Népszava, 1925. június (53. évfolyam, 123–143. sz.)
1925-06-21 / 137. szám
1925 június 21. NÉPSZAVA Csendélet viz. — Kisses pénz sussassal a halállal. — Egy rentier üsszeragdosolt Akinek a gyermeke elveszett a mensselyem. A Sashalom mellett fekvő úgynevezett „Ehmann-telepet" háborúban az állam vette meg előbbi tulajdonosától és hadifoglyok számára barakkokat építtetett rajta. Később szükséglakásokká alakították át az épületeket, majd még két sor bárakkal bővítették ki és menekültekkel, a fővárosban lakás nélkül maradt, a társadalom legkülönbözőbb osztályaihoz tartozó emberekkel népesítették be őket. Az Ehmann-telep már alkalmat adott rá, hogy a Népszava megemlékezzék róla. Hogy az állapotok azóta sem lendültek föl az alacsony, vékonyfalú fabódék között, arról ez a cikk lesz kénytelen tanúskodni... A telep munkáslakói csaknem valamennyien tagjai a szociáldemokrata pártnak és így ismerősként fogadják a Népszava tudósítóját. Akad is kalauzom bőven, lévén a munkások között éppen elég sok munkanélküli. Igaz, jó- vagy rosszakaratú fölvilágosításra, útbaigazításra itt alig van szükség. Ami baj van, az olyan, nyilvánvalóan tárul az ember elé, hogy éppen csak körül kell nézni és mindent meglát, aki nem hunyja be a szemét. Dél felé a vízvezeték körül. Megyek a naptól izzó, poros, árnyéknélküli utakon a barakkok között. Az épületek előtt elkerített, gondozatlan, apró kertek. A legtöbbet a száraz forróságban tikkadozó krumplival, kukoricával, babbal ültették be. Van olyan is, amelyik teljesen kihasználatlanul szégyenkezik. Az egyik épületcsoport végéből haragos hangok zűrzavara csap felém. Odasietek. Vagy 40 asszony, gyerek áll ott vödrökkel, tálakkal fölszerelve a vizvezetékcső előtt és várja a megeredő vizsugarat. — Télen-nyáron igy van ez — panaszkodnak kétségbeesve. — Csak kétszer napjában jutunk egy-egy félóráig vízhez. Aztán elzárják előlünk, mert a telep mellett két gyár dolgozik és azoknak van sok vízre szükségük. Bennünket meg napi munkánkban tartóztat föl a vízhiány. Egyetlen egynek közöttünk sincs annyi edénye, hogy egész napra elláthassa magát vízzel. Pedig a szegénység szűk, zsúfolt lakásaiban tisztaságra van szükség, hogy ne senyvedjünk el végképen. Mosni is folyton kell. Tessék bemenni a lakásokba " és meggyőződni róla. A kisgyermekek mindenhol meztelenül feküsznek, amíg egyetlen ingecskéjük, ruhácskájuk nincs kimosva,megszárítva. Aztán ebben a nagy melegben félnapokig nincs friss ivó- és főzéshez szükséges vizünk. A telepen van ugyan kúti is, de az nyitott, és igen gyakran megtörténik, hogy az itt lakó fegyelmezetlenebb elemek bemocskolják. Múlt korában egy kutya hullája úszkált benne. Annyit mi is csak tudunk, hogy ilyen vizet sem ivásra, sem főzésre használni nem szabad." — „És mi van a mellékhelyiségekben?" — kérdezősködöm. Egy terhes asszony, aki alig áll dagadt lábain, akinek sovány, kihasznált karja csak erőlködve bírja a nehéz vödröket, élesen mondja: „Hogy mi van bennük? Tapasztalja ki a nagysága személyesen. Tudom, hogy nem eszik utána egész nap egy falatot sem!" — A bázikó, amelyben egy barakksor mellékhelyiségeit helyezték el, szabadon áll,, vagy 50 lépésnyire az épületektől. Egy-egy illemhelyet 20—23 ember használ. A házikó tájékáról iszonyú bűz csap a közeledő felé és szennyes iszap zárja el az utat. Az angol módszer szerint berendezett illemhelyiségben nincs egy csöpp víz. Az asszonyok a mosáshoz, mosogatáshoz használt vizet hordják ki vödrökben és úgy igyekeznek tisztán tartani. De ez lehetetlennek bizonyul. A kagylók legtöbbször eldugulnak, a szennyes víz kicsap belőlük és elönti a bódé környékét. Émelyítő szag fertőzi a levegőt. Hajmezes slídek ezek a barakkoktól félreeső és mégis a közegészséget veszélyeztető helyiségek, ahová tél idején sárban, hóban, esetleg a betegeknek és kisgyermekeknek is ki kell vánszorogniuk. A bajt tetézi, hogy a telepnek csak egy része csatornázott, de ott is hónapok óta eldugult, a csatorna. A használt vizet és ezzel együtt mindenféle hulladékot, kiöntenek tehát az utcára. A lakásokban. A lakások legnagyobb része — különösen a „szegénynegyedben", ahogy az egyik házcsoportot elnevezték — egy elég tágas szobából, keskeny konyhából, ablaknélküli kamrából és szűk, csak felső világítással ellátott padlásszobából áll, amelynek tulajdonképen padlásul kellene szolgálni. Pince nincs. Egy családnak végre elég tágas és szellős fészek volna ez a dísztelen, sivár szükséglakás. Szellős, különösen télen, amikor a jeges szél utat talál az ablak- és ajtóréseken befelé és a kis „proli-vaskályha", ha van is mivel, hiába igyekszik átmelegíteni a vékony falakat. De hát hol az a család, amelyiknek módjában van egyedül lakni a barokk városban! Különösen ma, amikor a lakóknak több mint fele hiába keres munkát. A lakások túlzsúfoltak albérlőkkel. A szobákban és konyhákban lagalább három-három család. Az ablak hiján sötét kamrában egy, a padlásszobákban is egy. Egészségesek, betegek összevissza. Asszonyok ott vergődnek át nehéz órájukon a másik család gyereiének lármája közepett. Fölcseperedő lányok ágyszomszédja esetleg fiatal legény és a tüdővészes nyögése belevegyül a szívbajos hörgésébe. A főváros tömeglakásannak homályából törnek felénk ugyanezek a hangok. Meg kell, sajnos, állapítanunk, hogy a főbérlők egy része itt sem kíméletesebb albérlőjével szemben, mint Budapesten. Itt is vannak, akik szerencsétlen, lakás-és bútornélküli áldozatoknak átengedett zugokból akarják kipréselni egész megélhetésüket. Egy szoba, konyhás lakás például 880.000 koronát fizet negyedévenként. A főbérlő, azonban ugyanennyit kér havonta az albérlőtől, aki nem védekezhetik, mert nincs hová lehajtani fejét... És mindenfelé mennyi gyerek! Mintha csak a nyomor talajából nőnének ki legszívesebben ezek a kis, alélt virágok. A nyár kedvez nekik! Kényszerült meztelenségükben csókjaival áraszthatja el vékony testecskéj Miket a nap. Az ellenséges tél után most kinyitnak, mint a bimbók, sápadt arcocskájuk kipirul kissé. A nap és a levegő nem segíthet ugyan a bajokon, amiket a táplálék hiánya okoz. Legalább 10 család tűzhelyén láttam főni az ebédet. A menü nem változatos! Krumplileves vagy paprikáskrumpli. Legföljebb az apa számára egy darabka lóhúskolbász. Nem, csoda! A barakkok között napról napra több áldozatra sújt le a munkanélküliség. A ipari szakmunkások mezei napszámosmunkából tengetik életüket. Ez pedig nem jelent többet napi 30—40.000 korona bérnél. A szegénység az okozója, hogy sok gyermek az elemi iskolából kimarad. Nincs pénz cipőre, ruhára, sőt tandíjra sincs. A telep nnszolja a gyermekét, bár a tanító azt mondta: ..Ezt a gyereket gimnáziumba kell adni. Ebből lesz valami!" P. J.-né tenisték. Hogyan svátlitszak súlyos betegeket a kórházba? A betegekkel és a halottakkal baj van a barakkvárosban. Az előbbieket nehéz gyógyítani, az utóbbiakat nehéz eltemetni. A közeli község orvosáról, aki egyúttal a telep orvosa is, ugyan mindenfelé elismerik, hogy lelkiismeretesen és jól végzi dolgát. De annyi a betege, hogy egyedül alig győzheti. Megesik, hogy másnap se jut oda, ahová reggel sürgősen hívták. De ez még a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy az Elasainitelep nem tartozik a fővároshoz, hanem környék. Ennek ellenére a súlyos és ragályos betegeket mégis Budapestre szállítják kórházi kezelésre. A mentők azonban nem mennek ki a környékre, csak a főváros határán, a vámnál, veszik át a betegeket. Ilyen körülmények között megtörtént például, hogy egy súlyos abortusban majdnem elvérző asszonyt döcögős szekéren szállítottak a vámig. Az egyik gyár kazánjából kiömlött a forró lág és életveszélyesen megsebesített néhány munkást. A gyár stráfkacsija vitte be őket a pesti kórházba és csak ott nyújtották nekik az első segélyt. Mindennapos dolog, hogy anyák hátukon cipelik diftériás, kanyarós vagy más súlyos betegségben szenvedő gyermekeiket a városba... Már esztendőkkel ezelőtt mondta nekem Budapest tiszti főorvosa, hogy a főváros kórházainak túlzsúfoltsága, a ragályos betegségek behurrcolása abból a tényből származik, hogy a környékbeli községekben orvoshiány van, kórház és fertőtlenítő pedig egyáltalán nincs. Úgy a főváros,, mint a környék lakosságának érdeke , sürgeti ennek a problémának megfelelő elintézését... A nyomor és szenvedés már-már elviselhetetlenné teszi az embereknek az életet és még halálukban is sanyargatja őket. Az Ehmanntelep szegény lakóinak nagy gondot okoz, ha valamelyik családtagjuk meghal. Pünkösd előtt kiszenvedett P. J.-né. Öt kicsi gyerek és munkanélküli ura maradt utána. Nem volt pénz kenyérre, hát még temetésre! A község nem akart ingyen sírhelyet és temetést adni. Négy napig feküdt holtan P. J.-né, míg végre a telep proletárjai gyűjtöttek pénzt sírra és koporsóra. A pap ingyen szentelte be a halottat. Halottaskocsira mégsem jutott. P.-nél esti 9 órakor szekéren vitték ki a temetőbe. És ez nem egyedülálló eset. Amint látjuk, az Ehmann-telep kissé messze esik Eldorádótól. Búcsúzóul a kedves képtől, amelyet, bennünk fölidézett, még figyelmeztetjük az illetékes fórumot, ha még nem vette volna észre, hogy a barakkváros a legnagyobb mértékben tűzveszélyes. A legtöbb lakásban nincs villany, mert a lakóknak maguknak kellene azt bevezetni. Ha egyszer feldől egy petróleumlámpa, vagy égő gyertya, nagy baj lesz a fabódék között. Különösen a vízhiány mellett! Pedig kár volna ezekért a sivár proli otthonokért. A legszegényebben is ott láttam Zola, Wells, Marx könyveit és a „Munkás Könyvtár" kiadásait. Balogh Vilma: Beteg asszonyi. es merezt új előfizetőket . HHBHHI 9 A kormány segíti a sztrájkolókat. A Japán fórénak vélt kiválna?". (London, június 19.) A „Daily Mail" jelenti Shanghaiból, hogy a kínai kereskedelmi egyesülések elhatározták a brit és japán Arukra kimondott bojkotnak még erélyesebb módon való folytatását. (Shanghai, június 20.) A közlekedésügyi miniszter elrendelte, hogy a távíró-, posta- és vasúti tisztviselők fizetéséből havonta egynapi fizetést vonjanak le a sztrájkmozgalom támogatására. A külföldi konzulok és a kupehi katonai kormányzó értekezletet tartottak, amely után a kormány határozott ígéretet tett, hogy a kormányzó 3000 főnyi csapata megvédelmezi valamennyi külföldi életét és vagyonát. Ennek következtében az önkéntesek és a tengerészek számát csökkentették. (London, június 20.) A „Daily Mail" jelenti Tokióból. A főrendekből álló Koseikai-párt felkérte a kormányt, hogy a kínai helyzettel szemben elfoglalt várakozó magatartását adja föl és fegyveres erővel avatkozzék be a rend helyreállítására. A jelentés szerint azt várják, hogy a kormány eddigi magatartását megváltoztatja. A LEGNAGYOBB PROBLÉMA a szocialista elméletben és gyakorlatban már a Gracchusok óta, az európai forradalmak sokféle megoldási kísérletén keresztül napjainkig és agrárszocializmus kérdése, a nincsetlen földmunkások megszervezése és a bennük szunnyadozó szocialista érzés erőinek fölszabadítása és tudatossá tétele. Közhelyként hangzik, hogy az ipari munkásság műveltebb, élénkebb fölfogású és érzékenyebb a társadalmi megmozdulásokkal szemben, mint a földmunkás, hogy agrárszocializmus már csak azért sem lehetséges, mert a földművelő nem kollektív úton akarja amaga munkássorsát elviselhetőbbé tenni, hanem csak az a vágya, hogy kilépjen osztályából, szerezzen ha még oly kis darabka földet is magának és azt csinálja kicsiben, amit vele tettek, profitért másokkal dolgoztatni. De a figyelmesebb szemlélő nem érheti be ezekkel a közhelyekkel és ha mélyebben belenyúl a kérdésbe, bármelyik ösvényen is induli el, mindenfelé egy nagy akadályba ütközik, a földmunkások fogyatékosabb tanultságába. Ez az oka és semmi más, hogy nem eszméltek rá már mindannyian és nagyon régen osztályhelyzetük fölismerésére, hogy a harcos szocializmus katonái között nem foglalják el azt a nagyon tekintélyes helyet, amely őket számbeli fölényüknél fogva itt a magyar ugaron megilletné. Az uralkodó osztályok már a kezdetek kezdetén fölismerték azt a veszedelmet, amelyet számukra egy műveit, osztálytudatos földművesproletárság jelentene és mindig arra törekedtek, hogy lehetőleg távol, minél távolabb tartsák a művelődés minden forrásától, viszont a szocializmus, ha, ami legelsőrendű feladata, meg akarja nyerni és szervezni magának a földmunkásokat, ezt csak a műveltség hatásosabbá tételével érheti el. Előbb műveltté kell tennie a földmunkást, hogy azután jó szocialistává tehesse, előbb osztálytudatára kell ébresztenie, hogy az eltompult pária a céljait világosan látó és energikus munkásnak adjon helyet. A hosszú háború, a forradalom és ellenforradalom évei nagyjában elvégezték a közöny fölcsákányozásának munkáját, a földnélküli tömegek már kezdenek érdeklődni a társadalmi problémák iránt. Tegyük műveitebbé a földmunkásokat, tanítja a legutóbbi évek szocialista irodalma és egyenesen ezt a célt szolgálja könyvkereskedésünk néhány kiadványa, amelyek egyrészt megismertetnek a földmunkásmozgalom döntő fontosságú jelentőségével, másrészt a földmunkás boldogulását és könnyebb megélhetését akarják lehetővé tenni elsőrendű szakkönyvek útján. Takács: A mezőgazdasági munkáskérdés 1000 B. — A földmunkásmozgalom célja és közelebbi feladata 1500 K Péterfy: A házinyúltenyésztés ábécéje 2000 K — A korai burgonya termesztése — 2000 K Szegedi: Dohánytermesztés 2000 K Székely: A kert trágyázása 2000 K Kapható a Népszava-könyvkereskedésben Budapest, VII. Erzsébet körút 35. szám és az összes szervezeti könyvárusítóknál