Népszava, 1954. május (82. évfolyam, 103-127. sz.)
1954-05-01 / 103. szám
NÉPSZAVA Magyar május elsejék Tizedszer bocjuk ki ma népünk felszabadulása óta a nemzetközi proletariátus nagy ünnepe, május elseje vörös zászlaját. Szabadon, büszkén és tidáman vonulnak fel, ünnepelnek dolgozóink ezen a szép napon drága hazánk minden táján, a legkisebb faluban is. Az ünnep örömhangjai közepette se feledkezzünk meg azonban arról az áldozatos küzdelemről, amelyet az egykori feudális tőkés Magyarország 1890: a belügyminiszter betiltja a munkásság felvonulását Magyar királyi belügyminiszter 233. szám/réf Tekintetes Úr! A múlt évben Párizsban tartott nemzetközi munkáskongresszusban elhatároztatott, hogy 1. évi május hó 1-ső napján mindenütt, ahol munkások vannak, munkaszüretelési tüntetés rendeztessék, igazolásul annak, hogy azon kérdésekben, amelyek a munkások igényeit képezik, az összes munkásság egyetért. — Ezen tüntetés rendezésére és az abban való részvételre a munkások részint írásban, részint a vidékekre kiküldött izgatók által buzdittatnak s igen valószínű, hogy annak megtartását szándékolják. — Ugyanezért tudatom tekintetes uraságoddal, hogy a munkásoknak, sem folyó évi első május napján, sem ezentúl, semminemű körmenetek, felvonulások és ilyféle utczai tüntetések a hatóság főnökének személyes felelőssége alatt meg nem engedhetők. (Mindenütt a helyi munkásoknak, valamint minden más honpolgároknak, ha gyűlést szándékoznak tartani — az a fennálló szabályok és rendeletek alapján a hatóság felügyelete alatt megengedendő — de tüntetések nem. Jelen rendeletem a hatósági főnökök, rendőri kapitányokkal és elöljárókkal közlendő, s hogy az a legpontosabban megtartassék, tekintetes uraságod által is ellenőrzendő. A tett intézkedésekről és azok eredményéről hozzám részletes jelentés teendő. 1890 április hó. Gr. Szapáry (Magyar Munkásmozgalmi Intézet Archívum. — Békés m. főisp. 165—1890) 1919: az első szabad május Délelőtt 9 órától kezdve mint végtelen folyam ontotta a város a szroletártömegeket a Városliget zöld térségeire... Egész délután beláthatatlan embertömeg nyüzsgött mindenfelé. A szónoklataik délben kezdődtek, amikor rendben elhelyezkedtek a tömegek. Az iparcsarnok előtt Landler Jenő elvtárs többek között a következőket mondotta: — Elvtársak! Aki egyszer a napba nézett, az nem tud hozzászokni a bűzös petróleumlámpához. Aki egyszer összetörte rabbilincseit, nem lesz olyan ostoba, hogy megint öszszekovácsolja azokat, aki megásta a kapitalizmus sírját, nem fogja megásni a proletariátus sírját és aki egyszer összetörte a kapitalizmust, nem fog soha vállalkozni arra, hogy újra felépítse. (Úgy van! Úgy van!) ... Ezen a nagy Vörös Májuson a magyarországi proletariátusnak hinni, akarni és menni kell. Hinni a mi nagy elévülhetetlen igazságainkban, hinni a proletariátus nagy erejében. Akarni! Nem bárgyú, kicsinyes, vénasszonyos, hanem férfias, hatalmas akarással, amely akarástól megremegnek ellenfeleink. A gyermek, az asszony, a leányzó ebben a nagy történelmi küzdelemben mutassa meg, hogy az eddigi sok szenvedést, nyomort, fájdalmat egyesíti most egy nagy, hatalmas szent akarásban, amely ezt a földet sarkából fogjakifordítani és helyébe egy új, a dolgozó társadalom javát szolgáló világot akar megalkotni, proletariátusa vívott a grófi önkény, a csendőrterror, majd az áruló szociáldemokraták ellen. Merítsünk erőt országépítő nagy munkánkhoz 1919 májusa, a Magyar Tanácsköztársaság hősi emlékéből! A Magyar Munkásmozgalmi Intézet »Magyar május elsejék« című dokumentumgyűjteményéből válogatott szemelvényeink proletariátusunk egykori májusi harcait idézik. (Vörös Újság, 1919. május 3). 1921: a budapesti munkásság tüntetése A budapesti főkapitányság jelentése szerint is mintegy 20.000 proletár vett részt május elsején a budapesti Tattersallban megtartott népgyűlésen. Tárgyilagosabb becslés szerint lehettek 35—40.000-en. Annak ellenére, hogy a rendőrség azt a régente többször bevált fogást alkalmazta, hogy úton-útfélen híreszteltette különböző szócsövein keresztül május elsejét megelőzőleg, hogy május elsején nagy vérengzés lesz. A munkások mégis elmentek. A szociáldemokrata párt vezetősége is elkövetett mindent, hogy a gyűlés ne legyen túlságosan látogatott. Bár felhívást bocsátott ki, napokon át bizalmi férfiak, szakszervezetek és rendezők útján tudtára adta a munkásoknak, hogy a rendért szavatosságot vállalt, hogy jaj annak, aki a rendet akár közbebeszélés útján zavarja, hogy azután mindenki magára vessen, hogy mindenki maga fogja viselni a felelősséget a következményekért, így sem sikerült elriasztani Budapest proletariátusét. És amikor másfél év óta először jöhetett össze Budapest proletariátusa, amikor ezer meg ezer ember egymás hátán szorongott, mikor már együtt volt a gyűlés, mikor megjelent a pódiumon a gyűlés elnöke, szónoka, a rendőrség hivatalos kiküldöttje, mikor a terem minden zugában feltűntek a rendőrök és a közismert detektívek, amikor ezekből a budapesti régi csalhatatlan jelekből meg lehetett állapítani, hogy most kezdődik a májusi ünnep, egyszerre a Tattersall 8—10 különböző helyéről, mint varázsütésre, egyszerre felhangzott: »Éljen a III. Internacionálé!« A hatalmas éljenvisszihang megremegtette a pódiumon álló és ülő Farkas—Vanczák-bandát és zavarba hozta Andréka főtanácsost. Halotthalványan súgtak össze és úgy látszott, hogy a diplomáciai tárgyalások eredménye azt lett, hogy azonnal megkezdték a gyűlést, ezzel akarván elejét venni a további »rendzavarásnak ...« A gyűlés minden hivatalos funkcionáriusa meg is tett ennek érdekében mindent. A III. Internacionálé éltetésének hatása alatt tiltotta be Andréka a dalárda énekét, mert attól tartott, hogy a 35 tagú dalárda énekét túl fogja harsogni Budapest proletariátusának éneke: »Föl, föl, ti rabjai a földnek.« Vanczák elnök szánalmas kétségbeeséssel könyörgött a gyűlés hallgatóságának, hogy »tartsa vissza magát« ezen az első tömegmegmozduláson, »hogy majd később«, »majd máskor« — csak most nem. Mentegette előre a hivatalos szónokot, hogy »ez ma nem mondhatja még el, amit akar, amit a proletariátus érez, de mindennek eljön, elkövetkezik az ideje...« Farkas István arra kötelezte magát a »rend« érdekében, hogy a bolsevizmus ellen is beszélni fog, hogy ezzel is biztosítsák a májusi ünnep nyugodt, »méltóságteljes« lefolyását. És Farkas István beszélt is, a rendőrséggel történt megállapodásnak megfelelően. Aluszékony, rekedt hangja szinte sivított, amikor kinyilatkoztatta, hogy a szociáldemokraták a jövőben meg fognak akadályozni minden balról jövő erőszakot is... És csodák csodája. Eddig az egész beszéd alatt alig hangzott el egypár »úgy van«, egypár »halljuk«. Most egyszerre gyors egymásutánban, majd percekig tartó összevissza kavarodásban 10—15 helyről is egyszerre zúgott: »Éljen a III. Internacionálé!« •Éljen a proletárdiktatúra!« A szónok ajkára fagyott a szó. Andréka a pódiumon toporzékolt. Magából kikelve ordította, hogy azonnal feloszlatja a gyűlést... Rendőrpribékek, detektívek, spiclik rohantak a terem minden sarkából a proletárokra és találomra letartóztattak, elhurcoltak egypár tucat elvtársat. Becsületére váljék a gyűlés kirendelt, több száz főből álló proletár-rendezőségének, hogy ebben a rendcsinálásban kizárólag az elvtársaknak segédkeztek és nem akadt köztük egyetlen hitvány áruló sem ... Aztán folytathatták a gyűlést. Farkas István sápadtan, szinte holttá meredten dadogott tovább, látszott rajta, kiütközött minden szavából a félelem, mikor jön az újabb közbekiáltás: »Éljen a III. Internazionálé!« Igazán nem hallgatta már senki a szónok dadogását... (Proletár, 1921 május 12.) (Vezércikk folytatása az 1. oldalról.) építésének nehéz, de dicsőséges útján. Hősi korszaka ez a maga urává lett magyar nép történelmének. S ebben a hősi korszakban döntő fontosságú határkő kormányunk alig egy esztendővel ezelőtt nyilvánosságra hozott új programmja. Tíz hónap igen kevés idő ahhoz, hogy megszüntessünk valamennyi hibát, amit az előző évek során elkövettünk az országépítés nagy munkájában. De nem kevés ahhoz, hogy mély meggyőződéssel mondhassuk: pártunk, kormányunk az egész dolgozó népre támaszkodva, együtt az egész dolgozó néppel következetesen , és határozottan megvalósítja az új szakasz politikáját. Nincsen állami és társadalmi életünknek egyetlen olyan területe sem, ahol ne mutatkoznék meg pártunk politikájában bekövetkezett fordulat eredménye: a dolgozó emberről való fokozott gondoskodás, a nép jóléte emelésére irányuló állandó törekvés. A lakosság jobb áruellátása, az árak leszállítása, az egészségvédelem megjavítása, a mezőgazdaságnak nyújtott hathatós segítség, a szocialista törvényesség megszilárdítása és a kormány sok-sok más intézkedésének eredménye mutatják programmunk megvalósulását. Mindez azonban csak kezdet és most az a feladat, hogy leküzdöljük a kormányprogramm végrehajtása útjában álló akadályokat, hogy okozzuk erőfeszítéseinket népünk életszínvonalának emeléséért, hazánk felvirágoztatásáért. A dolgozó nép öntudatos munkája, termelési terveink sikeres végrehajtása, az állampolgári kötelezettségek teljesítése — ez nemzetközi szolidaritásunk, más népek iránti testvéri együttérzésünk tettekbe öntött bizonyítéka. Ez a legsajátosabb nemzeti feladatunk is, ez népünk jóléte állandó emelésének reális és biztos alapja. Előrehaladásunk legnagyobb akadálya ma minden olyan nézet, amely a dolgozókról való gondoskodást úgy értelmezi, hogy a termelékenység emelése nélkül, egyszerűen a béreket akarja emelni, a bérfegyelmet lazítja vagy amely a falun például úgy értelmezi a törvényességet, hogy az adófizetést, a beadást elhanyagolja. Az ilyen helytelen nézetek elleni harc most a legfontosabb, mert ezek nem a dolgozó nép jólétét szolgálják, hanem az egész dolgozó népet károsítják meg. A párt, a kormány azt akarja, hogy minél több, jobb, olcsóbb közszükségleti cikk, lakás és élelem jusson dolgozó népünknek. Ezt pedig másképpen megvalósítani, mint a termelés emelésével, az önköltség csökkentésével, takarékossággal, nem lehet. A legfontosabb most, hogy egész népünk megértse, városon és falun egyaránt: a termelés nemzeti ügyünk, anyagi és kulturális életünk felvirágoztatásának alapja. Néhány hét múlva megkezdődik a 11 Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusa, egész népünk életének nagyjelentőségű, sorsforláló eseménye. Népünk egységesen és mélységes bizalommal követi a pártot, s a párt, a kormány bízik népünk alkotó erejében, hazaszeretetében. Hős munkásosztályunk, pártunk közelgő III. kongresszusára készülve, lelkes odaadással harcol a tervek teljesítéséért. Az üzemekben lelkes fogadalmak születtek: »Behozzuk a lemaradást! Adósság nélkül ünnepeljük pártunk III. kongresszusát.« Május ünnepét a munkások és műszakiak nagyszerű munkateljesítmények ezreivel köszöntötték és a dolgozó parasztság, a falu népe is példamutató sikereket ér el a tavaszi munkákban. Ez a nagyszerű munka lendület, hősi helytállás, népünk öntudatának, felelősségérzetének fényes bizonyítéka, s szilárd alapja minden eddigi eredménynek. Népünk öntudata, hazaszeretete, pártunk iránti hűsége és ragaszkodása, záloga, legfontosabb biztosítéka további előrehaladásunknak. Ma, amikor pircsló zászlókkal, dallal, tánccal, virággal köszöntjük a dolgozök nemzetközi szolidaritásának napját, ott, ahol évtizedeken át oly sok munkásvér nemhiába öntötte a májusi felvonulások útjait, az emberi haladás igaz ügyébe, jövőnkbe vetett hit, öröm és bizakodás tölti el szívünket. Egész népünk, hazánk javára végzett becsületes, jó munkával testvéri üdvözletünket küldjük a világ valamennyi dolgozójának, s annak a nagy népnek, amelynek fiai elhozták nekünk az új, szabad májusokat. 2 1954. MÁJUS 1. SZOMBAT Régi harcok tanúja ötvenéves Az idei hódszakszervezeti mezővásárhelyi múlt május elsejéről --------------------- sem hiányzik majd Borsi János alakja. Bajuszát fehérre változtatták az évek, lábai nehezebben engedelmeskednek, szemén is drótkeretes pápaszem ül, de szíve még most is fiatal. Zsebében ott van iratai között szakszervezeti tagkönyve is. Nem mindennapi könyv ez, erről a dátum is tanúskodik: 1904. május 2. Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége. 3360-as sorszám. • Azóta vesz részt a munkásmozgalomban ? Borsi János elmosolyodik a kérdésen, aztán elgondolkozva válaszol: — Negyvenöt óta mindig elnézem a fiatalságot a május elsejében. Olyan boldogan nevetnek, kacagnak, énekelnek. Ők talán alig értik meg, milyen nagyszerű dolog is az, hogy szabadon vonulhatnak fel Hódmezővásárhely utcáin. Ne higgye az elvtárs, hogy másról beszélek, mint amiről kérdezett. Nem, ötvenéves most a szakszervezeti tagsági könyvem. De bizony nem volt olyan egyszerű dolog hozzájutni. Borsi bácsi kutatni kezd szekrényében és iratok egész halmazát veszi elő. Régi magsárgult újságok, fényképek, írások, levelek. Sorra mutogatja őket és magyaráz hozzá. S amit mond, az kissé már maga a történelem. „Fülelőbe" ! — Úgy emlékszem ----------------1 arra az 1892-es május elsejére, amelyen először vettem részt, mintha csak ma volna. Mindössze tizenhárom éves voltam. Az egyik hétköznapon apám, földmunkás volt, nem ment dolgozni, hanem ünneplőruhát vett magára és piros kokárdát tűzött ki a gomblyukába. Utánaszalad tana. — »Elmennék én is fülelőbe « Apám megsimogatta fejemet. »Hát csak gyere, fiam, neked se árt« — mondta és vitt magával. Nem először mentünk már így el »fülelőbe«. El-eljártunk az »olvasóházakba«. Ott szívesen látták a szegényembert, legyen az paraszt vagy munkás. Legtöbbje nem is szólt semmit, csak hallgatta, már beszél a többi sorsuk jobbrafordulásáról. Mi gyerekek is elmentünk apánkkal. Sokszor befüleltünk, de legtöbbször mégis kinn az utcán csatáztunk, fogócekáztunk, sárkányt eregettünk. Közben figyeltük az utca végét. És ha megláttuk a kakastollat,buccu neki, beszaladtunk a házba. Figyelmeztettük az embereket a veszedelemre. Erre azok gyorsan szétszéledtek. A csendőr már csak a hűlt helyét találta az »olvasóháznak«. — Azon a napon apája szokatlanul ünnepélyes volt. Könyörgésemre az én ruhámra is vörös kokárdát tűzött fel. Az volt a különös, nem az »olvasóházhoz« mentünk, hanem a »szigetbe«, vagyis a város szélén levő téliénegelőre. Itt már több száz ember gyűlt össze, szónoklatok is voltak. Hogy miről beszéltek, arra már nem emlékszem. Csak arra, hogy egyszerre megérkezett a rendőrség és szétkergetett bennünket. Tizenötéves sikerek ! — Egy a bíróság előtti esztendőre ------------------------------ rá, 1893-ban, már a város közepén tartották meg május elsejét. Ez volt az Általános Munkás Olvasó Egylet igazi megmozdulása. — Szántó Kovács János volt akkor az egylet elnöke. Az előző elnökökkel szemben egészen új hangot ütött meg. Egyszerre megszaporodott az egylet tagsága, szívesen hallgatták ennek a szélesvállú, erős kubikosembernek a beszédeit. Én, a gyerek, tátott szájjal figyeltem rá. Annyira szívhezszóló volt súlyam erőt öntött az emberekbe, mint nagy nyári forróságban egy korty friss jó víz. Nem is csoda, hiszen egyenesen a földosztást követelte. Ismét egy évvel később, 1894- ben, még nagyobbszabású ünnepet akartak rendezni. A rendőrség megfélemlítéssel próbálta ezt megakadályozni. Házkutatást tartottak az ünnepség előtt és elvitték a május elsejei jelvényeket, valamint a kezük ügyébe került könyveket. Vasárnap délelőtt Szántó Kovács János elment a városházára, hogy visszakövetelje őket. Az egylet tagsága még a kapu előtt várta. A könyvek visszaadása helyett azonban a rendőrség Szántó Kovácsot letartóztatta. Az összegyűlt emberek felháborodva akartak segítségére sietni, de csendőrök fogadták őket dördült a sortűz és egyik munkástársuk, Vincze István holtan rogyott össze. Sokan megsebesültek. Erre az emberek köveket, dorongokat ragadtak és nekitámadtak a csendőröknek. Elkergették a csendőröket és beoliztákk a városháza ablakait. Csak úgy tudták az emberelvet megállítani, hogy huszárszázadot vezényeltek ki, amelyik azután megrohamozta a népet Több mint száz embert letartóztattak. Nevetségesek voltak a vádak. Szántó Kovácsot például izgatás és társadalmi rend felforgatására irányuló bűncselekmény miatt ítélték öt évre. Pedig mindössze az volt a bűne, hogy segítségért kiáltott, amikor jogtalanul le akartál, tartóztatni. A gyerekeiket sem kímélték. Én magam is vádlottként szerepeltem és »ablakbetörés« címén egyhónapi börtönre ítéltek. Ekkor még csak tizenöt éves voltam. — Most is emlékszem Szántó Kovács híressé vált szavaira, amelyeket a bíróság előtt mondott. »Ha egy öreg ember kimegy a szőlőbe és az úton talál egy diót, fölveszi és valahol elülteti. Jól tudja, hogy ő annak gyümölcsét nem fogja élvezni, hanem a jövő nemzedék. Úgy vagyok én is. Tudom, hogy azt, amiért én küzdök, nem fogom elérni. De egy fát akarok ültetni, amely a jövőnek hajtja a gyümölcsöt.« „Már ezután ! — Milyen igaza nem kerek ! volt. A vásárhelyiek a kakassal" a véres események •........ 1 után sem hagyták abba a szervezkedést. Én kőművesinas lettem, majd később kőművessegéd, így tagja voltam az ács- és kőművessegédek, mesterek önképző egyleténél.. . Itt az volt a hiba, hogy segédek és mesterek együtt voltak, a vezetőségben meg csak mesterek voltak. Ez csak 1902. január 15-ig volt így. Mi, fiatalok, nem tűrti”’ tovább. Az aznap megtartott emlékezetes gyűlésen leszavaztuk a mestereket és Bánfi Lajos személyében egy segédet választottunk elnökül. Mi azután más világot teremtettünk az egyletben. Bérköveteléssel léptünk fel és a napkeltétől napnyugtáig tartó munka helyett kevesebb munkaidőt De mert a mesterek ezt nem adták meg, sztrájkolni kezdtünk. Az egész ország felfigyelt erre a kéthetes sztrájkra. Vagy négyszázan tagadták meg a munkát. Erre más városból hoztak munkásokat ácsokat, kőműveseket. Amikor azok megtudták, miről van szó, otthagyták a várost. Mi meg végigvonultunk a városon és a rendőrség nem mert semmit sem csinálni. Elmentünk a kőművesmesterek és vállalkozók háza előtt, jogos bért, új munkaidőt követeltünk. Közben pedig a Marseillaiset fújtuk és magunk készítette dalokat énekeltünk. Hallgassa csak meg, elvtárs. Az öreg Borsi hozzákezd a »Házunk előtt« dallamára előbb reszkető, majd mindjobban erősödő hangon. Már mzután nem telek a kakassal. Nem megyek munkára hajnalhasadttal. Hatkor kezdek s hatkor otthagyom. Nem dolgozom hajnalban, esthajnalon. — Látja, elvtárs, milyen nagy dolog volt akkor, hogy »csak« hattól hatig dolgozzunk. Hol volt akkor a táppénz, a szülési segély, a rendes munkaidő. A mai fiatalok mindent kézbe kapnak. Ezért mondtam az előbb is, hogy nehezen értik meg, mit is kínlódtunk mi, öregek. Mert bizony ez a sztrájk volt az, amely beláttatta velünk, hogy mér nem elégedhetünk meg az önképző egylettel. Ráébredtünk erőnkre. Tovább mentünk. Két év múlva, a következő nagyobb sztrájk idején már azért teremtettük meg a szakszervezetet. És sok évi nehéz harc után így jutottam 1904 májusában a szakszervezeti könyvhöz. Gazdag . Sokat jelentett termést hoztek ezek a régi mámár a diófalus elsejék, de a -------------------mostaniak azért még többet. A felszabadulás óta az emelvényen szoktam ülni. Onnan nézem az ifik felvonulásait Ismerem jóformán valamennyit. Amikor Jancsit meglátom, az jut eszembe, hogy ez a fiú mérnök, pedig az apja egyszerű kubikos volt. Bözsi agronómus, Jóska traktoros lett. Ha Jóskának vagy Bözsinek mondom: tudod fiam, mélyen nagy dolog, hogy te traktoros vagy agronómus lehettél — legtöbbször csak a vállát rándítja és azt mondja: »Az akartam lenni, hát az is lettem.« Ilyen egyszerűen intézi el a kérdést. Talán így is van jól. Jó, hogy ők már nem szenvedtek annyit, mint mi. Ilyenkor mindig Szántó Kovácsot látom magam előtt, mintha mondaná: »Lám, a diófa megnőtt Ki terebélyesedett és milyen dús termést hoz.« — S mintha hozzátenné azt is: »Mint a két szemetekre, úgy vigyázzatok, hogy ez a diófa minden évben többet és többet teremjen ...« Kisbán György