Népszava, 1897 (25. évfolyam, 1–13. sz.)

1897-01-08 / 1. szám

al. összetévesztették a populus „Werbőczyanus -sal, egyszer a populus „Bánffyanus"-sal egyszer a nemességül egyszer a „vállalkozókkal". Szaporítottak már a magyar törvények az egyén szabadságai a társadalom javára. Csakhogy a társadalmat, az öszszességet annak mindig egyes tényezőivel, egyes osztályával azonosították. Nem akarunk visszamenni a régi magyar jogszervezetbe, amely elismerte, hogy mily fontos az emberre, ha nemcsak agyon nem kik, hanem agyon nem is éheztetik és a mely korlátlan csereforgalmat csak az akkor még nagy értéket nem képviselő ingó vagyonra nézve ismert, míg a föld, ha nem is igazságos mértékben, de mégis némileg a nép használatában volt és abból a nemesek, habár a tulajdonjogot maguknak követelték is, a munkásparasztot ki nem becsülhették. Nem. Erre nem fogunk rámutatni, mert féktelen lárma fog kitörni a kapitalista társadalomban, hogy a „röghöz kötött jobbágyot" ő szabadította fel, hogy ő rombolta le a kasztok várfalait, ő tette lehetővé, hogy mindenki maga kovácsolja meg sorsát. Nem akarjuk megkérdezni őket, hogy nemes szándékukban mily része volt a városokban fölhalmozódó tőkének, amelynek tulajdonosai alkalmat kerestek, hogy ledöntvén a magyar ősiségnek szorongató, de legalább a puszta életet megvédő falait, beronthassanak a ledőlt falak mögött kuporgó nép millióira és „szabad versenyben" üthessék agyon a védteleneket modern fegyverekkel. Nem érdeklődünk az után, hogy miért lelkesült a kapitalizmus annyira a parasztjavak szabad adásveréséért és miért hallgatott el a lidercommissumok előtt? Még azt sem kérdezzük, hogy a kapitalizmus börtön és rendőrállama mért nem hagyta az úrbéres parasztoknak szabadjukra az úrbéri megváltást, hanem a közjó szempontjából beavatkozott és — megnyirbálva az annyira féltett személyes szabadságot, kényszerűen kimondotta a megváltást, előlegezte a földművesnek a váltságösszeget és kivetette azt állami adó alakjában és odaadta kötvények alakjában a nemességnek. Nem keressük, hogy ennek mi volt az oka. Lelkesedés volt-e az emberi szabadságért vagy „befektetés" kellett a bankároknak, vagy járadék a nemességnek? Ez okokat nem keressük. Tény azonban az, hogy az úgynevezett „közjó" szempontjából kisajátították a nemesek szent tulajdonát, megkényszerítették a „személyes szabadságot" és közadót vetettek ki — nem a katonaságért, nem a börtönökért — hanem a milliók kedvéért. Legalább úgy mondották. De nézzük meg, hogy váljon azóta feltétlenül respektálta-e az állam az oly magasra tartott és az emberiség boldogságára okvetlenül szükséges magántulajdont ? Vájjon akkor is „szent" volt a magántulajdon, amidőn az uralkodó osztályok érdekéről volt szó? Vájjon annyira vitték-e a személyes szabadság, a szabad verseny, a féktelen individualizmus az egyéni akarat szilajságának elvét, hogy alatta összeroppant az uralkodó osztály hatalmi szervezete? Vájjon megengedte-e a kapitalizmus, hogy egy elv kedvéért, bármily nagy és „szent" legyen is az, öszszedőljön az osztályállam? Nem, azt azóta sem tűrte, sem pedig soha megtűrni nem fogja! A „szent" tulajdon nem szent többé, ha a hatalmon lévők egyéni érdekeiről vagy hatalmi szervezetükről van szó. Ha szüksége van a föld urának arra, hogy a víz birtokát el ne öntse, akkor kényszerítheti az öszszes szomszédokat, hogy belépjenek az ármentesítő társulatba és az árvizszabályozás költsége a tulajdonosok akarata nélkül földjüket erheli Ugyanigy terhelik a földbirtokot az öntözés és vizlecsapolás költségeivel. (L. 1885. évi 23. t.-cz.) Midőn tehát arról van szó, hogy a föld ura jövedelmét a viz el ne öntse, akkor megterheltetik és megszoríttatik a magántulajdon. Nehogy azonban ezzel a joggal a nép is élhessen, a törvény az ármentesítő társulat megalakitását a kat. holdak mennyiségétől teszi függővé és igy ez a törvény is a földesurak osztályának törvényévé válik. Ugyanígy szorítja meg az álam a „szent" magántulajdont az erdőtörvényben (1. 1879. évi 31. t.-cz.), a melyben a földesúr érdekeit a hegyekről jövő veszedelem elől ugy védi meg, hogy ráparancsol az erdő tulajdonosára, hogy erdősitse saját „szent" tulajdonát akkor, a mikor " nincs kedve erdősiteni és ne irtson akkor, a midőn van kedve irtani. Hasonlót tesz az állam, a midőn arról van szó, hogy a nagyúri asztalok csemegével, hallal ellátassanak, a halászatról (1893. évi 19.-cz.) szóló törvényben megparancsolja, hogy aknek nagy birtokuk nincsen, kötelesek „szent" tulajdonukat egy halászati társaságnak akár tetszik, akár nem átadni. Hol van a „szent" tulajdon? Hát az uri asztal • nem iga a-.g szentebb a tuszoritja meg a törvény aszati törvényben. A „közjó", a szentség megbecstelenitését vadászsport és a vadpecsenye! . t.-cz.) .De rámutatunk az italmérési jog megszóló törvényre (1888. évi 36. t.-cz.),ha az állam egyszerűen megszünteti az italre vonatkozó „szent" tulajdont, zsiros kártalan«s tejeben, a melyet az egész nép fizet, indok a»zentség megsértésére: itt is a kapitalista osztálytól tönkbe kergetett volt nemesség kis fölsegélyezésére Itt van végre a magántulajdon szentségének legerősebb megtámadása a Kisajátítási törvény. (1881. évi 41. t.-cz.) Ez a nagylelkű törvény meghozói érezték magukban, hogy a kapitalista osztályuralom hatalmi szervezetének védelmére készített kétélű karddal magát, a kapitalista társadalmat sebzik meg. De hát az osztályuralmat pusztán elvekkel fenntartani ,nem lehet. Arra hatalmas szervezetek kellenek. És hogy a szervezet kőfalait fölépítsük, nem baj az elvekből is föláldozunk építőanyagnak valót. Tehát ki fogjuk mondani, hogy „közérdekből" (L. törvény 1. §-ai), van helye a tulajdon megtámadásának és megszorításának. Nehogy azonban valamely „véresszájú agitátor" a közérdeket máskép magyarázza, azonnal megmagyarázzuk mi a törvényben, hogy mi is az a közérdek. Közérdek pl. egy vicinális vasút építése, vagy egy börtön vagy egy kaszárnyáé vagy egy részvénytársaság raktárának fölállítása . . . Ezen súlyos közérdekek igazolják, hogy a magántulajdon megszűnjék, hogy az a tulajdon egyszerűen kisajátíttassék. Hát oly nehéz lett volna ahhoz a 13 közérdekhez, melyet ez a törvény felsorol, még egy 14-iket is hozzátenni? Például úgy, hogy az is közérdek, hogy a nép millióinak kenyér jusson? Midőn azonban a vicinális vasút koncessiójának közérdekét a törvényhozó kimondotta és éppen eszébe jutottak a fényesen jövedelmező viczinális két oldalán éhező milliók — akkor megakkadt a gondolat agyában, bennrekedt a szó szájában, mert itt végződik a „közérdek" ! Mit gondol a kormány, ha nemcsak a viczinális, a dock, a kaszárnya és a börtön benne „közérdek" : nem lehetne akkor a hazafias ruthéneken segíteni ? . . . Wh. NÉPSZAVA Szószátyárok. A Sándor-utczai szóőrlő-malomban nagy a csendesség. A gúnyos értelemben vett „honatyák" karácsonyi vakáczión vannak, valószínűleg azért, hogy nagy törvényhozói fáradozásaikat kipihenjék. Nem sírunk utánuk és legkevésbbé bánjuk, ha akár benn ülnek a Sándor-utczai palotában, akár vidéki pátriáikban telelnek, hiszen munkájuk egyaránt nulla itt is, ott is De fölhasználjuk ezt az alkalmat, hogy kissé körültekintsünk a mi politikai pártjaink nagy nyomorúságain és levonjuk a levonandókat. Tudvalévő, hogy a legutóbbi választások óriási többséget biztosítottak a Bánffy-kormánynak. A pénzzel, csendőrszuronyok segélyével, az egész hivatali apparátus mozgósításával összetoborzott többség olyan nagy, hogy vele szemben az a törpe kisebbség számításba is alig jöhet. Nézzük most, kikből áll ez a többség ? Mindazok, akik a parlamentet ismerik, igazat fognak nekem adni abban, hogy a képviselőház többsége, t. i. azok, akik az országot kormányozzák, akik a végrehajtó hatalomnak, azaz a kormánynak irányítói, semmiféle politikai elvet,vagy irányt nem képviselnek. Nincs egy közös politikai gondolat, nincs egységes programmjuk, amely vezérelné őket. Máról holnapra élnek a politikában, éppen úgy, mint kapitalistáink máról holnapra cselekesznek a gazdasági életben. Az utolsó képviselőháznak még volt valami politikai gondolata, amely köré csoportosult a többség, ott volt a polgári házasság és ennek sorában több „szabadelvű" vívmány. De ennek a többségnek még ez sincs. Ők maguk is belátják ezt, hiszen az ő Max Falkjuk volt az, aki olyan éles bírálatot irt a trónbeszédről a „Pester Lloyd"-ban. Azt mondhatná valaki, hogyha nincsen is politikai irányeszméjük, van elég erkölcsi erő abban a többségben, hogy a kormánypárt politikai hitelét fentartsa és a napi szükséghez képest programmpontokat felállítson és azokat megvalósíthassa. Ez tévedés. Kikből áll a többség? Egy-kettő kivételével csupa stréberből. A párt vezére egy olyan kormányelnök, akitől politikai ellenségei, teljes joggal a legelemibb tudást is megtagadják, a párt zöme pedig volt üzér, gsejtember, üresfejű stréber, tönkre ment dzsentri, egy pár nyálas szájú mágnás és más semmi. Politikai nagyságot nem találunk abban a pártban. Azt a néhány embert, akinek a politikai karakterét eltagadni nem lehet, sutba tették, abból az egyszerű lélektani indokból, hogy a szellemi nyomorékok, természetesen gyűlölettel vannak a szellemi naivság iránt. Csupa szamár közt a bölcs lesz a szamár és a szamarak a bölcsek. Van tehát egy többség politikai karakter és egyéni nagyság nélkül. Még csak egy rongyos czafat az, amely köré csoportosának : a szabadelvűség rég elkoptatott és lejárt frázisa. Nézzük most az ellenzéket. Komoly ellenzék nincs. A függetlenségi és 48-as párt valamikor szemefénye a sovinisztáknak, a szó szoros értelmében elzüllött. Nem elég, hogy számuk az utolsó választáson százról ötven-hatvanra sülyedt, a belviszály is marczangolja őket. Az egyik részt egy nagytehetségű apa gsejtszellemű, stréber fiának a vezérlete alatt, nyíltan azzal vádolják és erre számos bizonyíték van, hogy a kormány zsoldjában van és csak a forma szerint ellenzék. A másik része, az Ugronpárt, fej nélkül, egy pár emberrel sehogy se tud érvényesülni. A szónoklásokban utazó komédiásnak, Apponyi Albert grófnak a pártja pedig szóra sem érdemes. Semmi sem választja el őket a kormánytól és hogy mégis ellenzékiek, annak az a magyarázata, hogy azt hiszik, hogy így hamarabb beülhetnek a miniszterek piros bársonyszékébe. A legfanatikusabbak, de szintén jelentéktelenek a néppártiak. Egy sötét, középkori babonának vak , és vad lovagjai ezek, kik éppen csak ennek a babonának élnek és egyéb politikai működésük, nem képzelhető. Egy csomó reverendás népbolonditóból, néhány mágnásból áll ez a párt és politikai programmjuk összefoglalható abban: ne bántsd a papot, ne bántsd a mágnást és rakd máglyára azokat, akik nem hívei az egyedül üdvözítő katolicizmusnak. Igazán nem túloztam, amikor ilyennek festettem a mai parlament képét. Hiszen ugyanazt írtam, amit, az ellenzéki lapok napról napra leírnak, természetesen mindig kiemelve a maguk pártját, amely egyedül tiszta és mocsoktalan. Teljesen igaza van Ugrón Gábornak, amikor kijelenti, hogy nem vágyakozik arra a dicsőségre, hogy egy ilyen parlament-ben helyet foglaljon. Apropós Ugrón Gábor. Határozott politikai karrakter, akitől — bár óriási űr választ el tőle, — el kell ismernünk, hogy egy nagy kérdésnek, az általnos választói jognak felvetésével, szolgálatokat tett a magyar népnek. De úgy látszik csalódtak benne mindazok, akik bíztak határozottságában, bátorságában és elvhűségében. Hosszú idő telt el az új parlament összeülése óta és a ,,nagy" Ugrón még semmi életjelt sem adott magáról. Avagy csak azért vetette fel az általános választói jog kérdését, hogy a küszöbön álló választásoknál szavazatokat fogjon ezzel a jelszóval? S amikor látta, hogy a jelszó a várt hatást nem eredményezte, mint annyi sok más politikai ideálját, ezt is, a sutba dobta? Rómában az Isten-szobrokra írták az intést: „Brutus te alszol/" S Brutus nem tűrhette, hogy kételkedjenek szabadságszeretetében és leszúrta Cäsart, a zsarnokot. Vájjon lesz-e a mi intelmünknek hatása? S megembereli-e magát az a férfi, aki fülem hallatára azzal dicsekedett, hogy meg nem szűnő politikai kérlelhetlen harczot fog indítani az általános választási jogért és ha kell kiviszi a mozgalmat az utczára. íme itt az alkalom, hogy ígéretét valóra váltsa. Ne aludjon most Brutus, mert komoly, válságos időket élünk. Komoly időket élünk s csak tőlünk függ, hogy a komoly időknek leszakítsuk a gyümölcseit. Hatalmas, mindent a mi útját állaná, elsöprő népmozgalmat kell teremteni, elsősorban az általános választási jog kivivása érdekében. Az a pipogya parlament, amelyet élethűen jellemeztünk, nem lesz képes ennek a hatalmas népáramlatnak ellentállani. Az a csomó stréber csak nem lesz elég erős arra, hogy a magyar polgárok millióinak hatalmasan nyilvánuló akaratával szemben az eredményos tatradás áll-ispánt jó- helyezkedjék. Fel kell rázni az alvókat az egész országban, egy hatalmas, nagy akcióra. Ne piruljunk tovább. A reaktezonáriusnak híresztelt szomszéd Ausztriában kemény küzdés után elérték a munkások legalább azt, hogy ők is képviselőket küldhetnek a parlamentbe. Csak mi magyar munkások lennénk olyan pipogyák, hogy legelemibb jogunkat ne tudnák kiküzdeni? Egy jelszónk legyen ezentúl, amelytől tágítanunk nem szabad . Az általános és egyenlő választási jogot, ha törik, szabad az országgyűlésnek még ez öt évi czilclusában ki kell küzdenünk. M. V. Szemle. Megvedlett végre a szellemi vallás. Dr. Schmidt Henrik Jenő úr, volt miniszteri hivatalnok (lakik Budán „saját házában" — mint ő maga egyszer hirdette) végre vihar űzte hajócskájával kikötőbe jutott. Addig járt az ő „szellemi vallásával" házalni, míg végre a budapesti „anarkisták" nyakába sózta. Megpróbálta nálunk szocziáldemokratáknál is, de mindenütt kitették a jámbor szűrét. Most jobb vevőkre akadt. A Berlinben és Budapesten leálcrázott anarkista rendőrkém Hamn Rikhárd által megalapított budapesti anarkista csoport fölfogadta őt körébe és 50 százalékra kiegyezkedett vele: az anarkisták átalakultak félig a „szellemi vallás" híveivé és Dr. Schmidt ép oly könnyen félig anarkistává vedlett. E bájos frigynek eredményeként egy lapot is indítottak meg nem rég „Állam nélkül" czim alatt, mely azzal akarja magát észrevehetővé tenni, hogy lelkesen szidja az öntudatos munkásságot. Hosszú vajúdás után tehát megszületett az egér. Eredményt nem jósolunk neki, nem fog sikerülnie a szervezett munkásság körében zavart és félreértést terjeszteni. Hosszú életűnek sem ígérkezik a lap, vagy kiakolbolitják az anarkisták Dr. Schmidtet, aki ők jóvá teszi, vagy pedig kimúl a lap vérszegénység a csak nem támogatják arról a bizonyos oki , melyről már sok anarkista újságot támogattak.. Üzleti reklám. A budapesti demokrata-„párt” (értsd: Vázsonyi-Wollák és társai czég) jó fogást csinált. Alkalom akadt, hogy életjelt adjon magáról. A bátorlelkű Sztojalovszky pátert a budapesti rendőrség elfogta,, és börtönbe vetette a lengyel kizsákmányoló főnemesek és főpapok kívánságára. Vázsonyi uraimék most Kronawetter dr. bécsi demokrata képviselő fölszólítására nagyban készülődnek a galicziai földművelők jogtalanul f elfogott szószólója mellett tüntetni és kiszolgáltatását megakadályozni. E czélból vasárnap e hó 10-én nyilvános népgyűlést is szándékoznak tartani. Sztojalovszky megérdemeli, hogy a nép minden barátja pártját fogja, de csodálkoznunk kell ezeken a fél lábbal a kormánypártban, fél lábbal 1. szám.