Népszava, 1986. március (114. évfolyam, 51–75. sz.)
1986-03-29 / 75. szám
10 Szelíden, álmosítón duruzsolt a motor. A nagy képmutató. Nincs nála kezesebb jószág a világon .. . Karáth Miklóst nem téveszthette meg. A tárgyak bosszúja egyébként is külön fejezet az életében. Eltűnik a legkedvesebb könyve a lakásban, bújócskát játszik a lakáskulcs, nyoma vész a kiadótól érkezett levélnek, amelyben megbízzák egy Berzsenyi-tanulmány megírásával. Egy Berzsenyi-tanulmányéval, amelyre mindig, egész életében készült. Eddig úgy vélte, hogy csak az apróbb holmik állhatnak bosszút a gazdájukon. Felhajtó erejük a törpeségük, az akarnokságuk. A Tárgy-Napóleonok! Igaz, a gépkocsikról nem szerzett ismereteket. Távolról nézte, idegennek, rendkívülinek találta őket. S tervei között sem szerepelt a kocsivásárlás. Egyszerű okok miant soha a vételár tizedrészét sem mondhatta a magáénak. A Skála-utalvány valósággal belerobbant az életükbe. Egy gépkocsi, egy vadonatúj gépkocsi! Az autópályán hajtottak. Ferenc — csak így emlegette mindenki a szervizben — a volánnál ült, Karáth Miklós a hátsó ülésen. Előírás szerint. Télvégi, havazó, havazásból átváltó eső esett. A kocsiban kellemes meleg volt — otthonos, szinte meghitt hangulat érintette meg Karáth Miklóst. Ferenc, a bemérő, barátságosan viselkedett. Bizalomgerjesztően, nincs találóbb szó rá. „Vidéki fiú” — gondolta Karáth Miklós. Csakis az lehet. Ha az udvarias Thodor nem sejtette volna, elárulja a hangsúlyozása, a kiejtése. Egy magyartanárnak füle van az ilyesmihez. Amikor már kezdtek belemelegedni a beszélgetésbe, Karáth Miklós óvatosan megkérdezte: — Magának mi a véleménye erről a .. . túlfogyasztásról? Ferenc sokáig hallgatott. — Majd a műszerek .. . A válasz fokozta Karáth Miklós már-már csillapuló szorongását. Csövek, huzalok hálózták be a kocsiját. A jobb oldali ajtóra szerelve doboz alakú szerkezet. A műszerek! Ki tudja, miként végződik az ügy? Hiszen ez a nyereménykocsi lázadó! Igazi rebellis. Elhatározta, hogy megőrjíti őt. Már a Merkur-telepen elhatározta. A bosszúállás különféle formáit eszelte ki. Hol a vízpumpa esett szét, hol az elektromosság szakadt meg, hol a bovden szorult be. Felforrt a hűtővíz, csikorogtak a csapágyak .. . Karáth Miklós lassan belefáradt a szervizek látogatásába, a szerelők körüludvarlásába. Milyen ártatlanul pislogtak, s mind ugyanazt hajtogatta. „Ez egy remek kocsi, Karáth úr! Csak be kell járatni, és nem lesz hiba.” Igen, de a túlfogyasztás? „Ne törődjön a gyári adatokkal! Ne foglalkozzon velük! Tudja, mennyien állnak sorba ezért a típusért?” Az utolsó érv mindig hatott, Karáth Miklós hallott eleget az öt-hat esztendei várakozásról. Tengernyi pénz, sorszámok — ehhez képest illetlenség a méltatlankodása. Ám a kocsi egyre pimaszabb lett. Falt, zabált, lakmározott. Gyűlölte Karáth Miklóst, nem kétséges. Gyűlölte a zöldfülűt, a vak szerencse fiát. Karáth Miklós pedig felvette a kesztyűt. Követelte a bemérést. Ezért a megaláztatásért visszafizet a kocsija ... Bosszút áll, kegyetlen bosszút... — Nem győzöm benzinnel — bizonygatta Karáth Miklós. — Tizenkét liter is kevés .. . — Tizenkét liter? — dünynyögte Ferenc. Többet azonban nem mondott. Karáth Miklós pillantása a műszerfalra tévedt. Három napja tankolt, azóta legalább száz kilométert hajtott. És az üzemanyag-szintjelző mutatója meg sem mozdult... Bezzeg máskor már javában közeledett a fele álláshoz. Mi ez, ha nem bosszú? A technika ördöngös bosszúja Karáth Miklós magyar—latin szakos tanár felett. — Én nem tudom — motyogta Karáth Miklós. — Talán a karburátor... Restelkedve, belső szégyenkezéssel ejtette ki a karburátor nevét. Mit is keres ő ebben a világban? A differenciál, a kormányművek, Kása Csaba * * REMERES a mellső tengelyek világában? Ő, aki a diákjait Berzsenyi Dániel tiszteletére tanítja? Az érc zengésű dörgedelmek megszívlelésére? „A derék nem fél az idők mohától, / A koporsóból kitör és eget kér .. De a méltóságteljes hallgatást is Berzsenyitől tanulta. Amikor megtámadták, a szavak bunkósbotjával sújtottak rá, bezárult, a némaságot választotta. Hányszor állította példaként a diákjai elé a magasztos védekezést! Hadd fecsegjenek a szószátyárok! Az igaz ember szótlanul is fölmagasodik! És íme, mégis, valami belső feszítés arra készteti, hogy tovább faggatózzon: — Maga soha nem tapasztalt effélét? — Tapasztaltam. Miért is ne tapasztalt volna. Egy bemérő! Hát nem az a foglalkozása, hogy a túlfogyasztást ellenőrizze? Karáth Miklós megsemmisülten húzta be a fejét. Hátradőlt, legszívesebben az ülés alá csúszott volna. Esett, a felhők szinte a mezőre hasaltak. A gyorsuló sávban elhúzó teherautók telefröcskölték az ablakot. Karáth Miklós úgy érezte, hogy az arcára, a homlokára csapódik a sár, a szenny ... Ferenc váratlanul mentőövet dobott. — A szerelés ... — mondta. — összedobják ezeket a masinákat. Karáth Miklós szíve megdobbant. Lehetséges ez? Jól hallott? Ferenc egyszeriben kétszeresére nőtt a szemében. Az első pillanattól becsülte, rokonszenvesnek találta. De azt nem sejtette, hogy rendkívüli egyéniség. Holott az. Jellem. Új hangot üt meg a szervizek tájékán. — Átverés az egész — toldotta meg Ferenc. Új hang? Forradalmi. Igen forradalmi... Habár ... a megtévesztés kifejezés szerencsésebb lenne ... Karáth Miklós a diákjait következetesen megfeddte minden nyelvi bűntettért. Nem engedhetjük a züllést! Persze, Ferenc nem diák. És a vétség sem olyan súlyos, hogy eltakarhatná a szókimondás bátorságát... — Kétségtelen — bólogatott Karáth Miklós. Nem hagyhatta támogatás nélkül a kiállást. Végtére is éppen úgy vélekedett, mint Ferenc. Mint kárvallott, nem is vélekedhetett másként. Ferenc nyelve megeredt. A zöldségesek, a hentesek, a butikosok eldorádóját emlegette. Micsoda mellényük van! Átverik az embert, s ha valaki ellenkezik, nekirontanak. Hanggal is jobban bírják. Aki tiltakozik a módszereik ellen, lehordják, beletapossák a földbe. — Ez megy mindenütt... — krákogott Karáth Miklós. Pogány gondolatok villantak át az agyán. És ha Ferenc is átveri? Igen átveri. Mint a többiek. A nagy hasbeszélők, a túlszámlázók, a markukat tartók. Voltaképp Ferenc is kidolgozhatta a megfelelő módszert. Megnyerő modor, háborgás a társadalmi igazságtalanságok ellen... Ugyanakkor az őszinteségét sem vonhatja kétségbe. Gyanúra nem alapozhat. Erre alapozni, önmagában tisztességtelenség .. . — Az ember becsavarodik — folytatta Ferenc. Becsavarodni? Innen már csak egy lépés a „ciki”, az „akármi”, meg a többi merénylet. A „hülyét kapok”. Az egyik diákját csaknem felképelte a gimnázium folyosóján, mert ezt kiabálta. Az utolsó pillanatban kapott észbe. Fegyelmi, állásvesztés Egy háromgyermekes tanár ne ragadtassa el magát! Elégedjen meg Berzsenyivel. „Nyelvünk hazánkból számkivetett vala...” ám: „Virrad hazánk várt napja, virrad ...” — A szervezés, uram! — tört ki Ferenc. — Vagyis a szervezetlenség! Ez dühíti föl az embert! Hál’ isten, feldühiti. Nem fölzrikálja ... Karáth Miklós örömmel sóhajtott fel. Mégis rendes fiú ez a Ferenc. Vidéki fiú. Nem tudták elrontani véglegesen. Ferencet a borárak emelése különösen bosszantotta. Hévvel magyarázta, hogy a szőlőtermést épp olyan törvények igazgatják, mint az időjárást. Nagy szárazságnak nagy a leve. Ami az egyik esztendőben elvész, bepótlódik bőségesen a következőben. Lám, ért a szőlőhöz! Persze, hogy vidéki fiú. A gazda eszével gondolkodik... Az apja még bizonyára szőlősgazda volt. Derék, tisztességtudó, becsületes ember . . . — Itt a benzin! Ez is hullámzik .. . Odakinn már húsz dollár alá esett... Karáth Miklós hirtelen megrezdült. Benzin! A motor zümmögött szépen, egyenletesen. Az ablakon kivezetett műanyag csövekben áramlott a folyadék. Víz? Benzin? Víz nem lehet.. Még egy technikai analfabéta is tudhatja, hogy víz nem juthat a motorba . . Az a sok apró buborék a csövekben mit jelent? Ferenc letért a pályáról, a felüljárón visszafordult a város felé. A lassító sávon, mielőtt felgyorsultak volna, babrált valamit a doboz alakú szerkezeten. — Mi a baj? — bukott ki Karáth Miklósból. Kilencven kilométeres átlaggal jöttek, sík terepen ... Ha most a műszerek nem igazolják, vége. Mehet panaszra az atyaúristenhez! Nemcsak kiröhögik, de hülyének is nézik. — Sokat mutat? — reménykedett. — Majd kiderül... Ferenc újra a borra tért vissza. A csatordai muskotályost kedveli. A boltban azt mondták, drágább lett tíz forinttal. Az nem lehet, mert az emelés ötszázalékos ... Fogta magát, írt a kereskedelmi felügyelőséghez. — KERMI! — hasított bele Karáth Miklósba. Ferenc a felügyelőséghez fordult, neki alighanem a KERMI marad. Ha a kocsi bosszúja beteljesedik, nincs más út.. Jön a végső tortúra, a minőségellenőrző. — Tudja, mit írtak a levélben? Hogy azt mondja: köszönik a bejelentést, a panaszt kivizsgálták. Megállapították, hogy a bolt nem tart csatordai muskotályost. Ám a vezető figyelmét felhívták a pontos számolásra. Jó, mi? — Jó ... — nyögte Karáth Miklós. A buborékok aggasztó gyorsasággal futkároztak a csövekben. — Azt is írták, máskor is számítanak a bejelentésemre. Gondoltam, beviszem az üveget a címkével együtt a felügyelőségre. Nekik adom ajándékba... Aztán hagytam. Nem dobok oda egy szabadnapot. Karáth Miklós a hat nap szabadságára gondolt, ami eddig a szervizekben elcsordogált. A KERMI majd elviszi a másik hatot. Ha csak nem hagyja az egészet a fenébe. A fenébe! — nyomta meg a szót magában. — Nézte a tévét? — kérdezte Ferenc. — Az is jó volt! A kiskereskedők kongresszusa . .. Rögtön eszembe jutott a Bernyecsi... — Kicsoda? — Karáth Miklós levegőt sem kapott. — Berzsenyi? — Bernyecsi! Annál mindent kap. Mindent, ami a szervizben hiánycikk. Ott van a szerviz mögött a boltja. Szóval már hallucinál is? De hát hogyan is hallhatta félre? Berzsenyi védett név. „Mindig magas a sasok útja ...” Karáth Miklós megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Ezt a merényletet nem élte volna túl. Ha a kiskereskedőt Berzsenyinek hívják ... Már a külvárosban jártak. Néhány perc és a szervizben vannak. Aztán Ferenc fékezett. — Egész szép... — Számokat mormolt maga elé. Szép? Úristen, a KERMI! A szégyen! — Nyolc egész három. Az átlag... — Remek! — rikkantott fel Karáth Miklós. Ujjongó bizsergés járta át a testét. — Kicseréljük a karburátort. Van igazság a földön ... Karáth Miklós győztes pillantást vetett a kocsi felé. A bosszúálló lelepleződött. Ferenc távozott, de néhány perc múlva gondterhelten tért vissza. — El kell menni Bernyecsihez! Karáth Miklós hátrahőkölt. A tarkójára nyomás nehezedett. — Garanciális a kocsim ... — Ez is micsoda szószörny! Hát az anyanyelvre nem köthető ki garancia? — Nincs benn alkatrész. — Ferenc legyintett. — A szervezés! Bernyecsi és Berzsenyi... Karáth Miklós agya kattogott, kerekek forogtak, csikorogtak benne. — És ha ... Ha én ... — Ferenc szemét kereste. Előhúzta a pénztárcáját. „A tiszta erkölcs, mely ha megvész ...” Ilyenkor, mióta a szervizeket járja, mindig ez dobol a fülében. Ketté kellene már választania a világot. Egyik oldalon a katedra, a másik oldalon a valóság ... — Beszélek a raktárossal. — Ferenc a belső zsebébe gyűrte a bankjegyet, s bátorítón hunyorított. A következő pillanatban elhúzott. A fejtartása, a mozgása mutatta, hogy a dolgok a helyükre billentek. Karáth Miklós fölnézett az égre. Zavaros volt, gomolygó, mint egy elmaszatolt festmény. Ebben a homálylásban hiába keresné a sasokat. SZOMBAT, 1986. MÁRCIUS 29. NÉPSZAVA Nagy Előd ÁLMOS KISFIÚ A mindentudás igézete Tanulmányok Németh Lászlóról Minden időszaknak, minden nemzedéknek megvan Németh Lászlóról a mondanivalója. Az őrá vonatkozó művek lassan kisebb könyvtárnyit tesznek ki. Németh „az új magyar irodalom legrészletesebben, legbehatóbban tárgyalt írója”. Ezt Béládi Miklós állapította meg, s a példátlan érdeklődés okaiként a kis nemzetek lehetőségeinek, „sorsproblémáinak” aktualitását, a nemzeti tudat zavarait, az utóbbi évtizedek válságait, az irodalom tekintélycsökkenését és „belső tekintélyveszteségét”, „a hagyományos emberi értékek inflációját” nevezte meg. Végül is „a nemzeti létezés és azonosság, az erkölcsi értékrendszer és az irodalom feladatának és jövőjének kérdései”, magyarázzák az író reneszánszát. A 17. JAK-füzetbe Szegedy-Maszák Mihály által válogatott különféle módszerű, szempontú, különböző értékű, változatos tematikájú tanulmányok első pillantásra esetlegesen egymás mellé tett írások szervezetlen halmazának tűnnek. Igaz, szemléletmódban, érték- és eszményrendszerben — sokféle szerzőről lévén szó — egységesítő hatóelemet aligha kereshetünk. Az előszó a harmincas, negyvenes éveiket taposó társadalomtudósok Németh László képét ígéri. Ámde Béládi, Lackó Miklós, Pethő Bertalan az idősebb generációt képviselik. Ha azért vannak jelen, mert „bátorítást adtak a fiatalabbak számára az átértékeléshez”, akkor még sokan mások szerepelhetnének. A szerzők írásmódja is eltérő. Az egyszerűség, a világosság (nem elméletellenes!) követelményétől a fennkölt teoretizálásig, a hagyományos módszerektől az újabb irodalomtudományi iskolák eredményeinek birtoklásáig, a henye kinyilatkoztatástól a lelkiismeretes, megbízható módszerekkel leszűrt felismerésekig erre is, arra is akad példa. Béládi Miklós Minőség és erkölcs Németh László gondolatvilágában című tanulmánya kivételével egy-egy témakört, szeletet világítanak meg a kötet szerzői. A szétdarabolás veszélyét Kiss Gy. Csaba fogalmazza meg: „Csapdákba eshet az értelmező: a kiválasztott területnek a valóságosnál nagyobb jelentőséget tulajdoníthat, a speciális nagyítólencse alatt némelykor torzultan tűnnek föl egyes mozzanatok.” Ezt az aránytévesztést azonban jó érzékkel kerülik el a JAK- füzet írói. „Németh munkásságát korántsem egységesen ítéli meg a mai magyar értelmiség.” — írja Szegedy- Maszák. Ennek megfelelően bizonyos fokig egymás közt is vitatkoznak ezek az írások. Az esszéista értékrendjéről írt tanulmányában például Szegedy-Maszák 1932-től törést lát Németh pályáján, a Készülődés íróját többre tartja a Tannénál. Béládi épp az ellenkezőjét fejti ki. A két irodalomtörténész között további nézeteltérés is adódik. Előbbi a „történetfilozófiai alapozás”, a „gondolati mélység’ hiányát, a „bölcseleti iskolázatlanságot” emlegeti, utóbbi viszont meggyőzően bizonyítja, hogy Németh nem volt filozófiaellenes. Az „elvontan elméleti rendszeralkotást” érezte „klorofiltalan növénynek” (Németh szavai), s célja „a husserli értelemben vett világnézeti filozófia megteremtése" volt. Lackó Miklós már többször tett le alapvető és megkerülhetetlen tanulmányt a Németh-kutatás asztalára. Újabb írása, a Minőségszocializmus, magyarság, korszerűség is ilyen, noha olykor kívánja a további eszmecserét, a másfajta megközelítést. Lackó túl nagy ellentétet lát Németh és a harmincas évekbeli baloldal között, s alighanem eltúlozza a német Tat-kör hatását. Buzinkay Géza az esszéíró Németh történelemszemléletét elemzi. Kár, hogy némely kifogásai nem érdekelték Némethet az Európán kívüli civilizációk, nem foglalkozott eleget a kortárs festészettel, zenével stb.) megalapozatlan. Németh ugyanis a könyv címével ellentétben nem volt mindentudó, nem is törekedett a polihisztor enciklopédikus teljességére. Gergely András fontos írása a Németh—Szekfű-vitát rekonstruálja : „Egy pragmatikus, jobbra munkáló politikus-rétor — egy jövőnek üzenő, a jelent korrigálni is képtelen, ám annak lényegét megragadó író-próféta típusa áll előttünk.” Kiss Gy. Csaba Németh László Kelet- Európa-felfogásának némely összetevőjét vizsgálja, s mintaszerűen mutatja ki a hivatalos ideológiával szembeforduló „tejtestvériség”-eszme formálódását, az államnemzeti koncepció föladását. Kósa László az író és a protestantizmus kapcsolatáról, Monostori Imre pedig a „népművelő” „pedagógusethosz”-áról ír. Jogos Monostori megjegyzése A tanügy rendezésével kapcsolatban: „...a közel négy évtizeddel később szemlélődő — a mai magyar iskolarendszer betegségeit is látva — csak sajnálkozhat azon, hogy ez az 1945-ben született Németh László-i program mind a mai napig csak papíron létező valóság.” A regényíró Németh Lászlóval két tanulmány foglalkozik. Kulcsár Szabó Ernő az Utolsó kísérletről a poétika, a regény esztétika szemszögéből mond újat. Pethő Bertalan absztrakt eszmefuttatása viszont nem visz közelebb az Égető Eszterhez. A kötet arányai kétségkívül a szerkesztőt látszanak igazolni: „a drámák élnek legkevésbé élénken a kötet szerzőinek tudatában, s az értekező próza foglalkoztatja őket legerősebben.” A vitatható megállapítások ellenére is örvendetes ez a kis kötet. A különféle diszciplínákat próbálja szorosabban egymáshoz fűzni, s erényei nem föltétlenül az előszóban ígértek (egy nemzedék Németh-képe, „viszonylag kiegyensúlyozott értékelés”) között keresendők. (Magvető Könyvkiadó.) Olasz Sándor