Népszabadság, 1974. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-27 / 22. szám
4 NÉPSZABADSÁG 1974. január 27., vasárnap Szerszám fogászoknak, kohászoknak Vedd a 6-féle minőségű, 22-féle nagyságú köszörűszemcséből a szükséges mennyiséget. Keverd össze a 8-féle kötőanyag egyikével olyan arányban, hogy a 16 keménységi fokozat valamelyike szerint keveredjen. Rakd a keveréket a kívánt formájú és méretű sajtolószerszámba, préseld össze, égesd ki 1300 fokon, munkáld meg oldalait, furatát, palástját, pörgesd meg a próbapadon, a vizsgálat után csomagold be, és máris készen van a csiszolókorong — egy az elvileg lehetséges, körülbelül 3 millió változatból. A magyar szabványok szerint, enynyifélét kérhetnének a FIM Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyártól a megrendelők. * „Átmenet“ két évtizedig — Szerencsére — mondja Nagy Károly, a gyár igazgatója — a termékeinket felhasználó gyárak nem ilyen igényesek, de így is gyártunk körülbelül 25—30 ezer félét, a fogászoktól a bugaköszörűsökig sokféle terület számára. Jórészt ez az oka a széles választéknak, de legalább ekkora a hatása annak is, hogy a hazai köszörűgéppark meglehetősen sokfajta mind a típust, mind a korszerűséget illetően. A választék és természetesen a minőség mellett a mennyiségi igények is nagyok, 1973-ban például 6800 tonnát, körülbelül 15 millió darabot gyártottunk. A gépipar egyre jobb forgácsolási tulajdonságú köszörűszerszámokat igényel s egyre nagyobb mennyiségben. A számítások szerint 1980-ban 9800, 1990-ben több mint 12 ezer tonna lesz a hazai szükséglet. A gyár jelenlegi berendezéseivel, a legnagyobb erőfeszítések mellett is, mindössze legfeljebb 7000 tonnát tud évente gyártani, és még ehhez is szükség van bizonyos mérvű fejlesztésre. A köszörűszerszámokat gyártó berendezéseket ugyanis csak ideiglenesen helyezték a Gránit-gyárba az államosítás idején több kisüzemből. A gyártást sürgősen koncentrálni kellett volna, hiszen ezek közül a kisüzemek közül a legnagyobb is mindössze 260 tonnát gyártott évente. Úgy tervezték, új gyár épül majd, de a terv az eltelt évtizedek alatt is terv maradt, így egyszer már az új létesítmény helyét is kijelölték, de végül is minden maradt a régiben, s a köszörűszerszám-gyártást besorolták a „nem fejleszthető” kategóriába. Az igényeket természetesen közben ki kellett elégíteni, a termelés állandóan nőtt, 1968-ra például az 1951. évinek hatszorosára, de lényeges bővítés nélkül. Ráadásul mindebből az is következett, hogy állandóan volt valami gond a minőséggel, sok volt a reklamáció és nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi igények miatt is szükség volt — és van mindmáig — az importra. Természetesen közben is történt bizonyos fejlesztés. Felépült néhány ideiglenes épület, amelyekben most már 10—15 éve dolgoznak, 1967-ben a gépek egy részét kicserélték, de a gyártás általános fejlesztése nem oldódott meg. Végül 1970-ben, majd 1972-ben a Gazdasági Bizottság foglalkozott a köszörűszerszám-gyártás helyzetével, s úgy határozott, hogy a fejlesztést a Gránit-gyárban, rekonstrukcióval kell megoldani. Azóta elkészültek az előzetes számítások, felmérték a költségeket, a beszerzési lehetőségeket, s befejeződtek az előkészületek arra, hogy a gyártás a rekonstrukció alatt is folytatható legyen. Nők férfimunkán Ahogy végigmegyünk az üzemen — kalauzom Jakab István, a gépipari csiszolókorong-gyáregység vezetőhelyettese —, az elénk táruló kép is az elmondottakat igazolja. A présműhely túlzsúfolt, csarnoka zajos, poros. Az elmúlt években sokan elmentek innen. Egyrészt, mert ki szeret olyan gyárban dolgozni, amelyiknek a fennmaradása bizonytalan, másrészt mert féltek a portól. Az pedig érthető, hogy ritka az olyan itt dolgozó szülő, aki a gyerekét ide hozná dolgozni. A vezetők azonban bizakodnak majd a rekonstrukció után, amikor az egyik legnagyobb feladatot, a portalanítást megoldják. A fejlesztési elképzeléseket ismerő szakemberek gondolatban már odaképzelik a prések mellé az automata töltőberendezést, a formákat oda- majd viszszarakó gépeket, a valóságban azonban ma még jelentős súlyokat emelgetnek az ott dolgozók. Nagy Gábor és szocialista brigádja, például 80—90 kilót naponta több százszor. Ez azután kifejezetten férfimunka, gondolom, de az egyik présnél, igaz, az kisebb, mint az előző, két fiatal nő emelgeti a formákat. — Ez csak azért van, mert a nők megbízhatóbbak, mint a férfiak — mondják, azután kiderül, hogy bizony előfordul, hogy valamelyik férfi nem jön be dolgozni, és akkor tőlük kérdezik: vállalnák-e? És ők mindig vállalják, igaz, nehezebb munka, de több a pénz is. Dolgozhatnának a „kanadain” is, ami jóval korszerűbb, gombnyomásra működik, de még nem nagyon szeretik. Az automatikus elemek sokaságában nehéz eligazodni, így minden hibánál várakozni kell a szakemberre, aki kijavítja. Jakab István széttárja a kezét, igaz, de mégis ez a jövő. A rekonstrukció után talán a legtöbb prés ilyen modern lesz. És a fejlettebb technikához fejlettebb lesz a szervezés is, amire nemcsak a préseknél, hanem a gyártás következő láncszemeinél is komoly szükség lesz. Az égetés után az oldalazó-, majd a centírozógépekre kerülnek a korongok, utána, ha a simításon túl, valamilyen formálásra is szükség van, az esztergályosokhoz. Ebben a műhelyben már kevesebb a férfi, ami különben az egész üzemre jellemző: a dolgozók nagyobb része, 52 százaléka nő. Amit végeznek, az betanított munka, a keresetük azonban — a többség véleménye szerint — megfelelő, s a nyolcórás állást kivéve nem különösebben nehéz a munkájuk, így azután sokan közülük évtizedek óta itt dolgoznak. Erre a területre is ráfér a fejlesztés, bár a gépek nem túlságosan régiek, jó néhány nem működik, vár a javításra. Majd a rekonstrukció után A szomszédban, ahol a korongokat kipróbálják, bezzeg egyszerre megy valamennyi. Szinte megüt a zaj, mintha közvetlenül mellettem süvítenének az útfelbontásnál használt kompresszorok. Szerencsére, amikor a szükségesnél jóval nagyobb sebességgel forgó korongról kiderül, hogy megfelelő a minősége, azaz nem pattant darabokra, néhány percre mégiscsak megáll egy-egy próbapad, így azután sikerül meghallanom a választ a kérdésemre: hogyan bírják? Az egyik fiatalasszony bizonygatja, higgyem el, egy szövődében is van ekkora zaj, dolgozott ő már ott is, és egyébként is meg lehet ezt szokni, legfeljebb az ember állandóan emelt hangon beszél még otthon is, a családdal. Még hogy meg lehet ezt szokni? — számomra kissé hihetetlennek tűnik. Ezúttal én mondom: Igen, majd a rekonstrukció után ... Igen, a rekonstrukció után, ami ha minden jól megy, jövőre már elkezdődik, s aminek egyik különösen fontos célja, hogy a gyártás olyan körülmények között folyjon, ami nemcsak a késztermék, hanem az ott dolgozók szempontjából is megfeleljen a korszerűség követelményeinek. Kozma Judit A HÓDIKÖT ÚJ ÜZEME A Hódmezővásárhelyi Kötöttárugyár Fehérgyarmaton új üzemet létesített. Műszálas női és férfipulóvereket készítenek itt. Jelenleg 185-en dolgoznak, de az év végére már 600 női munkaerőt foglalkoztatnak. Ütemesen, jól halad a metróépítkezés Jól haladnak a munkával a metróépítők. A Nagyvárad tér és a Könyves Kálmán körút közötti egy kilométer hosszú kéregvasút egynegyedével végeztek eddig; most készítik a mély alagutat és a kéregvasutat összekötő, úgynevezett emelkedő alagutat is. A Deák téri metróállomás előreláthatólag márciusig elkészült. A Ráday utcában levő aknából a Kálvin tér felé vezető szellőző alagút építkezése a tér alatt folyik; a Kálvin téri mélyállomást november elsején kezdték építeni. A Deák térről április elsején indulhatnak — két fúrópajzzsal, — a Kálvin tér felé az alagútépítők, naponként előreláthatólag három és fél métert tesznek majd meg. A második félévben kezdik el építeni a Nagyvárad téri gyalogosaluljárót és metróállomást. Joffíísanapok JíccvAcmcVc« A Magyar Jogász Szövetség, a Közalkalmazottak Szakszervezete és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bács-Kiskun megyei szervezete február 1-én és 2-án rendezi meg Kecskeméten a hagyományos jogásznapokat. Pénteken dr. Szakács Ödön, a Legfelsőbbb Bíróság elnöke tart előadást Az Elnöki Tanács jogpolitikai határozata és a Legfelsőbb Bíróság elvi irányító tevékenysége címmel. Ugyancsak az első nap programjában szerepel a szocialista szervezetek szerződéses kapcsolatainak néhány kérdése, a büntetési rendszer továbbfejlesztésének elvi problémája, s a módosított polgári perrendtartás alkalmazása. Szombaton dr. Varga József, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala általános elnökhelyettese az államigazgatás néhány időszerű kérdéséről tart előadást. Tanácselnök a város peremén Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld, Cinkota, Árpádföld — Budapest XVI. kerülete, 34 négyzetkilométer, 64 ezer lakos, 16 ezer családi ház. A fővárosban vagyunk, s mégis túl a városon, kertes házak utcáiban. Ádám József tizenhárom éve a kerület tanácselnöke. A XVI. kerületé, amelyben hagyományosan munkások élnek. Az Ikarusban, az ÉMG-ben, az Auras Autóalkatrészgyárban, az AFIT teherautójavító üzemében, a Medicor rákosszentmihályi telepén, s a szövetkezetekben tíz-tizenegyezren dolgoznak a kerület lakói közül, és 20 ezer az „eljáró”. Itt is, mint másutt a fővárosban, most még nem kis gond a gyermekek elhelyezése, több üzlet kellene és nagyon fontos a közlekedés gyorsítása. Öt település — egy kerület A beszélgetés e témák körül forog a tanácselnöki hivatalban. Szóba kerül, hogy a XVI. kerület magán viseli a múlt telepítéspolitikájának hátrányait. Itt csak 1950 óta lehetett egyáltalán gondolni a közműfejlesztésre, a közlekedési hálózat kialakítására, üzletek telepítésére, gyermekintézmények, iskolák építésére, és a szerény támogatást öt település között kívánták elosztani. Hosszú évek teltek el, amíg a tanácstagok megértették, hogy nem gondolkozhatnak csak sashalmi vagy cinkotai fejjel, törődniük kell az egész kerülettel. A legnehezebb talán ez volt. Kialakítani az egységes kerületszemléletet, megértetni mindenkivel, csak úgy léphetnek előbbre, csak úgy javíthatják kerületük életkörülményeit, ha okosan gazdálkodnak, ha közös akarattal döntenek, ha egyet akarnak mind az öt település választott képviselői. — Talán furcsának tetszik, hogy nem a lakás-, a csatorna- vagy az óvodagondokkal kezdem — mondja Ádám József. — Nem mintha ezekkel minden rendben volna. Mégis, a tanácselnöki fogadóórákon sokszor azzal kell foglalkoznom, hogy két szomszéd összeveszett járdasöprés ügyében, hogy őszintén szólva „fülemüleperekben” kell igazságot tenni. Itt más gondokkal, más feladatokkal kell megbirkózniuk a lakóbizottságoknak is, mint a belső kerületekben, ahol egy házban hatvan-nyolcvan család él. Nálunk nehezebb is, könnyebb is mozgósítani a társadalmi munkákra, de mindenesetre többet kell talpalni miatta. Budapesten évek óta a XVI. kerületben végzi a lakosság a legtöbb társadalmi munkát. Ennek tudható be, hogy viszonylag gyorsan halad a vízhálózat bővítése, a járdák építése, bár a 276 kilométeres úthálózatból csak 50—55 kilométernyi a szilárd burkolatú, és az utcák egyharmadában van az egyik oldalon kiépített járda. A XVI. kerületben most már 220 kilométer a vízvezeték-hálózat, és ez nagy dolog, de még mindig vannak olyan részei a kerületnek, ahová lajtkocsival viszik az ivóvizet. Ebben a kerületben született az első olyan tanácsi rendelet Budapesten, hogy a lakosság saját anyagi eszközeivel járuljon hozzá a vízvezeték-hálózat bővítéséhez. S azért nem csak a pénzről beszélnek, mert ők ásták a vezetékek árkait is. Fogadóóra az üzemekben — Számunkra rendkívül fontos, hogy a kerületi üzemek magukénak érezzék ezt a városrészt, segítsék az életkörülmények javítását — mondja Ádám József. Segítik? A főváros első munkáslakásszövetkezete az Ikarus és az ÉMG- gyár dolgozóiból alakult, a gyárak közelében. A lakáselosztási terveknél hosszú évek óta figyelembe veszik a kerületben dolgozók igényeit is, de ami talán meggyőzőbb: a tanácselnöki fogadóórák nemritkán az Ikarusban, az ÉMG-ben, az Aurusban, az Aranykalász Termelőszövetkezetben zajlanak. Eredményükként a vállalatok és a tanács vezetői együttesen óvodát építenek, közösen sürgetik az üzlethálózat bővítését, a közlekedés javítását. S figyelemre méltó törekvés, hogy nemcsak a tanácstagok vesznek részt a tanácsi állandó bizottságok munkájában, hanem a vállalatok dolgozói, az óvónők, az üzletek eladói is. Csak úgy tudunk előbbre jutni, ha a kerület lakosait is bevonjuk terveink megvitatásába, elhatározásaink megvalósításába. Szívesen vesznek részt bizottságaink munkájában az üzemek, intézmények dolgozói, akik elfoglalt emberek, és szabad idejüket áldozzák fel. A társadalmi munkának felbecsülhetetlen az erkölcsi hatása és gyakran százezrekben mérhető az anyagi haszna. Emberséggel A tanácstagok és a tanács társadalmi munkatársai hozzák a kertes házak utcáinak gondjait az ülésekre. S csak akkor alakul ki egymást segítő, egymást támogató jó kapcsolat a lakosság és a választott testületek között, ha őszinte választ kapnak kérdéseikre, ha bizalmat éreznek, ha az ígért intézkedések nem maradnak el. — Talán ez a legnehezebb — mondja Ádám József. — Meggyőződésem, hogy a rendteremtést minidig a saját portán kell kezdeni. Ismert gond, hogy a tanácsi apparátusban nem a legmagasabbak a fizetések, nem a legjobbak a munkakörülmények, ezért nem is tolonganak a jelentkezők. Nálunk mégis megtörtént, hogy elbocsátottunk olyan munkatársakat, akiknek a magatartása sértette a lakosságot, s ha okunk lesz rá, a jövőben is megtesszük. Nem engedhetjük meg, hogy az ügyintézők durván beszéljenek az emberekkel, hogy handabandázással, mellébeszéléssel küldjék el őket. Őszintén szólva nekem az sem tetszik, ha úgy kezdődik egy válaszlevél, hogy „Tisztelt ügyfél!”. Miért nem Kovácsné vagy Kissné, akihez ez a levél szól. A tanácselnök asztalára a fogadóórán már tettek le síró kisbabát; már vágták a szemébe, ha adnék tízezer forintot, akkor bezzeg kapnék lakást; voltak itt emberek, akik fenyegetőztek, kiabáltak. De a másik oldal: a XVI. kerületben épült fel Budapest legolcsóbb óvodája: 2 millió 400 ezer forintba került, a 60 százalékos költségmegtakarítás a társadalmi munka értéke. Autóbuszvárók épültek, nyári tábor a gyermekeknek, szocialista brigádok indítottak mozgalmat a kerületért, a brigádok felajánlásainak értéke az idén több mint 8 millió forint. Kisiparosok segítettek az iskolák festésekor. És épül a centenáriumi ifjúsági lakótelep is, amelynek 1350 családi otthonából négyszázat a kerület fiataljai vesznek majd birtokukba. Befejeződik a Varga József utcai lakótelep építése, ahol 600 család kap új otthont, s ha nehezen is, többszöri halogatás után, megkezdődött a Jókai utcai lakótelep építése, ahol 1360 lakás épül — mondja Ádám József. — Az új negyedek nem bontják meg a kertváros jelleget. Itt a város peremén árnyas utcákban, parkok között, közel is, messze is Pesttől, formálódik a komfortos életmód. Még nem összkomfortos, ellentéteket hordozó, mégis ''mind reményteljesebb. Dolecskó Kornélia