Népszava, 2013. szeptember (140. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-16 / 216. szám

Nyerésre áll az adósság az ország ellen Nem álltunk a saját lábunkra, Magyarország alapvetően ugyanúgy finanszírozza magát, mint az előző kormányok alatt. Ha lejár egy hitel vagy állam­papír, visszafizetjük egy másik kibocsátásból. Az IMF-hitel le­járat előtti visszaadása is azt jelenti, hogy más - drágább - kölcsönöket kellett felvenni he­lyette. Az államadósság most a GDP 81,4 százaléka, több mint a kormányváltáskori 80,2. Egyre drágább a finanszírozás, 2011 óta töretlenül emelkednek a költségvetés kamatterhei. Az adósságot növelik az olyan tételek is, mint az E.ON gázüz­letágának megvásárlása, vagy a stadionépítések. HÁTTÉR A 13. OLDALON Szavakkal manipulál a Fidesz A negatív kifejezések sulyko­lása, illetve a politikai ellenfelek - például Bajnai Gordon - ne­vének negatív kontextusban való ismételgetése a Fidesz kommunikációs gépezetének csak az egyik eleme, ezért az ellenzéki politikusok rosszul teszik, ha ebben próbálják utá­nozni őket - mondta lapunk­nak Sándor Klára. A nyelvész szerint a manipulatív politikai kommunikáció nem feltétlenül hatékony, sőt szerepe lehet a társadalmi többség politikától való elfordulásában. Sándor Klára úgy vélte, a gondolkodó embereket lényegében hülyének nézik a végletekig leegyszerűsí­tett üzenetek ismételgetésével. BŐVEBBEN A 3. OLDALON Az Együtt-PM kétharmados többség hiányában ajánlatot tenne egy új Fidesznek Orbánon túlra tekintenek Mi kétharmados győzelemre készülünk - jelentette ki la­punknak Mesterházy Attila. Az MSZP elnök-frakcióvezetője arra a felvetésre reagált, hogy kormányra kerülve együttmű­­ködnének-e a már ellenzékben lévő Fidesszel a kétharmados törvények megváltoztatása ér­dekében. Bajnai Gordon egy fó­rumon azt mondta, ha nem lesz kétharmaduk, visszautasítha­­tatlan ajánlatot tesznek a „friss ellenzéknek”, hiszen a fékek és ellensúlyok rendszerét helyre kell állítani. Szigetvári Viktor, az Együtt- PM szövetség társelnöke pedig arról beszélt, hogy ha Orbán Viktor marad a pártelnök, nincs alku, az Orbán utáni Fi­desszel azonban meg lehet álla­podni. Ha nem, végső soron előrehozott választáson kell kétharmados többséget szerez­niük - tette hozzá. A felvetéssel kapcsolatban Botka László, az MSZP választmányi elnöke ki­fejtette: a szocialisták is azt re­mélik, hogy Orbán megbukik és Magyarországon megjelenik a konzervatív, keresztény euró­pai politizálás, mert erre nagy szükség lenne. Hozzátette: a szocialistáknak minden ma­gyar egyformán fontos, nem számít a vallás, a meggyőződés, csak az számít, hogy ki mit tesz hozzá az ország fejlődéséhez. Az MSZP választmánya egyéb­ként szombaton elfogadta az Együtt-PM szövetséggel kötött választási megállapodást, csak­úgy, mint azt, hogy a Demokra­tikus Koalícióval és a liberáli­sokkal most nem működnek együtt. A választmány október 19-re hívja össze a párt kong­resszusát. ÍRÁSUNK A 2. OLDALON A választási megállapodás is azt szolgálja, hogy leváltsák a jelenlegi kormányt népszava-montázs Ámos Imre művei két fővárosi tárlaton Az Ámos Imre és a XX. század című kortárs összművészeti tárlat a művész 105. születés­napja előtt tiszteleg a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Ugyanakkor Ámos műveiből ki­állítást láthatunk a Magyar Nemzeti Galériában is. A ma­gyar „Chagall-nak” is tartják, szemléletesen, elmélyülten, fáj­dalmas szépséggel elevenítette meg a zsidó sorsot, a munka­­szolgálat, és a háború borzal­mait. CIKKÜNK A 6. OLDALON FOTÓK: K 2 PRESS HETI KÉRDÉS Lát-e bármilyen kedvező fordulatot a magyar gazdaságban? a Raiffeisen Bank vezető elemzője: Harmatgyenge jelek utalnak arra, hogy a hazai gazdaság ki­lábal a recesszióból. Tavaly kedvezőtlen volt a külső gaz­dasági környezet, szigorú megszorításokat hajtott végre a kormány, és a mezőgazda­ság alulteljesített. Ezért zsugo­rodott a gazdaság. Idén eny­hén javultak a külső feltételek, és itthon az agrárium is jobb évet zárhat. Ezek ellen dolgoz­hat a kormányzat, azzal, hogy lazít a költségvetési fegyel­men. Mindezek együttvéve idén 0,5 százalékos, jövőre pe­dig 1,5 százalékos gazdasági növekedést hozhatnak. TOROK ZOLTÁN, Eremesőben bízhatunk a ma kezdődő vb-n A birkózás körüli több hóna­pos huzavona végül is jót tett a sportágnak, és jó reklámot csapott a ma Budapesten kez­dődő birkózó-világbajnokság­nak is - mondta lapunknak adott interjújában Hegedűs Csaba. A Magyar Birkózószö­vetség elnöke, a vb rendező­­bizottságának vezetője magyar szempontból legalább olyan eredményre számít, mint a legutóbbi, 2005-ös hazai vi­lágbajnokságon. Az pedig hét érem. A szakemberek szerint Lőrincz Tamásnak van a leg­nagyobb esélye a világbajnoki dobogóra. RÉSZLETEK A 14. OLDALON AJANLO Hallgatás a nyugdíjak körül Továbbra sem kaptunk a kormánytól választ arra, lesz-e novemberben vis­­­szamenőleges nyugdíj­­emelés. Pedig az év elején még a 13. havi ellátás ter­véről is szóltak a hírek, amit utalványban adtak volna. A háttérszámítá­sokra állítólag fel is kér­ték a kincstárat, de úgy tűnik, az ötlet a feledés homályába merült. ► 3. OLDAL Választási áfacsökkentés Évek óta javasolták a szakmai és érdekvédelmi szervezetek, illetve a szo­cialisták, csökkentse a kormányzat legalább a legfontosabb élelmiszerek áfáját. Orbán Viktor mi­niszterelnök azonban még néhány hónapja is arról beszélt, nem látja esélyét a mérséklésnek. Ám a napokban már egy számjegyű élelmiszer­áfáról nyilatkoznak a fideszes frontemberek. ► 5. OLDAL Lejár a „reményvadászok" kora? Hitelképtelenek, nyugdí­jasok, BAR-listára tett adósok, kispénzű rászo­rulók - rájuk utaznak a fogyasztói csoportok, amelyek a gyors hitel re­ményében hozzájuk for­duló embereknek végül csak ígéreteket, de pénzt nem adnak. Jelenleg megtippelni sem lehet az ilyen cégek számát, ja­nuártól mindenesetre egy sem alapítható. ► 11.OLDAL INTERJÚ Szabó Máté „Csak a dolgomat végez­tem" • Erős pozíció lett az ombudsmané • Sosem törtem borsot sen­ki orra alá • A 2010 óta elfogadott jogszabályok tíz százalé­kát megsemmisíteni vagy módosítani kellene • Minden ügyben színt kell vallani • Rúg még egyet a jog­rendszer a rászorulókon ► 12. OLDAL

Next