Népszava, 1925. június (53. évfolyam, 123–143. sz.)

1925-06-21 / 137. szám

1925 június 21. NÉPSZAVA Csendélet viz. — Kisses pénz su­ssassal a h­alállal. — Egy rentier üsszeragdosolt Akinek a gyermeke elveszett a m­ensselyem­. A Sashalom mellett fekvő úgynevezett „Ehmann-telepet" háborúban az állam vette meg előbbi tulajdonosától és hadifoglyok szá­mára barakkokat építtetett rajta. Később szük­séglakásokká alakították át az épületeket, majd még két sor bárakkal bővítették ki és menekültekkel, a fővárosban lakás nélkül ma­radt, a társadalom legkülönbözőbb osztályaihoz tartozó emberekkel népesítették be őket. Az Ehmann-telep már alkalmat adott rá, hogy a Népszava megemlékezzék róla. Hogy az állapo­tok azóta sem lendültek föl az alacsony, vé­konyfalú fabódék között, arról ez a cikk lesz kénytelen tanúskodni... A telep munkáslakói csaknem valamennyien tagjai a szociáldemo­krata pártnak és így ismerősként fogadják a Népszava tudósítóját. Akad is kalauzom bőven, lévén a munkások között éppen elég sok munka­nélküli. Igaz, jó- vagy rosszakaratú fölvilágo­sításra, útbaigazításra itt alig van szükség. Ami baj van, az olyan, nyilvánvalóan tárul az ember elé, hogy éppen csak körül kell nézni és mindent meglát, aki nem hunyja be a szemét. Dél felé a vízvezeték körül. Megyek a naptól izzó, poros, árnyéknélküli utakon a barakkok között. Az épületek előtt elkerített, gondozatlan, apró kertek. A legtöb­bet a száraz forróságban tikkadozó krumplival, kukoricával, babbal ültették be. Van olyan is, amelyik teljesen kihasználatlanul szégyenke­zik. Az egyik épületcsoport végéből haragos hangok zűrzavara csap felém. Odasietek. Vagy 40 asszony, gyerek áll ott vödrökkel, tálakkal fölszerelve a vizvezetékcső előtt és várja a megeredő vizsugarat. — Télen-nyáron igy van ez — panaszkodnak kétségbeesve. — Csak két­szer napjában jutunk egy-egy félóráig vízhez. Aztán elzárják előlünk, m­ert a telep mellett két gyár dolgozik és azoknak van sok vízre szük­ségük. Bennünket meg napi munkánkban tar­tóztat föl a vízhiány. Egyetlen egynek közöt­tünk sincs annyi edénye, hogy egész napra el­láthassa magát vízzel. Pedig a szegénység szűk, zsúfolt lakásaiban tisztaságra van szükség, hogy ne senyvedjünk el végképen. Mosni­­ is folyton kell. Tessék bemenni a lakásokba " és meggyőződni róla. A kisgyermekek mindenhol meztelenül feküsznek, amíg egyetlen ingecské­jük, ruhácskájuk nincs kimosva,­­megszárítva. Aztán ebben a nagy melegben félnapokig nincs friss ivó- és főzéshez szükséges vizünk. A tele­pen van ugyan kúti is, de az nyitott, és igen gyakran megtörténik, hogy az itt lakó fegyel­mezetlenebb elemek bemocskolják. Múlt­ korá­ban egy kutya hullája úszkált benne. Annyit mi is csak tudunk, hogy ilyen vizet sem ivásra, sem főzésre használni nem szabad." — „És mi van a mellékhelyiségekben?" — kérdezősködöm. Egy terhes asszony, aki alig áll dagadt­ lábain, akinek sovány, kihasznált karja csak eről­ködve bírja a nehéz vödröket, élesen mondja: „Hogy mi van bennük? Tapasztalja ki a nagy­sága személyesen. Tudom, hogy nem eszik utána egész nap egy­ falatot sem!" — A bázikó, amelyben egy barakksor mellékhelyiségeit he­lyezték el, szabadon áll,, vagy 50 lépésnyire az épületektől. Egy-egy illemhelyet 20—23 ember használ. A házikó tájékáról iszonyú bűz csap a közeledő felé és szennyes iszap zárja el az utat. Az angol módszer szerint berendezett illemhelyiségben nincs egy csöpp víz. A­z asszonyok a mosáshoz, mosogatáshoz használt vizet hordják ki vödrökben és úgy igyekeznek tisztán tartani. De ez lehetetlennek bizonyul. A kagylók legtöbbször eldugulnak, a szennyes víz kicsap belőlük és elönti a bódé környékét. Éme­lyítő szag fertőzi a levegőt. Hajmezes slídek ezek a barakkoktól félreeső és mégis a közegészsé­get­ veszélyeztető helyiségek, a­hová tél idején sárban, hóban, esetleg­ a betegeknek és kisgyer­mekeknek is ki kell vánszorogniuk. A bajt tetézi, hogy a telepnek csak egy része csator­názott, de ott is hónapok óta eldugult, a csa­torna. A használt vizet és ezzel együtt minden­féle hulladékot, kiöntenek tehát az utcára. A lakásokban. A lakások legnagyobb része — különösen a „szegénynegyedben", ahogy az egyik házcsopor­tot elnevezték — egy elég tágas szobából, kes­keny konyhából, ablaknélküli kamrából és szűk, csak felső világítással ellátott padlásszobából áll, amelynek tulajdonképen padlásul kellene szolgálni. Pince nincs. Egy családnak végre elég tágas és szellős fészek volna ez a dísztelen, sivár szükséglakás. Szellős, különösen télen, amikor a jeges szél utat talál az ablak- és ajtó­réseken befelé és a kis „proli-vaskályha", ha van is mivel, hiába igyekszik átmelegíteni a vékony falakat. De hát hol az a család, amelyiknek módjában van egyedül lakni a barokk városban! Különösen ma, amikor a la­kóknak több mint fele hiába keres munkát. A lakások túlzsúfoltak albérlőkkel. A szobákban és konyhákban lagalább három-három család. Az ablak hiján sötét kamrában egy, a padlás­szobákban is egy. Egészségesek, betegek össze­vissza. Asszonyok ott vergődnek át nehéz órá­jukon a másik család gyereiének lármája közepett. Fölcseperedő lányok ágyszomszédja esetleg fiatal legény és a tüdővészes nyögése belevegyül a szívbajos hörgésébe. A főváros tömeglakásann­ak homályából törnek felénk ugyanezek a hangok. Meg kell, sajnos, állapí­tanunk, hogy a főbérlők egy része itt sem kí­méletesebb albérlőjével szemben, mint Buda­pesten. Itt is vannak, akik szerencsétlen, lakás-és bútornélküli áldozatoknak átengedett zugok­ból akarják kipréselni egész megélhetésü­ket. Egy szoba, konyhás lakás például 880.000 koronát fizet negyedévenként. A főbérlő, azon­ban ugyanennyit kér havonta az albérlőtől, aki nem védekezhetik, mert nincs hová lehaj­tani fejét... És mindenfelé mennyi gyerek! Mintha csak a nyomor talajából nőnének ki legszívesebben ezek a kis, alélt virágok. A nyár kedvez nekik! Kényszerült meztelenségükben csókjaival áraszthatja el vékony testecskéj Miket a nap. Az ellenséges tél után most kinyitnak, mint a bimbók, sápadt arcocskájuk kipirul kissé. A nap és a levegő nem segíthet ugyan a bajokon, amiket a táplálék hiánya okoz. Leg­alább 10 család tűzhelyén láttam főni az ebé­det. A menü nem változatos! Krumplileves vagy paprikáskrumpli. Legföljebb az apa szá­mára egy darabka lóhúskolbász. Nem, csoda! A barakkok között napról napra több áldozatra sújt le a munkanélküliség. A ipari szakmunká­sok mezei napszámosmunkából tengetik életü­ket. Ez pedig nem jelent többet napi 30—40.000 korona bérnél. A szegénység az okozója, hogy sok gyermek az elemi iskolából kimarad. Nincs pénz cipőre, ruhára, sőt tandíjra sincs. A telep nnszolja a gyermekét, bár a tanító azt mondta: ..Ezt a gyereket gimnáziumba kell adni. Ebből lesz valami!" P. J.-né tenisték­. Hogyan sv­átlitsz­ak súlyos betegeket a kórházba? A betegekkel és a halottakkal baj van a ba­rakkvárosban. Az előbbieket nehéz gyógyítani, az utóbbiakat nehéz eltemetni. A közeli község orvosáról, aki egyúttal a telep orvosa is, ugyan mindenfelé elismerik, hogy lelkiismeretesen és jól végzi dolgát. De annyi a betege, hogy egyedül alig győzheti. Megesik, hogy másnap se jut­­ oda, ahová reggel sürgősen hívták. De­ ez még a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy az El­asaini­telep nem tartozik a fővároshoz, hanem környék. Ennek ellenére a súlyos és ragályos betegeket mégis Budapestre szállítják kórházi kezelésre. A mentők azonban nem mennek ki a­ környékre, csak a főváros határán, a vámnál, veszik át a betegeket. Ilyen körülmények kö­zött megtörtént például, hogy egy súlyos abor­tusban majdnem elvérző asszonyt döcögős sze­kéren szállítottak a vámig. Az egyik gyár ka­zánjából kiömlött a forró lág és életveszélyesen megsebesített néhány munkást. A gyár stráf­kacsija vitte be őket a pesti kórházba és csak ott nyújtották nekik az első segélyt. Minden­napos dolog, hogy anyák hátukon cipelik dif­tériás, kanyarós vagy más súlyos betegségben szenvedő gyermekeiket a városba... Már esz­tendőkkel ezelőtt mondta nekem Budapest tiszti főorvosa, hogy a főváros kórházainak túl­zsúfoltsága, a ragályos betegségek behurrcolása abból a tényből származik, hogy a környékbeli községekben orvoshiány van, kórház és fertőt­lenítő pedig egyáltalán nincs. Úgy a főváros,, mint a környék lakosságának érdeke , sürgeti ennek a problémának megfelelő elintézését... A nyomor és szenvedés már-már elviselhetet­lenné teszi az embereknek az életet és még halálukban is sanyargatja őket. Az Ehmann­telep szegény lakóinak nagy gondot okoz, ha valamelyik családtagjuk meghal. Pünkösd előtt kiszenvedett P. J.-né. Öt kicsi gyerek és munkanélküli ura maradt utána. Nem volt pénz kenyérre, hát még temetésre! A község nem akart ingyen sírhelyet és temetést adni. Négy napig feküdt holtan P. J.-né, míg végre a telep proletárjai gyűjtöttek pénzt sírra és koporsóra. A pap ingyen szentelte be a halot­tat. Halottaskocsira mégsem jutott. P.-nél esti 9 órakor szekéren vitték ki a temetőbe. És ez nem egyedülálló eset. Amint látjuk, az Ehmann-telep kissé messze esik El­dorádótól. Búcsúzóul a kedves képtől, amelyet, bennünk fölidézett, még figyelmeztet­jük az illetékes fórumot, ha még nem vette volna észre, hogy a barakkváros a legnagyobb mértékben tűzveszélyes. A legtöbb lakásban nincs villany, mert a lakóknak maguknak kel­lene azt bevezetni. Ha egyszer feldől egy petró­leumlámpa, vagy égő gyertya, nagy baj lesz a fabódék között. Különösen a vízhiány mellett! Pedig kár volna ezekért a sivár proli­ ottho­nokért. A legszegényebben is ott láttam Zola, Wells, Marx könyveit és a „Munkás Könyvtár" kiadásait. Balogh Vilma: Beteg asszonyi. ­­ es merezt új előfizetőket . HHBHHI 9 A kormány segíti a sztrájkolókat. A Japán fórénak vélt kiválna?". (London, június 19.) A „Daily Mail" jelenti Shanghaiból, hogy a kínai kereskedelmi egye­sülések elhatározták a brit és japán Arukra ki­mondott bojkotnak még erélyesebb módon való folytatását. (Shanghai, június 20.) A közlekedésügyi mi­niszter elrendelte, hogy a távíró-, posta- és vasúti tisztviselők fizetéséből havonta egynapi fizetést vonjanak le a sztrájkmozgalom támo­gatására. A külföldi konzulok és a kupehi katonai kor­mányzó értekezletet tartottak, amely után a kormány határozott ígéretet tett, hogy a kor­mányzó 3000 főnyi csapata megvédelmezi vala­mennyi külföldi életét és vagyonát. Ennek kö­vetkeztében az önkéntesek és a tengerészek számát csökkentették. (London, június 20.) A „Daily Mail" jelenti Tokióból. A főrendekből álló Koseikai-párt fel­kérte a kormányt, hogy a kínai helyzettel szemben elfoglalt várakozó magatartását adja föl és fegyveres erővel avatkozzék be a rend helyreállítására. A jelentés szerint azt várják, hogy a kormány eddigi magatartását megvál­toztatja. A LEGNAGYOBB PROBLÉMA a szocialista elméletben és gyakorlatban már a Gracchusok óta, az európai forradalmak sok­féle megoldási kísérletén keresztül napjainkig és agrárszocializmus kérdése, a nincsetlen föld­munkások megszervezése és a bennük szunnya­dozó szocialista érzés erőinek fölszabadítása és tudatossá tétele. Közhelyként hangzik, hogy az­ ipari munkásság műveltebb, élénkebb fölfogású és érzékenyebb a társadalmi megmozdulások­kal szemben, mint a földmunkás, hogy agrár­szocializmus már csak azért sem lehetséges, mert a földművelő nem kollektív úton akarja a­­maga munkássorsát elviselhetőbbé tenni, ha­nem csak az a vágya, hogy kilépjen osztályá­ból, szerezzen ha még oly kis darabka földet is magának és azt csinálja kicsiben, amit vele tettek, profitért másokkal dolgoztatni. De a figyelmesebb szemlélő nem érheti be ezekkel a közhelyekkel és ha mélyebben belenyúl a kér­désbe, bármelyik ösvényen is induli el, minden­felé egy nagy akadályba ütközik, a földmun­kások fogyatékosabb tanultságába. Ez az oka és semmi más, hogy nem eszméltek rá már mindannyian és nagyon régen osztályhelyzetük fölismerésére, hogy a harcos szocializmus ka­tonái között nem foglalják el azt a nagyon te­kintélyes helyet, amely őket számbeli fölényük­nél fogva itt a magyar ugaron megilletné. Az uralkodó osztályok már a kezdetek kezdetén fölismerték azt a veszedelmet, amelyet szá­mukra egy műveit, osztály­tudatos földműves­proletárság jelentene és mindig arra töreked­tek, hogy lehetőleg távol, minél távolabb tart­sák a művelődés minden forrásától, viszont a szocializmus, ha, ami legelsőrendű feladata, meg akarja nyerni és szervezni magának a földmunkásokat, ezt csak a műveltség hatáso­sabbá tételével érheti el. Előbb műveltté kell tennie a földmunkást, hogy azután jó szocia­listává tehesse, előbb osztálytudatára kell éb­resztenie, hogy az eltompult pária a céljait világosan látó és energikus munkásnak adjon helyet. A hosszú háború, a forradalom és ellen­forradalom évei nagyjában elvégezték a kö­zöny fölcsákányozásának munkáját, a földnél­küli tömegek már kezdenek érdeklődni a tár­sadalmi problémák iránt. Tegyük műveitebbé a földmunkásokat, tanítja a legutóbbi évek szocialista irodalma és egyenesen ezt a célt szolgálja könyvkereskedésünk néhány kiad­ványa, amelyek egyrészt megismertetnek a földmunkásmozgalom döntő fontosságú jelentő­ségével, másrészt a földmunkás boldogulását és könnyebb megélhetését akarják lehetővé tenni elsőrendű szakkönyvek útján. Takács: A mezőgazdasági munkáskér­dés 1000 B. — A földmunkásmozgalom célja és közelebbi feladata 1500 K Péterfy: A házinyúltenyészt­és ábécéje 2000 K — A korai burgonya termesztése — 2000 K Szegedi: Dohánytermesztés 2000 K Székely: A kert trágyázása 2000 K Kapható a Népszava-könyvkereskedésben Budapest, VII. Erzsébet­ körút 35. szám és az összes szervezeti könyvárusít­óknál

Next