Népszava, 2004. április (132. évfolyam, 77–101. sz.)

2004-04-13 / 86. szám

G KULTÚRA 2004. ÁPRILIS 13., KEDD NÉPSZAVA Magyarország a granadai díszvendég A spanyolországi Granadában április 12-18. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg az ifjú filmrendezők rövidfilmjeinek mustrá­ját. Idén hazánk a fesztivál díszvendégeként kilenc ifjú rendező kisfilmjével mutatkozhat be. A fesztivál versenyprogramjába Ujj Mé­száros Károly Gumiember című rövidfilmjét, valamint Mundruczó Kornél két kisfilmjét, a Kis apokrifot és A 78-as Szent Johannáját hív­ták meg a szervezők. Versenyen kívül többek között Dési András György és Móray Gábor A pofon, Cakó Ferenc A róka és a holló, Török Ferenc Cipők című kisfilmjeit mutatják be. (Népszava) Ifjú szerző, élő legendák Szokatlan könyvpremier lesz a Fókusz Könyváruházban (Budapest VII., Rákóczi út 14.) csütörtökön 16 órakor. Takács András Találkozás egy fiatalemberrel - avagy élő le­gendák az iskolapadban című könyvének be­mutatója. A 2003-ban Ifjúsági Sajtódíjjal ki­tüntetett szerző élő legendákkal beszélgetett Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalember­rel című novellája nyomán. A fiatalember ezúttal a tizenhat éves Takács András. Vendé­gei az élő legendák, akik a fiatalember ked­véért beültek az iskolapadba, Vitray Tamás, Jancsó Miklós, Albert Flórián és Szepesi György. A délután házigazdája Kelen Károly, a Népszabadság szerkesztője. A kötet kiadója a Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola. (Népszava) Nagy orosz húsvét a Zeneakadémián A Nemzeti Filharmonikusok előadásában áp­rilis 14-én hallhatja a közönség azt a csupa orosz műből összeállított programot, melyet Philippe Entremont, a világhírű francia kar­mester és zongoraművész dirigál. Elhangzik Rimszkij-Korszakov Nagy orosz húsvétjának nyitánya, Prokofjev II. hegedűversenyének szólistája Václav Hudenek cseh hegedűmű­vész lesz, a hangversenyt Rahmanyinov II. szimfóniája zárja. (Népszava) Meghalt Bényi László festőművész Kilencvennégy éves korában elhunyt Bényi László festőművész, művészeti író - tudatta családja az MTI-vel. A Pro Cultura Hungarica­­díjas alkotót csütörtökön érte a halál. Bényi László főként tájképeket, csendéleteket, figurá­lis jeleneteket festett. (MTI) TOPLISTA (Film) Nézettségi adatok BUDAPEST 2004. április 1­7. Cím Nézőszám 1. A passió 61 451 2. Horrorra akadva 3. 23 403 3. Minden végzet nehéz 17 318 4. Elvarázsolt kastély 11 726 5. Derült égből Polly 5 579 6. Rap, Revü, Rómeó 5 261 7. Az utolsó szamuráj 4 152 8. Hideghegy 3 604 9. Magyar vándor 3 061 10. Rocksuli 2 827 TOP 10 összesen Budapest összesen 138 382 169 997 TÉVÉNÉZŐ ★ ★ A Szuperbuli folytatódik mtv Bár már a régi görögök is óva in­tették az oktondi utókort, hogy íz­lésről bármiféle vég nélküli vitába bonyolódjék, mégis érdemes néhány tövises mon­datot vesztegetni rá, pontosabban a hiányára. Ha egy - némi jóindulattal - szellemi terméken, jelesül legnagyobb közszolgálati (!) tévénk Szu­perbuli című műsorán semmiféle mérték, rendező elv, határozott stílusvilág nem fedezhető fel. Az orchideákkal, lampionokkal, szivárványos tüllök­­kel, függönyökkel telezsúfolt díszlet láttán azt sem tudja az egyszeri néző, hová csöppent. Mi ez: vállalati szilveszter az orfeumban vagy csak egyszerűen buli a bútorraktárban? Mi végre a három - valóban dísz­­­vendég, ha a népszerű színművész legszellemesebb megjegyzése szerint „megdobná szexileg” az énekesnő előadását, ha nyakkendőt erősítene a jóformán csupasz keblei fölé? Mintha kettős mérce érvényesülne: helyet kap a műsorban a valóban igényes zenei stílus­­paródia a Bolyki Brothers jóvoltából, egyébként pedig elözönlik a színpadot a háromakkordos slágerecskék kalmárai. Mintha ez a műsor is annyiféle igénynek, ízlésnek, méltóságnak, hatal­masságnak, rokonnak és jó ismerősnek próbálna megfelelni, mint szegény közszolgálati tévénk, mely végképp elveszni látszik legújabb kori demokrá­ciánk zűrzavarában. A régi táncdalfesztiválokat feltámasztotta helyette a TV2 Megasztár néven óriási sikerrel - tegyük hozzá, ízléssel -, dokumen­­tumfilmeket, ismeretterjesztő műsorokat pedig vetít a Duna Tv. Ehelyütt pedig folytatódik a buli, meg a költségvetéssel... Podhorányi Zsolt Karády és Jávor - mozgóképgyártásunk csillagai a Budapest Galériában A filmplakát aranykora A tavaszi fesztivál egyik jelentős ese­ményeként nyílt meg a Budapest Galériában az Ernst Galéria eddig nyilvánosságot még nem látott pla­kátgyűjteménye. Az április 18-ig megtekinthető „A magyar filmplakát aranykora” című kiállításon többek között Bíró Mihály, Földes Imre, Sá­tori Lipót műveit láthatja a nagykö­zönség. A némafilmek idejére tehető a filmpla­­kátok művészi kiteljesedése. A film cí­mének és a rendező nevének feltünte­tése mellett ugyanis pusztán a grafikai virtuozitás eszközeivel csalogatták be a nézőket a filmszínházakba. A szerep­lők neveit gyakran fel sem tüntették, nem a sztárok adták el a filmet, így a grafikusnak egy darab papíron kellett elmesélnie az egész történetet szere­lemről, rémületről, tragédiáról vagy komédiáról. Jócskán merít ebből az időszakból az Ernst Galéria gyűjtemé­nye. Az Ernst Galéria nem tévesztendő össze az Ernst Múzeummal, mellyel csak névazonosság áll fenn. Eleni Wastl és férje magángyűjteményében megtalálható Bíró Mihály a Dr. Lauf­­fen című filmhez készült döbbenetes erejű alkotása, mely szinte minden, a moziplakát témájával foglalkozó tudo­mányos műben előkelő helyen szere­pel. A Tanácsköztársaság híres plakát­ját, a „Kalapácsos embert” alkotó Bíró Mihálynak a Faun című, szintén 1917- es filmhez készült alkotása is látható a kiállításon. Az egyik legszuggesztí­­vebb művész, Földes Imre több mint 30 munkája látható a Budapest Galériá­ban, köztük az a világhírű alkotás is, melyet 1915-ben a Szibéria című ame­rikai filmhez készített. A 30-as és 40-es évek hangosfilmjeiben már megjele­nik a sztárkultusz, a filmszínészek arca csábította be a közönséget. Ezzel együtt csökkent is a művészi színvo­nal, de még ezek között is szép szám­mal találunk dekoratív, aprólékosan kidolgozott alkotásokat. Az alacsonyabb művészi színvona­lért viszont kárpótol, hogy láthatjuk többek között Kabos Gyulát, Karády Katalint, Jávor Pált, Páger Antalt, Humphrey Bogart-t, James Cagneyt, Errol Flynnt, Olivia de Havilland-t, Cary Grantet, Ingrid Ber­gmannt, Bette Davist, Gaál Franciskát, Hörbiger Pált vagy éppen Jean Gabint a magyar gra­fika aranykorának kiemelkedő alakjai szemével. Eleni Wastl, a gyűjtemény tulajdo­nosa elmondta, hogy kollekciójukban Magyarországon bemutatott filmekhez készült plakátokat gyűjtöttek össze. A külföldi filmek nagy része is magyar vonatkozású, ha nem a színészeket il­letően, akkor például a rendező Korda, Kertész, Cukor vagy a producer Pasz­ternák által, akik később George Cu­kor, Joe Pasternak vagy Michael Cur­tiz néven lettek ismertek a hollywoodi filmgyártás aranykorában. Feltűnő, hogy a legkorábbi alkotáso­kon legtöbbször csak a film címe és a bemutató mozi neve szerepel, ennek oka abban keresendő, hogy a filmet csak egy mozgóképszínház vetítette, s ők készítették a plakátot néhány pél­dányban. Ilyen jellegű kiállítás eddig csak na­gyon ritkán született, ekkora terjedel­mű anyagot pedig még soha nem lát­hatott magyar közönség. Holott a ma­gyar grafika elismertségét és a mozi­plakátok művészi rangját mi sem bizo­nyítja jobban, mint hogy az angol Christie’s árverési háznál 2001-ben egy magyar grafikus, Grosz Károly ál­tal készített filmplakát 80 750 fontért -több mint 300 millió forint - kelt el. Eleni Wastl elmondta, hogy gyűjtemé­nyükben nem egy olyan alkotás is lát­ható, amelyik párja egyetlen hazai vagy nemzetközi közgyűjtemény tu­lajdonában sem található. A filmplaká­tok ugyanis nagyon kis számban ké­szültek - gyakran 20-30 volt belőlük -, és rendkívül rossz minőségben marad­tak fenn. A hirdetőoszlopokra új plaká­tok kerültek, de szerencsére megjelent a „kor gyűjtője”, a mozigépész vagy a pénztáros, aki egyet-egyet ejtett em­lékbe. Nekik - és a Wastl házaspárnak - köszönhető, hogy a gyakran silány anyagból készült, megcsonkított, gyű­rött, néha több mint 90 éve hányódó alkotások most restaurálva megcsodál­hatók. Külön erénye a tárlatnak, hogy az összes kiállított műveiről kitűnő kata­lógus is készült, melynek jegyzetei és tanulmánya segítenek eligazodni mű­vészettörténetünk eme új, izgalmas ágában. Hamvay Péter MW 1­0­d* * * DRÁJIAA FEHÍR CÁR BIRODALMÁBÓL4 FELVONÁSBAN A fÍSZEREPBEN CLARA KIMBALL-YOUNG Régen pusztán a grafikai virtuozitás eszközeivel csalogatták be a nézőket a filmszínhá­zakba - Földes Imre grafikája Fotó: Népszava-archív PÁHOLYBÓL Félünk a farkastól Természetesen tudtam, hogy a darab egyik női főszerepét, az idős Magét Béres Ilona játssza; a Madách Kamara piszkossárga félárnyékában, az elő­adáskezdésre éhes nyitott színpadon ülő, bongyorhajú alakban hosszú pilla­natokig mégsem ismertem fel őt. Öre­gek napközi otthonának lassan előre­haladó betegségekkel viaskodó akut gonoszát láttam csupán, egy vadide­gen s mégis öröktől arcunkba hajló ar­cot, a mozdulatlanságból elpusztítha­­tatlanul fürkésző gombszemeket. Ami­kor aztán a színésznő megszólalt, hangjának kis mesterkéltséggel el­emeit dallama, a súlyos csapásokat át­vészelt asszony réveteg mozgásának enyhe stilizáltsága is „egy másik Bé­rest” mutatott. Azt, aki „nagy formá­ban van”, s manapság több színházunk deszkáin, vészesen gyenge és évadot meghatározóan remek produkcióból is kitűnik. A Piszkavas Magje mégsem ér fel Béres Ilona újabb repertoárjának ja­vával - ahogy az amúgy derekas be­mutató egészében (Guelmino Sándor­nak az általam látottak közül eddig legjobb rendezésében) is jócskán tüne­­deznek fel elcsúszások, bicsaklások. Martin McDonagh korábban Leenane szépe címen ismert - Parti Nagy Lajos által magyarított - színművében kü­lönféle rejtegetett, felfedett, feltépett titkok játsszák a főszerepet s egy boldogságilluzionáló nagy hazugság. A négy főt foglalkoztató szerkezet s ez a sebtében összegzett tartalom nem minden ok nélkül hozható kapcsolatba a Nem félünk a farkastól kétszer két fi­gurájával (és néhány más, hasonló kar­akterű darabbal). Persze itt nem az ér­telmiségi környezet válogatott szeszei­be, csak az ír faluvég borújába, sarába vész bele ez a mikropopuláció. May gyűlöli a vénlány lányát, Maureent. Maureen gyűlöli a vénlányságáért nem kis mértékben felelős Magét, s amikor csak módjuk nyílik rá, a vízcsapba ön­­tögetett, bűzlő húgy - vagy az időben el nem készített tápszer - nemtelen eszközei és megvonásai révén kínoz­zák is egymást. A lány szerepében Bíró Kriszta igazán nem csúnya, sőt, de már rácserepesedett az utált robot ótvára, a távlattalanság. Guelmino Sándor in­formatív huzakodásokat és huzavoná­kat komponált a lerobbant Mag és a kí­gyózó Maureen kettősének. Viszony­lag kevés a variáció, és melodráma­simán mennek a dolgok. Ha kivérzik egy-egy régi seb, nincs nagy meglepe­tés, sopánkodás. Az már elgondolkod­­tatóbb, hogy a Horesnyi Balázs-Hor­­váth Judit díszlettervező páros miért járatja tyúklétrán emeleti­­vagy pad­­lás­szobájába a kölönc anyát. Az im­már címszereplővé lett piszkavas is nagyon igyekszik megmutatni magát. Pato, akinek tetszik Maureen s aki­vel egy mámoros éjszakán a lány fel is repül a tyúkmennyországba, Szabó Győzőre öntött alak. Nagyszájú, ügyetlen, ittas udvarlónak se rossz, bár ha egy-egy fogásával elégedett, ismé­tel, mert rendezője hagyja ismételni. Levélírási (azaz levélfelolvasási) ma­gánszáma, mely a második rész első perceiben megpecsételi a kifejletét, rendezői és színészi értelemben is szép, pontos munka, a testhelyzetkere­sés tanácstalanságaival. Pato testvére­ként Máthé Zsolt (Ray) a „hírnök jő” funkció helyett esetleg mást is betölt­hetne, ám mint hírnök­ jő, Kárpáti Enikő jelmezei a rideg törté­net fénytelen elgondolásához alkal­mazkodnak. A tocsogó angolgyűlölet kevéssé szólal meg az előadásban - igaz, aktualizáló átértelmezése még előnytelenebb lenne. A jelképekkel telezsúfolt - bár natu­­ralisztikusnak tűnő - közegben az ösz­­szes szereplő merő bizonytalanság, merő szorongás, merő félelem. Van is félnivalója mindenkinek. A gyerekko­ri, bal végű játéktól a takargatott bruta­litásokon át az elközelgő rémtettig be­leette magát a leenane-i életbe a re­ménytelenség, a félelem. A nyelvi kor­látaiktól, kommunikációs nehézsége­iktől, kiheverhetetlen múltjuktól és uralhatatlan jövőjüktől is sújtott - noha a boldogtalanság más-más fokára re­kesztett - alakok, repedékeny agyagfi­gurák. Elpengő hang, porladó agyag­morzsa marad utánuk. Tarján Tamás Martin McDonagh: Piszkavas Madách Kamaraszínház Rendezte: Guelmino Sándor A darab egyik női főszerepét, az idős Magét Béres Ilona játssza Fotó: Szalmás Péter Markó társulata Izraelben Egy este, kétféle Bolero-előadás Az együttes tagjainak életét is koc­káztatva lépett fel Izraelben a Rishon Le Zion-i Tavaszi Fesztiválon, utána pedig Jeruzsálemben a Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett, amely Rajkó Zenekarral és a Buda­pesti Szaxofon Kvartettel együtt sze­repelt a 13 ország 120 művészét fel­vonultató eseményen. Jaszin sejk nyílt színen történt lelövése után egy nappal érkezett a társulat a palesztinok bosszújától, az állandó ter­rorveszélytől fenyegetett országba. Ugyanannak a hétnek a szombatján pedig világpremiert tartott Jeruzsálem­ben a Fesztivál Balett, amelyet ott csak Markó Balettnek hívnak. Az együttes vezetője 1972-ben érkezett először a három vallás fővárosába, ekkor még a Béjart Balett szólistájaként szerepelt. Később egy éven keresztül dolgozott és tanított is itt. A jeruzsálemi bemutató különleges­ségét az adta, hogy most először mu­tatták be kettős szólista szereposztás­ban a Bolerót. A Vágy szerepében előbb Milánczi Mónika táncolt a világ legerotikusabbnak tartott zenéjére, amelyre Markó még a Győri Balettnél írt koreográfiát kimondottan Ladányi Andreának. A középső részt képező Káin és Ábel című, szintén egyrészes mű után Nyári Gáboré lett a Bolero főszerepe. A férfiváltozat ötlete még 2002-ben, egy mexikói turné kapcsán jött létre, amikor 12 előadást kellett teljesíteni sorozatban, és a női szólista idejébe valószínűleg nem fértek volna bele a fellépések. Izraelben már az is nagy esemény­nek számított, hogy a művészek meg­érkeztek a most különösen puskaporos légkörű városba. Nem mindenkinek volt bátorsága ehhez, így aztán a Jeru­salem Post szalagcímben hozta: „A spanyol kosarasok ugyan nem jöttek, de a magyarok elhozták nekünk a kul­túrát.” Nemcsak ahhoz kellett nagy bá­torság, hogy a művészek betegyék a lábukat Izraelbe - Markó állítja: vala­mennyiük közül ő félt a legjobban -, hanem ahhoz is, hogy a szinte kizáró­lag az európai származású zsidókból verbuválódott közönségnek arab zené­vel, arab női és férfi énekessel, egysze­rű, érthető dalszöveggel közvetítsék az egyik leginkább ősi, ószövetségi törté­netet, a Káin és Ábelt. Markó inkább arra büszke, hogy a premier előtt elbeszélgethetett a kö­zönséggel arról, hogy miként kellene élni a Béke Városában. A mindig rend­kívül nyíltan reagáló helyi közönség feszült figyelemmel hallgatta a pesti ember véleményét. Nagy Ákos ★ ★ ★

Next