Népszava, 1920. november (48. évfolyam, 259–282. sz.)
1920-11-25 / 278. szám
XLVIII. évf. 278. szám Budapest, 1920 november 25. csütörtök. Jtra 2 korona AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 560 kor. I negyed .évre lap kor. fél évre 280 kor. | egy hóra 60 kor. Jugoszláviában egy szám ára 2 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁG! SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI" KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30. KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) A viz meg a kenyér. Most megint a kenyér van soron és — változatosság kedvéért — a viz is. Naiv halandó, aki eddig azzal tréfálkoztál, hogy a levegő, meg a viz csak nem drágul meg, tudd meg, hogy a viz sem maradhat örökké egy árban és ügyes fináncemberek bizonyára nemsokára módját fogják ejteni, hogy a levegőre is rákerüljön a sor. Egyelőre még csak a víznél tartunk meg a kenyérnél. A kenyeresboltok előtt újra sorok kígyóznak. Szerencsétlen, szegény asszonyok, akiknek odahaza dideregnek a gyermekeik, ismét futkoshatnak a fáspincétől a kenyeresboltokig és leshetik, hogy kenyér lesz-e előbb vagy fa, a gyermekeiknek az éhségét tudják-e előbb csillapítani, avagy egy-két darabka fát vihetnek haza hamarább, hogy kissé fölmelegítsék a didergőket. A kenyér természetesen azért kevés, mert eddig nagyon olcsón kellett adni, mint ahogy eddig még mindenben akkor állott be a szükség, amikor észrevették, hogy az árát valamilyen okból föl kellene emelni. Így volt ez a zsírral, a tojással, a fával, igy volt mindennel. Most a kenyérhez jutottunk vissza, hogy így, újra megkezdődjék a sor elülről. Nincs kenyér — mondják a pékek —, mert nem tudnak elegendő fát beszerezni. De tudnának fát beszerezni, ha megfizethetnék a fát drágábban. Ehhez azonban szükséges, hogy ők is fölemelhessék a kenyér árát. A miniszter tehát engedje meg a kenyér árának a fölemelését és akkor azután majd valószínűen elég kenyér is lesz egy ideig, amíg valami újabb ok nem kínálkozik az áremelésre. Az áremelésekből — úgy látszik —, egyáltalán nem tud ennek a városnak a népe kimenekülni. Ahol a magánemelők már nem bírják, ott segítségükre siet a hatóság és megindítja a lavinát egy olyan helyen, ahol az föltétlenül egész sorozatát vonja maga után az emeléseknek. Amikor a pékek azt kérik, hogy hadd drágíthassák meg a mindennapi kenyerünket, akkor a főváros pénzügyi bizottsága már elhatározta, hogy megdrágítja a vizünket és nehogy ez a drágulás a szegény háziurakat sújtsa, mindjárt olyan magyarázattal látta el ezt a határozatát, hogy ennek fejében a háziurak fölemelhetik a házbért áO°/okat. A határozatnak a százalékokra vonatkozó része egy kissé homályos ugyan, de egészen nyugodt lehet mindenki, hogy a háziurak a nekik legkedvezőbb százalékot fogják a határozatból kimagyarázni. És nehogy valaki is félremagyarázhassa ezt a vízdrágító akciót, megmozdult a főváros lakosságának keresztény képviselete is, mint fővárosi közgyűlési párt és megbízta egyik tagját, hogy a közgyűlésen szólaljon föl és a háztulajdonosok szempontjából vegye vizsgálat alá a kérdést. A főváros lakosságának azonban csak egyik része háziúr. Sajnos, nagyon sokan vannak itt, akik nem háziurak és nem is tartoznak azok közé, akik „vagyonban és jólétben dúskálnak", hanem olyan emberek, akiket minden drágítás az ő életükben, az egészségükben, gyermekeiknek életbenmaradásában érint. Kenyér, zsír, burgonya, fa: ebben merül ki ma a szegény ember egész világa, egész életlehetősége. Burgonya, fa nincs, a zsír ára éppen a napokban szállott föl olyan magasra, hogy a szegény ember újra nem tud már utána kapaszkodni, most pedig jön a kenyérdrágítás, egyelőre mint óhaj és jön a vízdrágításba burkolt házbéremelés, mint szomorú valóság. A főváros tanácsa és közgyűlése a háziurak érdekeit tartja szükségesnek védelmezni, a kormánynak azonban éreznie kellene azt, hogy végre már valahol meg kell állítani a drágaság hegymászását. A közélelmezési miniszternek nem szabad megengednie, hogy a kenyér árát fölemeljék s a belügyminiszternek nem szabad megengednie, hogy a Szegény ember még a pohár vizét is ugy igya, hogy a könnye csorduljon beléje. Ha erre az a felelet, hogy a megdrágult költségeket valamiből elő kell teremteni, arra csak azt lehet mondani, hogy keressék meg a költségek fedezetét bárhol, de a szegény embert ne nyúzzák tovább. Haller miniszter úr azt írja egyik délutáni lapban, hogy „vagyonban, jólétben dúskál a társadalom nagyobbik fele". Ha ez így igaz, akkor nem nehéz a vízszolgáltatás megdrágult költségeire a födezetet megtalálni. Ha azonban csak kisiklás, ez a miniszter úr részéről, akkor is más utakat kell keresni a költségek födözésére. A kormánynak az a kötelessége, hogy lehetővé tegye az egész népnek a megélhetést. Ez ma csak úgy lehetséges, ha bizonyos első A munkaügy és népjólét ügyeinek gondozása, fejlesztése, ébrentartása és erőteljes előbbrevitele, különösen a nagy háború után és a háború roppant ember pusztításának ellensúlyozására, van olyan fontos, hogy külön minisztériumot tartsanak fönn számára. Ezt belátják mindenhol, minden országban, ahol az emberi cselekvő munkaerő helyreállításának és sürgős pótlásának szükségét elismerik, ezért igyekezett minden állam olyan külön minisztériumot létesíteni és föntartani, amely kiszakítja magát és a hozzátartozó ügyeket a napi politika hullámaiból és bár szervesen belekapcsolódva az államigazgatás gépezetébe, az állam erejével és hatalmával, de pártpolitikai szenvedélyek nélkül munkálja azt a talajt, amely az ország legnagyobb kincsét, az eleven emberi energiát termeli az államnak. Az iparilag fejlett államokban már jóval a háború előtt gondoskodtak olyan megfelelő külön állami szervezetről, amely ezt a célt sikeresen szolgálja. Magyarországon csak a háború alatt tanulták meg a dolgozó emberek egészségét és életét annyira becsülni, hogy egy külön minisztérium erejéig az állam a maga körébe vonta az e téren való gondoskodást és irányítást. Ezzela puszta ténnyel — a minisztérium fölállításaival — egyszersmind visszavonhatatlanul elismerte az állam a népegészségügy és népjólét iránt való kötelezettségét Ezért meglepetésszámba megy az a legújabb hír, hogy a megszüntetendő minisztériumok lajstromán a munkaügyi és népjóléti minisztérium is szerepel. Meglehetősen kellemetlen és váratlan ez a meglepetés mindazok szemében, akik átérzik a szociálpolitika megnövekedett fontosságát és előre tudják, hogy valamelyik más minisztériumba beleszorítva, eltörpül, jelentéktelenné válik ez a különben nagyjelentőségű kérdés. Ha a megszüntetést azzal indokolják, hogy a minisztérium eddig egyáltalában nem váltotta be a hozzáfűzött reménységeket: nem produkált semmit, nem kezdeményezett, nem irányított, nem alkotott, a népjólét fejlesztése nemcsak hogy nem haladt, talán inkább hanyatlott — meg tudjuk érteni ezt az indokot, de nem tudjuk helyeselni. Való igaz: a munka és a nép jólétének hivatott minisztériuma csakugyan nem csinált még semmit. Nem mutatta meg oroszlánkörmeit, sem képességeket, sem hajlandóságot, sem tudást, hozzáértést nem mutatott olyan irányban, amelyből a nagy időkhöz és nagy szükségletekhez mért európai stílű, valóban rendű szükségleti cikkeknél, mint a kenyér, a zsír, a burgonya — az állam vállalja a ráfizetést. Az állam azonban csak befektetés gyanánt vállalhatja az ilyen ráfizetéseket. Ez lehetséges akkor, ha más oldalról minden megtörténik, hogy a produktív munka, a hasznot hajtó tevékenykedés minden téren megkezdődjék. Ha lesz munka, ha lesz forgalom, ha neon leszünk elzárva az egész világtól, ha mi is tudunk valamit adni a külföldnek, akkor nem kell mindent, amit külföldről kell behozni, százszoros áron megfizetni és akkor le lehet szállítani a belföldi termékek árait is és meg lehet szüntetni az állami hozzájárulást. . Egyelőre azonban elejét kell venni minden további drágításnak. Óriási erőpróbának teszi ki ennek a városnak népét az, aki még most is drágítani akar. Nem lakbér drágítás, nem vízdíjemelés kell most, hanem: meleg szoba, olcsó kenyér, olcsóbb zsír és legalább elegendő burgonya. Erről gondoskodjék a főváros tanácsa s erről gondoskodjék legelsősorban a kormány, nagyvonalú szociálpolitikai alkotások kontúrjai volnának fölfedezhetők. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ilyenre nincsen szükség, soha annyira nem volt aktuális a céltudatos szociálpolitikai munkálkodás, mint ma! Persze, az eddig alkalmazott módszerekkel még csak megközelíteni sem lehet a kitűzött célt s éppen ezért, abban az egyben tökéletesen egyetértünk a minisztériumot megszüntetni akarókkal, hogy ilyen minisztériumra valóban nincsen szükség. " A hiba az irányításban és a szellemben van. Ha a munka és a népjólét minisztere fizikai fájdalmat érez a munkásokkal való tárgyaláskor, akkor senki se csodálkozzék azon, hogy a minisztérium eddig,mint a szárazra vetett hal evickélt, de semmi értéket nem produkált. És számoljon mindjárt azzal is mindenki, hogy ennek a rendszernek a fönmaradása ezentúl is meddőségre fogja kárhoztatni ezt a nagyra hivatott intézményt. Elismerjük, hogy Benárd miniszter úrnak sikerült a munkaügyi és népjóléti minisztériumot alaposan diszkreditálni és lejáratni, de bátorkodunk megjegyezni azt is, hogy maga az intézmény, mint ilyen, igazán nem tehet erről. A döntő itt az, szükség van-e az intézményre vagy sem. Senki sem állíthatja, hogy jól szuperáló, a hivatását jól betöltő, alapos tudással és hozzáértéssel, sok emberiességgel, széles látókörű, pártatlan irányítóval fölszerelt külön szociálpolitikai minisztériumbra nincsen szükség. Szükség van rá meg kell tehát tartani és alaposan átreformálni, olyanná amilyennek lennie kell. Régi tanulság: a bunda a fontos, nem pedig az, ami benne nyüzsög .VWVWWWWWWWVVAAiVVVWWVWVAArtA/WWVUWWWWWWW Nitti Magyarországra utazik. A „Giornale d'Italia" jelenti, hogy Nitti, volt miniszterelnök Dante Ferraris volt miniszter kíséretében Magyarországba utazik. Utazásainak célját, amely nyilván politikai jellegű, nem tudják. („M. T. I.") A porosz szociáldemokraták a Hohenzollerncsalád vagyonának a lefoglalását követelik. Berlinből jelentik: A porosz országgyűlés szociáldemokrata tagjai lelhatározták, hogy követelni fogják a kormánytól, hogy a porosz állam a Hohenzollern-család vagyonát minden kártérítés nélkül foglalja le az állam részére.. Ezzel szemben az állam kötelezte magát arra, hogy a Hohenzollern-család tagjait életük végéig megfelelő életjáradékkal látja el. („Wiener Tel.-Comp.")