Népszava, 1891 (19. évfolyam, 1–52. sz.)

1891-01-01 / 1. szám

és ez fokozta a tevékenységet minden irányban. A sze­génység, a proletarizmus óriási léptekkel terjedt és folyt­o­no­s terjedésben van. A munkaerő kizsákmányolása mind­na­gyobb mérveket ölt és mindez komoly gondolkodásra bí­rja a magyarországi munkásságot is. Ellentállási képességre van szüksége a munkásosz­tály­nak. Ezt csakis szervezkedés útján lehet elérni. A ka­pita­lista termelés és az egyéni meggazdagodás vágyai ter­mészetüknél fogva pusztításokat visznek véghez az em­ber­iség termelő rétegeiben. Ezt megakadályozni annyit je­len­t, mint a magántőkén nyugvó termelést megszüntetni, az egyéni vagyonszerzés lehetőségét korlátozni. Ezt nem­csak a termelő erők épségben tartása követeli meg, hanem kulturális közérdekek is parancsolják. A lefolyt évben fokozottabb mérvben láttuk fejlődni a kapitalizmus tendenc­iáját és ez hova­tovább nagyobb hullámzásnak indul. Az állam kedvezményeket nyújt a nagyipar fejlődésének, kereskedelmi összeköttetéseket ke­res az ipari termékek kivitelére, mivel ezt az állam érdeke kívánja meg. De ugyanezzel látjuk fokozódni a 113 sl­i­kaerő kizsákmányolását is, mivel az állam alkotási és érdekkép­viseleti feladatait egyoldalúlag oldja meg. Előmoz­dítja a kapitalizmus fejlődését és magára hagyja e termelő erőt, mely ennek a fejlődésnek életet ad. Ezt felismerték immár a magyarországi munkások is. Belátják, ha nem szervezkednek annyira, hogy szervezke­désük erkölcsi és szellemi erejével nyomást gyakorolhas­sanak a kormányra és törvényhozásra az ő érdekeik meg­védésére is, akkor a mai munkásviszonyok tetemesebben fognak rosszabbodni, a munkafeltételek súlyosbodni és a megélhetés körülményei sokkal kétesebbé válnak. És hogy erre a nyomásra a szükséges erőt kifejthessük, kell, hogy az ország munkásai, — eme legéletbevágóbb érdekeik megóvása czéljából — egyetértsenek, szoros kapocsra szervezkedjenek és tisztában jöjjenek aziránt, hogy az ural­kodó osztály a saját emberségéből nem fog lemondani a munkástömegek kizsákmányolásából kényelmesen kiszív­ható nyereségről. Ez a meggyőződés mindjobban utat tör magának a proletárság soraiban. Ez a tudat nyert kifejezést a lefolyt év május 1 -én, ez érvényesül a czélirányosab­b szakegye­sületi mozgalomban, erről szólnak a munkásgyűlések re­zolutiói (határozati javaslatai) ez nyer mind nyomatékosabb kifejezést a pártsajtóban. És ha még hozzávesszük a de­c­emberben tartott országos szocziáldemokrata­ kongresz­szust, hát akkor bizonyos megelégedéssel zárhatjuk le a lefolyt évi munkásmozgalom mérlegét és mint egyenleget a munkásosztály nagy tömege osztálytudatának ébredését vihetjük át az új évre. De csak az ébredezést, nem pedig az ébredés bevég­zett tényét visszük át. És ez az, ami újabb és buzgóbb és hathatósabb munkának kifejtését követeli minden öntu­datos munkástól. A lefolyt év eredménye nem tehet ben­nünket elbizakodottá; tudjuk, hogy az eredménynek jobb­nak kellene lenni, de a szerzett tapasztalatok, a részben egyengetett utak, a viszonyokhoz mérten elért még­sem kicsinylő siker, arra jogosítják fel az öntudatos proletárt, hogy a folyó 1891-es évben elérendő sikert már eleve is magasabbra becsülje. Azonban, sok, nagyon sok még a tenni­való. A mun­kások nagy tömege még távol áll a mozgalomtól, a köz­nép még reménykedik, hogy a mai gazdasági viszonyok közt fog javulni az ő helyzete. A munkások nagy része még idegenkedik a felvilágosító irodalom olvasásától és ennél­fogva nehezen emelkedik művelődési hajlama és értelmi­sége. A párt sajtója és irodalma még nem részesül a meg­felelő támogatásban és terjesztésben, ami lényegesen akadályozza a párt elveinek és czéljainak ismeretét. Ta­lálunk még munkáscsoportokat, akik egészen idegen, nem nekik való, sőt ügyükre nézve határozottan káros dolgo­kért rajongnak és ezzel hátráltatják úgy a saját maguk mint a velük rokonérzelműek osztálytudatának elérésé­t. Találunk még sok munkást, kik pillanatilag kedvezőbb viszonyok közt élnek és azt hiszik, hogy ez a viszony reájuk nézve örökös, ennélfogva a mozgalommal nem törődnek Mindennek meg kell szűnni az osztálytudat felébredé­sével és ennek elérése a legnehezebb munkája a magyar­országi szocziál­demokrácziának. Az ellenség, a­kit legjobban gyűlölünk, az a tömegnek tudatlansága. Tehát a múlt év tapasztalataival megyünk elébe az új évben reánk váró munkának, nagy és súlyos munkának. Le kell küzdenünk az akadályokat, melyek a mozgalom fejlődését gátolják; szembe kell szállanunk az esetleges veszélylyel, mely a mozgalom nagyobb hullámzását fenyegetné; öntudattal és férfias elhatáro­zással kell a munkásosztály jogaiért síkra szállanunk. Mindennek sikeres keresztülvitelére szükséges a szer­vezkedés, ismét a szervezkedés és megint csak a szer­vezkedés! Ez teszi a pártot erőssé anyagilag és szelle­mileg, tehát a lüktető erőt képezi további sikeres működésünknek. A magunk részéről a kötelességérzettől teljesen át­ Egyenlőség. — Raja. — I. Az első emeleten vigan vannak. Olympia kisasszony, az opera primadonnája felgyógyulása alkalmából kis vigalmat ren­dezett. Válogatott társaság gyűlt egybe az énekesnő szalonjá­ban: gróf Gömöry, a »schneidig« huszárhadnagy, báró Lenden­mark, ismeretes sportsmann és Borkenfeld, a gazdag bankár fia; ezeken kívül eljöttek Olympia legmeghittebb barátnői: Heléne kisasszony, az orpheumbeli csinos soubrette és kecses egy ballerina. Nevettek, tréfáltak, ettek és ittak. Olyan kedves kis orgia volt ez, melyben a pezsgőt semmiesetre sem kímélték. A bor, a mindenféle ital és a dohányfüst-illattal megtelített levegő s az élénk mulatság oly rózsáspirt varázsolt a nők ar­czára, a­mit különben máskor minden festés daczára sem voltak képesek előidézni. Mindnyájuk szemében a kielégíthetlen életvágy égett és szikrázott. Az urak mindinkább bizalmasabbak lőnek, a nők vígabbak. Pompásan mulattak, egyik frivol élet a másikat követte . . . s közben durrantak a pezsgős üvegek, csattantak az életek é­s csókok. Az élvezet mindig emelkedett s a leg mindig fülledtebb jön . .. Éjfél már elmúlt, midőn elváltak és a bacchanáliának vége szakadt. Olympia belépett boudok­jába, melynek ablakai tágas ud­varra nyiltak. Forró homlokát a hideg ablaküveghez szorította s álmo­dozva tekintett ki a nyári éjbe. A sötét égboltozaton ragyogtak a csillagok; a szellő csen­des zizegésbe hozta az udvaron levő fák leveleit. Oly különös érzés vett ma erőt rajta; a gróf ledér ajánla­tot tett neki, holott legutóbbi esetét is nehezen sikerült csak — elsimítania ... Ez lett volna csak egy tisztességes — botrány, ritka a maga nemében! De szerencsére nagyon hű barátjai van­nak a napilapok szerkesztőségeiben, különben is hármuk titka volt ez, az orvos, madame M­ s az övé . .. ah, igaz, ő is tudott róla. Hirtelen egy szemközt levő negyedik emeleti ablakon akadt meg tekintete; ez ablak még világos volt. Esetleg tudta, hogy egy szegény szolgáló lakik ott. Naponként látta kora reggeltől késő est­ig vesződni és dolgozni. De istenem! Egy ily nagyszámú hivatalnok-családnál mindig sok a dolog, főleg, ha a szakácsnő, pesztonka, szobalány mind egy személy! De mi dolga lehet ma még ily későn ? Az ablak nyitva volt. Olympia is kinyitotta az övét. Nem-e sóhajok s lassú nyögések hangja hallszik át a szélcsenden ? Jobban hallgatódzott, feszült figyelemmel, halvány ajkak­kal, reszkető tagokkal .. . Kétségtelen, elfojtott zokogás s sóhaj­tás hallható ... Mi történhetik ott fenn ? Hiába erőltette sze­meit, nem láthatott semmit. De megmagyarázhatatlan izgatott­ság fogta el őt; homályos, rettenetes sejtelem reszkettette meg ... És hirtelen megismerte ama hangok jelentését; egész testében reszketve lépett vissza az ablaktól s ledőlt a divánra. Borzalmas gondolatok gyötörték; mindig csak ama fájdalmas hangok csengtek fülében . . . Az udvarban alant egy ajtó nyikorgott; Olympia felugrott s az ablakhoz sietett. A negyedik emeleten már nem volt vilá­gosság, csalódva fordította el tekintetét onnan, lenézett az ud­varra. Egy női alakot látott itt meg, ki félénken s rettegve lép­delt a fal árnyékában. Olympia tisztán látott mindent, mert a hold ép előbújt a felhők mögül s ezüst sugaraival elárasztotta az udvart. Az alak vitt valamit, amit gondosan elrejteni akart; a kérdéses tárgy kendőbe volt takarva, körvonalai bizonytalanok voltak. Az alak eltűnt az éji homályban. Egy félóra alig telt el s Olympia látta az alakot visszatérni — de csomag nélkül. Fél­ájultan támolygott vissza az énekesnő az ablaktól s lerogyott a divánra. Semmi kétség! Ott lenn egy bűntény történt . . . bűn­tény ? Nem merte gondolatait tovább fűzni. Ekkor valaki besompolygott az ajtón, közeledett s a pam­lagon fekvő énekesnőt átkarolta . ..

Next