Népszava, 1921. október (49. évfolyam, 218–243. sz.)

1921-10-30 / 243. szám

2 Elsőbb mindátumokért marakodnak, aztán egyesülnek. Kisgazdák és keres­dténypártiak a bara­nyai választásokon. — Baj vasi a szélső legitimistákkal. A fölszabadult baranyai kerületekben vasár­nap tartják meg a választásokat és minthogy a jelenlegi többségi pártokat a belső házi ügyeik jobban érdeklik, mint a nemzetiközi helyzethez simuló „nagy politika", a választá­sok lezajlásáig csönd honol a kisgazdapártban és a keresztény egyesülésben. A két többségi párt elkényszeredett egyesülésének stílszerű bevezetéseként a kerületekben kisgazda- és kereszténypárti jelöltek küzdenek a mandátu­mokért és ugyanakkor, amikor Bethlen a két párt fúzióját készíti elő, mindegyik pártban latolgatják az eshetőségeket hogy az időközi választások melyik párt taglétszámát fogják gyarapítani... Mindez azonban csak a vajúdó egységes párt majdani „lelki egységére" vet fényt míg a királykérdés körül olyan ellen­tétek ütköznek ki a két többségi pártban, ame­lyek komoly akadályai lehetnek a készülő po­litikai násznak. Márpedig Bethlennek első­sorban a Habsburg-kérdés nemzetgyűlési el­intézéséhez van szüksége egységes kormány­pártra. A keresztény egyesülésnek jelentékeny része úgynevezett szélső legitimista, amely mintha átaludta volna a mult heti puccsot még most is legföljebb az 1920. évi I. törvény­cikket ismeri el mérvadónak, j_) . Ezek a legitimisták azok, akik a velük egy húron pendülő friedrichisták felé orientá­lódnak. Ezeknek az egységesben való részt­vétele legalább is kétes. A cenzúra túlkapásai miatt is ezek háborognak, holott amikor még a cenzúra legitimista hajlandóságú volt sze­met hunytak a sajtóellenőrzés minden zsar­noki­­ intézkedése előtt. A sajtószabadság ez újsüttettű lovagjai hé­tfőre pártértekezletet szándékoztak összehívni, hogy a cenzúra elleni panaszokat föltárják, de ez az akció való­színűen elcsöndesül, minthogy hír szerint Bethlen az elégedetlenkedőknek a cenzúra enyhítését helyezte kilátásba. Bethlen szomba­ton aob­ól nyilatkozott egy kifejezetten szabad­királyválaszó lapba­n és újólag kijelentette, hogy a pécsi programon semmiféle lényeges változás nem esett, mert az — úgymond — „a Október. Irta Barabás Gyula. A tekintetes urnák jókedve volt Könnyen ébredt szájában még az esti vajaslepény ize, az éjszaka egyetlen köhintés nélkül telt el, a kukorica behordva, a répa kiszedve, a szüret is megvolt — általában jól ment minden. A szekrény szélén fölrakva birsalmák sárgállot­tak, fűszeres illatuk enyhén terjengett szét a szobában. Az íróasztalon három üveg eper­pálinka, friss főzés, tegnap küldték. Kinézett a® ablakon. Kissé köd volt de ritkán és a rak­tár tetején fölkönyöklő nap áttört rajta. Ivott A viztiszta eperpá­linka kellemes aromát adott fülledt­ szájának és melengetően járta át tes­tét. Négy pohárral kóstolt belőle, egy pogácsát harapott hozzá és leült az iróaasztalhoz átnézni a számolást. Fejből is tudott mindent de azért csak úgy, a­­maga gyönyörűségére mégegyszer átnézte a sz­ámadást. Tehát 8000 métermázsa buza. 80 ko­ronával drágábban, annyi mint 80.000 korona; ehhez jön a répától 120.000, az már 200.000. et j­­­ár disznó 40.000, összesen tehát... és ebből ej­ön 4000 adóba. A fene egye meg... Mindezt félhangosan mormogta és rövidre fo­gott ceruzáját amelyet egyre megnyálazott úgy odanyomta a papírhoz, hogy a hegye el­törött. Akkor abbahagyta az egészet és kialudt szivarját mégegyszer meggyújtotta. A lány behozta a kávét félliteres, mázas fa­zékban, világosan, vastag föllel a tetején és egy darab kalácsot mellé. -- Hideg van Katit — Nincs, instállom — mondotta a lány készsége­sen és vonakodva, újabb kérdésre várva, ki­ment a szobából. A tekintetes úr evett. Csak úgy kanál nélkül mártogatta a kalácsot a ká­véba, majd a maradékot fölhörpintette, szu­szogva megtörölte a bajuszát és öltözködni kez­dett A csizmahúzáshoz Katit is bekiáltotta, mert ez nehezen ment. Kissé szűk volt a csizma, de az már régi gyöngéje volt a tekin­tetes arnak, hogy­ szerette a fess lábbelit. Hátb­adőlt a karosszéken és a lány hasához fe­szítette lá­bát. Kati arca kipirult mellé hul­lámzott az erőlködéstől, a csizma ráfeszült ke­mény húsára, amelynek melegét a tekintetes úr még a talpon keresztül is érezte. Végre mégis fönt volt a csizma. Ugyanakkor jutott eszébe, hogy a napszámosokat fizetésre rendelte be. — Hát hol vannak az emberek? — kérdezte a lányt — Nem tudom, instállom, megnézem. — Nna gyorsan és mondd nekik, hogy várjanak, a­ddig talán fölrakhatnák a tököt a tetőre, kü­lönben ne rakják, jövök mindjárt. Az emberek a dohánypajta előtt ütögélte­k. Dobokavidékiek voltak, amolyan félromán bé­resek, a­pró bermetin, hosszukiaru, cysontóe legé­nyeik. A pajta oldalához dőlve pipáztak és vár­ták az elszámolást. Tavasz ót­a a tekintetes ur­nái dolgoztak. Dohányt kapáltak, szántottak, aratta­k, répát eredte­k, némelyiknek a felesége is ott volt most már készültek hazafelé. Kevés bas kellett nekik, szerették a pulisztkát, ittak is vasárnaponként berúgtak a kocsmában, de nem verekedtek soha és ha nem is dolgoztak valami nagy Virtussal, kevés igényű, csöndes embereik volta­k, akik nyugalmasan tűrték a szidást — éppen a tekintetes urnak valók. Ha megkapják a pénzt, hazamennek a szalmás há­zaikba, betapasztják az ablakokat, kukoricát krum­plit, káposztát szereznek be, néha egy-egy sós heringet és a fülledt földes kunyhókba be­húzódva, tavaszig csöndben vanna­k, írni-ol­vasni csak kevés tud közöttük és hisznek a bo­szorkányokban. Fáradtak. A répaszedés megviselte őket kora reggeltől késő estig hajladoztak a cuppogó sárban és a karjuk sajgott belé. De a pénzvárás most nyugalmas jókedvre hangodta őket és már gondolta­k a hosszú téli alvásokra, amikor szabadon nyújtózkodhatnak a vackon, amig jólesik. A tekintetes úr jött. Utána az izmok kis fa­ládikját cipelt a hóna alatt Sovány, hajlott fiú volt csak az arca gömbölyű a konyháról titok­ban kapott zsiros falatoktól. A tekintetes ur útközben földühösítette magát és rekedtes hangja messziről süvöltött. (Jókedvvel csak nem mehet az ember fizetni.) A kondást vén gazembernek titulálta és a vízhordó fiúra rá­húzott a lovaglóostorával. Egyébként azonban jókedve volt. Az írnok az asztalra tette a ládi­kát a tekintetes ur csak úgy állva noteszt hú­zott elő a bekecse zsebéből, majd föltette a szemüvegét és olvasni kezdte a neveket Lupus János. Ez egy sánta ember volt nagy, szeny­nyessárga bajusszal, valamikor ló rúgta meg a lábát. A barázdás arcú, keserű ember görnyed­ten állott a tekintetes úr előtt és három rövid falécet szorongatott a markában, amelyeken apró rováskák voltak. — Tudja, hogy mennyi jár magának — kérdezte a tekintetes ur. — Igen, itt van — és az asztalra tette a léceket — Na!... — Ezernégyszázhuszonhárom pengő — mondotta félénken. — Hogy a fenébe számol maga? — rivált rá a tekintetes ur_ — ez itt összesen kétezerötszáz korona. Na nézze a 400 a szántástól, ez itt a répáért, ez meg a behor­dá­s.— És az orra elé tartotta a noteszt a tekin­tetes úr. — A szüret instállom — mondotta csöndesen Lupus. — Hogy hát még mit nem, hát ki hallott szüretért fizetést. Ehettek, ihat­tak amennyi magukba fért, húst, tésztát za­báltak, mulattak. — Nehéz volt instállom a puttony. — Na jól van, ne magyarázzon, 100 koronát kapnak érte, az asszonyok 50-et, ne mondják, hogy rossz ember vagyok és Lupus kérges markába olvasta a gyűrött bankókat akinek földszínű, piszkos keze remegett a föl­indulástól. — Cifra Tegger. Ez egy fiatal le­gény volt bajusztalan, himlőhelyes arca. — Hier — mondta a szólitásra katonáisan és amint előugrott haptákba vágta magát piszkos papir- KÉPSZAVA 1921 október 30. mai idők demokratikus fejlődést követelő irá­nyát figyelembe vette". Továbbá: „a munkás­ságnak a politikai életben való tevékeny részt­vételét nagyon óhajtandónak és szükségesnek tartja Minden konkttétt lépést, amely ebbe az A genfi nemzet­­özi munkaügyi értekezlet. * Nem tsu­psgaltá­k a nyolcórás munka­napnak a mezőgazdasá­gban való érvényesítését. A nemzetközi munkaügyi értekezleten a me­zőgazdasági munkáltatók érdekeltsége keresz­tülerőszakolta — legalább egy pont­ban — az akaratát. A nyolcórás munkanap kérdését, a mezőgazdasági munkára való alkalmazásban, levették az értekezlet napirendjéről. A mező­gazdasági munkáltatók nem sokat nyertek ez­zel, mert ahol a munkások elég erős szervezet­tel bírnak, ott nemzetközi szerződés nélkül is szabályozni fogják a munkaidőt a mezőgazda­ságban is szervezeti megállapodásokkal, amint erre már Dánia, Olaszország, Anglia, Német­ország és Ausztria földmunkásszervezetei a pél­dát megadták. Ahol a munkásságnak elég nagy a politikai súlya — s a gazdasági és politikai erő rendszerint együtt jár —, ott a törvény­hozási szabályozás sem fog elmaradni. A mun­kásérdekek szempontjából a nemzetközi meg­állapodás elmaradása nem sokat jelent a nem­zetközi munkaügyi hivatal presztízse és az ál­lami szociálpolitika értékelése szempontjából azonban erős csorbát jelent ez a napirendről való levétel. Megérdemli a feljegyzést, hogy a napirend­ről való levételnek a francia és az indiai kor­mány képviselői voltak a legerőteljesebb szó­szólói. A tanácskozásról és a határozatról a­ kö­vetkező genfi táviratok számolnak be: (Genf, október 28.) A nemzetiközi munkaügyi konferencia ma délelőtti ülésének kezdetéin De Michaeliisz olasz delegátus közölte, hogy az olasz delegáció a mezőgazdasági munkáskérdés tárgyalásának érdekében fogja érvényesíteni befolyását Cupta indus delegátus ebben a kér­désben csatlakozott a francia kormánynak ahhoz a fölfogásához, hogy a vitáiba nem kell belemenni. Coutier a francia kormány nevében megokolta kormányának azt a követelését, hogy a konferencia napirendjéről töröljék a mezőgazdasági munka szabályozására vonat­kozó háro­m pontot. Lederer osztrák delegátus a mezőgazdasági munka szabályozása érdeké­ben szólalt föl és a mezőgazdasági munkások­nak az ipari munkásokkal való egyenjogúsítá­sát követelte. Fass német delegátus azt a föl­fogást hangoztatta, hogy föltétlenül ragasz­kodnia kell ennek a kérdésnek napirenden ar­tásához. Délután folytatták a tanácskozást. (Genf, október 29.) A munkaügyi nemzetközi értekezlet elhatározta, hogy a 8 órai munka-dőnek a mezőgazdasági munka körében való alkalmazását nem fogja napirendre kitűzni. („M. T. I.") irányba vezet, a legnagyobb figyelemmel fogja kísérni és tőle telhetőleg megkönnyíteni.. Vásai kijelenti, hogy minisztertanács dönt abban a kérdésben, milyen fórum vonja­ fele­lősségre a puccs résztvevőit. A francia kamarában baloldali blok alakul. * Kísérletek a francia politika balfelé való eltolására. (A Népszava párisi tudósítójától.) A francia kamarában új párt alakult Herriot, Painlevé a volt hadügyminiszter és Debierre vezetése alatt Az uj párt „A Köztársaság Ligája" ne­vet vette föl és az ismertebb képviselők közül eddig Benazet, Buisson, Domergue, Hennessy, Aubriol és Brunet csatlakoztak hozzá. Az új párt programja követeli: az állam kiadásainak csökkentését a katonai terhek leszállítását az adók igazságosabb elosztását ipari és kereske­delmi hitel szervezését, gazdasági tanács alakí­tását, kézműves kamarák létesítését, a közsé­gek önkormányzatát, lajstromos szavazást a törvényhozó testületekbe való választásoknál és a nők választójogát a községi választások­nál. Az új párt célját általánosságban azzal le­het jellemezni, hogy a kormányt támogató „nemzeti blok" ellenére baloldali blokkot akar állítani. Ez a törekvés nem új. Mindjárt az 1919 novem­ber 16-iki választások után kezdődött. A vá­lasztásokból a reakció pártjai kerültek ki nagy többségben. Az alakulás jelentősége azonban abban van, hogy most végre sikerült párt­szövetségbe csoportosítani mindazokat a poli­tikusokat, akik Franciaország belső viszonyai­nak alakulására veszedelmesnek tartják a nacionalista blok politikáját. A régi radikális­szocialista (polgári demokrata) párt tradíciói­hoz való visszatérés jelenségei már hónapok óta észlelhetők a francia politikusok között. Sőt úgy látszik, mintha Briand sem nézné rossz szemmel ezt a változást és nem idegenkedne attól, ha a „nemzeti blok" egy része átvonulna a baloldalra Ha ez sikerül neki, akkor ez az új párt a jövő pártja Franciaországban. Az új pártalakulásban egyébként részt vesznek a disszidens szocialisták vezetői, Aubriot és Bru­net is, amivel mindjárt megoldódik ezeknek a II. Internacionáléhoz való viszonya is annyi­ban, hogy ezzel önmaguktól megszűnnek az In­ternacionálé tagjai lenni. Ami viszont ennek erkölcsi tehertől való szabadulást jelent. Az új alakulás sikere nagyban függ a szocia­lista párt magatartásától. A nemzeti blok győ­zelmének oka ugyanis nem utolsó sorban a szocialista párt téves választási politikájában keresendő. A szocialista pártból most már ki­váltak a kommunisták, de azért még mindig nem biztos, hogy nem követ-e el hasonló hibá­kat. Pedig nem volna lehetetlen, hogy osztály­harci jellegének teljes megőrzése mellett a párt a becsületes polgári radikálisokkal szem­ben azt a politikát kövesse, amelyet Jaurés követett a radikális szocialistákkal szemben annak idején, amikor arról volt szó, hogy le­verjék a militarista reakciót.

Next