Népszabadság, 1988. május (46. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
6 NÉPSZABADSÁG 1988. május 7., szombat Szembesítés a tényekkel Hévíz hévize — a bányászat karsztvize ma és holnap Hévíz, 1988. május 4. Néhány hónappal ezelőtt vészharang kongott a tó állapota és jövője miatt. Ez pánikot keltett. Hévízen és Hévíz körül a kedélyek azóta sem nyugodtak meg teljesen. Csupán a magyarázat kedvéért: múlt év tavaszán, egy korábbi döntés alapján — amely Hévíz védelmét kívánta volna szolgálni — 32 centiméterrel csökkentették a tó vízszintjét. Következmény: a vízhozam és hőfok emelkedése mellett felkavart iszap, pusztuló tavirózsák, érthetetlennek tűnő halpusztulás! Ez együtt már sok volt a hévízieknek. „Egyszerűen nem értem” A kiszáradónak hitt tó, a bauxitbányászattal kapcsolatos tervekről kapott „félinformációk” robbantottak. Múlt év novemberében Hévíz lakossága falugyűlésen emelt szót a tó védelmében. Ez év márciusában újabb izzó falugyűlésen követelték a garanciákat a tóért, elsősorban a bányagazdájától”, a Magyar Alumíniumipari Tröszt elnök-vezérigazgatójától, dr. Dózsa Lajostól. — Jogos volt az aggodalom? — kérdezem dr. Balogh Zoltán miniszteri biztostól, a Hévízi Állami Gyógyfürdő Kórház főigazgató főorvosától. — Veszélyben volt a tó. Nem a jó szándékú kísérlet miatt, sokkal inkább a bauxitbányászat — véleményem szerint — túlzottan eredménycentrikus munkája miatt. A Magyar Alumíniumipari Tröszt egyébként minden jogosítvánnyal rendelkezik ahhoz a munkához, amit folytat, és ilyen szempontból a hatályos jogszabályok szerint jár és járt el. Hévíz lakosságának és — nem tagadom —, a Hévízi Állami Gyógyfürdő Kórháznak a közös akciója, úgy érzem, jó időben hívta fel az ország vezetőinek és az ország közvéleményének a figyelmét a bauxitbányászat és a hévízi gyógy-idegenforgalom meg- és feloldható konfliktusára. Dr. Dózsa Lajos, a MÁT elnökvezérigazgatója szuggesztív egyéniség. Indulatát sok minden vezérli, a többi között az is, hogy műszakilag és tudományosan alátámasztott érvelését nem fogadják, pontosabban nem hiszik el az érintettek. — Egyszerűen nem értem! Az aktív vízvédelem, amely nemcsak hazai, hanem világviszonylatban is szinte egyedülálló bányászati megoldás, természetesen következményekkel jár. Olyan következményekkel, amelyekkel ha 1958-ban pontosan nem is, de ma már tisztában vagyunk. Ismétlem: nem értem az ellenünk kialakult indulatot, hiszen amikor 1983-ban valóban vészesen lecsökkent a hévízi tóforrások hozama, magunk csökkentettük folyamatosan húsz százalékkal a vízkiemelést. Annak eredményeként állt be a tó létéhez szükséges egyensúly, illetve gyenge, de észrevehető javulás. Ismétlem: 1983-ban! — Ezek szerint a közvélemény felzúdulása ellenére önök nem tettek semmilyen soron kívüli intézkedést a tó védelmében? — Az utóbbi években nem, mert nem tartottuk szükségesnek. Tervezett intézkedéseinket nem kellett korrigálnunk. — És a tó vízszintjének csökkenése? — Az számunkra egy kötelezően előírt kísérlet volt. És itt egy pillanatra meg kell állnunk, ismét a kronológia kedvéért: 1978 és 1983 között a hévízi tó forrásainak hozama a korábbi másodpercenkénti ötszáz literről háromszáz literre, alkalmanként 275 literre csökkent. Bár az Alumíniumipari Tröszt saját elhatározásból korlátozta a vízkiemelést, az Állami Tervbizottság 1985-ben vizsgálatot rendelt el, és a Magyar Tudományos Akadémia egy bizottságának javaslata alapján — hármas megoldást javasolt a tó értékének megőrzése érdekében. E javaslatok egyike a vízszint csökkentése volt. A kísérlet, mint azt az elmúlt év igazolta, sikertelennek bizonyult: vissza kellett állítani az eredeti helyzetet. Hatezer ember védelmében . Sokszor már szinte sorba álltak a tanácson nemcsak a helybeliek, hanem a külföldiek is, hogy: „Herr Bürgermaister, nézze!”, és befőttes üvegekben mutatták a külföldiek az iszaptól zavaros és meglehetősen gusztustalan vizet — mondja Papp János, a hévízi községi közös tanács elnöke. — Hévíz védelmében az itt élő mintegy hatezer ember, háromezer-ötszáz dolgozó és a létünket meghatározó gyógy-idegenforgalom érdekében lépnünk kellett. — Dózsa Lajos személyesen vállal felelősséget a tóért! — Bizalmatlanok az emberek. És azt hiszem, okkal. Hiába a felelősségvállalás hangoztatása, ha az első falugyűlés és a megnyugtató szavak után néhány héttel, a Bakonyi Bauxitbányák vezetői — tudva, ez mit jelent — újabb karsztvízszint-csökkentésért folyamodtak a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatósághoz. Ha ehhez hozzájárultak volna, hitünk szerint megpecsételi a tó sorsát. Minden bizonnyal aktív közbelépésünk is szerepet játszott abban, hogy ezt az engedélyt nem adták ki! Budapest, Tapolca, Hévíz. Kristálypontjai a konfliktusnak. S e három pont között járva hihetetlen és érthetetlen dolgokat tanul az ember. Például azt, hogy a bauxitbányászok már-már szakemberei a hévizek tudományának, s hogy a hévíziek legalább középkáder szinten ismerik a bauxitbányászat termelési és vízkiemelési adatait. Megtanulom hát Hévízen, hogy az Adria fölötti 172 méteres szintről fogyasztotta-csökkentette a karsztvizet a 60 méteres szintig a bauxitbánya! Hogy volt eset, nem is régen, amikor 305 köbméter vizet is emeltek percenként, s hogy a mostani egyensúly mindössze 240 köbméteres kiemelést jelent. Tapolcán megtanulom, hogy évtizedekkel ezelőtt is gyakran előfordultak olyan napok, amikor a tó hőmérséklete nem érte el a gyógyászathoz szükséges hőmérsékletet, hogy a tavirózsákat — halboncolási jegyzőkönyvek bizonyítják — a véletlenül a tóba került nyurgapontyok pusztították el. A hévíziek és a tapolcaiak „vívnak egymással”. Hévízen a tó és a község európai rangú és világhírű csodáját, mikrogazdaságát és mikrotársadalmát védik, a tapolcai Bauxitbánya Vállalat, azaz a MÁT pedig jogosítványainak megfelelően igyekszik a legnagyobb hatékonysággal és a leggazdaságosabban eleget tenni a népgazdaság belföldi és külkereskedelmi igényeinek. Meg kell kötni a kompromisszumot. Nem „vagy-vagy”-ról, hanem „is-is”-ről van szó. Hévíz léte nem foroghat veszélyben, úgy kell kitermelni a bauxitot! A nagy kérdés, van-e, lehet-e ilyen kompromisszumot elérni. A hévíziek elfogadják a bauxitosok ajánlatát, hogy 1993-ig jelenlegi állapotában marad a tó, s csak utána kezdődik egy folyamatos javulás. A bauxitbányászok pedig mintegy tízmillió tonna ércet „víz alatt hagyva” 1993-ban befejezik az aktív vízvédelemmel folytatott bányászatot. Hévíz tehát nem forog veszélyben, megmarad. De az ügy tanulságai most is hasznosíthatóan köztünk élnek. A jövő biztosított Beszélgetés Varga Miklóssal, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkárával. — Biztosítottnak látja Hévíz és a hévízi tó jövőjét? — Igen, s ezt a kijelentést a megfelelő és elégséges mai tudományos ismereteink alapján tudom állítani. Az aktív vízvédelem fölhagyásával ismereteink szerint a tó fokozatosan, lassan megközelíti a bauxitbányászat előtti állapotát. Teljes rehabilitációról az ivóvízigények miatt nem beszélhetünk, hiszen azok kielégítéséhez a percenkénti 40 köbméter víz kiemelése szükséges. Az érintett térség lakói, kiváltképp a hévíziek, erősen tartanak a körzet új bányáinak, elsősorban az úgynevezett Ajka II.-nek a megnyitásától, mert ezek a telepek is lényegesen lejjebb vannak, mint a karsztvízszint. — Az elkövetkező időkben csak úgy járulunk hozzá új bányák nyitásához, ha látjuk a garanciáit is annak, hogy azok nem veszélyeztetik a térség vízrendszerét. — A minisztérium egyik jogelődje, az OVH engedélyezte annak idején a karsztvízszint ilyen drasztikus csökkentését Nyirád és Halimba térségében. Mi motiválta a döntést? — A bánya kérése, hiszen ezen a szinten volt található ércvagyon. — Ma is kiadná az ilyen drasztikus beavatkozásra szóló engedélyt? — Úgy gondolom, csak akkor, ha egyértelműen szigorú előírások születnének az egyeztető tárgyalásokon. Mint most, amikor a feltételek megnyugtató kialakítására törekszünk. Dr. Balogh Zoltán miniszteri biztos motorja, lelke a „hévízi mozgalomnak”: — Nézze, az ismert tűzeset után kaptam megbízást a gyógyfürdő-kórház vezetésére. Felelősnek éreztem magam az első perctől kezdve a kórházért és a kórház gondjaira bízott tóért. Tisztában akartam lenni a helyzettel, s a források alacsony hozama, a tó hőmérsékletének csökkenése és a szerintem fenyegetőnek tűnő jövő késztetett riadóra. Hozzá kell tennem, némiképp igazságérzetemet is zavarta, hogya MÁT minden aktív és készséges közreműködése a kár pótlására és nem a kár megelőzésére irányult. Ismereteink szerint az utóbbi három évben 263 millió forintot költöttek a költségvetésből kapott bányakárkeret terhére kártérítésként, ennek több mint felét Hévízre! Hangsúlyozom, ezt nem a bányavállalat nyereségéből adták, hanem a költségvetésből! De az érdemi kármegelőzés, vagyis a bányászat gyorsítása, a víz visszajuttatása, amely már nyereséget csökkentő költségtényező lehetne a trösztnél, nem ilyen aktivitással történt. — Visszatérve az alapkérdésre: elégedett a jelenlegi helyzettel? — Igen, hiszen mint látja, a tó „üzemel” és a miniszteri szintű tárcaközi egyeztetések, az objektív akadémiai bizottság munkája, s az a tény, hogy a bauxit-hévíz témát a közeljövőben a kormány is tárgyalja, megnyugtat. Hévíz-centrikusnak tűnik minden beszélgetés, de hát elsősorban Hévízről és Hévíz jövőjéről van szó. Természetesen éppen a kompromisszum jegyében, s népgazdasági érdekből is meghatározó a másik főszereplő, a Magyar Alumíniumipari Tröszt, illetve annak nyirádi bauxitbányája. Fazekas János, a vállalat igazgatója tényszerűen és tényekkel válaszol: — Érezzük felelősségünket Hévízért, és természetesen a térség vízgondjaiért. Ez nemcsak szavakban érvényesül, hanem igazolja az a kiépített számítógépes mérő-, ellenőrző- és jelzőrendszerünk is, amely minden pillanatban mutatja, illetve összegzi 142 ellenőrző kutunk, ezen belül 64 automata berendezésünk adatait. Kettős célú ez a rendszer. Biztosítja a bánya folyamatos üzemelését, ugyanakkor jelzi azt is, hiszen ismerjük a vízszintcsökkentés kisugárzó hatását, mikor kell „fékeznünk magunkat”. Az aktív vízvédelem szükségszerű velejárója, mégis némi eredményként említhetem a kiépített regionális vízműrendszereket és vezetékes ivóvizet, s a látszólag elfolyatott, kitermelt víz kényszerű, de eredményes másodhasznosítását. A teljesen körbe nem járt téma jellemző adatai és a gondok ismertek, így hát Dózsa Lajost személyes felelősségvállalásáról s a múlt héten tapasztalt aktivitásáról — sajtótájékoztató, munkásgyűlés — kérdezem: „Vállalom a felelősséget” — Mély meggyőződéssel, és nyugodt lelkiismerettel vállaltam és vállalom a felelősséget! Ennek kettős alapja van: a tudományos és műszaki ismeretek, másrészt pedig az intézkedések lehetősége, ha szükséges, Hévízért, akár termeléscsökkentéssel is, intézkedni fogunk. A sajtótájékoztató és a munkásgyűlés összefügg a kettő. Szükségesnek tartottuk mi is tájékoztatni a közvéleményt a munkákról és jó szándékunkról, s ugyanakkor hatszáz aggódó bányászt is meg kellett nyugtatnunk arról, hogy munkájuk, jövőjük biztosított. Hévízre, de a bauxitra is szüksége van az országnak. — Haszontalannak érezte ön az utóbbi hónapok tüzes-heves vitáját? — Azt nem mondom, de túlzottnak tartom. Meggyőződésem, hogy hamarosan mindenkivel megfelelő egyezségre jutunk. Egyezség? A kompromisszum célratörőbb megfogalmazása. Kivetnivaló nincs benne. Talán hamarabb lett volna szükség erre az egyezségre. A téma lezárásaként Medve Lászlót, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium államtitkárát kérdeztem. — ön szerint mennyiben játszott szerepet az új miniszteri biztos kinevezése a tóval kapcsolatos vitában? — Meghatározó Balogh főorvos szerepe. Jó gazdaként, az elvárható gondossággal járt el. Ha korábban indult volna meg ez a folyamat, hiszem, hogy nem jutottunk volna idáig. Sem a tó állapotában, sem pedig a vitában. — A kompromisszum? — Az egészségügyi tárca, amely az országnak felelősséggel tartozik a tóért, illetve a Hévízi Állami Gyógyfürdő Kórház sok éven át kötötte kompromisszumait! A jelenlegi állapotból egyetlen litert sem engedhetünk, s ezt most már az illetékes kormányzati szervek is tudják. A mi kompromisszumunk a jelenlegi helyzet tűrése. Természetesen hozzá kell tennem, hogy az a féltő és gazdaszemlélet, amely az utóbbi időszakban érződik Hévízen, feltétlenül szükséges. Bárha élt volna már korábban. Gondolok itt a meglevő termálkutak vizével való gazdálkodásra, a víz tisztaságának őrzésére. — A garanciák a tó jövőjét illetően? — Úgy gondolom, nem vállalati, még csak nem is tröszti szintű garanciákra van szükség, bármilyen hangosan adják is azt, hanem kormányszintű biztosítékokra. És ezek a közeljövőben hitem szerint meglesznek. S. Boda András Színész—színház háború? Korábbam csak a futballisták átigazolását kísérte a közvélemény feszült figyelme. Az idén a színészek átszerződései is feltűnést keltenek. Mégpedig nem egy-egy sztár munkahely-változtatása kavarja fel a kedélyeket, inkább a tömeges mozgások. Pe■dig egy-két kisebb csapat szinte minden tavasszal áthelyezi székhelyét néhány megyével odébb, ■egyik városból a másikba, művészi törekvéseit, elveit, ízlését ■jobban megértő, méltányló közönséget, no meg színházi, városi, megyei vezetőséget keresve. A ■mostani „átigazolási időszakban” ■106 színész vált meg korábbi társulatától, közülük eddig 46 talált új szerződést, hatvanon tehát ■még állást keresnek, őket ez idő ■szerint munkanélkülieknek tekinthetjük. Közvéleményünk pedig kezd érzékeny lenni az ilyesmire. A szokottnál valamivel nagyobb mozgás közvetlen oka alighanem az, hogy most egyszerre több vidéki színházunknál is megváltozott a művészeti vezetés. Szegeden, Miskolcon, Pécsett és Békéscsatán új művészeti vezetők, főrendezők keresik a saját „csapatukat”, s ez nem egy esetben szinte új társulat létrehozását jelenti. Debrecenben, Zalaegerszegen a közelmúltban történt változás, a társulatok még ezekben a városokban is az alakulás szakaszában vannak, s a tavalyi évadban újonnan létrejött önálló egri színház is a következő őszszel kezdi meg munkáját teljes társulattal. Sok színész vagy azért változtatott helyet, mert követte a különböző okok miatt kimozdult (kimozdított) régi vezetőt, vagy éppen azért, mert az új irányítók nem tartottak igényt rájuk. Minthogy a színházakat közvetlenül a helyi tanács felügyeli, gondolhatnánk azt is, hogy véletlenek sajátos összjátéka mozdította meg ilyen szokatlan mértékben a színésztársadalmat. Ez azonban kevéssé valószínű. Inkább szükségszerű, a társadalmi, gazdasági, szellemi átrendeződésekkel szorosan összefügg, hogy jelenleg alig néhány vidéki színház helyzete látszik szilárdnak. Ebből esetenként fakadhatnak személyes konfliktusok is, de összességében nem holmi színész—színház háborúságról van szó. Bagatellizálhatjuk is a problémát azzal, hogy a ma „szabad listán” levő hatvan színész valamennyi kategóriából tevődik öszsze, s csak néhány jelentősebb egyéniség akad közöttük, akik viszont vendégfellépésekkel még hatékonyan gyümölcsöztethetik is „szabadságukat”. De akár örvendetesnek is tekinthetjük e jelenséget, ha arra gondolunk, hogy részint a nagyobb mozgás jobban segítheti elő a társulatok megfelelő szerveződését, részben pedig arra, hogy a korábbi, takarékosságra kevésbé szorító körülmények között menedéket is jelenthetett egy-egy színészi állás. Nem kétséges azonban, hogy jelenleg elsősorban szociális problémaként tűnik fel a társulatokból kiszoruló színészek helyzete. A pályáról különböző okok miatt távozni kényszerülők számára eddig is voltak bizonyos segítségnyújtási lehetőségek, a minisztérium, a szakszervezet és a szövetség ezek bővítésén, illetve differenciáltabb alkalmazásán munkálkodik. Hogy a nemzeti kultúra számára mit fog hozni ez a nagyarányú átrendeződés, azt a jövő évadok fogják megmutatni. Z. L. Megkérdeztük : Bécsben és Budapesten Kit tekintenek politikai menekültnek az osztrák hatóságok? Megkérdeztük az osztrák belügyminisztériumot, kit tekintenek a hatóságok politikai menekültnek, kik kaphatnak letelepedési engedélyt, s milyen eljárás alapján. A kérdésre Alexander Hirschfeld, a minisztérium sajtófőnöke válaszolt. Mint mondotta, nemcsak Ausztria, hanem valamennyi ország hatóságai a genfi konvenció alapján ítélik meg, ki jogosult a politikai menekült státusára. A szóban forgó konvenció alapján „egyebek között az tekinthető politikai menekültnek, akit hazájában politikai nézetei, vallása, faji vagy nemzetiségi hovatartozása miatt üldöznek”. Arra a kérdésre, minek alapján ítélik meg, hogy a kérelmező valóban üldözöttnek tekinthető-e, az osztrák belügyminisztérium sajtófőnöke kijelentette: „ Ezt a tényt a kérelmezőnek kell bizonyítania. Természetesen nem tekinthető politikai menekültnek a turista, továbbá az, aki a jobb megélhetés reményében kíván letelepedni, vagy aki más országba akar kivándorolni. Ezek kérelmét a hatóságok nem fogadhatják el, és miként azt a belügyminiszter csütörtöki sajtókonferenciáján is hangsúlyozta, az ebbe a kategóriába tartozó személyeket szükség esetén kitoloncolják az országból. K. A.E témakörhöz tartozik bonni tudósítónk, Győri Sándor friss jelentése. Eszerint a nyugatnémet szövetségi belügyminisztérium az eddigieknél szigorúbb intézkedéseket kíván életbe léptetni a külföldiek beáramlásának megfékezésére. A Kölnische Rundschau arról számolt be, hogy új tervezet készül, amely egyszerűbbé teszi a tartózkodási engedélyek elutasítását és a kitoloncolást. Ezt kiterjesztik azokra a Kelet-Európából érkezett személyekre, akiket a hatóságok nem fogadnak el politikai menekültként. Őket hazájukba toloncolják vissza.) Milyenek a hazatérés lehetőségei a jogellenesen külföldön tartózkodóknak? Az új világútlevél birtokában a magyar állampolgárok egyhuzamban, azaz egy kiutazással 90 napot tölthetnek külföldön. Drucker Tiborné rendőr ezredestől, a Belügyminisztérium útlevélosztályának vezetőjétől kérdeztük: mikortól számít jogellenesnek a kinttartózkodás, és mit tehetnek azok, akik a három hónap után ugyan a külföldön maradás mellett döntenek, de később meggondolják magukat, és szeretnének hazatérni? — Tulajdonképpen már a 91. nap is jogellenes külföldön tartózkodásnak számít. Kivéve természetesen, ha valaki idehaza a rendőrségnél már előre kérte, hogy három hónapnál hosszabb időre szóló kinttartózkodást engedélyezzenek. De előfordulhat, hogy a külföldi úton olyan váratlan esemény történik, amely szükségessé teszi a kinttartózkodás meghosszabbítását. Erre az illetékes magyar külképviseleti szervnél kell lehetőséget kérni, s ezt általában meg is adják. Kivéve olyan esetben, amelyhez már eleve kinttartózkodási engedély szükséges, mint például a külföldi munkavállalás, vagy a felsőfokú tanulmányok folytatása. Ezeket ugyanis csak idehaza engedélyezhetik. (A kormányzat egyébként, éppen az új útlevél-rendelkezések hatására, törekszik a munkavállalási engedélyek kiadásának egyszerűsítésére, liberalizálására. — A szerk.) A jogellenesen külföldön tartózkodók hazatérésével kapcsolatban elmondhatom, hogy akinek az útlevele időben érvényes, kilencven nap után is minden külön engedély nélkül visszajöhet, a határon átengedik. Ha útlevelének érvényessége lejárt, külképviseleti szerveinktől kell kérni segítséget a hazatérési engedély ügyében. A hazatérőnek azonban minden esetben számolnia kell azzal, hogy szabálysértést követett el. Ez pénzbüntetéssel jár, és az illető egy időre kizárható a külföldi utazásból. B. B. K. Balesetmentes vezetések Döntőjéhez érkezett a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Tanács jubileumi autósvetélkedője, amelyet a Vezess baleset nélkül! versenymozgalom meghirdetésének 35. évfordulója alkalmából rendeztek meg Budapesten. A jubileum tiszteletére meghirdetett autósvetélkedőben a csaknem 30 ezer induló közül háromezren jutottak el a márciusi középdöntőig, majd innen a legjobbnak bizonyult 259 vezető került be a verseny döntőjébe, amelyet ma tartanak meg az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének Dózsa György úti székházában. (MTI)