Népszava, 1964. március (92. évfolyam, 51–75. szám)
1964-03-01 / 51. szám
Jogok és akiket ? — Meddig lehet elmenni a hatáskör gyakorlása közben? A kérdés a Szaktanács központi iskoláján hangzott el, üzemi szakszervezeti vezetők tették fel. Elsősorban olyanokat foglalkoztat e gondolat, akik társadalmi munkában tesznek eleget választóik megbízásának. Hiszen — mint mondani szokták — a szakszervezeti megbízatás »nem nyugdíjas állás«. »Ki tudja mi lesz, ha nem választanak meg, akkor már nem védenek külön törvények__« — A szakszervezeti jogok gyakorlása, törvényeink, nem szenvedhetnek csorbát, a munkások érdekeiért mindent meg kell tenni — hangzot a válasz, kiegészítve azzal a ténnyel, hogy könynyebb helyzetben vagyunk, mint bármikor, hiszen a gazdasági vezetők is a munkások javát akarják. Eddig rendben is lenne a dolog. Csakhogy a szakszervezeti jogok gyakorlása közben ezer gond és akadály merül fel... Vajon hogyan küzdenek meg ezekkel a szakszervezeti bizottságok, a műhelybizottságok és a bizalmiak? nem gondoskodnak arról, hogy azt a műhelybizottság egésze, mint vezető testület, gyakorolja. Többször jeleztem például, hogy az anyagmozgatók bére rendkívül alacsony, s emiatt egymás után hagyják itt az üzemet — folytatja a bérfelelős. — Észrevételeimet megszívlelték, fel is emelték a bérüket, de a műhelybizottság tudta nélkül. Én is csak utólag szereztem róla tudomást. — Ezek szerint mit tárgyal a műhelybizottság, ha ilyen konkrét, a dolgozókat nagyon közelről érintő kérdéseket nem visznek a vezető testület elé? — Ebben az évben még nem volt műhelybizottsági ülés... Az I-es alapszervezet bérfelelőse mindezek ellenére nagyon sokat tesz társai és az üzem érdekében. Szóvá tette például, hogy gyakori a jól és a rosszul fizető munka, korrigálni kellene a normákat, mert így igazságtalanok és veszekedést váltanak ki. Mint mondja, azóta a normás erről rá, mert »beleavatkozott« a dolgába. Valamennyi műhelybizottsági tag sokat dolgozik — de egyedül. Álláspontjuk, elképzelésük nem kerül vezető testület elé. A bizottság helyett a titkár? — Feladatainkat többékevésbé ismerjük — magyarázza Horváth József, a Fővárosi Gázkészülékgyártó Vállalat szb-titkára. — A végrehajtás során felmerülő akadályok legyűrése azonban olykor meghaladja erőinket. Leginkább a módszerekkel küszködünk, nem mindig találjuk meg a legcélravezetőbbet. Ez az üzem nem tartozik a gyengén vezetettek közé. A tervben előírt kötelezettségeknek rendszeresen eleget tesznek. Tíz évvel ezelőtt mindössze 8,5 millió forint termelési értéket állítottak elő 635 dolgozóval. Ez évi tervük már 120 millió forint értékű, s a létszám mindössze 250 fővel emelkedett. Sőt, beruházást is alig kaptak. Az igazgató, a főmérnök és általában a gazdasági vezetők vallják, hogy a mozgalmi szervektől minden segítséget megkapnak, az szb tagjai viszont nagy elismeréssel szólnak az üzem felelős vezetőinek munkásérdekeket képviselő álláspontjáról, a szakszervezeti bizottság szempontjainak figyelembe vételéről. A választott vezetőszervek jogai gyakran mégsem érvényesülhetnek. Mit tesz az szb például egy bérkorrekció esetén? — Legutóbb novemberben nyílt lehetőség arra, hogy több ember bérét felemelhettük. A rendelkezésünkre álló összeget elosztottuk a műhelyek között, megbeszélve azt előzetesen a gazdasági és mozgalmi szervek vezetőivel, kikérve a műhelyfőnökök és a műhelybizottsági titkárok véleményét is. — A szakszervezeti bizottság, mint választott vezető testület, milyen észrevételeket tett? — Szb-ülésen ezt nem vitattuk meg. A bérfelelőssel együtt foglaltunk állást... A vállalat igazgatójának és a szakszervezeti bizottság titkárának vakorlata nagy fejlődés a néhány év előttihez viszonyítva, amiért elismerés jár. Csakhogy az szb titkárának és bérfelelősének nincs joga ahhoz, hogy ilyen nagy jelentőségű, sok munkást a legközvetlenebbül érintő kérdésben magára vállalja a felelősséget. Ez kizárólag a szakszervezeti bizottságnak, mint választott vezető testületnek a hatáskörébe tartozik. Bérkorrekció ugyanis csak az szb és nem az szb-titkár egyetértésével történhet. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a titkár és a bérfelelős együttes eljárása megfosztotta a szakszervezeti bizottságot attól a lehetőségtől, hogy éljen törvényes jogaival. Ez viszont a szakszervezeti demokrácia súlyos megsértését jelenti. Ennél is rosszabb helyzetben vannak a szakszervezeti bizalmiak. — Milyen feladatokat lát el? — érdeklődünk Horváth Ferencnétől. — Szétosztom az újságokat, beszedem a tagdíjakat, megkérdezem, ki akar üdülni és tájékoztatom a csoportot a kapott feladatokról. — Mi történik például akkor, ha sokan jelentkeznek üdülésre, de öszszesen csak ketten mehetnek? — A műhelybizottság titkárával együtt eldöntjük, kinek adjuk a beutalókat. — Miért nem bízzák a döntés jogát a szakszervezeti csoportra? Olyan üzem szakszervezeti munkájának bizonyos vonásait tárják fel ezek a beszélgetések — a teljesség igénye nélkül —, amelyről a szakszervezet elnöksége is elismerően nyilatkozik. Nagy odaadással, akarattal — és mégis mennyi hibával végzik itt a munkát. Hozzátehetjük: egy ez az üzem a sok közül. Tapasztalataink szerint sok még az ilyen üzemi szakszer. Erre még nem gondoltam. — Adott esetben a szakszervezeti csoport elé merné terjeszteni, kik érdemelnek meg béremelést, vagy jutalmat? — Föltétlenül. Nagy vita lenne belőle, az bizonyos, de gondolom, így reális javaslat születhetne. — Miért nem teszi? — Sohasem kérik a véleményemet. Csak feladatokat kapok... Íme, egy szakszervezeti bizalmi, aki — anélkül, hogy egyedül őt okolhatnánk azért — megfosztja a szervezett dolgozók egy csoportját attól, hogy jogait gyakorolja, elgondolásainak hangot adjon. vezeti szerv. Sokan vannak, akik a jogokkal még nem minden esetben tudnak élni. A vezetés művészetének tanulása, gyakorlása közben még sok hibát vétenek. A dolgok miértjét értik, de a hogyannal még küszködnek. Több, sokkal több segítséget érdemelnek a szakszervezet vezertő szerveitől. Zsidai Pál Béremelés a bérfelelős tudta nélkül — Csak utólag jut tudomásomra, méghozzá mindig az érintett dolgozótól, hogy valakinek felemelték a bérét. Ilyen kényes kérdést csak a műhelybizottság titkárával beszélnek meg előzőleg. Szikora József, az egyik műhelybizottság bérfelelőse méltatlankodik így — teljes joggal. Megtörténik tehát, hogy műhelyszinten még a bérfelelőssel sem tárgyalják meg a tervezett intézkedést. A szakszervezeti bizottság helyesen járt el, amikor a konkrét, személy szerint bérkorrekciókkal való egyetértés jogát a műhelybizottságra ruházta. A jog leadása azonban csak félmegoldás, ha csak feladatokat kapok. Több segítséget érdemelnek SZEMÖLCSKÉI volt a vállalatnál a Reuter, az AFP, a VPI, a PAP, egyszóval az összes elképzelhető távirati iroda. Néhányan Aefpé szaktársnak hívták, mert úgy érezték, rászolgál erre a rövidítésre, de az AFP-t egyes tiszteletlen ifjoncok »a fene pofádat« rövidítéssel is magyarázták. Aefpészaki, azazhogy Szemölcskei, a jólértesültség betegségében szenvedett. Egyszerűen fizikai fájdalmat érzett, ha nem ő hallott meg valamit legelőször. Ezen, persze, nemigen lehet változtatni: ha már egy hír elhangzott, azt még egyszer elsőként nem hallhatja senki. Ilyen az élet. Szemölcskeinek azonban erre is volt módszere: amikor valakitől új esemény hírét hallotta, ahelyett, hogy örömmel nyugtázott volna egy újdonságot, egyszerűen regisztrálta a tényt, hogy »szóval, már te is hallottad? Én mondtam reggel Stipáknak a kapuban«. HA MEGÁLLT két beszélgető mellett, néha nagyon kínos jelenetek következtek, mert Szemölcskei, jólértesültségi vágyában, mindenbe belekérdezett. A laboratórium előtt beszédbe elegyedett Windisch, a fiatal mérnök és Eszter, a szép, új laboránslány. Éppen annál a nem is egészen közömbös pontnál tartottak, amelyet Windisch hónapok óta szeretett volna elérni. A leány is egészséges érdeklődést tanúsított a téma iránt és ebben a pillanatban szólt közbe Szemölcskei: — A mi újság? Windisch villámló tekintetet vetett Aespészakira, amelynek energiája — jól értesült szemlélők szerint — felért egy három megatonnás nukleáris robbantáséval. Szemölcskeit azonban az ilyen energiakisülések sosem érintették. Az volt az elve, hogy az igazán jól értesült ember sose zavartassa magát. Most sem tette. Lelkesen a párocs- Icával maradt, végül Eszter köszönt el azzal a prózai érvvel, hogy ebédelni megy. Respészaki pedig egész információs töltését Windischre zúdította. Volt néhány friss vietnami jelentése. Egészen megbízhatóan tudta indokolni a dallasi esküdtek kiválasztásának hátterét, a zanzibári felkelésről pedig többet tudott, mint az országról annak idején Kogutowicz Manó, pedig az nagy térképész volt a talpán. — Tudja, Windisch úr — mondta szertartásosan —, itt minálunk sokan azt se tudják, miért nem döntött a vatikáni zsinat a nősülés kérdésében... Amire Windisch egy második, immár négy megatonnás pillantást vetett a jólértesültség angyalára. Nem szenvedett üldözési mániában, de ezt a legújabb vatikáni hírt célzásnak érezte. Célzásnak, mivel Windisch erősen nős volt és Eszterrel folytatott beszélgetése emiatt magán viselte az illegalitás jellemvonásait. Úgy érezte, neki is búcsúznia kell hát. Kitalálta, hogy elfelejtett egy értekezletet és rohant a titkárság felé. OTT LEROSKADT egy székbe és vizet kért Lidikétől, a góré titkárnőjétől. — Dögöljön meg! — morogta maga elé. — Ne idegeskedjen, Ottóka — biztatta Lidi. — Kit szeretne agyonütni? — Áespé urat, de sürgősen — szakadt ki a vallomás a mérnökből. — Nem bírom már az örökös jólinformáltságát. Egyszer olyan pofont adok neki, hogy leég a haja. — De hiszen régen nincs neki — nevetett a lány. — Biztosan egy ilyen alkalommal leégett! — Én is hallottam — nyitotta rájuk az ajtót Szemölcskei. — Tegnap este a sógorom mondta, hogy látott három tűzoltóautót rohanni a Túróközpont felé. Nyilván az volt a nagy tűz. Lidikó a fal felé fordult, mintegy jelezve, hogy a közeljövőben fiatalságát az ott függő MALÉV-naptár tanulmányozásának szenteli, Windisch pedig ebben a pillanatban megfogadta, hogy kitalál valami rettenetesen bárgyú álhírt és elterjeszti, hogy most hallotta Szemölcskeitől. Egyszer már le kell égetni ezt a rémet! — Igaz is — mondta egy perc múlva a folyosón Lippertnek, a főkönyvelőnek —, hallotta, hogy a górét kinevezték nagykövetnek valahová az Antarktiszra és a vállalatot egyesítik a Tintatröszttel ? — Maga kitől tudja? — sápadt el a főkönyvelő. — Áespé mesélte — mondta némi lelkiismeretfurdalással a mérnök. LIDIKE MÁSNAP mesélte el a történet folytatását. Éppen bent volt a főnöknél, mikor az bekérette Aefpé szakit. Zavarban volt Aefpé ? Egy kissé. Nem értette, miért hívják. Ezúttal tiszta volt a lelkiismerete, ettől ugyan még letolhatták volna, mert ilyesmi már megesett az életben, de... Kíváncsian kutatta a főnöki arcvonásokat. De azokon nem zivatar jellegei ültek. Hanem mélységes kíváncsiság. — Mondja, Áefpé ... izé, Szemölcskei kolléga, és kitől szerezte ezt az információt? Nézze, nekem megmondhatja... — Mármint hogy melyiket, kérem — hökkent meg Áefpé, nem ismerve a szituációt. Igaz, ő is hallotta már a házban keringő álhírt a főnökről, sőt, már mondta is valakinek, hogy ő tudta meg legelőször... de ezt a támadást, amelynek iránya bizonytalan volt, nem várta. — Hát hogy én... meg a nagykövetség... ÁEFPÉ HOMLOKÁN piros foltok tűntek fel. Elhatározta, hogy kivágja magát. — Kérem, igazgató elvtárs, minden tiszteletem mellett... nem adhatom ki az informátoromat ... A góré kiküldte Lidikét. Feketét főzni. Eddig ismeri hát a beszélgetés szövegét a vállalat. Egyébként azóta elterjedt a híre, hogy Berné nemcsak jól informált ember, de diszkrét is. 2 Elutazott a Royal Shakespeare Company együttese A Royal Shakespeare Company együttese négynapos budapesti vendégszereplés után szombaton a Ferihegyi repülőtérről Belgrádba utazott Az együttes búcsúztatására a repülőtéren megjelent a Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Nemzetközi Koncertigazgatóság több vezető munkatársa. Jelen volt Sir Ivor T. M. Pink, Anglia budapesti nagykövete. Paul Scofield, a társulat vezető színésze elmondta, hogy budapesti látogatásuk tökéletesen megfelelt itteni vendégjátékukhoz fűzött várakozásaiknak. — Reméljük — mondotta —, hogy még alkalmunk lesz hosszabb időre visszatérni és mielőbb magyar színtársulat keres fel bennünket Angliában. NÉPSZAVA A szövőteremben mindig reng kicsit a föld. Csattogó, kerepelő lármával dübörögnek a szálakat mohón faló gépóriások, egyenletes, lassú remegés hullámzik a lábak alatt. Eleinte nagyon erősnek, később már egyhangúnak érzik. De a gyengébb asszonyok a csarnokban — sok-sok évi munka után — hamarabb fáradnak, ingerlékenyek. A munkahelyi ártalmak megfigyelése kutatók dolga. P. Jánosné szombathelyi szövőnő pedig korántsem kutató, nem egyetemet végzett szakember. Csak hat éve áll örökké dörgő gépei között, hat éve eteti őket, ápolja fényüket. És hat éve látja, mint kap még néhány társnője — minden óvintézkedés ellenére is — egyet-egyet a hagyományos foglalkozási betegségekből. Megoperálják, vakbélműtét. Nézi maga felett az óriási tükörlámpákat, csörrennek a tűk, ollók s halkan dünnyög maszkja mögött a sebész. Aztán, egykét nappal később, már a leletekkel birkózik a lábadozó. Szíven üti a sebész halk hangja: »Szálló pihék.« Jó néhány vakbélműtétet okoztak már csupán az ő üzemében. Kevesebbet, mint régen — neki mégis sokat. Fájt minden fájdalom, amit látnia kellett. S a gép mezti visszatérve — már bírókra száll a pihék dörgő óriásai, furcsa, gonosz gyermekei ellen, és a lárma ellen. Phon — sose hallotta ezelőtt a szót, most küzd vele, számol és kínlódik, a nyolc általános mellé szakkönyveket hív segítségül. Este, ha lefektette a családot, számítások fölé görnyed, töri a fejét valamin, amit nem nevez újításnak, sem találmánynak — csak valamiapróságnak«, szövőnők dolga újabb könnyítésének. A levele itt fekszik előttem. Egy József Attila idézettel kezdte a szövőnők álmairól — és a sajátjával folytatta: »Én óvni, s még jobbá szeretném tenni a mai álmunkat s a nappalainkat.« Néhány javaslat a gépek örök robajának csillapítására, a repkedő pihe elvezetésére — szakember kellene, hogy eldöntse: jók-e, megvalósíthatók-e. Majd eldöntik. Bizonyára hozzáadják saját tudásukat is a szövőnő elképzeléseihez. Ö — letette a voksát. Meg tudott látni valamit, amihez nemcsak egyetemi végzettség kell, hanem sokkal több annál: munkásszív, munkásszeretet. A gépek között észrevenni az életet, a védenivaló, felbecsülhetetlen értéket. És nemcsak a saját életét... Várkonyi Margit A KÖZÉLET ESEMÉNYEI Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke táviratban köszöntötte II. Hasszánt, Marokkó uralkodóját, országa nemzeti ünnepe alkalmából. * A leningrádi területi és városi pártbizottság, valamint a leningrádi területi és városi tanács végrehajtó bizottsága táviratban köszönte meg Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának azokat a jókívánságokat, amelyeket a fasiszta blokád áttörésének 20. évfordulója alkalmából küldött a hős város népének . Dr. Szabó Zoltánnak, az egészségügyi miniszter első helyettesének vezetésével magyar küldöttség utazott Genfbe, az Egészségügyi Világszervezet 17. közgyűlésére. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tisza Józsefnek, a Termelőszövetkezeti Tanács titkárának, a munkásmozgalomban és a termelőszövetkezeti mozgalomban kifejtett tevékenysége elismeréséül, 50. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyújtotta át. HÉT RENDELETEIBŐL: A külkereskedelmi miniszter 4/1064. (II. 21.) Kk. M. számú rendelete a vámjog szabályozásáról szóló 1954. évi 16. számú törvényerejű rendelet, valamint az azt módosító 1955. évi 7. számú törvényerejű rendelet végrehajtására kiadott 1/1956. (III. 17.) Kk. M. számú rendelet módosításáról. (Magyar Közlöny, 1964. évi 11. szám.) A rendelet a többi között úgy intézkedik, hogy vámmentesek az egy évet meghaladó külföldi szolgálat, ösztöndíjon alapuló tanulmányút, valamint az illetékes belföldi szerv hozzájárulásával vagy kiközvetítése alapján történt külföldi munkavégzés után végleg visszatérő magyar állampolgárok által nem kereskedelmi mennyiségben behozott tárgyak, amennyiben azok összértéke a szolgálati illetményből, az ösztöndíjból, illetve a külföldi keresetből megtakarítható összeg mértékét nem haladja meg. Az öt szakaszból álló rendelet 1964. február hó 21-én lépett hatályba. * A külkereskedelmi miniszter 5/1964. (Kk. É. 1.) Kk. M. számú utasítása a társadalmi tanulmányi ösztöndíj szabályozásáról szóló 22/1963. (IX. 21.) Korm. számú rendelet, valamint a végrehajtásáról kiadott 6/1963. (XI. 6.) MM. sz. rendelet egyes rendelkezéseinek a külkereskedelem területén történő alkalmazásáról. (Külkereskedelmi Értesítő, 1964. évi 1. szám.) Az utasítás — egyebek között — kimondja: az egyetemi tanulmányok folytatására társadalmi tanulmányi ösztöndíjba részesítendő dolgozók kiválasztására irányuló javaslatok megtételére a külkereskedelmi vállalatok forduljanak a vállalat profiljába tartozó termékek előállításával, felhasználásával foglalkozó termelővállalatok üzemi iskoláztatási bizottságához. A társadalmi tanulmányi ösztöndíj adományozására irányuló szerződés megkötésekor a betöltendő munkakört pontosan meg kell határozni. Az utasítás megjelenésével egyidejűleg a 3/1961. (Kk. É. 4.) Kk. M. számú utasítás hatályát veszti. * A belkereskedelmi miniszter 33/1964. (K. É. 9.) Bk. M. számú utasítása a kereskedelmi és vendéglátóipari tanulók, valamint az irányítása alatt működő szakközépiskolák tanulóinak 1964 05. tanévi felvételeiről. (Kereskedelmi Értesítő, 1964. évi 9. szám.) Az utasítás a többi között úgy rendelkezik, hogy szakmunkás-tanulóknak 1964. évi február 1. napjától lehet jelentkezni. Felvételi vizsgát csak a kirakatrendezői és a szállodai szakmunkás (portás) szakmában kell tartani. Szerződést kötni az 1964/65. tanévtől nem kell. Kivételt képeznek a magánkisiparban (cukrász) felvételre kerülő tanulók. Az 1964/65. tanévtől a tanulók próbaidőre történő alkalmazása megszűnik.* Február 9-i számunkban közöltük az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetőjének 5/1964. (Érd. É. 3.) OEF. számú utasítását az ingyenes erdészengyenruha juttatásáról. Az utasítás hatálya az állami erdőgazdaságok és a Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság erdészkerület-vezetőire, az állami erdőgazdaságok vadászkerület-vezetőire, valamint a Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság és az állami vadgazdaságok vadászaira terjed ke. 1964. március 1