Néphadsereg, 1982. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1982-10-16 / 42. szám

ALKOTÁSOK é­s újítások A harckocsi nagy sebességgel kö­zeledett az „ellenség” állásaihoz. Kikerült két aknát, célzott és tü­zelt. Telibe talált. Az ellenséges harc­kocsi nagy detonációval felrobbant — szabaddá vált az út. Izgalmas az epizód, pedig nem gyakorlótéren vagyunk. A helyszín egy elektronikus műszerekkel, tévé­monitorokkal ,,­bebútorozott” szoba — néphadseregünk egyik intézeté­nek audiovizuális központjában. A „tankcsata” elektronikus képer­nyőjáték, amely persze nem szó­rakozásra szolgál, hanem a kikép­zésben hasznosítható kiváló oktató­­eszköz. Alkotója, Urbán István elektro­mérnök derűs, közvetlen fiatalem­ber. — Hány ilyen tévéjátékot konst­ruált? — Eddig ötfélét. De hadd ponto­sítsak: a programot tartalmazó ap­ró integrált áramkör külföldi, csak a készülék megépítését végeztük mi, házilagosan. Készülőben van vi­szont az új videojáték-computer, amelyben a „morzsák”, azaz chipek programozását és az egész áramkör tervezését is magam csinálom. — Mit tud majd a berendezés? — Negyven-ötvenféle program­mal lehet majd gyakorolni vele. Ezek egy része jól modellezi a kü­lönféle haditechnikai eszközöket. Közvetlenül mérhető hasznuk is van: például a páncéltörő rakétára kifejlesztett játék helyettesítheti a terepen használt gyakorlóberende­zést. Aztán vannak közöttük olyan programok is, amelyek kizárólag játékok, a katonák szabad idejének szórakoztató eltöltését szolgálják. Urbán Istvánt az önmegvalósítás vágya, a szakmai-technikai lehető­ségek vonzották a hadseregbe. Bő­ven volt lehetősége kibontatkoztat­­ni képességeit. Idekerülésekor ké­szült el az oktatási épület, amelyet három év alatt kitűnően felszerel­tek: feleltetőgép, írás- és diavetítő, magnó, zárt láncú televíziós hálózat, telefon- és diszpécserközpont s más technikai­ eszközök segítik az okta­tást. A villamosmérnök az időköz­ben megalakult audiovizuális köz­pont vezetője lett. Eredményes te­vékenységét a Munka Érdemrend ezüst fokozatával ismerték el. És megkapta a Kiváló Újító kitüntetés arany fokozatát is. Ugyanis tervei nagy részét — számszerint 25-öt — benyújtotta újításnak. — Melyikre a legbüszkébb? — Talán a mátrix rendszerű videoközpontra, a 16 csatornás disz­pécserközpontra és a hangköz­pontra. Akadnak kisebbek is, mint az írásvetítők izzóvédelme vagy a képmagnók négyezer forintos video­szalagjainak helyettesítése 10 fo­rintért beszerezhető szalaggal. — Nem kis különbség! Hogyan nyílt erre lehetőség? — Kissé át kellett alakítani a képmagnót, s így használni tudjuk a drága videoszalag helyett a kiló­ra vehető számítógépszalagot is. Kicsit gyengébb a képminőség, de a tárolható műsorok jóval nagyobb mennyisége, választéka kárpótlást ad. — Jól érzi magát, itt az intézet­ben? — Igen. Szakmai szempontból ideális lehetőségekre találtam. Napi 11—12 órát dolgozom, de örömmel végzem a munkát, mert minden segítséget megkapok. És szakmai fejlődésemet is biztosítva látom. HOLAKOVSZKY LÁSZLÓ A videoközpont kezelőpultja A tankcsatajáték kezelőegysége Urbán István, az audiovizuális köz­­pont vezetője megtalálta számítását A szerző felvételei Baráti találkozó a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián Mártírok emlékét idézve A Vörös Zászló Érdemrenddel­­kitüntetett Zrínyi Miklós Katonai A­kadémián — az egykori Andrássy laktanya falai között — a magyar ellenállási mozgalom hőseinek, az 1942-es tömeges letartóztatások ál­dozatainak, a bebörtönzött kommu­nisták és antifasiszták bátorságá­nak emlékére. Schönherz Zoltán mártírhalálának 40. évfordulója al­kalmából október 7-én baráti talál­kozót rendezett a Magyar Ellen­állók, Antifasiszták Szövetsége. Ispánovits Márton, a szövetség főtitkára köszöntötte a megjelen­teket, köztük a mintegy kétszáz egykori ellenállót. Emlékeztetett arra, hogy Schönherz Zoltán s Ró­zsa Ferenc ebben az épületben a legdrágábbat, az életüket áldozták a haladás ügyéért, a magyar nép sza­badságáért, az ország társadalmi felemelkedéséé­rt. Ezután a hajdani Andrássy lak­tanya falán levő márvány emlék­tábla alá helyezte el koszorúját az MSZMP Központi Bizottsága nevé­ben Óvári Miklós, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Nemes Dezső, a KB tag­ja, a Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetségének képviseleté­ben Ispánovits Márton főtitkár, Sárközi Sándor alelnök, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia nevében Lantódi József vezérőrnagy, az Aka­démia parancsnoka, és Lovassi Gá­bor ezredes, a ZMKA pártbizottsá­gának titkára; a volt harcostársak, a Hazafias Népfront, a KISZ, vala­mint a SZOT képviselői, s elke­­helyezte koszorúját Rózsa Irén és Schönherz Klára is. E baráti találkozó népünk törté­netének legsötétebb időszakát idéz­te elénk. Azokat az éveket, ame­lyek során a magyar uralkodó osz­tályok, hatalmuk fenntartása érde­kében a hitleri Németországihoz láncolták az országot. A magyar népre nehéz idők jártak, hisz be­­lekényszerítették egy népgyilkos, nemzetvesztő háborúba, mely ide­gen volt az ország érdekeitől. E keserű években akadtak azonban elkötelezett, bátor emberek, akik vállalták a harcot, s ha kellett, fegy­verrel kezükben partizánként, vagy éppen a Szovjet­­Hadsereg katoná­jaként szálltak szembe a nép el­lenségeivel. Olyan kor volt ez, mint Radnóti Miklós írta: „mikor ki szót emelt, az bújhatott, s rázhatta szé­gyenében ökleit”. Ezért hát még inkább múlhatatlan történelmi ér­deme a súlyos üldöztetés és illegali­tás közepette föld alá kényszerített kommunista pártnak, hogy tömö­ríteni igyekezett az összes antifa­siszta, háborúellenes, demokratikus erőt. Ennek adott hangot Óvári Miklós em­lék­be­s­zédé­ben amikor a követ­kezőket mondta: „Az ellenállási mozgalom létrejötte, kibontakozása ismételten bizonyította, hogy a kom­munista párt a mély illegalitás, az ellenforradalmi elnyomás és a fo­kozódó terror közepette is követke­zetesen, a legtöbb áldozatot vállal­va hűen képviselte népünk alap­vető érdekeit. Az antifasiszta ellen­állás, korabeli nevén a magyar függetlenségi mozgalom, egyben azt is jelentette, hogy népünk ezáltal vált egy világméretű és történelmi kihatású küzdelem részesévé. Hazánkból a Szovjet Hadsereg űzte ki a fasiszta Németország had­osztályait és magyar csatlósait. A magyar ellenállási mozgalom eb­ben a gigászi küzdelemben segíte­ni tudott, de döntő tényező nem le­hetett. A háború éveiben létrejött és megerősödött antifasiszta összefo­gás történelmi szerepe abban mu­tatkozott meg, hogy a felszabadulás időpontjában volt egy olyan politi­kai erő, amely kézbe tudta venni a felszabadult ország vezetését, s a felszabadult országot a felszaba­dult nép hazájává tette.” Négy évtizeddel ezelőtti esemé­nyekre emlékeztek a baráti találko­zó résztvevői, soraikban azok is, akiket a kínzókamráiról hírhedtté vált Andrássy laktanyában tartottak fogva. De népünk nem felejt! Ispá­novits Márton a találkozót meg­nyitva hangsúlyozta: „Nem felejti el a hősök, mártírok emlékét, akik már nem érhették meg a felszaba­dulást, akik nem térhettek vissza szeretteikhez, s akiket nélkülöznünk kellett az új élet építése során.” A történelemformáló elődökre, az antifasiszta ellenállási mozgalom bátor harcosaira emlékeztek a ma katonái is. Mindazok, akik nem­csak a katonai esküben vállalták, de hétköznapi tetteik, honvédel­münket biztosító szolgálatuk során tanúsítják; számukra példa az elő­dök elszánt harca a kizsákmányo­lástól mentes jövőért, a társadalmi haladásért, a nemzeti egység meg­teremtéséért folytatott küzdelem. Erre utalt Óvári Miklós, mikor hangsúlyozta: „Az antifasiszta moz­galom 1941—1942 fordulóján már olyan politikai tényező lett az or­szágban, amellyel a kormánynak is számolni kellett. Az 1941. őszi tüntetések, a vigadói antifasiszta kultúrestek, a Népszava híres kará­csonyi száma jelezte, hogy nő, gya­rapszik nemcsak az együtt gondol­kodók, hanem az együttes cselek­vésre is hajlandók száma. A kommunisták, baloldali szo­ciáldemokraták és értelmiségiek erőfeszítései egyre nagyobb szim­pátiát váltottak ki nemcsak a dol­gozó tömegek körében,­ hanem vissz­hangra találtak jelentős közéleti személyeknél is, akik elutasították a kormány háborús politikáját... 1942 februárjában létrejött a Ma­gyar Történelmi Emlékbizottság, az antifasiszta erők első szervezete.” E bizottság tevékenységének leg­nagyobb eredménye az 1942 már­ciusaiban, a­­Petőfi- és a Kossuth­­szobornál szervezett antifasiszta tüntetés volt, amelyen több ezres tömeg tüntetett a háború ellen, a független, szabad, demokratikus Magyarországért. A háború- és németellenes erők demonstrációja az időközben hatalomra jutó Kál­­lay-kormány dühödt terrorját vál­totta ki. Kétezer kommunistát, s más hazafit hurcoltak börtönbe, s vetettek alá embertelen kínzások­nak, hogy valamiképp az illegális kommunista párt szervezeteire, ve­zetőire találhassanak A terror, amelynek több társával együtt ál­dozatul esett Schönherz Zoltán és Rózsa Ferenc, és amelynek követ­kezményeként a volt Andrássy lak­tanyában hatszázan raboskodtak, visszavetette ugyan, de nem tudta megtörni az antifasiszta erők ösz­­szefogására tett erőfeszítések len­­dületét. Óvári Miklós e gondolattal zárta emlékbeszédét: „Ma, amikor elhe­lyeztük az emlékezés koszorúit, és visszatekintettünk a negyven évvel ezelőtti eseményekre, gondoltunk mindazokra, akik az ellenállási mozgalom különböző frontjain, itt­hon és külföldön a világ számos országában harcoltak a fasizmus el­len. És emlékezünk az azóta meg­tett útra. Az áldozatok nem voltak hiábavalók: a kommunista mozgal­mat a legkegyetlenebb terror sem tudta megsemmisíteni, a párt ki­bírta a kibírhatatlant is. Az And­rássy laktanya falai közt vállalt és elviselt szenvedések is hozzájá­rultak ahhoz, hogy ma él és fejlő­dik a Magyar Népköztársaság, né­pünk a szocializmus útját járja. A múlt példája erőt ad, és tanulságul szolgál jelen küzdelmeinkben.” Az MSZMP KB nevében Óvári Miklós és Nemes Dezső helyezi el az emlékezés koszorúját Fotó: MTI

Next