Népszava, 1899 (27. évfolyam, 1–124. sz.)
1899-01-03 / 1. szám
2. oldal. SZEMLE. A képviselőház pénteki ülése majdnem verekedéssel végződött. Az egyik képviselő elkapta a papirost a gyorsíró elől, a másik megint visszakapta. S nem sok hija volt, hogy el nem agyabugyálták egymást. Ez mindenesetre méltó befejezése lett volna az 1897-iki évnek és azalkotmányos aerának.» Azonban még nem került annyira a dolog. Csak «lovagias ügy» lett belőle, amelyet azután tintával és tollal végeztek el a képviselő urak. Mindenesetre ízelítőül szolgálhatott ez a jelenet a képviselőház pártokat ígérnek, így a függetlenségi párt elhatárrozta, hogy immár az obstrukciót a rendelkezésére álló «külső technikai eszközökkel» fogja folytatni. Hogy a tintatartókat gondolták-e ezek alatt, azt nem tudjuk, s így méltán lehetünk kíváncsiak a bekövetkezendőkre. Bizonyos azonban, hogy Magyarország népe csinos kis látványosságra lehet elkészülve, abban a színházban, amelyhez oly drágán kell megfizetnie a belépő díjat, s amelyben mégis csak a tétlen néző szerepére van kárhoztatva. Keddig nincsenek előadások. Akkor azután felgördül a függöny s kezdődik az új felvonás. Béketárgyalásokat folytattak pénteken a képviselő urak egymás között. Ezek a béketárgyalások nagyon hasonlítanak azokra, amelyeket annak idején a nemzeti párt vezérei folytattak a kormánypárttal s amikor a híres Treuga-dei született meg. Most, hogy Horánszky leleplezései napvilágot láttak, kisült, hogy milyen csúnya és megvetendő szerepet játszott az akkori paktumnál a nemzeti párt. Horánszky leleplezéseivel nemcsak Bánffy-t, hanem önmagát és saját pártját leplezte le elsősorban, amennyiben bemutatta, hogy milyen üres, külső hatások kedvéért képes feladni a küzdelmet, feladni ellenzéki létjogosultságát és elárulni szövetségeseit. Horánszky leleplezte leleplezéseivel az egész mai magyar parlamentarizmust, s megmutatta, hogy a parlamentben ülőellenzék" minden egyéb, csak nem komoly ellenzéke a kormánynak s megmutatta, hogy a mai választási rendszer alapján választott képviselőházban nemcsak a kormánypárt, hanem az ellenzék tagjai is korrumpáltak, ha talán nem is anyagilag, hanem legalább is erkölcsileg. A mostanibéketárgyalásoknál" ez ismét fényes beigazolást nyert. Ellenzéki lapok tudósításai szerint a pénteki béketárgyalások alapját az képezte volna, hogy: „ Az ellenzék megszavazza, illetőleg átengedi a provizóriumot és indemnityt. Ennek ellenében nem báró Bánffy, de a kormánypárt összes vezető férfiai garanciát vállalnak arra, hogy báró Bánffy benyújtja és a koronával elfogadtatja lemondását. Az új kormánynak az ellenzéki pártok biztosítják a költségvetés, az újoncsozási és a kiegyezési javaslatok normális parlamenti elintézését. Ezt megelőzőleg a parlament összes pártjai pontokba foglalják a választási törvény és a házszabályok revízióját, olyaténképen, hogy a fenti kérdések elintézése után azonnal ezeknek a parlamenti tárgyalása következik. A választási törvény revíziójában ben foglaltatnék: 1. a kúriai bíráskodás; 2. a választói czenzus némi leszállítása ; 3. a választókerületek új, méltányosabb beosztása. Ellenzéki részen és pedig úgy a szélső pártoknál, mint a disszidensek körében elfogadhatóknak tartották ezeket a feltételeket." Íme, ilyen semmiségért lett volna képes az ellenzék feladni a harcot! Most, hogy ő az ura a helyzetnek, most, hogy képes volna a választási jog legszélesebb kiterjesztése mellett eredményes akciót életbe léptetni, most az ellenzék megelégedett volna azzal is, ha a választási czenzust „némileg" leszállítják s behozzák a kúriai bíráskodást! Ha nem ellenzéki lapok hozták volna ezt a hirt, akkor azt hittük volna, hogy a kormánypárt diszkreditálni akarta az ellenzéket s azért terjesztette e hireket, de így nincs okunk kételkednünk igazságában Hát ilyen semmit jelentő, üres, lényegtelenreform" elegendő volna az ellenzéknek ? Hol voltak azok a képviselők, kik olyan hangosan hirdették magukat az általános — tetszik érteni: az általános! — választói jog híveinek ? Hol volt gróf Apponyi, hol volt hol kik annyira tudnak lelkesedni a nép jogaiért — •a képviselőház falain kivül. Miért nem emelték fel tiltakozó szavukat? Hogy van az, hogy a lapok azt írhatják, hogy „ellenzéki részen, és pedig úgy a szélső pártoknál, mint a disszidensek körében elfogadhatónak tartották a feltételeket ?" Hogy van az, hogy egyetlen egy sem akadt, ki tiltakozott volna ezen vásár ellen ?! Hogy a vásárt még sem kötötték meg, az sem az ellenzék érdeme. Szives-örömest belementek volna, csak féltek, hogy Bánffy újra becsapja őket, úgy mint annak idején az „istenbékének" nevezett paktumnál tette. Féltek, hogy megint Bánffy lesz a furfangosabb — s ezért nem mertek belemenni a dologba. Politikai lelkiismeretük nem szólalt fel ellene, csak mert féltek, hogy Horánszky és Apponyi sorsára jutnak, azért dúlt dugába a dolog. íme, ilyen a magyar parlamentarizmus ! Kölcsönös becsapások és kompromisszumok képezik az alapját. Nem politikai elvek, nem megdönthetetlen követelések alapján tárgyalnak, hanem a legcsúnyább üzleti szellem vezeti minden lépésüket s mindenütt csak azt bizálják, hogy miből mennyi hasznot lehet húzni. S ha valahol kényelmes megoldás kínálkozik, akkor készek mindent elárulni, csak hogy nyugalmukból ki ne zavartassák magukat. Hol van ember széles ez országban, aki nem szégyenkezik, mikor ilyen embereket lát Magyarország politikai és társadalmi életének élén ? Félre evvel a parlamenttel ! Helyet a népnek, hogy kiostorozza a vásárt csapó farizeusokat abból a templomból, melyet a nép istenének, a szabadságnak emeltek egykor apaink s a melyet szentségtelen emberek önző érdekeik vásárpiaczává aljasitottak! NÉPSZAVA Országgyűlés. Csütörtökön Apponyi Albert szólalt fel napirend előtt, hogy Horánszky múltkori állításait megerősítse. Apponyi elmondta az egész történetét, a millenniumi treuga dei-nek s elmondta, hogy Bánffy miként csapta be őt s miként szegte meg adott szavát. Utána báró Bánffy szólalt fel, aki mindenféleképen igyekezett kimagyarázni magatartását. Beszédének veleje az volt, hogy ő mindenáron megmarad Magyarország miniszterelnökének s inkább felidézi az ex-lex állapotot, semhogy elhagyja helyét. A választási reform kérdésével foglalkozott azután Sándor József kormánypárti képviselő. Körülbelül ezeket mondta: „A választásokról konstatálhatja, hogy a jelenlegi törvény rossz. Úgy a választási czenzus kikerekítése, mint a czenzus dolgában sok a teendő. Hiszen a mai törvény szerint csak három elemnek van hely: a latifundiumok tulajdonosainak, a plutokrácziának és a demagógiának. A vagyontalan érdem ki van zárva a Házból. A választási törvény feltétlenül revideálandó, de előbb meg kell oldani a függő kérdéseket." Kijelentését fontossá teszi az, hogy kormánypárti létére mondta s így valószínű, hogy a kormány beleegyezésével vagy egyenes sugalmazására beszélt. Beszéltek még Illyés Bálint és Rakovszky István, mind a ketten erősen támadva a kormányt. 1899. Pénteken volt az utolsó ülés az 1898-ik esztendőben. Sághy Gyula volt az első szónok, ki a nemzeti párt álláspontjáról beszélt unalmasan és hosszasan. Utána Visontai Soma beszélt s beszédében legérdekesebb volt, mikor felsorolta, hogy a kormány honnan vette a legutolsó választásokhoz a három milliót. Szerinte kapott a kormány az osztály-sorsjátékból 500,000 forintot, a beruházási kölcsön után 1 milliót, a grófi és bárói czímek után 600,000 forintot. Visontainak ezen szavait a kormány és pártja részéről senki sem cáfolta meg, s ez mindenesetre jellemző. Utána beszélt Kossuth Ferencz, aki a következendő törvényen kívüli állapotért a kormányra hárította a felelőséget. Szintúgy Horánszky Nándor, Molnár János, Szentiványi Árpád és Polónyi Géza. A kormánypárt részéről felszólalt ezután Kubinyi Géza, aki intette a pártokat, hogy térjenek békére. Hogy ez intelemnek nem sok foganatja volt, azt mindjárt bebizonyította Ivánka Oszkár, aki olyan éles hangon beszélt, hogy egy új ,lovagias ügy" keletkezett belőle, melynél természetesen szintén csak linta folyt rengeteg mennyiségben. Ivánka után Gajári Ödön beszélt és utána báró Bánffy akart beszélni, de az ellenzék rettentő zsivaja közt alig tudott szóhoz jutni. Ezután elnapolták a ház üléseit keddig. POLITIKAI HÍREK. Belföld. A népgyűléseket, melyeket az ország minden részében tartottak és tartanak a parlamenti pártok, e helyen méltattuk legutolsó számunkban. A félhivatalos „Pol. Corr” a következőket írja most róluk: Hogy az ellenzék csak a szocziálistákkal való szövetkezés segítségével tud némi mozgalmat előidézni a magyar közvéleményben, kézzelfoghatóan bizonyítják a karácsonyi ünnepek alatt lezajlott ellenzéki akczió egyes részletei Nemcsak a múltkor Budapesten, de legutóbbi napokban a vidék egyes jelentékenyebb városaiban is együttesen, karöltve láttuk fellépni !* .'"31--^..tíbevett cilincbet a smoeo.átifiábbal. IgY Kassán, Kolozsvárott és Zomborban. A szocziálisták feltétele mindenütt az általános szavazati jog kikötése volt. A szocziálisták őszinték és nyíltak voltak követeléseik formulázásában. Nem mondhatnók ugyanezt arról a módról, amelylyel az ellenzék ezt a kikötést honorálta. Mint Bartha Miklós Kolozsvárott tette, a szoczialistákat amolyan ,ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhez" nyilatkozattal igyekezett lefőzni mindenütt. Hogy ezek a kétértelmű nyilatkozatok mennyiben elégítik ki a szoczialistákat és mennyiben nem, "annak fejtegetése nem a mi kötelességünk ; mi megelégszünk a tény egyszerű konstatálásával, rábízván a kommentárt a későbbi okozatszerű fejlődésre. Legnyíltabb és legjellemzőbb volt az ellenzéknek a szoczialistákkal való ez a szövetsége Temesvárott, ami nagyon is természetes, mert, ebben az iparos és gyárvárosban a szoczialisták erősebbek, mint Budapestet kivéve, az ország bármely más nagyobb városában, a temesvári gyűlés is úgy folyt le, mint a többiek. A szoczialista vezéreknek azt a követelését, hogy az általános és titkos választást is vegyék föl a gyűlés programjába. Raskovics Ferencz azzal a kijelentéssel igyekezett elütni, hogy ez a követelés úgyis benfoglaltatik a választói jog kiterjesztésének követelésben. Mindezek a jelenségek kétségtelenül bizonyítják, hogy az ellenzéki népgyűlések rendezését csak a szoczialisták teszik lehetővé és az ellenzék egész akciójának nincs pozitv eredménye, csak az hogy a szoczializmust mint politikai tényezőt beleviszik a közéletbe. A kormánypárti félhivatalosnak majd minden szavát aláírjuk. Hogy az országban népgyűléseket mi nélkülünk tartani már nem lehet, azt már régen megírtuk s már régen be is bizonyítottuk. De nemcsak az ellenzék nem tud, hanem a kormánypárt sem tud. Ezt elfelejtette hozzátenni a félhivatalos. Pedig még emlékezetében tehetne, hogy még Budapesten is csak úgy lehetett kormánypártitüntető" gyűlést tartani, hogy egy félszázad rendőrrel őriztették a bejáratokat és csak meghívókkal ellátott úriembereket bocsájtottak be anépgyűlésre". Azért semmi oka sincsen a kormánypártnak bármit is szemére vetni az ellenzéknek. Hogy az ellenzéknek nyilatkozatai mennyire elégítenek ki minket, azt már teljes őszinteséggel és nyíltsággal megírtuk múlt számunkban és megírjuk a mostaniban is. Mi a kormánypártnak és oly nyíltan szemébe vágjuk az igazságot, mint az ellenzéknek és így abba, a különben