börtönbe, s vetettek alá embertelen kínzásoknak, hogy valamiképp az illegális kommunista párt szervezeteire, vezetőire találhassanak A terror, amelynek több társával együtt áldozatul esett Schönherz Zoltán és Rózsa Ferenc, és amelynek következményeként a volt Andrássy laktanyában hatszázan raboskodtak, visszavetette ugyan, de nem tudta megtörni az antifasiszta erők öszszefogására tett erőfeszítések lendületét. Óvári Miklós e gondolattal zárta emlékbeszédét: „Ma, amikor elhelyeztük az emlékezés koszorúit, és visszatekintettünk a negyven évvel ezelőtti eseményekre, gondoltunk mindazokra, akik az ellenállási mozgalom különböző frontjain, itthon és külföldön a világ számos országában harcoltak a fasizmus ellen. És emlékezünk az azóta megtett útra. Az áldozatok nem voltak hiábavalók: a kommunista mozgalmat a legkegyetlenebb terror sem tudta megsemmisíteni, a párt kibírta a kibírhatatlant is. Az Andrássy laktanya falai közt vállalt és elviselt szenvedések is hozzájárultak ahhoz, hogy ma él és fejlődik a Magyar Népköztársaság, népünk a szocializmus útját járja. A múlt példája erőt ad, és tanulságul szolgál jelen küzdelmeinkben.” Az MSZMP KB nevében Óvári Miklós és Nemes Dezső helyezi el az emlékezés koszorúját Fotó: MTI