Népiskolai Tanügy, 1879 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1879-09-16 / 18. szám
206 Ez a furcsa „Hirngespinst“ nem veszi figyelembe a társadalom tényleges szervezetét, nem annak különféle elágazásait, osztályait és rétegeit. Föltételezi, hogy a népben, a nagy tömegben valami átalános szellemi potentia rejlik. Pedig épen szakító fogása árulja el, hogy a nagy tömeget gondolkozni nem tudó, hiú eszköznek tartja, melyet egy kis csalfa ügyességgel a maga czéljaira szándékozik fölhasználni. Valóban. Mi tulajdonképen az az „átalános képzés“ ? Ha e röpke szót igazi értékére szállítjuk, mindjárt kitűnik, hogy az átalános képzettség vagy felvilágosodás nagy esztelenség. Nem lehet azt összehangolni a társadalomnak sem szellemi képességével, sem jelenlegi organisatiojával. A szellemi javak communismusa csak olyan veszedelmet hozna rá, mint az anyagi javak communismusa. Ehhez járul, hogy semmiféle tanintézetnek, annál kevésbbé lehet föladata a népiskolának ily átalános műveltséget eszközölnie, mert az ember, concrét tekintve, sehol sem örvend ezen átalános műveltség föltételeinek. • Az átalános értelmiség, vagy értelmi átalánosság egészen elvont valami ; az ember pedig, melylyel az iskola bíbelődni szokott, egy meghatározott, élesen kidomborodó jelleggel biró individuum. És minden individuum sajátságos, természetes lélekkel és testtel bir. Az individualitásra ismét nagy befolyással van a nemzetiség s a szülők rangja, helyzete. Nem volna-e hát esztelenség valamennyi egyént ugyanazon egy minta szerint képezni ? Félreértés kikerülése végett sietünk megjegyezni, hogy mi is szükségesnek tartjuk még az alsóbb osztálybeli egyénre nézve is, hogy az ő társadalmi állásának megfelelő lehető legnagyobb képzettséggel bírjon; ámde erre föltételek kívántatnak s az egyén részéről bizonyos qualitások, melyek ismét csak kivételesen fordulhatnak elő, s szabályt nem képezhetnek, épenugy, mint ahogy a lángelmék mindig csak a ritkaságok közé tartoznak. Csakhogy e nézetünkkel oly messzire vagyunk a ma túlhajszolt átalános képzés abstract kívánalmától, mint az ég a földtől. Szerintünk az oly képzés, mely nem alkalmazkodik az ember egyediségéhez és életkörülményeihez, jó helyett roszat szül, megelégedés, boldogság helyett nagyravágyást, nyugtalankodást, veszedelmet gyümölcsöz. Az élet különféle állapotai, változatai és hivatásai a társadalom fönnállásának sinequa nonjai, támoszlopai, melyeken nyugszik minden rend és cultura. Töröljétek el e rendet s háborút üzentetek minden létező dolog ellen. Nem lehet mindenki nagyságos úr és „dr.“ Szükség van az együgyű, tanulatlan emberekre is. Hiszen tömérdek oly helyzet és hivatás van a világon, melyeken csak tanulatlan ember maradhat meg nyugodtan, s melyeken a műveit boldogtalannak érezné magát. Azért átalában veszedelmes valakit az ő hatáskörének igényein túl kiművelni és agyonképezni. A népiskola csak akkor felel meg hivatásának és nevének, ha a parasztot jó parasztnak, a kézművest jó kézművesnek képezi. Amit ezen túl tesz, az csak rontja a társadalmat. Sajnos, napjainkban már e ponton állunk. Az átalános műveltség szédelgése átok időnkön, mert az elégedetlenek számát napról napra növeli. Az ártatlan képű népboldogítók verik félre a harangot s jajgatnak a socialismus terjedése miatt, s nem veszik észre, hogy e nyavalyának épen ők egyengetik útját a nagy műveltség és felvilágosítás szédelgő hajszolásával. Mert ugyan mit csináljon az a sok, kasza-kapa-kerülő „polgártárs“, kik a népboldogítók örömére összeolvastak tücsköt-bogarat, százféle könyvet, népkönyvtárt és néplapot, de semmit meg nem emészthetvén, felfúvódtak, s azt képzelik, hogy náluk nélkül kiesik a világ feneke, hogy az ő szavuk Isten szava, az ő tudományuk az ország vezércsillaga? Kézi munkára nincs kedvük, a komolyabb csendes foglalkozásra nem termettek. Hogy tehát meg ne unják magukat, s fölcsapnak szerepvivőnek a világ színpadára. És lármáznak, döngetik a kaput és szórják a gyűlölet köveit minden létező rend ellen. Ilyen szépséges dolgokra nevel a liberális haladás, mely balgatag illusióit kergeti, s az emberiségből valami német szemüveges, parókás akadémiát akar csinálni. E balga törekvésnek köszönhetjük azt is, hogy most a népiskolákban a tantárgyakat egyre szaporítják, bővítik, a szegény tanuló ifjúságot testileg, lelkileg elkorcsosítják. Fejét annyira lehúzza a roppant iskolai tudomány, hogy immár az erkölcs utján nem is bír egyenesen járni. Csupán görnyedni, csúszni mászni, vagy bukni tud. Szegény, hát az égre nézni hogy tudna ! Annyit beszélnek és írnak most a tanításról, tudományról, képzettségről, felvilágosultságról, hogy szinte zúg belé az ember feje , de nevelésről, erkölcsi kellékekről alig hallunk valamicskét. Nagyon természetesen , az elbizakodó hányavetiség, melynek fúvó csöve a pöffeszkedő üres tudákosság, a naturalisticus világfelfogás szörnyszülötte. Mi szüksége volna ennek a morálra? Korunk szelleme a külsőségekben végzi a metempsychosist ; a műveltségnek az ő gondozása alatt tenyésző bokrétája csupán a dolgok kérgén diszlik,