Népszava, 1920. augusztus (48. évfolyam, 182–206. sz.)

1920-08-08 / 188. szám

nagy, illetéktelen haszonra törekednek. A sze­gény emberek ellátásának terhéhez az összes tehetős embereknek hozzá kell járulni­uk. Nagyatádi Szabó közélelmezési miniszter ki­jelentette, hogy nem helyesli az indítványt, amely csak hátráltatja a gabonagyűjtést és amelyet tudta nélkül nyújtott be Huszár. Emelt hangon közölte, hogy az esetet pártér­tekezlet elé viszi, mert példátlan a parlamentá­ris életben, hogy a kormányt támogató párt­nak egyik tagja a szakminiszter elő­zetes bele­egyezése nélkül ilyen javaslatot, terjesszen be. Tess­ák megbuktatni a kormányt — mon­dotta —, ha nincsenek vele megelégedve! Így nem lehet együtt­működni (Zaj.) Rátérve a rendeletre, hangoztatta, hogy minden község megfellebb­ezheti a rá kivetett kvótát Az ellát­­atlanok biztosítása végett nagyobb mérték­,­ben kell igénybe venni a termelőket, mert a te­r­m­és nem olyan jó, mint vártuk. Az Árufor­galmi nem nyerészkedh­etik, a kormány szigo­rúan ellenőrzi az ügyvitelt. Hozzájárul Palla­vicini abbeli indítványához, hogy a rendelet módosítása céljából kilenctagú bizottságot küldjenek ki. Elhatározták még, hogy a legközelebbi ülést hétfőn délelőtt tartják és azután rátértek az interpellációkra. Csontos József (kormánypárt) az ipartermé­keimés a tiszta haszon megállapítása és Karcag közélelmezési viszonyai ügyében, Birtha József (kormánypárt) a gazdák benzinszükséglete dolgában interpelláltak. Sréter honvédelmi miniszter válaszolt ezután Gunda Jenőnek a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadi­árvák visszatartott segélye, valamint Dánér Bélának a hadirokkantak újbóli felü­l­vizsgálata tárgyában hozzá intézett interpellá­ciójára. Kijelentette, hogy a mulasztásokat és visszaéléseket üldözni fogja. A segélyek ki­fizetése körül mutatkozó bajoknak sokszor az volt az okuk, hogy a román megszállás alatt elpusztultak a szükséges okmányok. Gróf Sigray Antal a nyugat-magyarországi osztrák agitáció ügyét tette szóvá Gróf Teleki miniszterelnök válaszában kö­zölte, hogy nincs tudomása arról, de nem tartja lehetetlennek, hogy a nyugatmagyaror­szági antant-missziónál levő osztrák delegátu­sok visszaélnek megbízatásukkal és a lakossá­got az osztrák köztársasághoz való csatla­kozásra akarják rábírni. Az ügyben vizsgála­tot fog indítani. Sigray megjegyezte még, hogy Sopronban az osztrák ügynökök egész raj irodát tartanak fönn. Szőts Dezső (kormánypárt) a pápai szövő­gyár keresztény-szociális munkásainak sérel­meit sorolta föl. Drechsler János (kormánypárt) a tanítók és jegyzők részére kedvezményes vasúti jegyet sürgetett Az ülés délután 3 órakor ért véget. • "fc * * Az utca sápadt gyereke. Szeme egy angyal tiszta vágya. Sápadt arcából kivillan. Haja aranyja meg-megcsillan És nincsen ágya. Hajnalfiban, mikor az élet tárul, Mikor a föld riadtan rengő. Az ő hangja vidáman csengő, Újságot árul. Hol az élet ezer hanggal kiált, Körúti emberáradatban.. A legsűrűbb életben, abban Ámít ő, legkivált... Hol forog ezer kocsi kereke. Egyszer Ms életére gondolt És amig a víg élet tombolt: Meghalt az utca gyereke... Az utca sápadt gyereke. Baán Endre. w. w .*, Sötétség, írta P. Polsxtow Ernő. Szobámra homály borul, virágillattól, töm­jénfüsttől áthatott szürke homály, mint a krip­ták ünnepi mécses éjszakája, összehúzom der­medt tagjaimat és buta tespedéssel nézem azt az elmosódó fátyolt, amely mint a szellemek kisértő árnya, hangtalanul lebben tova, v­issza­­siklik és amikor a gyertyák lángja meglob­ban, lomhán mozdul és újra kezdi a lidérc-­ táncot. Zugió agyamban a láz emésztő lángja, szivemben az enyészet halálos némasága Vadul lüktető homlokomat a feszülethez szo­rítom és hogy utolsó könnyemmel­ kiapadt­ sze­meim forrása, újra őt nézem, újra őt látom. Körülötte a gyertyák egybefonódott, sápadt lángja, az illatos fénysávon belül orchideák halmazától elborítva, lelkem egyetlen tápja, életem szertefoszlott reménye. Lágy, kis párnán nyugvó fürtös feje velem szemben és hogy egyre nézem, tekintete újra éled, félig csukott, piciny ajkán mosoly fa­kad ... és mintha kérne, mintha szólna. Nem csuktársba fűrt zokogással borul föléje és hogy az anyai fájdalom egyre támad, összeomlik, mint a kálváriák megszenvedett Magdolnája. És míg ez arcát egyre nézem, meglebben a képzelet szárnya, magával ragad a visszaemlé­kezés néhány percre... századszor tán és vo­nagló ajkamra — érzem — mosoly torzul... fájdalomtól reszkető ajak... mosoly... mind­hiába! Ott ülök ismét ágya mellett és konok bizakodással egyre várom, lázas ajka mikor nyilik? Mikor szól? — Apám... apuska! — Szólj, egyetlen gyermekem. — Rajzolni akarok. Megkeresem gyorsan a rajztömböt és eléje teszem Félkönyökre támaszkodik, hozzám si­mul és amíg a tekintete lázasan tapad a fehér lapra, az irán sercegve kering, nyomán kuszált vonal támad, azután lehull és mintha élne, a földre perdül és nagyot koppan. Visszahanyat­lik párnáira. — Nem tudok rajzolni. — Rajzolta­k én, drá­ra fiam! — Igen. Lovat rajzolj! Megrajzolom, a szeme elé tartom. Mos '''fe­detten gyönyörködik. — Most egy kocsit. A remény, hogy a kór mégis fordul, hogy gyermekem, íme, újra éled, újra beszél, mű­­vészi ihletet önt belém és a papírlap csak­hamar tarka képekkel telik meg, képzeletem nyomán. — Kocsist is, katonát is. A sok kép hihetetlen gyorsasággal készül. .— Jó ... most cselédet rajzolj ... olyan le­gyen, mint a­ Mari. — Milyen legyen! — Mint a Mari vasárnap délután. Púderes legyen. Az ezermester leleményességével ezt is meg­csinálom, ő meg tapsolva, boldogan szemléli, kívánságai hogyan öltenek egymás után testet, mint varázsszóra az ezernyi mesebeli fantom — Tudsz, apám, papagállyt is rajzolni! — Tudok. — Rajzolj azt is. Megragadja­­a kezemet és magyarázgatva utasít: — De beszélni is tudjon. Mint ahogy a Lóri is beszél, Tisra fölemelkedik és rekedt hangon utá­nozza. Azután erőtlenül visszahanyatlik. A párnák közé temeti forró fejét Nagy, fáradt, nyomasztó csönd támad. És a csöndben tisztán hallom, hörgése hogyan enyhül; lélekzete egyre nyugodtabbá­ válik. Az anyja a remény­ségtől boldogan ráborul. Kacagva, sírva kéri: — Szólj hozzám is, anyukádhoz... Meg sem fordul. Fonnyadt kis kezét föl­emeli, anyja fejét tapogatva megkeresi, rit­káról jó. A hosszú perceket néma kétségbeesés­ben számlálom: — Vágd ki... — Mit, édes fiam? — A képeket — Kivágom. — Ki a nagyobb úr, a kocsis vagy a ka­ton.­.?. — A katona. — A katonáit ültesd a Mari mellé. Fejét megtámasztja és felém fordul. Arca halvány, tekintete tiszta, hangja csengő. Meg­simítom a homlokát. A láznak tüzét alig ér­zem .- s NEFSLAVA 1920 augusztus 8. A Tisza-ügy a katonai bi * * Hatodik nap: Aróbia tanúvallomások. Szombaton folytatták a Tisza-per tárgyalá­sát Erre a napra nyolc tanút idéztek be: báró Radvánszky Bélát, Lux Sándort, Klein Rezsőt, Barta Annát, Klein Józsefnét, Zilahy Lajost, Hazslinszky Hugót és Szentkirályi Bélát. A tárgyalásról a „Magyar Távirati Iroda" a kö­vetkezőket jelenti: A tárgyalás megnyitása után a hadbíróság jegyzője át­iratot olvas föl, amelyben Fritseh Ottó őrnagy kéri tanú­ként való kihallgatását Sztanykovszky szökésére vonat­kozóan, mivel Sztanykovszky őt állította be szökése okozó­jának. Ezután elsőnek Hazslinszky Hugó rendőrorvost hallgatják ki, aki mint a rendőri bizottság tagja vett részt a gyilkosság napján megtartott helyszíni szemlén. Hazslinszky el­mondta, hogy a­ bizottság megérkezése után bement abba a szobába, ahol Tisza már kiterítve feküdt. A kötések rajta voltak. Nem tudta megállapítani, hogy a lövések hogyan érték Tiszát. Valószínű, hogy az a lövés, amely a mellkasát érte, volt a halálos sérülés. A második­­sérülés, amelyik a hason volt, valószínűen csak a bőr alatt ment keresztül. Az a benyomása, hogy mind a két lövés állva érte Tiszát. Következik Radvánszky Bélának, a Tisza unokaöccsének tanúvallomása Elmondja, hogy azért ment ki október 31-én Tiszához, mert féltette őt. , Radvánszky: Reggel kimentem az utcára és láttam, hogy a lakásom közelében levő kaszárnyában fegyvereket osztogatnak. Megpróbáltam én is puskát szerezni, de már elkéstem. Egy nehéz vadászbotot vettem magamhoz. Dél­felé elmentem nagybátyámhoz. Említette ebéd alatt, hogy járt nála valaki, egy félbolond, délelőtt. Ezt az ő szokott modorában mondta, lekicsinylően beszélt a dologról. Fél öt óra tájban nagybátyám odafordult nagynénémhez, hogy be kellene menni a klubba. Nagynéném kérlelte, ne men­jen, mert kellemetlensége lehet. Ő azt felelte hogy politikai barátaival kellene megbeszélni a teendőket, Sándor János ajánlkozott, hogy ő majd bemegy helyette. Én elkísértem azzal a szándékkal, hogy éjjelre visszajövök, mert én a támadástól éjszaka tartottam. Egyszer csak­­látom a klub­ban, hogy Sándor János nagyon ideges reszketéssel lép be. Odamentem hozzá és azt kérdeztem: „Meggyilkolták?" — „Nem, még él" — volt a válasz. Kitelefonáltam a villába és azt a választ kaptam, hogy mér nem él. Gyalog mentem Sándor Jánossal. Amikor a villában kinyitottam a halt ajtaját, ott láttam feküdni nagybátyámat.. Még ekkor is ömlött a vére és ebből következtetem, hogy elvérzés foly­tán halt meg. Jelentették, hogy egy főhadnagy akar beszélni velem. Azt mondta, hogy Linder hadügyminiszter küldte, hogy a családtól megkérdezze, segítségére lehet-e. Bosszúsan mondottam: igazán nincs mit segíteni, jött volna előbb. Azt is mondta ez a tiszt, hogy még egy meg­bízatása van: meg kell néznie, hogy valóban meghalt e Tisza. Miután erről meggyőződött, az egész kormány nevé­ben részvétét tolmácsolta a családnak. Mondada: Igaz-e, hogy még aznap küldött a kormány koszorút? Radvánszky: Nem, a koszorú november 2-án jött meg. A hadnagy távozása után nemsokára megérkezett a rendőr­bizottság; úgy tudom, Szentkirályi volt ott, egy idősebb rendőrorvo­ssal és egy másik idősebb aranygalléros rendőr­főtisztviselővel. A lövés első nyomát a padlón vettem észre, amidőn a vértócsát fölmosták. Az első perctől kezdve az volt az impresszióm, hogy a hasfalon levő lövést Tisza febtében kapta. A lőseb megvizsgálásából arra következ­tettem, hogy körülbelül tíz lépésről történhetett a lövés. A felső testen levő sérülés halálos lövés volt. Almássy Denise szerint az elvérzés három-négy perc alatt követke­zett be. Bennem, amikor a nyomozás érdekében semmi sem történt, megérlelődött az a hír, hogy Károlyi Mihály tudott róla és a kormánynak legalább később értesülése volt a merényletről. Amikor a proletárdiktatúra meg­bukott, beadvánnyal fordultam az ügyézséghez, amelyben kértem, hogy Károlyi ellen indítsák meg az eljárást bűn­pártolás címén. Előadtam azt is, hogy a kormány kikül­döttje nálam járt azzal a megbízással, győződjék meg róla, hogy valóban meghalt-e Tisza. Lévai védő kérdésére a helyszíni szemléről és a rendőri bizottság jegyzőkönyvéről, amelyet akkor este vettek föl, azt mondta, hogy nevetségesnek tűnt föl előtte, mert gondolta, hogy a tetteseket úgy sem fogják kézrekeríteni. Török védő kérdésére nagybátyja őrzéséről beszélt. Ez akkor kezdődött, amikor házelnök korában merényletet kíséreltek meg ellene. A háború alatt ismét őrizték detek­tívek. Nagybátyja erről nem szeretett b­eszélni. A villa közelében rendőrposzt volt. A csendőrök érkezéséről nem tud, mert a forradalmat megelőző este érkezett t­estre. A gyilkosság után a bizottság a jegyzőkönyve­, komolyan vette föl. Később Festetics gróf a nemzeti kaszinóban egyszer azt a kijelentést tette, hogy ő ismeri Tisza gyilko­sát, sőt vele beszélgetett vagy sétált, de utóbb a jegyző­könyvben becsületszavára visszavonta kijelentését és csu­u­pán rossz tréfának nevezte. Lux Sándor, a Bethezda-kórház sebészeti főorvosa, a kö­vetkező tanú, akit először hívtak Tisza holttestéhez. Előadta, hogy október 11-én este értejöttek, hogy gyorsan menjen, mert Tisza nagyon rosszul van. Csak a villa ajtajában közölték, hogy merénylet történt. A holttestet bemenet hanyatt fekve találta a hall egyik sarkában. Telje­sen ki volt vérezve. Két lövésnyomot vettem észre. Mon­dada százados-h­ailbíró kérdésére teljes részletességgel le­írta a két sérülést. A haslövésről azt mondja, hogy ,az nem lehetett halálos lövés. Klein frezsfí IS éves műszerész kihallgatása következett ezután. A vádlottakat nem ismeri. Ma is a Jzohheim-villá­ban lakik. Október 31-én este végignézte, amikor a csend­őrök leszerelése történt. — Amint beléptem a kiskapun — mondotta —, a nagy­kapu nyiva volt. A kaput kifeszítették. Jobbkéz felé egy alak állott, négy-öt lépésre a kaputól. Fölötte volt rajta, katonanadrág és lábszárvédő. Nem gondoltam semmi rosszra. Elővettem a kulcsot, bezártam az ajtót. Alig hogy beérek, megrohan anyám és azt mondja, itt vannak a katonák és lefegyverzik a csendőröket. Valóban jöttek a katonák, utánuk csendőrök és hátul is három katona fegy­verrel. A csendőrök már le voltak szerelve, oldalfegyverük nem volt, kalapjukról a toll és címer le volt véve. A kato­nákra már nem emlékszem, csak a vezető arcára. Mondada: Nézze meg a vádlottakat, nincsen köztük! Klein: Egyik sem. Sztanykovszky: Ez a személylerás egy Rex nevű­ törzs­őrmesterre illik rá. Jiüttner: Keinek kellett volna előzetesen elvégezni a gyilkosságot. Sztanykovszky: Rex, Török és Horváth-Ranovics voltak először kiszemelve. Ez volt az­­első előkészítés. Mondada: Miért nem ezek hajtották végre a gyilkos­ságot! Sztanykovszky: Erről nincs tudomásom. Mondada (Kleinhez): A csendőrök és a katonák közel mentek el önhöz. Rosszkedvűek voltak-e a csendőrök, vagy beszélgettek a katonákkal! Klein: Nem beszélgettek. Amikor a csendőrök elmentek, a katonák visszafelé indultak. Én bezártam az ajtót. Ekkor egy szélesvállú, barnabajuszu alak rám kiáltott: „Nyissa ki!"* Ugyanaz volt, aki­ a csendőröket lefegyverezte. Három katona volt vele, akik a fegyverzavart kicsattantották. Bementek az előszobába. Én a lakásomra mentem. "Ekkor egy lövést hallottam. Az előszobánál láttam egy katonát, aki a hall irányába nézett és fegyverét készenlétbe tar­totta. Mondada: Arcképet mutat a tanúnak , kérdezi, nem hasonlít-e valamelyik az illetőhöz. Klein: Az egyik arcképet (kék­ét) hasonlónak találja. Néhány másodperc múlva négy katona lefelé szaladt. Átmásztak a kerítésen és kiugrottak a kövezetre. Klein elmondta ezután, hogy a gyilkosság előtt csend­őrök és rendőrök voltak a villában, a rendőröket azonban 31-én reggel visszavezényelték az őrszobára. Látta, hogy a csendőrök félnek és nagyon várják, hogy visszavezényel­jék őket is a laktanyába. Tü­rök kérdéseire azt válaszolja, hogy Tiszára 1918 május 1-től vigyáztak, mert akkoriban zavargások voltak­ ,de­­már,1918 januárjában is volt őrség. Detektívek, rendőrök vigyáztak rá. A gyilkosságot meg­előző legutóbbi napokban vezényeltek ki csendőröket­­ és rendőröket. • A bíróság Klein Rezső megesketését mellőzi és áttér Barta Anna háztartási alkalmazott kihallgatására, aki az emlékezetes októberi napon ott volt a villában. A délelőtti látogatót ő is látta. A merénylet idejében a konyhában volt. A legnagyobb határozatlansággal mondja el a gyil­kosság lefolyását. Több ízben ellentmondásba keveredik önmagával. Szerinte, amikor Tisza letette revolverét, a katonák is lábhoz tették a fegyvert. Azt mondja, hogy az egyik katona Tiszának megengedte, hogy a családjától el­búcsúzzék. Akkor mindjárt rálőttek, ugy hogy nem volt ideje az elbúcsúzásra. A biróság elrendeli Barta­l Anna megesketését, amiért Török védő semmiségi panaszt jelent be. Ezután a tárgya­lást felfüggesztik. Szünet után Klein­­Tózsefnét, a Roheim-villa kertészét hallgatják ki. A merénylet délelőttjén otthon volt, de nem tudja, hogy mi történt a villában. Délután berohantak Tisza cselédei

Next