Népszava, 1970. február (98. évfolyam, 27–50. sz.)

1970-02-14 / 38. szám

Magyar zenedráma magyar színpadon — finn szereplőkkel peraházunkban február 12-én este olyan előadásra nyílt szét a füg­göny, amilyenre még sosem került sor a sok szép tradíciót őrző falak között. Sibelius hazája, a finn nép Nemzeti Operaházának művészei vendégszere­peltek nálunk — önmagában ezt is első ízben üdvözölhetjük a barátoknak és a rokon népnek szóló igaz öröm­mel. Fo­kozza az örömet, egészen kivételessé te­szi az eseményt, hogy magyar zenedrá­­mában ismerhettük meg eddig is nagy­ra értékelt tehetségüket, operai kultú­rájukat. Nem szokványos udvariasság, ha azt mondom: „eddig is nagyra értékelt”, hi­szen népeink kapcsolatai fokozatosan fejlődtek idáig az elmúlt évtizedekben, kivált a legutóbbiban. Nemzetközi kul­turális kapcsolatainkban bennünket is megtisztelő helyen tartjuk nyilván azt a kitörően lelkes fogadtatást, amellyel Finnországban néptánc csoportjainkat és éppen operaházi és balettművészein­ket fogadták ismételten a közelmúltban. Ezek az alkalmak arra is szolgáltak, hogy valamicskét megismerjünk a finn kultúrából, benne a zenekultúrából, amely légióként Sibelius működése és művei révén egyébként is ismert volt világszerte. (Kapcsolataink külön epi­zódja, hogy Aarika Annelli személyében éveken át finn művésznő működött a budapesti Operaházban — a művésznő ma is kapcsolataink lelkes patronálója Helsinkiben.) A Finn Nemzeti Operaház tavaly be­mutatta Szokolay Sándor nemzetközi ér­telemben is jelentékeny sikerű zenedrá­máját, a Garda Lorca tragédiájára komponált Vérnászt — így volt lehetsé­ges, hogy első budapesti vendégszerep­lésük magyar műben történhetett meg. (És így vált lehetővé még egy kedves epizód, hogy az egyik szerepet magyar művész— Várhelyi Endre —finn nyel­ven énekelhette, ahogyan Helsinkiben is énekelte.) Így hát az egész előadás nemcsak ér­tékes, szép és kulturált volt, hanem né­peink testvériségének hangulatában még külön megható is. Most még jobban örü­lünk, hogy a legközelebbi jövőben a Kalevala helsinki előadásával adhatunk talán méltó választ a kedves művész­vendégek itteni szereplésére, magyar operaműben. Szabályos értékelés sehogyan nem il­lik ide — annyit mégis kötelező hozzá­tenni: Jussi Jalas professzor főzeneigaz­­gató, az előadás karmestere, s a többiek, a szereposztás sorrendjében Maiju Kuu­­soja, Pekka Nuotio, Hona Koivisto, Taru Valjakka, Aino Takala, Eini Liukko-Vaa­­ra, Helga Angervo és kiemelve Riitta Pietarinen, valamint Matti Lehtinen elsőrendű operai művészek. A magyar énekesek, a zenekar és az énekkar tagjait külön is hangsúllyal em­lítve, szívesen és jól segítették a finn művészbarátok előadásának sikerét. Ma este ugyancsak Jussi Jalas ve­zényletével és a már hallott Taru Val­­jakkával a női főszerepben, a Finn Nem­zeti Operaház újabb művészeit ismerjük meg (Kimme Stippalainen, Tamara Lund, Harri Nikkonen és Usko Viilanen) az Erkel Színház Bohémélet előadásában. Ehhez is szívből kívánunk a minapihoz hasonló sikert, remélve, hogy a kölcsö­nös vendégszereplés most már állandó­sul operáink között. Jajka— Jubileumi könyvkiállítás a Gorkij könyvesboltban A lépcső melletti falat 1945-ben kiadott plakátok borítják. Közöttük jut a látogató a Váci utcai Gorkij könyvesbolt eme­leti helyiségébe, ahol feb­ruár 13-án délelőtt 11 óra­kor megnyitották a Bu­dapest felszabadulásának 25. évfordulója tiszteleté­re rendezett könyvkiállí­­tást. Ezen a kiállításon bemutatásra kerülnek Le­nin születésének 100. év­fordulójára m­­eg­jelent szovjet kiadványok is. A polcokon, asztalokon, üveglapokon közel két­száz könyvet láthatnak az érdeklődők, és ez nem kis szám, ha meggondol­juk, hogy csak jubileumi és évfordulós kötetekkel rakták körbe a rendezők a kiállítási helyiséget. A Szovjetunióban kiadott orosz nyelvű kötetek kö­zött megtalálható a A Ma­­gyarország felszabadítása című könyv, Lenin kül­földről, az­­ emigrációból írt levelei egybekötve, visszaemlékező írások a magyarországi harcokról, "valamint több Lenin-al­­bum, amelyekben fény- szépek vagy rajzok lát­hatók a nagy forradal­márról, életének egy-egy epizódjáról. Csillik Gá­bor ismert könyve a Bu­dapesten harcoltunk is szerepel a kiállításon, orosz nyelvre lefordítva. M. I. Meghalt Ábrányi Emil zeneszerző és karmester Nyolcvannyolc éves ko­rában elhunyt Ábrányi Emil zeneszerző és kar­mester. A Zeneakadémián Koesslernél végezte ta­nulmányait. 1911 -től a bu­dapesti Operaház kar­mestere, 1920-ban igazga­tója. 1921-ben a Városi Színház igazgatója volt. Éveken át a debreceni, m­ajd a szegedi Városi Színház karnagyaként működött. Nevéhez több operai alkotás fűződik KÖZÉLET Fock Jenő, a Miniszter­tanács elnöke pénteken bemutatkozó látogatáson fogadta Emile Indekeu belga nagykövetet, aki a közelmúltban adta át megbízólevelét. Péter János külügymi­niszter — kérésükre — együttes látogatáson fo­gadta az Egyesült Arab Köztársaság, a Szíriai Arab Köztársaság és az Iraki Köztársaság buda­pesti nagyköveteit, akik tájékoztatták a közel-ke­leti helyzet legújabb fej­leményeiről. Besenyei Miklós, a Pos­tások Szakszervezetének főtitkára pénteken Japán­ba, illetve Ausztráliába utazott. A főtitkár két társszakszervezet meghí­vására tanulmányozza a távoli országok postás dolgozóinak, szakszerve­zeteinek tevékenységét, a szakszervezetek közötti kapcsolatok erősítésének, elmélyítésének lehetősé­geit. FEBRUÁR 15-21 Művelődési házak műsoraiból Ebben az évben tovább folytatja a rövidfilmek budapesti fóruma kere­tében a filmvetítéseket a Radnóti Miklós Művelő­dési Ház. Február 18-án 17 óra 30-kor Gyerme­kekről a felnőtteknek cí­men Vas Judit filmren­dezőnő estjére kerül sor. A műsorban a rendezőnő Módszerek: Ki bírja to­vább?, Hová megy ? és Ki a barátod? című rezsid­­filmjeit vetítik. Ugyan­csak a Radnóti Művelő­dési Házban tekinthető meg február 15—26-ig A Vörös Hadsereg születése című kiállítás. A Királyerdei Ifjúsági Klubban február 18-án 19 órakor kezdődik az Ül az első élőlényig című TIT-előadás, s utána Az élet hajnalán című kísé­­rőfilmet vetítik. Kőbányán a Pataky Ist­ván Művelődési Házban, február 19-én 18 órától klubdélutánon szórakoz­hatnak a környékbeli fia­talok. Ennek keretében megtekinthetik az Afri­kában jártunk című szí­nes, kalandos filmet is. A művelődési ház rendezé­sében február 20-án ugyancsak délután 6 óra­kor a X 2. pártkörzetben (Maglódi út 18.) Nők a történelem sodrában — lázadó asszonyok címen hangzik el előadás, ame­lyet az Anna Frank nap­lója című film vetítése követ. Az Ikarus Művelődési Házban k­t­án délután fél 3-kor a munkásakadémia következő előadását dr. Bitó János egyetemi tanár tartja. Az előadás címe: Mire jó egy mesterséges hold?, a kísérőfilm pedig: Automaták a világűrben. 21-én délután 3 órakor gyermekeknek tart szak­­s­zöri foglalkozást a műve­­­­lődési ház könyvtára, amelyen a tanulók a múlt és korunk jelentős nő­alakjaival ismerkedhet­nek, azokkal, akiknek éle­téről, tetteiről az ifjúság­nak írt könyvekben is ol­vashatnak. Végül a csepeliek fi­gyelmét hívjuk fel arra, hogy a Csepel Autógyár szakszervezeti művelődési központjában február 28- ig naponta megtekinthe­tik a Műcsarnok rendezé­sében Itt megnyílt ipar­művészeti kiállítást. M. I. NÉPSZAVA 197­0. február 14 Koszorúzási ünnepségek Budapest felszabadulá­sának 25. évfordulója al­kalmából pénteken dél­előtt koszorúzási ünnep­ség volt a felszabadító harcokban elesett szovjet hősök gellérthegyi em­lékművénél. A talapzat előtt a fegyveres erők tagjai álltak díszőrséget, az emlékművel szemben katonai díszszázad sora­kozott fel. A zenekar el­játszotta a szovjet és a magyar himnuszt, majd megkezdődött a koszorú­zás. Az első koszorút a bu­dapesti pártbizottság ne­vében Németh Károly el­ső titkár, az MSZMP Po­litikai Bizottságának pót­tagja, Venéczi János, Szépvölgyi Zoltán és Ka­tona Imre titkárok he­lyezték el. Ezután Moszk­va város küldöttsége ko­szorúzott, amely V. V. Grisinnek, az SZKP Poli­tikai Bizottsága póttagjá­nak, a moszkvai pártbi­zottság első titkárának vezetésével tartózkodik hazánkban. A Szovjetunió budapes­ti nagykövetségének kép­viseletében F. J. Tyitov nagykövet, valamint G. K. Svozd altábornagy, ka­tonai és légügyi attasé; az ideiglenesen Magyaror­szágon állomásozó szov­jet csapatok parancsnok­sága részéről B. P. Iva­nov altábornagy, P. M. Petrenko altábornagy és M. I. Szorokin altábor­nagy helyezte el a kegye­let virágait. A fővárosi tanács ne­vében Sarlós István, el­nök, Kelemen Lajos és Csikesz Józsefné elnök­­helyettesek , a budapesti fegyveres testületek ne­vében dr. Sós György rendőr vezérőrnagy, bu­dapesti rendőrfőkapitány, Pesti Endre vezérőnagy, helyőr­ségparancsnok és R­uzsbatzky László, a Munkásőrség budapesti parancsnoka, a Hazafias Népfront budapesti bi­zottsága részéről dr. Trautmann Rezső elnök és Deák Lívia alelnök, a Szakszervezetek Budapes­ti Tanácsának képvisele­tében Melds József elnök és Pandurovics József ve­zető titkár, a KISZ buda­pesti bizottsága nevében Csillik András első titkár és Fed­e Lajos titkár, a partizánszövetség részé­ről Úszta Gyula altábor­nagy, a szövetsé® főtitká­ra és Somogyi Miklós, a szövetség országos bizott­ságának tagja helyezett el koszorút az emlékmű­nél. A kegyeletes megemlé­kezés az Internacionálé hangjaival ért véget. A jubileum alkalmából pénteken délben koszorú­zási ünnepség volt a fő­város felszabadításáért vívott harcok során hősi halált halt román kato­nák síremlékénél a Rá­kosligeti temetőben. A ro­mán és a magyar him­nusz elhangzása után az MSZMP budapesti bi­zottsága nevében Szép­völgyi Zoltán titkár és Jávor János, a XVII. kerü­leti pártbizottság titkára helyezett el koszorút. A Román Szocialista­ Köz­társaság budapesti nagy­­követsége nevében Du­­mitru Turcus nagykövet, Ioan Bochis és Jon Leon­­tescu nagykövetségi taná­csosok koszorúztak. Megkoszorúzták az em­lékművet a budapesti fegyveres erők, a Haza­fias Népfront budapesti bizottsága, a Szakszerve­zetek Budapesti Tanácsa, a KISZ budapesti bizott­sága és a Magyar Parti­zán Szövetség képviselői. A koszorúzási ünnepség , amelyen a Külügymi­Pénteken a Nemzeti Ga­lériában ünnepélyesen megnyílt a „Lenin és Moszkva” című kiállítás, amelynek anyagát a szov­jet főváros ajándékozta a felszabadulásának 25. év­fordulóját ünneplő Buda­pestnek. A kiállítás megnyitásán részt vett Németh Ká­roly, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a budapesti pártbizottság első titkára. Sarlós István, a fővárosi tanács elnöke, ott voltak a budapesti pártbizottság és a fővá­rosi tanács vezetői, meg­jelentek a hazánkban m Mi­nisztérium és a Honvé­delmi Minisztérium több vezető beosztású munka­társa is részt vett­­, az Internacionále hangjai­val ért véget. Ugyancsak koszorúzási ünnepséget rendeztek a Budai Ön­kéntes Ezred emlékművénél. (MTI) Moszkvai vendégeink a MOM-ban Moszkva város küldött­sége, amely V. V. Gri­­sin vezetésével Budapes­ten tartózkodik, pénteken délelőtt a Magyar Opti­kai Műveket kereste fel. Meghallgatták Posch Gyula vezérigazgató tá­jékoztatóját eddig ered­­jékoztatóját a gyár eddi­gi eredményeiről, a mű­szaki fejlesztés további feladatairól, majd meg­tekintettek néhány fon­tosabb üzemrészt. Utána a pártbizottság tanácster­mében találkoztak a vál­lalati pártvégrehajtó bi­zottság tagjaival és a gyár kitüntetett dolgozóival u­tózkodó moszkvai delegá­ció tagjai V. V. Grisin vezetésével. Ott volt to­vábbá B. P. Ivanov altá­bornagy, az ideiglenesen Magyarországon állomá­sozó szovjet csapatok pa­rancsnoka. F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A kiállítást — Horváth Ferenc színművész szava­lata és Sarlós István üd­vözlő szavai után — V. V. Grisin, Moszkva város küldöttségének vezetője nyitotta meg. A főváros nevében Né­meth Károly vette át a kiállítást. Ma, a budapesti pártbizott­ság első titkára. Aczél György, a Központi Bi­zottság titkára, a politikai és társadalmi élet más is­mert képviselői, meghív­ták a fogadásra azokat a régi mozgalmi harcosokat, akik a második világhá­ború befejeztével az el­ső sorokban küzdöttek a főváros helyreállításáért, részvevői voltak az eltelt negyed század küzdelmei­nek, harcainak, eredmé­nyeinek; jelen voltak V. V. Grisinnek, az SZKP Politikai Bizottsága pót­tagjának, a moszkvai vá­rosi pártbizottság első tit­kárának vezetésével ha­zánkban tartózkodó moszkvai küldöttség tag­jai; ott volt B. P. Ivanov, az ideiglenesen hazánk­ban állomásozó szovjet csapatok parancsnoka, va­lamint F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A fogadáson Sarlós Ist­ván, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke mondott pohárkö­szöntőt (MTI) Kiállítás a Nemzeti Galériában NAGY TÉLI VÁSÁR FEBRUÁR 9-21-IG 20-30-40 %-os árengedménnyel ÉVES UTTORO ÁRUHÁZBAN MOST VÁSÁROLJON!­ALTOSOK! Értesítjük kedves vevőinket, hogy Budapest Nyugati pu. ind oldalán lévő üzemanyagtöltő állomásunkat a megemelkedett forgalomra való tekintettel a mai naptól ÉJJEL-NAPPAL NYITVA TARTJUK MUNKASZÜNETI NAPOKON !1 ÁFOR­F­RENZIN-DI­AJ Táviratváltás A. A. Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédel­mi minisztere táviratban köszöntötte Czinege La­jos vezérezredes, honvé­delmi minisztert, Buda­pest felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából. Czinege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter táviratban mondott kö­szönetet Grecsko marsall­nak, a Szovjetunió hon­védelmi miniszterének az évforduló alkalmából küldött jókívánságaiért. Ünnepi fogadás A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága, a fővárosi ta­nács, a szakszervezetek budapeti tanácsa, a ha­zafias népfront budapesti bizottsága péntek este — a főváros felszabadulásá­nak 25. évfordulója alkal­mából — ünnepi fogadást adott a városháza dísz­termében. A szívélyes hangulatú fogadáson részt vett Ká­dár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fehér Lajos, az MSZMP politikai bi­zottságának tagja, a mi­nisztertanács elnökhelyet­tese. Németh Károly, a politikai bizottság póttag- A szocialista országok­ban megemlékeztek a ne­gyedszázad előtti nagy je­lentőségű eseményről. Budapest felszabadítása- Kitüntetés Az Elnöki Tanács Er­­dey László kétszeres Ko­­­suth-díjas akadémikus­nak, a Budapesti Műsza­ki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának tudo­mánypolitikai és tudo­mányszervezői tevékeny­sége elismeréséül, 60. szü­letésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át. Jelen volt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Onért Miklós, az MSZMP Központi Bizott­ságának osztályvezetője, Erdey-Grúz Tibor, a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia elnöke és dr. Po­­linszky Károly művelő­désügyi miniszterhelyet­tes. (MTI) Timár Mátyás Szolnok megyében Tímár Mátyás, a Mi­nisztertanács elnökhelyet­tese pénteken látogatást tett Szolnok megyében A megyei pártbizottság székházában Csáki István első titkár a megye po­litikai és gazdasági hely­zetéről tájékoztatta a kor­mány elnökhelyettesét. Ezt követően Tímár Má­tyás felkereste a tisza­­várkonyi kísérleti szinte­tikus magnezitüzemet, majd a szolnoki Tisza­­menti Vegyiműveket. Az üzemi látogatások után a szakszervezetek Ságvári Endre megyei művelődési házában me­gyei aktívaülést tartot­tak, amelyen Tímár Má­tyás politikai és gazdasá­gi életünk aktuális kér­déseiről adott tájékozta­tást. (MTI) TELI VÁSÁR TEKINTSE MEG KIRAKATAINKAT

Next