Munkás-Heti-Krónika, 1877 (5. évfolyam, 1–52. sz.)
1877-09-16 / 37. szám
37. szám. Egyes szám ara 5 kr. V. év tolvaji Munkás-Heti-Króni Társadalmi és saraászati r epiac. A magyarországi munkások közlönye. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: dob-ntcza 67 sz., a hova minden pénzküldemény intézendő. Ke/.nanek vissza nem kirhietnek Hirdetmények: legolcsóbbancamittatnak. Budapest, 1877. szeptember 16-án. Előfizetési föltételek. Az egész 1877-ik évr. . . 2 frt. 40 kr. Félévre . . . . „ 20 „ Negyedévre . . . „ 60 „ Egy hóra . ... „ 20 „ Az előfizetési pénzek legolcsóbban 5 kros postautalvány mellett küldhetők be. Az ez évben, valamint a mult év utolsó felében megjelent számok még mindig teljesen kaphatók. r Általános szoczialista kongreszszus — Eredeti tudósítás. — Gent, szept. 10. A gyűlést megelőző demonstráczió a legimpozánsabb volt. Tegnap 9 órakor reggel néhány ezer genti szoczialista vonult több vörös zászlóval a Pays-de-Waes-i pályaudvarhoz az antwerpeni küldöttek fogadtatására. Miután az antwerpeni szoczialisták megérkeztek, a menet visszafelé a városon keresztül haladva, a Marché du Vendredh téren levő Van Artewelde»szobornál meg« állott, hol Verhaven elvtársunk lelkesedést keltett beszédet tartva, elsorolta Artewelde érdemeit, melyet 500 év előtt a nemesség, a papság és a monarcha elleni küzdelmekben magáénak szerzett, s felszólította a jelenlevőket e népember példáját az elnyomók elleni küzdelemben követni. Miután még a menet, mely időközben körülbelül 10,000-re nőtt, az állampályához ment a megérkezetteket fogadni, a város legnépesebb utczáin keresztül, élén zeneszóval a gyűlés helyére, a „Mont-Parnasse"-be vonult. A roppant nagy terem nem volt képes a jelenvolt szoczialistáknak még csak felét sem befogadni. Tizenegy óra lehetett, amidőn a menet a Mont Parnasse termébe gyűlt, ahol Van Beveren, a szervezőbizottság egy tagja, a szónoki állványra lépve, körülbelül következőleg üdvözölte a jelenlevő szoczialistákat: „Gent népe! A központi bizottság, a világ szoczialistái nevében üdvözöllek benneteket és köszönöm a ma tapasztalt magatartásokat. Mily óriási a különbség a mi törekvéseink és a keleten lezajló történetek között. Itt a népek a szoczializmus zászlaja alá csoportosulnak, hogy a nyomasztó igát lerázza magáról, amott a kormányok zsarnok nyomása alatt a népeket látjuk egymást marczangolni. —Melyik párt van áthatva a testvériség és béke érzetétől? a szoczialisztikus párt, a jövő pártja.Tisztelet tehát e pártnak ! — Gent polgárai! Tietek az érdem, hogy daczára elleneink botrányos ellenagitáczióinak, a vörös zászló alá csoportosultatok, daczára azon katholikus gyárosnak, azon római gróf nyomorult ellenműködésének, ki azt akarja, hogy Gent népe előtte meghajolják. Már évek óta kivántátok magatokat a papi uralom — melynek képviselője a római gróf,— befolyása alól kiszabadítani,de itt nem szabad megállnotok ! Kell hogy gyűléseinken, értekezleteinken és ünnepélyeinken megjelenjetek; értekezleteink és gyűléseink tiszta fogalmat nyújtanak nektek elveinkről s azon czélokról, melyeket elérni óhajtunk. A Szónok ezután felszólítja a jelenlevőket a mellükön levő jelvények eltávolítására, mert ilyen jelvényeket adnak elleneink azoknak, kiket czéljaiknak akarnak megnyerni. Van Beveren beszéde alkalmával Pécsről a következő lelkesedéssel fogadott távirat érkezett: „A szabadságért, egyenlőségért és testvériségért, az elnyomott emberiség felszabadításáért küzdő rettenthetlen vezérférfiaknak üdvözletünket. A pécsi elvtársak nevében: Fuchs Maier." Erre A u s e e 1 1 e elvtárs a gentiek nevében megható szavakban üdvözli a megérkezett küldötteket. Utal a német szoczialisták eredményeire s beszédét a következő szavakkal zárja: „Le a reakcióval! Éljen a szoczializ-mus!" Ezután Van Beveren elvtársunk a gyűlést bezárja, miután a jelenlevőket felszólította az este tartandó hangversenyen megjelenni, melynek tiszta jövedelme a kongresszus kiadásainak fedezésére és az általános választási jog elérhetése czéljából létesítendő agitáczióra fog fordíttatni. Nyelvzavar. Ki ne ismerné a bábeli nyelvzavar regéjét ? A midőn az emberek — mondja a rege — egyesülve, egy nagy, kimagasló, minden országot belátó épület felállítására, „isten" a dolgozó nép nyelvét zavará össze, úgy, hogy nem értették meg többé egymást, műveket, abban hagyták és szétoszlottak. Ez a rege — úgy mint más hasonló rege — azon szükségből eredett, hogy megmagyarázzák a nyelvek sokféleségét vagy értelmezték más magyarázati alap hiányából; a mindent kutató és felvilágosító tudomány azonban megmutatja, hogy épúgy mint az emberiség az állati mindenségből fejlődött, úgy fejlődtek a nyelvek is a kötetlen, formátlan, sokoldalú állati érzelemnyilvánulásokból, s csak lassan fejlődtek érthető gondolatkifejezésekké. De abban a regében ezen gondolat mindig igaz marad: érthetőség, szabatosság, a nyelv tisztasága és annak érthető alkalmazása a gondolattartalomra nézve okvetlen szükséges, ha azt akarjuk, hogy egy a társadalomban együttesen kezdeményezett mű sikerüljön ; ha valaki azt zavarni, megakadályozni, meghiúsítani akarja, az okvetlen előbb a nyelvet kisérelte meg zavarni vagy hamisítani, félreértést belevonni; de aki azt elő akarja segíteni, az a hamisságot fölleplezi, a félreértést eltávolítja. Ilyen minden reformtörekvés, ha annak létesítésére az élő szó eszköze használtatik a tömeggel szemben; ez bizonyos tekintetben szintén a nyelvegyenlőségért való küzdelem , helyreigazítása a hamis, ferde, elcserélt kifejezéseknek. — — Munkaadó és munkavevő: e szavak köznyelven forognak és ezzel egy bizonyos eszmét kötnek össze, de ám micsodát! Munkaadó —ezen értelemben — az, aki maga munkakerülő, mások munkája után élődik, és ezen másokat nevezik munkavevőknek Roppant nyelvzavar ez. Munkavevőnek tehát azt nevezik, ki az éhség által kényszerítve munkáját ideadni kénytelen ; azt azonban, ki a munkát veszi és termékeit fogyasztja, munkaadónak nevezik. Honnan származik ezen őrült, hazug nyelvszokás? vagy jobban mondva, mi czélra használják ? Nem másra, mint a dolog igaz értelmének ehomályosítására, alázatosságunk fentartására; mert, ha igaz, hogy az adó a vevő jóltevője, ugy ez amannak minden bizonynyal tisztelettel és köszönettel tartozik; miután bennünket, kik kénytelenek vagyunk munkánkat ideadni, munkavevőknek neveznek, oly kegyeletes helyzetbe vagy hangulatba hoznak, amelyben okvetlen azon bő óhajunknak kell lenni, a tőzspolgárság osztályát, a „munkaadókat" jólétben fentartani. De nem ! Azon állítást nem koczkáztatják, hogy azon emberek adják nekünk munkájukat és mi az ő munkájukat elfogadjuk, ezen hazugság nagyon kézzelfogható volna, s ez ellen nem is kell küzdenünk, mivel azon hatalmaskodók a jóléttel egybekötött semmittevést, mint nagy előnyt hirdetik és nyilvánosan büszkélkednek vele a bámuló „nép" irigysége mellett. De mivel azon urak semmi esetre sem adják ide munkájukat, de egyáltalában nem is eszközölnek munkát, mi értelme van tehát a „munkaadó" nevezetnek? Azon értelmek megbízásokat adnak van.