Népszabadság, 2002. szeptember (60. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-02 / 204. szám
2 NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA 2002. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ Irak védelmi állásokat épít Az amerikai külügyminiszter sürgeti a megfigyelők visszatérését Bagdad közelében állítólag lövészárkokat ásnak az iraki katonák, akik megkezdték a felkészülést egy esetleges támadásra. Az Irak elleni csapást egyelőre nem támogatja Amerika több fontos szövetségese sem. Az Európai Unió külügyminiszterei is az akció ellen foglaltak állást. Tony Blair brit kormányfő arra kérte Bush amerikai elnököt, hogy ENSZ- felhatalmazás nélkül ne támadja meg Irakot. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Iraki katonák lövészárkokat ásnak, és védelmi állásokat építenek Bagdadban és környékén, így készülve fel az amerikai erők esetleges támadására. Az információt kiszivárogtató amerikai hírszerzés szerint az irakiak az öbölháború óta most építik ki a legszélesebb körű védelmet az országban. Védelmi állások készülnek a páncélosok, a tüzérség és a gyalogság számára. Kijelölik azokat a helyeket is, amelyek a legalkalmasabbak a légvédelem szempontjából. Más katonák megkezdték a nehéz haditechnikai eszközök terepszínűre festését, az álcázóhálók elhelyezését - írja az MTI. Meg nem nevezett amerikai források szerint Irak nagyon komolyan veszi az amerikai fenyegetést. Szaddám Huszein iraki diktátor már azzal fenyegetőzött, hogy a háborút Bagdad és más városok utcáira viszi ki. Amerikai katonai stratégák elismerték, hogy az ő helyzetében valóban ez a legjobb módszere a védelemirányításnak, mert a manőverezési tér szűkülése és annak veszélye, hogy polgári személyek tömegesen esnek áldozatul, korlátozza az amerikai hadsereg óriási fölényét. Bagdad védelmére a köztársasági gárdát jelölték ki, amely Huszein leghűségesebb katonai alakulata. Ez mintegy három páncéloshadosztályból áll, amelyek közül mindegyik 10-15 ezer fős. A felszerelésük azonban legkevesebb 10 éves, s az egész hadsereg híján van a szükséges alkatrészeknek - jelentette az AP. Kiszivárgott hírek szerint Tony Blair brit kormányfő a múlt héten közel egyórás telefonbeszélgetést folytatott George W. Bush amerikai elnökkel Irakról. Blair sürgette Busht, hogy tegyen újabb kísérletet az ENSZ-ben arra, hogy még azelőtt megszerezhesse a nemzetközi közösség támogatását az Irak elleni fellépéshez, hogy az Egyesült Államok megelőző csapást mérne Bagdadra. A brit kormányfő közölte: ENSZ-felhatalmazás szükséges az Irak elleni katonai akció megindításához. Közben Ian- Duncan Smith, az ellenzéki brit Konzervatív Párt vezére támogatásáról biztosította az Egyesült Államoknak azt a tervét, hogy megelőző csapást mérjenek Irakra. Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint az iraki válság megoldásához vezető első lépésként az Egyesült Államok azt akarja, hogy visszatérjenek Irakba a nemzetközi fegyverzetellenőrök. Mint mondta, az ellenőröknek fel kellene mérniük Huszein harci képességét. Látni akarjuk, mit találnak az ellenőrök - nyilatkozta Powell a BBC-nek. A fenyegető amerikai veszély volt a fő téma az iraki kormány hét végi ülésén, melyen Huszein elnök is részt vett. Egy másik helyszínen, az iráni fővárosban Sükrü Sinal Gürel török külügyminiszter és iráni kollégája, Kamal Harazi az Irak elleni amerikai katonai támadás ellen érvelt. Sürgették az iraki válság békés megoldását. Távirati Stílusban TŰZHARCBA KEVEREDTEK az indonéz hadsereg katonái egy fegyveres csoporttal, nem messze attól a Pápua tartománybeli helyszíntől, ahol a hét végén ismeretlen fegyveresek meggyilkoltak három embert - köztük két amerikai tanítót. A katonák a tűzharcban megöltek egy pápua fegyverest. (Reuters) MEGHALT öt ember, több mint harminc megsebesült három különálló robbanásban Afganisztánban. A halottak és a sebesültek mindannyian afgánok. (Reuters) RAKÉTÁVAL LELŐTTEK egy Mi-24 típusú orosz harci helikoptert Csecsenföldön. Az akciót, amelyben a kétfőnyi személyzet életét vesztette, csecsen lázadók hajtották végre. (MTI) SZABADON ENGEDTE a macedóniai albán lázadócsoport a múlt héten túszul ejtett öt civilt. A macedón nemzetiségű túszok épen és egészségesen nyerték vissza szabadságukat. (MTI) Idézőjel „Berlusconi tudja, mit akar, sikeres ember, és jó dolgokat tesz halájáért” Vojiszlav Seselj, szerb nacionalista pártvezér Az Európai Unió ellenzi Bagdad megtámadását BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az Európai Unió tizenöt tagállama eltérő mértékben, de lényegében ellenzi Irak megtámadását - tűnt ki a külügyminiszterek kétnapos, nem hivatalos tanácskozásán. A dániai Elseneur városkában megtartott tanácskozáson még a britek is óvatosan nyilatkoztak. Az EU-külügyminiszterek felszólították Bagdadot, hogy „azonnal” engedje vissza az ENSZ fegyverzetellenőreit. Ám, elsősorban német és francia kezdeményezésre, megerősítették, hogy Európa szerint mindenáron kompromisszumot kell találni, méghozzá az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Ez annyit jelent, hogy Európa (egyelőre) nem támogatná Amerikát, ha az megtámadná Irakot. Colin Powell amerikai külügyminiszter ennek láttán közölte, hogy ismertetni fogja vonakodó szövetségeseivel azokat a „rendelkezésre álló” bizonyítékokat, amelyek igazolják: Szaddám Huszein tömegpusztító fegyverekkel fenyegeti a világot. Taha Jaszin Ramadan iraki alelnök tegnap örömmel fogadta az európai álláspontot, és máris elküldi megbízottját Brüsszelbe, hogy megkezdjék a kompromisszum kidolgozását. Irak állítólag bejegyezne, hogy az ENSZ helyett Európa küldjön fegyverzetellenőröket. Ez azonban nemcsak a világszervezet, hanem a nyugati szövetség lejáratását is jelentené. Füzes Oszkár Családi fotó a tanácskozás szünetében FOTÓ: REUTERS - JENS NOERGAARD LARSEN Németország az al-Kaida célpontja? Szigorították a belbiztonsági törvényt A német hírszerzés az al-Kaida vagy a hozzá csapódott kisebb szélsőséges csoportok Németország és az ottani amerikai, izraeli objektumok elleni terrortámadások veszélyére figyelmeztet. Az erőszakszervezetek panaszkodnak: nincsenek felkészülve, nincs elég emberük. Szeptember elsejétől jogilag is felléphetnek az al- Kaida ellen Németországban. BERLINI TUDÓSÍTÓNKTÓL Németországban alábecsülik a terrorista támadások veszélyét. Az ország kulcsszerepet játszott és játszik az al- Kaida iszlám terrorszervezet és a hozzá hasonló csoportok terveiben. Támaszpontként, hátországként is használták, de akár célpont is lehet, figyelmeztet a vasárnapi Die Welt a német belső elhárítás, a BfV informátoraira hivatkozva. Sem a berlini rendőrség, sem Beckstein bajor belügyminiszter nem tartja elégségesnek a terroristákkal szemben felvonultatott rendőri erőket. A német fővárosban legalább ezer fegyveres hiányzik a veszélyeztetett objektumok védelmére. A BKA, a német szövetségi bűnügyi hivatal az al-Kaidához csapódott agresszív kisebb csoportokra hívja fel a figyelmet. Szeptember elsejével jogerőre emelkedett Németországban a belbiztonsági törvényszigorítás, amely lehetővé teszi, hogy külföldön működő terrorszervezetek (például az al-Kaida) Németországban elfogott tagjai ellen is törvényes eszközzel felléphessenek. A törvényszigorítást heves viták kísérték, emberjogi szervezetek, baloldali csoportok a szabadságjogok korlátozásától tartanak. Németországban belügyi források legalább harmincezer olyan - zömmel közel-keleti, török származású, de német állampolgár - személyt tartanak nyilván, aki tagja erőszakos iszlám szervezetnek, így potenciális veszélyforrást jelent. Több százan, talán több ezren lehetnek az országban, akik az al-Kaida kiképzőközpontjaiban kaptak terroristafelkészítést. A német postát figyelmeztették a gyanús csomagokra, esetleges biológiai-vegyi harcanyagokat (lépfenekórokozók) tartalmazó levelekre. A lehetséges célpontok között atomerőműveket,vegyi üzemeket, villamosenergiaelosztó állomásokat, katonai objektumokat, repülőtereket, pályaudvarokat, zsinagógákat, zsidó közéleti személyiségeket, azok lakhelyeit említik. A BfV fokozta a neonáci szervezetek megfigyelését is, amelyeket azzal gyanúsítanak, hogy fokozódó mértékben keresik a kapcsolatokat az iszlámista szélsőségesekhez. Noha Németországban nem több mint száz zsinagóga működik, ellenük eddig több száz neonáci-, szkinhedmerényletet követtek el, míg az országban lévő, legalább 1300 mecset ellen eddig egyetlen támadásról sem tudnak. Dunai Péter Moszkva: tömegverekedés Két alkalommal is összecsaptak a szkinhed és rapper fiatalok a hét végén Moszkvában. A városnapi ünnepségeket beárnyékoló tömegverekedésekben összesen mintegy 70-80 ember vett részt. Az incidenseknek több sebesültje is van, egy tizenhat éves fiú pedig belehalt a torkába kapott késszúrásba. MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az orosz főváros délnyugati részén található Unyiverszityet metrómegállónál tegnap már nyoma sem volt a szombati összecsapásnak. A bőrfejűek már reggel óta itt álltak és iszogattak. Látszott, hogy készülnek valamire. A balhé úgy fél nyolc körül kezdődött el. Hogy pontosan mi történt, nem tudom, én már csak azt láttam, ahogy ütik egymást a fiúk - emlékszik vissza a helyi újságárus. Az első jelentések még arról szóltak, hogy ötszáz rapper és szkinhed verekszik, később azonban 60-70 főre módosult a résztvevők száma. Valerij Gribakin, a moszkvai rendőrség sajtóosztályának vezetője szerint a metrómegállótól nem messze egy koncert volt, ezért sok fiatal álldogált a bejáratnál. - Valószínűleg ezért keletkezhetett olyan benyomás, hogy tömegverekedés zajlik - állítja Gribakin. A rendőrségi vizsgálat megállapítása szerint a metrólejáratnál lévő kőfalon este fél nyolc körül öt fiatal üldögélt, akikhez odalépett egy hét főből álló másik csoport. A tizenévesek vitába keveredtek, majd egyikük előkapott egy kést, és a 16 éves Valerij Panyihin torkába döfte. A fiú még a mentők kiérkezte előtt belehalt sérülésébe. A nagy erőkkel a helyszínre érkező rendőrség viszonylag gyorsan feloszlatta a verekedő tömeget. Mintegy 30 fiatalt őrizetbe vettek, köztük Panyihin feltételezett gyilkosát is, aki ellen már meg is indult a vádemelési eljárás. Mintegy két órával később a metrómegállótól mindössze néhány száz méterre lévő cirkusz épületénél tört ki verekedés, de ebben már „csak” másfél tucat tizenéves vett részt. Szalai Zoltán Cikkünk a 6. oldalon Perelhetnek a magyar zsidók WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Egy floridai szövetségi bíróság ítélete értelmében beperelhetik az amerikai államot azok a magyar zsidók, illetve örököseik, akiknek Nyugatra hurcolt értékeit a szövetséges katonák hadizsákmánynak tekintették. Az amerikai kormány határozott ellenvéleménye ellenére megszületett döntés kizárja a kollektív kártérítést, de - figyelembe véve az érintettek háború alatti és azt követő szenvedéseit, illetve azt az elvet, hogy bűncselekményből még az állam sem húzhat hasznot - helyet ad egyéni igényeknek. A nácik által a háború vége felé Ausztriába vitt „aranyvonaton” 44 vagonnyi érték, többek közt 1200 festmény, háromezer perzsaszőnyeg, nagy mennyiségű arany és ezüst volt. A zsidó családok értékeiből két teherautónyit a francia hadsereg foglalt le, a többi az amerikaiak kezére került. A vagyon egy részét Ausztriának és egyes menekültügyi szervezeteknek adták, a háborús kincstár javára értékesítették - illetve egyszerűen eltulajdonították. Az amerikaiak tudták, honnan származnak a kincsek, de kísérletet sem tettek az eredeti tulajdonosok felkutatására, az egészet a németektől szerzett hadizsákmánynak nyilvánították. (Ugyanezen logika szerint járt el a Szovjetunió is, amikor sajátjának tekintette az általa Németországtól megszerzett egykori zsidó értékeket.) Sok minden akkor tűnt el, amikor tolvajok betörtek a salzburgi raktárba, ahol a maradékot tárolták. Később egyes tárgyak New York-i aukciókon bukkantak fel. A 2001 májusában kezdődött pert azért Miamiban folytatták le, mert több felperes az amerikai nyugdíjasok kedvelt tartózkodási helyén, Dél-Floridában él. A kormány ügyvédei azzal érveltek, hogy több mint fél évszázad múlt el, az ügy elévült. A felperesek jogi képviselői szerint viszont csak a holokauszt áldozatai vagyonának sorsát vizsgáló amerikai elnöki bizottság 1999-es jelentéséből derült ki, hogy az aranyvonat több a háború után terjengő legendánál. Sam Dubbin ügyvéd úgy vélte, a problémát a kormányzat helyesen állapította meg - ám nem fejezte be a munkát, nem rendelkezett a kártérítésről. Horváth Gábor Terroristával végeztek az izraeliek HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Több helyszínen robbant ki lövöldözés Izraelben és a palesztin területeken a hét végén, amely tizenegy áldozatot követelt. Csak tegnap öt palesztint lőttek agyon izraeli katonák két ciszjordániai incidensben. Izraeli katonai források szerint a lelőtt palesztinoknál vágóeszközöket és egy fűrészt találtak. Palesztin források arról számoltak be, hogy izraeli katonák behatoltak a dzsenini menekülttáborba, ahol egy 16 éves fiatalemberrel végeztek. Szombaton az izraeli hadsereg egy helikopteres akcióban megölte Rafaal Daragnehet, az al- Aksza mártírjainak brigádjai terrorszervezet egyik helyi vezetőjét; a támadásban életét vesztette két kisgyermek és két 15 éves kamasz is. A Nabluszhoz közeli Har Braha zsidó telepen is tűzharc volt: egy palesztin lőfegyverrel megsebesített egy izraeli házaspárt. A támadót lelőtték. Augusztusban - amely az előzőekhez képest viszonylag kevésbé véres hónap volt - 18 izraeli és 49 palesztin vesztette életét - jelentette telavivi tudósítónk. Két izraeli buldózer öt harckocsi kíséretében behatolt a Gázai övezet déli határa közelében fekvő Rafahba, s szemtanúk elmondása szerint lerombolt mintegy tíz boltot és egy lakóházat. A négyórás műveletet fegyveres palesztinok és izraeli katonák meg-megújuló tűzpárbaja kísérte, aminek következtében kigyulladt egy üzemanyagtöltő állomás. A hét végi véres incidensek miatt a palesztin vezetés követeli a Biztonsági Tanács sürgős összehívását. Szaeb Erakat palesztin főtárgyaló elítélte a világ országait - különösen az Egyesült Államokat -, amiért szerinte nem emelték fel szavukat az izraeli haderő támadásai ellen - írja az MTI. Közben Kacav izraeli elnök követelte, hogy indítsanak vizsgálatot a hadsereg magatartása miatt. - Utána kell járni annak, vajon igaz-e a vád, hogy az izraeli haderő katonái mániákus lövöldözők - mondta Kacav. Az izraeli kormány elutasította Jasszer Arafat palesztin vezető kérését, hogy külföldre utazhasson. Az izraeliek közölték: hajlandók lehetővé tenni Arafatnak, hogy elhagyja Ramallahot, de nem engedélyezik visszatérését a palesztin autonómia területére. Palesztin gépkocsi ellenőrzése NablusználFOTÓ: REUTERS - ABED OMAR QUSINI