Népnevelők Lapja, 1874 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1874-05-23 / 21. szám
242 mennyi az eszmetársítás törvénye szerint kellő időben adassák elő, hogy az egymáshoz szellemi rokonságban állók egymást kiegészítve szoros összefüggésben maradjanak , és hogy minden tárgy kellő időben, alkalmas évszakban és napon taníttassák. 5) A tantervkészítésnél úgy kell a tananyagot elosztani, hogy az iskola tulajdonképem tancélját elérje, a nélkül, hogy a gyermekek elméjét túlságosan fárasztaná. A felsőbb osztályúak az alsóbb osztályokban tanultakat folytassák és így azokat egészen magukévá tegyék. Az ismétlés a tudás anyja. A tanulók kora, az egész iskola, úgyszintén minden egyes osztály feladata, szóval az egymás mellett és egymásután törvényei, a concentratio és a paedagogiának törvényei a tanterv kidolgozásánál öszhangzó kapcsolatban szem előtt, tartassanak. 6) A tantervnek a tananyagot akkor kell felosztania, hogy abból önkényt látható legyen, hogy mit és mennyit kell minden osztályban minden tantárgyból évenkint, havonkint és naponkint, sőt minden egyes órában előadni. Hány mesét, elbeszélést, példabeszédet, költeményt kell minden osztályban betanítani, hány és minő olvasmányt olvastatni és tárgyalni, hány és minő nyelvtani, ternézettudományi és mennyiségtani feladatot kell minden osztályban hetenkint, havonkint és évenkint kidolgoztatni ? Hány és minő növényeket, állatokat és ásványokat kell hetenkint, havonkint és évenkint bemutatni és tárgyalni ? Minő hazafias ünnepélyek és emléknapok tartatnak minden osztályban ? stb. stb. Hazánkban lévő iskoláink közöl hány tartja magát ily részletezett tantervhez ? A budapesti terézvárosi tankerület, már a múlt évben dolgozott ki ily tervet, mely azonban, fájdalom, nyilvánosságra nem jutott, pedig mily elkerülhetetlenül szükséges, hogy az oktatás minden iskolában jól átgondoltterv szerint történjék. Nem helyeselhetjük azt, ha a tervet az igazgató vagy bármelyik más tanító készíti és miheztartásul átadja a többi tanítóknak, hanem a tanterv az egész tanítótestületet foglalkoztassa. A tantervek legyenek a megyei, a kerületi és helyi tanítóértekezletek rendes tárgyai. A tanító kötelessége minden héten már a következő héten felosztandó tananyagra vonatkozó jegyzéket kidolgozni, hogy az valamely tanítógyűlésen közösen megvitatva a többi tanítók tananyagával, az idővel és más körülményekkel teljes öszhangzásba hozassák. a népiskola csak akkor fogja feladatát sikeresen megoldhatni, ha a tanítók tervszerűen fognak oktatni s erre nézve a tanterv szükségkép megkívántak eszköznek tekintendő. Ami az építésznek az alaprajz, a tábornoknak a haditerv és az orvosnak a rendelvény, az a tanítónak a tanterv. Ha a tanítók és a középtanodai tanárok ily apró részekre osztott, terv kidolgozásával fognak foglalkozni , ez esetben a paedagogia és módszertan is haladásnak fog örvendhetni, mert ily tanterv nem egyéb, mint a psychologia és paedagogia törvények együttes alkalmazása. Az előre bocsátottak után remélem, hogy a következő tételek valóknak és helyeseknek fognak elismertetni, és nagyon örülnék, ha a t. tanítógyűlés ezeket elfogadná : I. Minden államban a kormánynak jogában áll, sőt kötelessége is a különféle iskolák számára átalános tanterveket kidolgozni. II. Ezen tantervek paedagogiai elveken alapuljanak, de a tanítók szabad mozgását, a korszellem, a neveléstudomány haladását akadályozniok nem szabad.