Népszava, 1920. január (48. évfolyam, 1–27. sz.)

1920-01-15 / 13. szám

XLVIIX. évfolyam. Budapest, 1920 január 15. csütörtök. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 160 kor. fél évre 30 kor. negyed évre 42 kor. egy hóra­­s kor. EGYES SZÁM ÁRA 60 FILLÉR A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDE­MKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLŐN­YE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. IH * ^u/r, nwiii V SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: Vili, CONTI-UTCA 4. 37. (Telefon: József 3-31 és József 3-321 13. szám. Magyarországi Szociáldemo­krata Párt mint erkölcsi fansi. Ellenségeinknek rólunk való beszédei és írásai azt akarják elhitetni, hogy mi nemzet­közi gonosztevők és hazaárulók vagyunk, mink hoztunk az országra minden bajt és ha valaki azt akarja, hogy a haza újra fölvirul­jon, az működjék derekasan közre a szociál­demokraták kiirtásában. Akik ilyen irányban dolgoznak a magyar szervezett munkásság ellen,­­azokna­k bátor­kodunk szíves ügyeimébe ajánlani a „Pester Lloyd" szerdai­­ vezércikkét, amely gróf Somssich József külügyminiszter hosszabb nyilatkozatát foglalja magában. A gróf úr természetesen szintén az uralkodó irány hive, tehát semmi képen sem lehet elfogult a a szociáldemokrácia javára; azonban elv­társainak tömegétől mégis csak előnyösen különbözik, mert azoknak harci modorát és eszközeit nem teszi magáévá és az ügyeket nem a tajtékzó demagógia megvilágításában látja. Amit igazol írásának minket különö­sebben érdeklő, következő része: . . . nem­ téveszthet meg bennlünket az a bírálat sem, amelyben a franciaországi szocialista sajtó a békedelegáció összeál­lítását részesíti; azt mondja ez a bírálat, hogy Magyarország a reakciós politikusok egy csoportját bízta meg a béketárgyaláso­kon való képviseletével és ennek , az állítás­nak a bizonyítására nevezetesen Apponyi Albertre utal, akinek a politikai fölfogása reakciós. Igazán nem nehéz annyira legyön­gítenünk ezt a vádat, hogy még a francia szocialisták is igazat adjanak nekünk. Már­ az is elég, ha csak arra a körülményre muta­tunk rá, hogy a magyar szociáldemokrata párt illetékes megbízottai, akik részt vettek a sir George Clerkkal való, a Friedrich-kor­mányt helyettesítő új kormány alakítására irányuló tanácskozásokban, egyöntetűen lép­tek föl annak érdekében, hogy Apponyi Al­bertet bízzák meg a kormányalakítással. A magyarországi szociáldemokraták, akik min­denesetre jobban ismerik Apponyit, mint francia elvtársaik, bizonyára nem tették volna ezt, ha ők is reakciósnak tartanák ezt az államférfit. Utalhatok továbbá arra a kö­rülményre is, hogy­ a magyarországi szociál­demokrata sajtó ugyanazzal a meleg jóvá­hagyással helyeselte Apponyinak a béke­delegáció vezetésével való megbízatását, ahogyan valamennyi polgári párt közvéle­ménye is úgy üdvözölte ezt a választást, mint a lehető legjobbat, amely a legjobban szolgálja az ország érdekeit. Franciaország szocialista sajtójának ezt a vádját tehát a legalaposabban cáfolja meg a magyar szo­ciáldemokratáknak ebben a kérdésben tanú­sított magatartása. A külügyminiszter úr eme szavaihoz le­gyen szabad két megjegyzést fűznünk. Az első csak mellékes. Gróf Apponyi Al­bert csakugyan nem reakciós férfiu azokhoz viszonyítva, akik a novemberi válság idején a hatalomra törekedtek. Gróf Apponyi poli­tikai erkölcs és érték tekintetében valóban kimagaslik ama pogrompróféták és habzó­szájú demagógok közül, akik akkor az ország élére akartak kerülni és akik erről a törek­vésükről máig sem mondtak le. Íme az a kö­rülmény, hogy pártunk szívesen látta volna az ő kormányrajutását, valójában mégis csak annyit jelent, hogy több rossz közül szívesebben vála­sztja az ember a legkevésbé rosszat. De, ismételjük, ez a megjegyzésünk mel­lékes. Fontosabb ennél annak a ténynek a megállapítása, hogy a külügyminiszter a külföld informálását szolgáló német nyelvű­ lapban a szociáldemokrata pártot vonul­tatja föl erkölcsi tanúnak Apponyi mellett, Magyarország mellett. A szociáldemokrata, párt múltkori állásfoglalásával iparkodik bizonyítani, hogy Apponyi nem reakciós férfiú, a magyar békedelegáció nem reakciós csoport, tehát a Magyarországon uralkodó irány sem reakciós. Szükség van erre a bi­zonyításra, mert a nyugati demokráciák va­lószínűen másképen bírálják el egy reakciós, mint egy nem reakciós ország ügyét. Szük­ség van rá, mert a nyugati államok szociál­demokrata pártjainak az állásfoglalása a mi országunkkal szemben nagyban függ attól, hogy itt milyen a politikai helyzete a munkásosztálynak. És valóban, a jövendő Magyarország érdeke megkívánja, hogy oda­kint ne az a hit legyen rólunk elterjedve, hogy itten reakciós irányok uralkodnak. Reméljük, a külügyminiszter úr informáló cikke odakint meg fogja tenni a kellő ha­tást; gróf Somssich úr bizonyára hiszi, hogy meg fogja tenni, mert meddőnek hitt mun­kára aligha vállalkozott volna. A német vulkán. Alig három napja — vasárnapi számunk­ban — fejeztük ki ezt a nézetünket, hogy a versaillesi békekötés ratifikálása a mai viszonyok között — sajnos — nem jelenti egyben a német birodalom belső békekötésé­nek létrejöttét is. A berlini véres tüntetés, amelynek eddig nyilvánosságra jutott rész­letei valósággal vulkanikus, erejű kitörést sejttetnek, újból arra kényszeríti az egész világot, hogy figyelmét odairányítsa a német birodalom súlyos, nagy válsága felé. Külső politikai és belső társadalmi okokból fakad­nak azok a nehézségek, amelyek mi­att a német birodalomnak a világháborúban olyan borzalmasan megsebzett teste nem tud meg­nyugodni és bizony nagyon nehéz volna azt az orvosságot megjelölni, amely ezeket a tátongó sebeket egyhamar be tudná hegesz­teni. A Versaillesban diktált kemény és ke­gyetlen béke valóban nem járult hozzá, hogy a német nép esztendőknek hosszas szenvedése után most nyugodtan, türelemmel és biza­lommal nézhessen jövendő sorsa elé. Ez az igazságtalan békeszerződés inkább azt bizo­nyítja, hogy a győzelmes antánt-kapitaszimra csak a saját közvetlen érdekeire és a saját jövőjére volt tekintettel. Viszont a berlini események és különösen az a háttér, amely­ből ezek az események adódtak, még nagyon is kérdésessé teszi, hogy ez a győztes antant­­ imperializmus jól csinálta-e meg a saját számadását akkor, amikor Németország pil­lanatnyi helyzetét és mai teherbírását egy­­általán nem méltatta figyelemre. A politikai és társadalmi elégedetlenségből fakadó olyan, tüzes, kitörések, min­t ez a keddi, inkább arról tanúskodnak, hogy a nemzetközi vesze­delem demarkációs vonalát Pakisban nagyon is rosszul szabták meg. Hiszen­­ csak meg kell figyelni a keddi véres összetűzés közvetlen okát. A birodalmi gyűlés kedden az üzemi választmányokról szóló törvényjavaslatot akarta tárgyalni. A német független szocialisták ezt a törvény­javaslatot mindenáron meg akarják buk­tatni. Nemcsak azért törekednek a megbuk­tatására, mert részleteiben elhibázottnak tartják. Súlyos, messzemenő, ma már békés eszközökkel majdnem áthidalhatatlannak látszó elvi kérdések okozták a politikai szí­nezet­ű összecsapást éppen­­annél a pontnál. A német gyáripari munkásságnak ama töme­gei, akik a független szocialisták pártját te­kintik politikai képviseletüknek, nem tudnak megbékülni azzal a gondolattal, hogy a terme­lést a mai Németországban a háború előtti formák és viszonyok között folytassák. Az a fölfogásuk és politikai meggyőződésük, hogy a termelésnek ez a mód­ja már azért is lehetetlen, mert nem számol azokkal a tár­sadalmi követelésekkel, amelyekre a német munkásság háborús szenvedései és áldozatai alapján rászolgált és mert az is meggyőző­désük, hogy ezen követelések megvalósulása nélkül a német nép munkaereje és a háború ütötte sebekből való szociális fölgyógyu­lása el nem érhető. Ezek az elvi követelések — amelyek a baloldali szocialisták egész politikai orien­tálódásának különben csak egyik részletét alkotják — természetesen mélyen belevág­nak a német ipari termelő­rendjének húsába. Rendes körülmények kö­zött is életre-halálra menő harcra volnának készen ilyen követelések ellen. A mai viszo­nyok mellett még arra is hivatkoznak, hogy az erőszakos békeszerződés amúgy is meg­fosztotta őket a termelés normális lehető­ségeitől, ezért semmiféle messzebbmenő ál­dozatra nem hajlandók. A tragikus összeüt­közést tehát azon a ponton láthatjuk, hogy a munkások a szocializmus követeléseinek megvalósítását követelik olyan időben, ami­kor a győztes antant-kapitalizmus Németor­szág iparát és egész közgazdaságát évtize­dekre megtörte és lehetetlenné tette nem­csak a magasabbrend­ű­ és fejlettebb terme­,­lési módot, de amikor még az is kérdéses, hogy várjon hagyott-e a letepert ellenfélben annyi erőt, amennyi szükséges ahhoz is, hogy a koldussá tett ország régi erejébe ve­tett­ bizalommal lásson hozzá életlehetősé­geinek m­egteremtéséh­ez. WWWWWWWWAIWWMWWffWWWWIWWWWWWWWW Szombaton választják meg a francia köztár­sasági elnököt. A nemzetgyűlés szombaton fog összeülni, hogy a köztársasági elnök választá­sát­ megejtse. Eddig még nem történt jelölés, de bizonyos, hogy Clémenceaut fogják kandi­dálni. Clémenceaunnak Millerand lesz az utóda a miniszterelnöki székben. („M. T. I") A román miniszterelnök Parisban. Páriisi szikra távirat szerint Vajda­ Vojvoda román miniszterelnök hé­tfőn délelőtt Parisba érke­zett („M. T. I.") A Népszava a munkásságért a munkásság a Népszaváért! .

Next