Népszava, 1884 (12. évfolyam, 1–52. sz.)

1884-01-13 / 2. szám

2 III. évfolyam. 1884. 2. szám. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal külső dob-utcza 33. »«. Minden a lap szellemi ré­­szére vonatkozó közlemények, valamint hirdetések ide in­tézendők. Hirdetések jutányosan isálliittatnak. NÉPSZAVA TÁRSADALMI ÉS GAZDÁSZATI NÉPLAP. •Bia­d.apest, ja.h­u.á.r 1x6 13-á.n. A MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Előfizetés: Egész évre . . 2 frt. 40 kr. Fél évre ... 1 „ 20 „ Negyedévre. . — „ 60 „ Egy hóra . . — „ 20 „ Egyes példány ára 5 kr. Előfizetéseket minden posta­hivatal elfogad. Mágnásaink. A múlt hetekben a főrendi házban a ve­gyes, jelesül a zsidók és keresztények közti, valamint a polgári házasságok kérdésében oly vitának voltunk tanúi, melyből azt a tanulsá­got lehetett meríteni, hogy a mi magyar mág­násainkból még nem aludt ki minden eré­lyesség. Nem akarunk abba a kérdésbe bocsát­kozni, vajjon helyes fölfogásnál fogva vetette­e, vissza a felső­ház a Tisza-kabinet által be­hozott törvényjavaslatot, valamint soha sem avatkoztunk abba, vajjon korszerű-e ezen törvény behozatala, sőt kimondottuk, hogy vannak sokkal égetőbb kérdések, a­melyek minden­esetre elébb valók ennél a törvényja­vaslatnál s azon alkalommal épen a munkás­kérdést tartottuk ilyennek. Már azért sem tulajdonítunk ezen kér­désnek, vájjon megengedtessék-e a zsidók és keresztények közti házasság, nagy fontosságot, mivel az két más kérdést is foglal magában, a házassági intézményt általában, melyre nézve kimondottuk több ízben nézeteinket s kimon­dottuk azt is, hogy az hiányos l reformálására volna szükség, másodszor, mert ezzel összeköt­tetésben áll a vallás kérdése is, ez pedig a fölvilágosodott XIX-dik században koránt sem oly fontos, mint azt a régi időben tartották. Mi azt gondoljuk, ha zsidó ifjú keresztény nőt szeret, vagy megfordítva zsidónő keresztény férfit, akkor egyiknek és másiknak is szerelme igen gyenge lábon áll, ha érte azt az áldozatot nem hozza, hogy érte vallását, melyre külön­ben sem tart nagyon sokat, megváltoztatja. Soha sem tartottuk a mostani képviselő­házat oly szabadelvűnek, hogy azt hittük volna arról, hogy midőn megszavazta Tisza Kálmán e törvényjavaslatát, ezt meggyőződés­ből, szabadelvűségből tette, hanem mert Tisza Kálmán ráparancsolt mamelukjaira, hogy azt szavazzák meg. Ha esetlegesen nem a magyar kormány teszi ezt a javaslatot, hanem vala­mely szélső­balpárti képviselő és Tiszának az nem tetszik, akkor ép úgy parancsolt volna mamelukjaira, hogy ellene szavazzanak és a törvényjavaslat sohasem került volna a felső­ház elébe s azt el sem vetik. Ezúttal a felsőház vette át a független­pártiak szerepét és a törvényjavaslatot elve­tette, sőt mint hírlik, ha ugyanezen törvény­javaslat másodízben, január közepe felé kerül a főrendiház elé, a mi mágnásaink közt meg­indult nagy izgatás és mozgalom következté­ben azt másodszor is vissza fogják vetni, miből némelyek nézete szerint az következnék, hogy Tisza Kálmán kabinetje talán megbuknék, hogy helyet csináljon egy más kabinetnek, melyről azt lehet majd mondani, hogy az tizenkilencz, míg az eddigi egy hiján husz volt, vagy mint a spanyol közmondás tartja: „Sob mismos perros con otros collares" (ugyan­azok az ebek más nyaklánczc­al.) Itt most azonban csak a mágnások eré­lyességéről van szó. Ha ezen erélyesség más fontosabb, a haza és az emberiség javát elő­mozdító kérdésben mutatkozott volna, akkor ezen erélyesség föléledésének örvendenénk de ha ez erélyesség okát vizsgáljuk, azt fog­­juk látni, hogy az nagyon kicsinyes volt. El­mondjuk tehát az okát is. A nemzeti kaszinó némely tagjai egyik tagnak kiküszöbölését hozták javaslatba és a szavazásnál megbuktak. Ez alkalommal Tisza Kálmán beszédet tartott azon egyén érdeké­ben, kit ki akartak küszöbölni. E fölött a ja­vaslatot tevő urak fölbőszültek ellene s össze­esküdtek, hogy ezért hozzát állanak Tisza Kálmánon. így történt­, hogy a felsőházban az ő javaslatát megbuktatták , azt a másodszori szavazásnál ismét meg fogják buktatni. Itt tehát nem az elv iránti lelkesülésből, hanem magángyűlölségből és boszúból cselekedtek. Tisza Kálmán kabinetje már igen sok törvényjavaslatot hozott be, amelyet a felsőház minden vita nélkül elfogadott, pedig ezek közt igen sok olyan volt, mely az országra nézve károsnak bizonyult, pl. Bosznia és Her­czegovina elfoglalása ügyében, az adóemelés­ben stb. Miért nem tanúsították ezekben a kérdésekben a Jockey klub tagjai erélyessé­güket? Ha ezt tették volna, akkor kiérdemel­ték volna a haza lakosainak háláját és köszö­netét. A felső­háznak vannak némely jogai és ezek minden parlamenttel bíró országban, a­hol a két kamara­ rendszer van behozva, így van, de a felsőház sehol sem bír kezdeménye­zési joggal. Azonban Magyarországban ép ugy mint Angliában és Francziaországban a felső ház tagjainak, az arisztokrácziának igen nagy befolyása lehet és van is a közvéleményre és ezáltal közvetve még a kezdeményezésre is. Mi soha sem dédelgettük és nem tömjé­nezzük mágnásainkat, mert valóban nem is találtunk náluk semmi dédelgetni és tömjé­nezni valót, de azért még sem törtünk mind­nyájok fölött pálczát, a jelen körülmények közt még a felsőház eltörlését sem kivántuk, sőt némi kegyelettel is viseltettünk némely mágnások nevei iránt még a múlt időkből, nem feledhetjük egy Széchenyi István, egy Perényi Zsigmond, egy Wesselényi Miklós, egy Teleki László érdemeit, nem feledhetjük, hogy a mágnások minden ellentmondás nélkül lemondottak azokról a kiváltságokról, melyek fenntartásáért más országokban már annyi vér folyt, fölszabadították a jobbágyságot, magukhoz emelték azt, midőn a népképvisele­tet a mostani mód szerint elfogadták és be­hozták, nem feledtük, hogy sok mágnás vér­zett el a nagy függetlenségi harc­ban, sokan lettek a szabadság vértanúi és szenvedtek csúfos halált a bitófán, mások egész vagyo­nukat föláldozták és számkivetésben a nyo­morban osztoztak a többi emigránsokkal. Minő szép dolog volna, ha ezek a mágnás urak a­helyett, hogy egy oly kevéssé fontos kérdésben, mint az volt, a­melyben erélyessé­güknek jelét adták, azt tanúsítanák, hogy más tekintetben is függetlenek, ahelyett hogy egyikök egy kis szocziális olajjal akarja jól tartani a munkásosztályt, a másik pedig egy rossz röpiratot ír vagy irat s csak nevét adja hozzá, a melyben a munkásokat korhelyeknek, részegeskedőknek bélyegzi, ténylegesen az nép jogai mellett lépnének föl, ha ők volnának a kezdeményezők abban, hogy a nép ne szipo­lyoztassék ki irtózatos adóemelés által. Pedig ezt mind megtehetnék, de tehetnének még többet is, anélkül, hogy ez nekik pénzükbe, áldozatokba kerülne, igyekeznének utánozni azokat a mágnásokat, kik mágnás létükre demokraták voltak, pedig ilyeneket nemcsak a külföld, hanem Magyarország is mutathatott föl s valahára megfelelhetnének jelszavuknak: noblesse obs­ge (a nemesség kötelez). Lázongnak Herczegovinában. Herczegovinából, a harczi kitörések e balkánfél­szigeti okkupált tartományából megdöbbentő hírek érkeznek. Úgy látszik, megint jónak látta az orosz hatalom felrobbantani az aknát, hogy a szerencsétlen Boszniában meg ne pihenhessen az okkupaczionális had­sereg , hogy a folytonos éberséggel járó nagy költségek emészszék a monarchia erőit. Tényleg mióta betettük lábunkat Boszniába, az­óta időszakonkint, mint a működő vulkánoknál, ki­kitör a tűz és önti láváját vagy a Hinterland felé, vagy magából a Hinterlandból. Minden ilyen kitörés a vi­szonynál fogva, melyben Bosznia a Balkán-félsziget harczias törzseivel áll, csak növeli gondjait és bajait monarchiánknak. Most is meglesznek következményei, még­pedig ha másban nem, pénzügyileg súlyosak lesz­nek e következmények. Egygyel ismét több a bizony­ság, mennyire szerencsétlen gondolat volt az okkupá­czió. Mennyit nyert volna a monarchia erőben, mennyi veszteségtől, mennyi erőfeszítéstől lett volna meg­kímélve ? Újévi beköszöntőnek nem valami kellemes hír, hogy Bosznia ikertartományában ég. Igen rossz jel az. Látni való, hogy Oroszország nem nyugszik, hanem folytonosan, következetesen dolgozik, míg az általános robbantás ideje elérkezik. A­mi a Herczegovinában történteket illeti, arra nézve a legrosszabb benyomást és az kelti, hogy a bécsi kormány titkolja az onnan érkező híreket, a nagy kerülő pedig, melylyel hozzánk érkeznek, sokat levon azok száraz hiteléből. De hogy baj van, azt a külügy­minisztériummal és Kállay minisztériumával rosz vi­szonyban nem álló „P. Lloyd" is elismeri, mely a her­czegovinai dolgokról a következőket írja: „A herczegovinai 100 ujoncz közül, kik a leg­közelebbi ujonczozás alkalmával az 5. századba Mostár­ban beosztattak, eddigelé nem kevesebb, mint 19 ember szökött meg, a kik közöl daczára a legerélyesebb nyo­mozásnak, egyet sem lehetett eddig kézrekeríteni, mi azt bizonyítja, hogy a nép teljesen egyetért a szökevé­nyekkel. Ezek rendszerint ama csapatokhoz csatlakoznak, melyeket ma hivatalosan „rablóbandákénak neveznek, melyek azonban köztudomás szerint ép oly gyorsan át­változnak „felkelő csapatok"-ká, mint ahogy a rendes katonaság békeállományból hadiállományba átmegy. E csapatok tehát még folyvást garázdálkodnak s oly komolyan fenyegetik az utakat, hogy ezeknek biz­tosítására még mindig kényszerítve érzik magukat a katonai állomások parancsnokai, erősebb őrjáratokat küldeni ki, melyek csendőrökből és katonákból vannak összeállítva. Ezek és a felkelő csapatok közt gyakoriak az összetűzések, így csak a napokban lőttek agyon a fel­kelők Plana közelében egy ily találkozás alkalmával két katonát. Továbbá a 65. munkácsi gyalogezred két közkatonáját, kik egy félreeső hegyi úton czirkáltak, borzasztóan megcsonkítva találták elő Bjelamicsnál. A gazdag Csengics bey földbirtokosnak, ki a Ferencz József-rend parancsnoki keresztjével diszittetett fel. •IV'

Next