Népszava, 1968. december (96. évfolyam, 282–306. szám)
1968-12-03 / 283. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 96. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1968. DECEMBER 3, KEDD A szakszervezetek munkaprogramjáról, az árellenőrző bizottságok feladatairól és a munkaügyi döntőbizottságok tevékenységéről tárgyalt a Szaktanács elnöksége Jóváhagyták a kormány és a SZOT vezetői között létrejött megállapodást December 11-re összehívták a SZOT ülését Szakszervezetek Origos Tanácsának elnöksége hétfői ülésén elhatározta, hogy a korábban elfogadott munkaprogramnak megfelelően december 11-én összehívja a SZOT ülését. Az elnökség megvitatta a tanácsülés napirendjén szereplő kérdés előterjesztését, amely az üzemi és szakszervezeti demokrácia helyzetéről, a vállalati, üzemi, intézményi szakszervezeti szervek tevékenységéről, a hatáskörük gyakorlásának tapasztalatairól szól és ad átfogó helyzetképet. Az elnökség ezután megtárgyalta a SZOT és a szakszervezetek 1969—70 évi programját, a SZOT 1969. évi és az elnökség 1969. első félévi munkatervét. A javaslatokat az elnökség a tanácsülés elé terjeszti megvitatás és elfogadás céljából, amelyek a többi között megjelölik a szakszervezetek feladatait munkáshatalmunk további politikai és gazdasági erősítésében, a dolgozók cselekvésének fokozottabb kibontakoztatásában, az üzemi demokrácia fejlesztésében. A program előirányozza a szakszervezetek társadalmi, politikai tevékenységének erősítését, a dolgozók szocialista nevelésében rájuk háruló feladatokat. A program külön hangsúlyozza a szakszervezetek feladatait az életszínvonal alakulásának elemzésében, a bérek és az árak, a foglalkoztatottság, a munkaidő-csökkentés, valamint a szolgáltatások ellenőrzésében, a szocialista törvényesség betartásában. A program a továbbiakban a szakszervezetek nemzetközi kapcsolatainak további erősítéséről és fejlesztéséről szól. Az elnökség megvitatta az év elején létrehozott Elméleti Kutató Intézetének eddigi tevékenységét és meghatározta az intézet jövőbeni feladatait. MDB-tagok jogszabályismerete, hozzáértése, s ennek eredményeként határozataik mind érdemi, mind alaki szempontból törvényesek, megfelelnek a kollektíva igazságérzetének. Az elnökség a továbbiakban jóváhagyta a kormány vezetői és a SZOT vezetői közös tanácskozásának megállapodásairól szóló titkársági tájékoztatót. (A megállapodásról szóló közlemény megjelent lapunk november 23-i számában.) Az elnökség helyesli,hogy a tanácskozás résztvevői legközelebb 1969 májusában újból összeülnek. Ennek keretében áttekintik az új gazdaságirányítási rendszer egyéves tapasztalatát és konzultációt folytatnak a negyedik ötéves tervvel összefüggő kérdésekről, lehetőségekről. Az elnökség a továbbiakban folyó ügyekről tárgyalt, és elfogadta a jutalom és az év végi részesedés utáni táppénzfolyósítás szabályozását, valamint az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak folyósításának korlátozására vonatkozó, rendelkezések módosítását. T. J. Árellenőrzési munkaprogram Az elnökség a továbbiakban ellenőrizte 1968. március 11-i határozatának végrehajtását, amely a fogyasztási cikkek termelői árának üzemen, vállalaton belüli társadalmi ellenőrzésére és a kereskedelmi társadalmi ellenőri tevékenység továbbfejlesztésére vonatkozik. Az elnökség megállapította, hogy az érdekelt szakszervezetek a termelői árak társadalmi ellenőrzésének kialakítására irányuló munkát elkezdték. A kezdeti eredmények ellenére a szakszervezetek többsége még nem rendelkezik konkrét árellenőrzési munkaprogrammal. Ennek következtében egyelőre nem világos, hogy figyelmüket és ellenőrző tevékenységüket ágazatuk területén milyen árkérdésekre és árjelenségekre koncentrálni, hogy a megalakuló vállalati ártanácsadó és árellenőrző bizottságok számára milyen konkrét feladatokat szándékoznak adni. Következésképp minden szakszervezetnél indokoltnak látszik az árellenőrzési munkaprogram mielőbbi elkészítése. A vállalati ártanácsadó és árellenőrző bizottságok tevékenységüket érdemben még kevés helyen kezdték meg. Munkájuk csak most kezd kialakulni. A SZOT elnöksége irányelveinek hatékonyabb végrehajtása érdekében további intézkedések megtételét tartja szükségesnek. Meg kell gyorsítani a vállalati ártanácsadó és árellenőrző bizottságok létrehozását oly módon, hogy megalakításuk a kijelölt vállalatoknál a szakszervezeti választásokkal bezáróan — március végéig — befejeződjön. A szakszervezeti központok az ágazati árpolitikai célkitűzések figyelembevételével féléves árellenőrzési munkaprogramot készítsenek és kidolgozzák a vállalati ártanácsadó és árellenőrző bizottságok munkájának tartalmára és módszereire vonatkozó útmutatót. A szakszervezeti választások befejezését kö____ _vetően gondoskodni kell a kíván jáki* vállalati ártanácsadó és továbbá, árellenőrző bizottságok vezetőinek oktatásáról. Az elnökség ezután tudomásul vette a munkaügyi döntőbizottságok elnökeinek 11. megyei és országos tanácskozásáról szóló tájékoztatót. A tájékoztató hangsúlyozza, hogy a munkaügyi döntőbizottságok — mint az egyeztető bizottságok jogutódai — megalakulásuk óta eltelt csaknem húsz év során nagy munkát végeztek. A munkaügyi vitáknak elsősorban vállalaton belüli rendezése hozzájárult az üzemi demokrácia fejlesztéséhez is. Döntéseik törvényesek Első alkalommal 1965 novemberében került sor az MDF-elnökök országos tanácskozására. Az első tanácskozás óta új munkajogi rendelkezések léptek érvénybe. Ezek alkalmazása során jelentkező elméleti és gyakorlati problémák helyes megoldása szükségessé tette, hogy a munkaügyi döntőbizottságok megfelelő iránymutatást kapjanak a felügyeletüket ellátó állami és szakszervezeti szervek részéről. Az MDF-elnökök megyei és országos tanácskozása azt bizonyítja, hogy a munkaügyi viták intézéséhez szükséges munkajogi keretek, rendelkezések általában megfelelőek. A munkaügyi döntőbizottságok általában zavartalanul tevékenykednek. Növekszik az Overallban, ünneplőben...........................2. old. Munkásgyerekek tanára ..... 3. old. Szélhámosok Inárcson •••••. 3. old. Lottó-tárgynyereményjegyzék ... 4. old. A próbavásárlások rossz tapasztalatokat hoztak ....... . . . 8. old- Élénkülő szabadságharcos tevékenység Saigon körül — Thieu 24 órás karácsonyi tűzszünetet rendelt el Ügyrendi megbeszélések Párizsban Hétfői jelentések szerint a dél-vietnami ütközetek ismét mind közelebb kerülnek Saigonhoz. Vasárnap délután a fővárostól 35 kilométernyire jelentettek összecsapást. A nap folyamán, az amerikai katonai parancsnokság közlése szerint, két tartományi székhelyet ért aknavető támadás, Saigontól nyugatra, illetve északra. A DNFF egységei Ben Tre és My Tho városát vették aknatűz alá. Az AFP jelentése szerint a hazafias erők hétfőre virradó éjszaka 12 órán belül másodszor lőtték a deltavidéken True Giang repülőterét (Saigontól 68 kilométerre délnyugatra). Ugyanebben a térségben dél-vietnami gyalogos egységek megütköztek egy partizánalakulattal. A heves tűzharc során csak az amerikai repülőgépek megjelenése mentette ki szorult helyzetükből a saigoni kormánycsapatokat. A UPI arról tudósít, hogy Do Nang térségében a partizáncsapatok csapdába ejtettek egy amerikai tengerészgyalogos egységet. A tudósító csodálkozva jegyzi meg, hogy a partizánok olyan pontokról zúdították ágyútűzüket az amerikaiakra, amelyeket nem sokkal korábban az amerikai gépek három órán át bombáztak. Szintén a UPI jelenti, hogy Charles P. Stone amerikai vezérezredes, a 4. amerikai hadosztály parancsnoka Pleikuban kijelentette, hogy egyelőre semmi jele a DNFF következő nagy offenzívájának. Saigoni amerikai vélemények szerint viszont még mindig tartanak tőle, hogy a nagy offenzíva bármikor megkezdődhet — fűzi hozzá (Folytatás az 5. oldalon) A kormány hitelpolitikájának elvei A beruházásoknál előnyben a szolgáltatások, kommunális igények jobb kielégítése Jövőre 16 százalékkal több hitel a lakosságnak László Andor államtitkár sajtótájékoztatója László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn tájékoztatta a sajtó munkatársait a kormány legutóbbi ülésén elfogadott hitelpolitikai irányelvekről. Kiemelte, hogy az új gazdaságirányítási rendszer hatására élénkül a gazdasági élet. Külkereskedelmünkben is javuló tendenciák mutatkoznak. Az iparvállalatok és a mezőgazdaság részéről érezhetően megnövekedett az igény a különféle hitelek iránt. Miután anyagi eszközeink meghatározottak, szükség volt egy olyan hitelpolitika kialakítására, amely biztosítja meglevő anyagi eszközeink lehető leggazdaságosabb s egyben az egész lakosság érdekeit szolgáló felhasználását. A beruházási hitelnyújtásban egyre erélyesebben érvényesítik a gyors megtérülés elvét, ezért főként csak gyors térülésre, tehát közép lejáratra, 36 hónapra adnak. E hitelnyújtásoknál cél, hogy a hitelt elsősorban saját források kiegészítésére adják. Hosszú lejáratú hitelt csak preferált (előnyben részesített) célokra nyújtanak. De a befektetésnél minden 100 forintnak minimálisan 7 forint nyereséget kell hoznia. A hosszú lejárat 10 éves visszafizetést tesz lehetővé. Kivételt tett azonban a kormány a lakossági szolgáltatásokkal, a sütőipar fejlesztését, az ellátatlan területek kereskedelmi hálózatépítési és kommunális jellegű (víz-, csatornahálózat) beruházásait, továbbá a gáz- és olajfelhasználás növelését szolgáló hitelekkel. Új vonása a beruházási hitelnyújtásnak, hogy törlesztése nem a beruházás befejeződésével, hanem, a hitel folyósítása után kezdődik, ami meggyorsítja a beruházási tevékenységet. A Népszava munkatársának kérdésére a bank elnöke elmondotta, hogy az üzemek szociális, munkahelybiztonsági és munkásjóléti beruházásait a legnagyobb kedvezményben részesítik. Ez esetben a kamat csak 6 százalék, a visszafizetési idő 8 év. A mezőgazdasági üzemeknek nyújtott közép lejáratú hitel 48 hónapos, a hosszú lejáratú 15 éves lehet. Ez azonban csak mezőgazdasági termelést szolgálhat. A másodlagos, kiegészítő ipari termelésre az ipari feltételek érvényesek. Forgóeszközhitelekkel szeretnék elősegíteni a bővebb árukínálatot, a piac igényeinek megfelelő, keresett áruk termelését, értékesítését, a kereskedelmi forgalmazás gyorsítását, az exportnövelést, a lakossági szolgáltató tevékenység fokozását. A rövid lejáratú hitel kamata ugyan csökkent, de ezután a meghitelezett eszközökre is kell eszközlekötési járulékot fizetni. A bank különféle „büntetéseket” alkalmaz hitelnyújtásnál: ha túlzottak a készletek, piac hiányában tartósan raktárra termelnek stb. Többféle kedvező változás történt a külkereskedelmet segítő hiteleknél is. Figyelemre méltó továbbá, hogy a bank a vállalatok, szövetkezetek betétei után jelentősen megnövelte a kamatot. Eddig 2—4 százalékot adtak, most bizonyos megkötöttségekkel 3—7 százalékot fizetnek. A lakosság részére nyújtott hitelösszeg 1969-ben 16 százalékkal lesz több, mint az idén. 15 százalékkal növelik az áruvásárlási hitelt. A lakossági összhitel 22 százalékát a lakásépítkezések elősegítésére adják. A lakosság betétállományánál a pénzügyi szervek az ideihez hasonlóan 3,8 milliárd növekedésre számítanak 1969-ben is. (pusztai) \ növekvő belső nyugtalanság légkörében folynak az olasz kormányalakítási tárgyalások Rumor kijelölt olasz miniszterelnök hétfőn összeült a középbal koalíció 14 kereszténydemokrata, szocialista és köztársasági párti vezetőjével. A megbeszélés után közölték, hogy a tárgyalások hosszan tartanak majd. Amennyiben a középbal feltámasztása sikerül, Mariano Rumor valószínűleg december 10-én vagy 11- én mutatja be kormányát a parlamentben. Ha a tárgyalások kudarccal végződnek, új választások kiírására kerül sor ezt viszont a három párt egyike sem akarja. A megbeszéléseknek a növekvő belső nyugtalanság ad baljós hátteret. Mára több ezer diák hirdetett meg tüntetést Rómába, csütörtökre pedig a szakszervezetek terveznek újabb sztrájkot. A diákok oktatási reformot, a munkások nyugdíjemelést és béremelést követelnek. A feszültségre jellemző, hogy vasárnap Szicíliában elmaradt egy labdarúgómérkőzés, mert a rendőrség utasítására bezárták a stadiont. A rendőrség attól tartott, hogy a mérkőzésen verekedésre kerülhet sor sztrájkoló és sztrájktörő mezőgazdasági munkások között. Gagarin-díj A Nemzetközi Repülőszövetség, amelynek 61. közgyűlése vasárnap ért véget Londonban, határozatot fogadott el Gagarindíj alapításáról. Az érmet a Szövetség azon tagjainak ítélik oda, akik egyegy esztendő legkimagaslóbb eredményeit érik el a kozmikus térség meghódításában. Egyidejűleg határozatot hoztak arról is, hogy április 12-ét, vagyis azt a napot, amelyen Jurij Gagarin az emberiség történetében először emelkedett űrhajóval a világűrbe, nemzetközi repülési és űrhajózási nappá nyilvánítják. Új városközponttervezési módszerek Alagút vezet az üzletekhez Gépkocsiparkoló a föld alatt — A Budapest Áruház tervei — Budapesten és vidéken az új városközpontok tervezésénél az eddigitől eltérő módszereket alkalmazunk — mondja Hollay György, a LAKÓTERV 2-es irodájának vezetője. — Székházunkban hétfőn megnyílt kiállításon is ezt mutatjuk be. A városközpontokban, lakótelepeken a közigazgatási, kereskedelmi és kulturális egységek összhangját teremtjük meg. Az új építkezéseknél már mindenütt bizztosítjuk, hogy a gyalogosok járműforgalomtól mentes helyeken közlekedhessenek. A most épülő tatabányai központban például a gépkocsiparkírozót a tér alá „rejtettük”. Itt épül egy 16 emeletes ház is, ennek két alsó szintjén kereskedelmi egységek lesznek: szerintünk ahol csak lehet, az üzleti negyedekben az épületek alsó szintjein vendéglőt, bisztrót, különböző üzleteket kell berendezni . Törőcsik Sándorral készítjük az óbudai új központ programját A Flórián téren alagutakon biztosítjuk az üzletek megközelítését, liften viszik fel az árut, tehát a vevőket ezzel nem zavarják. Meggyőződésünk, hogy az új lakótelepeken — ahol ezt a népesség indokolja — az elszórt üzletek helyett ilyen egységeket kell kialakítani. Most dolgozunk a Budapest Áruház tervein is, amely — már végleges a döntés — a Tanács körútra kerül, a Madách térrel szemben a Városháza elé. (moldovám ■ veszprémi új városközpont makettje Gonda György felvétele)