Népszava, 1920. november (48. évfolyam, 259–282. sz.)

1920-11-25 / 278. szám

XL­VIII. évf. 278. szám Budapest, 1920 november 25. csütörtök. Jtra 2 korona AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 560 kor. I negyed .évre lap kor. fél évre 280 kor. | egy hóra 60 kor. Jugoszláviában egy szám ára 2 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 2 KORONA A MAGYARORSZÁG! SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI" KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30­. KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) A viz meg a kenyér. Most megint a kenyér van soron és — vál­tozatosság kedvéért — a viz is. Naiv halandó, aki eddig azzal tréfálkoztál, hogy a levegő, meg a viz csak nem drágul meg, tudd meg, hogy a viz sem maradhat örökké egy árban és ügyes fináncemberek bizonyára nem­sokára módját fogják ejteni, hogy a levegőre is rákerüljön a sor. Egyelőre még csak a víz­nél tartunk meg a kenyérnél. A kenyeres­boltok előtt újra sorok kígyóznak. Szeren­csétlen, szegény asszonyok, akiknek odahaza dideregnek a gyermekeik, ismét futkoshat­nak a fáspincétől a kenyeresboltokig és les­h­etik, hogy kenyér lesz-e előbb vagy fa, a gyermekeiknek az éhségét tudják-e előbb csillapítani, avagy egy-két darabka fát vi­hetnek haza hamarább, hogy kissé fölmele­gítsék a didergőket. A kenyér természetesen azért kevés, mert eddig nagyon olcsón kel­lett adni, mint ahogy eddig még mindenben ak­kor állott be a szükség, amikor észrevet­ték, hogy az árát valamilyen okból föl kel­lene emelni. Így volt ez a zsírral, a tojással, a fával, igy volt mindennel. Most a kenyér­hez jutottunk vissza, hogy így, újra meg­kezdődjék a sor elülről. Nincs kenyér — mondják a pékek —, mert nem tudnak elegendő fát beszerezni. De tud­nának fát beszerezni, ha megfizethetnék a fát drágábban. Ehhez azonban szükséges, hogy ők is fölemelhessék a kenyér árát. A miniszter tehát engedje meg a kenyér árá­nak a fölemelését és akkor azután majd valószínűen elég kenyér is lesz egy ideig, amíg valami újabb ok nem kínálkozik az áremelésre. Az áremelésekből — úgy látszik —, egy­általán nem tud ennek a városnak a népe kimenekülni. Ahol a magánemelők már nem bírják, ott segítségükre siet a hatóság és megindítja a lavinát egy olyan helyen, ahol az föltétlenül egész sorozatát vonja maga után az emeléseknek. Amikor a pékek azt kérik, hogy hadd drágíthassák meg a min­dennapi kenyerünket, ak­kor a főváros pénzügyi bizottsága már elhatározta, hogy megdrágítja a vizünket és nehogy ez a drá­gulás a szegény háziurakat sújtsa, mindjárt olyan magyarázattal látta el ezt a határo­zatát, hogy ennek fejében a háziurak föl­emelhetik a házbért áO°/o­kat. A határozat­nak a százalékokra vonatkozó része egy kissé homályos ugyan, de egészen nyugodt lehet mindenki, hogy a háziurak a nek­ik legkedvezőbb százalékot fogják a határozat­ból kimagyarázni. És nehogy valaki is félremagyarázhassa ezt a vízdrágító akciót, megmozdult a fővá­ros lakosságának keresztény képviselete is, mint fővárosi közgyűlési párt és megbízta egyik tagját, hogy a közgyűlésen szólaljon föl és a háztulajdonosok szempontjából vegye vizsgálat alá a kérdést. A főváros la­kosságának azonban csak egyik része házi­úr. Sajnos, nagyon sokan vannak itt, akik nem háziurak és nem is tartoznak azok közé, akik „vagyonba­n és jólétben dúskál­nak", hanem olyan emberek, akiket minden drágítás az ő életükben, az egészségükben, gyermekeiknek életbenmaradásában érint. Kenyér, zsír, burgonya, fa: ebben merül ki ma a szegény ember egész világa, egész életlehetősége. Burgonya, fa nincs, a zsír ára éppen a napokban szállott föl olyan ma­gasra, hogy a szegény ember újra nem tud már utána kapaszkodni, most pedig jön a kenyérdrágítás, egyelőre mint óhaj és jön a vízdrágításba burkolt házbéremelés, mint szomorú valóság. A főváros tanácsa és köz­gyűlése a háziurak érdekeit tartja szüksé­gesnek védelmezni, a kormánynak azonban éreznie kellene azt, hogy végre már valahol meg kell állítani a drágaság hegymászását. A közélelmezési miniszternek nem szabad megengednie, hogy a kenyér árát fölemeljék s a belügyminiszternek nem szabad megen­gednie, hogy a Szegény ember még a pohár vizét is ugy igya, hogy a könnye csorduljon beléje. Ha erre az a felelet, hogy a megdrágult költségeket valamiből elő kell teremteni, arra csak azt lehet mondani, hogy keressék meg a költségek fedezetét bárhol, de a sze­gény embert ne nyúzzák tovább. Haller mi­niszter úr azt írja egyik délutáni lapban, hogy „vagyonban, jólétben dúskál a társa­dalom nagyobbik fele". Ha ez így igaz, ak­­kor nem nehéz a vízszolgáltatás megdrágult költségeire a födezetet megtalálni. Ha azonban csak kisiklás, ez a miniszter úr részéről, akkor is más utakat kell­ keresni a költségek födözésére. A kormánynak az a kötelessége, hogy lehe­tővé tegye az egész népnek a megélhetést. Ez ma csak úgy lehetséges, ha bizonyos első­ A munkaügy és népjólét ügyeinek gondozása, fejlesztése, ébrentartása és erőteljes előbbrevitele, különösen a nagy háború után és a háború roppant ember pusztí­tásának ellensúlyozására, van olyan fontos, hogy külön minisztériumot tartsanak fönn számára. Ezt belátják mindenhol, minden or­szágban, ahol az emberi cselekvő munkaerő helyreállításának és sürgős pótlásának szük­ségét elismerik, ezért igyekezett minden ál­lam olyan külön minisztériumot létesíteni és föntartani, amely kiszakítja magát és a hozzá­tartozó ügyeket a napi politika hullámaiból és bár szervesen belekapcsolódva az állam­igazgatás gépezetébe, az állam erejével és ha­talmával, de pártpolitikai szenvedélyek nélkül munkálja azt a talajt, amely az ország legna­gyobb kincsét, az eleven emberi energiát ter­meli az államnak. Az iparilag fejlett államokban már jóval a háború előtt gondoskodtak olyan megfelelő külön á­llami szervezetről, amely ezt a célt sikeresen szolgálja. Magyarországon csak a háború alatt tanulták meg a dolgozó emberek egészségét és életét annyira becsülni, hogy egy külön minisztérium erejéig az állam a maga körébe vonta az e téren való gondosko­dást és irányítást. Ezzel­­a puszta ténnyel — a minisztérium fölállításaival — egyszersmind visszavonhatatlanul elismerte az állam a nép­egészségügy és népjólét iránt való kötelezett­ségét Ezért meglepetésszámba megy az a legújabb hír, hogy a megszüntetendő minisztériumok lajstromán a munkaügyi és népjóléti minisz­térium is szerepel. Meglehetősen kellemetlen és váratlan ez a meglepetés mindazok szemé­ben, akik átérzik a szociálpolitika megnöve­kedett fontosságát és előre tudják, hogy vala­melyik más minisztériumba beleszorítva, eltör­pül, jelentéktelenné válik ez a különben nagy­jelentőség­ű kérdés. Ha a megszüntetést azzal indokolják, hogy a minisztérium eddig egyál­talában nem­ váltotta be a hozzáfűzött remény­ségeket: nem produkált semmit, nem kezde­ményezett, nem irányított, nem alkotott, a népjólét fejlesztése nemcsak hogy nem ha­ladt, talán inkább hanyatlott — meg tudjuk érteni ezt az indokot, de nem tudjuk helye­selni.­­ Való igaz: a munka és a nép jólétének hiva­tott minisztériuma csakugyan nem csinált még semmit. Nem mutatta meg oroszlánkör­meit, sem képességeket, sem hajlandóságot, sem tudást, hozzáértést nem mutatott olyan irányban, amelyből a nagy időkhöz és nagy szükségletekhez mért európai stílű, valóban rendű szü­­kségleti cikkeknél, mint a kenyér, a zsír, a burgonya — az állam vállalja a rá­fizetést. Az állam azonban csak befektetés gyanánt vállalhatja az ilyen ráfizetéseket. Ez lehetséges akkor, ha más oldalról minden megtörténik, hogy a produktív munka, a hasznot hajtó tevékenykedés minden téren megkezdődjék. Ha lesz munka, ha lesz for­galom, ha neon leszün­k elzárva az egész világtól, ha mi is tudunk valamit adni a kül­földnek, akkor nem kell mindent, amit kül­földről kell behozni, százszoros áron meg­fizetni és akkor le lehet szállítani a belföldi termékek árait is és meg lehet szüntetni az állami hozzájárulást. . Egyelőre azonban elejét kell venni minden további drágításnak. Óriási erőpróbának teszi ki ennek a városnak népét az, aki még­ mos­t is drágítani akar. Nem lakbér drágítás, nem vízdíjemelés kell most, hanem: meleg szoba, olcsó kenyér, olcsóbb zsír és legalább elegendő burgonya. Erről gondoskodjék a fő­város tanácsa s erről gondoskodjék legelső­sorban a kormány, nagyvonalú szociálpolitikai alkotások kontúr­jai volnának fölfedezhetők. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ilyenre nincsen szükség, soha annyira nem volt aktuális a céltudatos szociálpolitikai munkálkodás, mint ma! Persze, az eddig alkalmazott módszerekkel még csak megközelíteni sem lehet a­ kitűzött célt s ép­pen ezért, abban az egyben tökéletesen egyet­értünk a minisztériumot megszüntetni akarók­kal, hogy ilyen minisztériumra valóban nin­csen szükség. " A hiba az irányításban és a szellemben van. Ha a munka és a népjólét mi­nisztere fizikai fájdalmat érez a munkásokkal való tárgyaláskor, akkor senki se csodálkoz­zék azon, hogy a minisztérium eddig,­mint a szárazra vetett hal evickélt, de semmi értéket nem produkált. És számoljon­ mindjárt azzal is mindenki, hogy ennek a rendszernek a fön­maradása ezentúl is meddőségre fogja kárhoz­tatni ezt a nagyra hivatott intézményt. Elismerjük, hogy Benárd miniszter úrnak sikerült a munkaügyi és népjóléti miniszté­riumot alaposan diszkreditálni és lejáratni, de bátorkodunk megjegyezni azt is, hogy maga az intézmény, mint ilyen, igazán nem tehet er­ről. A döntő itt az, szükség van-e az intéz­ményre vagy sem. Senki sem állíthatja, hogy jól szuperáló, a hivatását jól betöltő, alapos tudással és hozzáértéssel, sok emberiességgel, széles látókörű, pártatlan irányítóval fölsze­relt külön s­zociálpolitikai minisztériumbra nincsen szükség. Szükség van rá meg kell tehát tartani és alaposan átreformálni, olyanná amilyennek lennie kell. Régi tanulság: a bunda a fontos, nem pedig az, ami benne nyüzsög .VWVWWWWWWWVVAAiVVVWWVWVAArtA/WWVUWWWWWWW Nitti Magyarországra utazik. A „Giornale d'Italia" jelenti, hogy Nitti, volt miniszterel­nök Dante Ferraris volt miniszter kíséretében Magyarországba utazik. Utazásainak­ célját, amely nyilván politikai jellegű, nem tudják. („M. T. I.") A porosz szociáldemokraták a Hohenzollern­család vagyonának a lefoglalását követelik. Berlinből jelentik: A porosz országgyűlés szo­ciáldemokrata tagjai lelhatár­ozták, hogy kö­­­vetelni fogják a kormánytól, hogy a porosz állam a Hohenzollern-család vagyonát minden kártérítés nélkül foglalja le az állam részére.. Ezzel szemben az állam kötelezte magát arra, hogy a Hohenzollern-család tagjait életük vé­géig megfelelő életjáradékkal látja el. („Wie­ner Tel.-Comp.")

Next