Népszava, 2020. január (147. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-29 / 24. szám
Nem védik a forintot ÁRFOLYAM Még szóban sem avatkozott be tegnap a hazai deviza védelmében a jegybank, amely a kamatdöntő ülés után ismét gyengült. PAPP ZSOLT kedden újra a történelmi csúcs közelébe, bőven 338 forint fölé nőtt az euró árfolyama. A jegybanki kamatdöntést követő közlemény előtt a hazai deviza valamelyest erősödött, ám utána 337,4-ről gyorsan gyengült, és az euróárfolyam, hajszálra elérte a hétfői rekordot - így reagált a piac az Magyar Nemzeti Bank (MNB) semmitmondó magyarázatára. A következő napokban tovább gyengülhet a forint: elemzők szerint a 338-as szint átlépése után már 340-nél lehet a következő potenciális megálló, mely szintén csak lélektani ellenállást képezne. A jegybank ugyan tegnap formálisan kamatdöntő ülést tartott, ám az alapkamat emelését senki nem várta a piacon, és nem is kellett „csalódniuk”. A jegybanki közleményből kiderült, hogy az infláció tetőzését már nem is 2020 januárjára, hanem csak a negyedév végére várják, ám a jegybankban emiatt sem izgulnak - mondván előbb-utóbb csökkenni fog az áremelkedés üteme. A gyengülő forint elsősorban külföldről behozott termékek, szolgáltatások áraiban jelenik meg, különösen érvényes ez az átlagnál egyébként is gyorsabban emelkedő élelmiszerekre, de megdrágítja a külföldi utazások költségeit is. A gyenge forint emeli a üzemanyagárakat is, ám az olajárak a világpiacon az elmúlt napokban erőteljesen csökkentek, így a kutakon a további drágulást esetleg megúszhatjuk. Az MNB is felfigyelt a koronavírus-járványra, amely szerintük fokozza a pénzpiaci bizonytalanságot, elterjedésével pedig romolhatnak a világgazdasági kilátások, és felerősödhet a feltörekvő piacokkal - így a Magyarországgal - szembeni bizalmatlanság, és a kockázatkerülő befektetői magatartás. FOLYTATÁS A 6. OLDALON MNB FOTÓ: ERDŐS DÉNES A semmitmondó nyilatkozatok után gyengült a forint Donald Trump béketervei KÖZEL-KELET Kétállami megoldást javasolt a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére Donald Trump amerikai elnök kedden, a Fehér Házban Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közösen tartott tájékoztatóján. Ennek értelmében Washington elismeri Izrael szuverenitását a ciszjordániai palesztin területeken létesített zsidó telepek felett, hogy e telepek Izrael szerves részei. Washington Jeruzsálemet Izrael Állam egy és oszthatatlan fővárosaként ismeri el, csakúgy, mint fennhatóságát a Golán-fennsík felett is. Mint fogalmazott: „történelmi lehetőség” nyílt a palesztinok számára is az önálló államuk megteremtésére, de egyértelműen vissza kell utasítaniuk a terrorizmus eszközét. Netanjahu közölte, Izrael kész a tárgyalásokra egy leendő palesztin államról. Leszögezte: a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt „zsidó államként”. A palesztin vezetés mereven elutasítja a tervet. RÉSZLETEK A 7. OLDALON Eltűnt sziklacsontok nyomában NYOMOZÁS Névtelen levelet kapott szerkesztőségünk a közelmúltban, amely szerint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Fül- Orr- Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján az elmúlt években rendszeresen megvalósult a tiltott szervkereskedelem és az emberi szerv tiltott felhasználása, ezért az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly nyár óta vizsgálatot folytat. Megkerestük az ORFK-t, ahol írásban megerősítették, hogy valóban folyik vizsgálat a pécsi klinikán emberi test tiltott felhasználása bűncselekmény gyanújával. Szerettük volna megtudni, hol tart a nyomozás, ám az ORFK - a nyomozás érdekeire hivatkozva - ennél többet nem árult el. Az ORFK szerint valóban vizsgálat folyik a pécsi klinikán Előbbiek okán megpróbálták a névtelen levél állításainak valóságtartalmát ellenőrizni. A feljelentő azt írta, hogy a klinika szabálytalan módon jutott hozzá az elhalálozott betegek sziklacsontjához. A csontokat a boncolás után távolították el a később hamvasztóba szállított holttestekből, ám ehhez nem kérték az elhalálozottak hozzátartozóinak beleegyezését, és az eltávolításhoz hiányzott a megfelelő szakmai engedély. FOLYTATÁS A 2. OLDALON Közel a koronavírus Magyarországhoz PANDÉMIA Bár Magyarországon még senkinél nem igazolták a világban terjedő koronavírust, indokolt a felkészülés: Budapest mindössze nyolcórányi repülőútra van a legerősebben fertőzött Kínától. A fertőzöttek száma gyorsan nő, tizenkét óránként megduplázódik. Az Egészségügyi Világszervezet és az Amerikai Járványügyi Központ adatai alapján folyamatosan frissülnek a megerősített eseteket összegző adatok a Johns Hopkins Egyetem egyik honlapján, amely szerint kedd este már több mint 4400-an betegedtek meg, a halottak száma meghaladta a százat, teljesen gyógyultként viszont csak öttucatnyi embert tartottak nyilván. A betegek döntő többsége Kínában van, de regisztráltak már öt esetet Ausztráliában is, ugyanannyit az Amerikai Egyesült Államokban. Franciaországban három, Németországban és Kanadában egy-egy beteget észleltek. A járvány miatt az EU aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, hogy segítséget tudjon nyújtani a kínai Vuhan városában tartózkodó uniós polgároknak. A vírus a tünetmentes lappangási idő alatt is fertőz. Emiatt gyorsabban is terjedhet a hagyományos influenzánál. Azt még nem is tudni, hogy mennyi a lappangási idő. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ, az ECDC Még azt sem tudni, mennyi a betegség lappangási ideje szerint bizonyított, hogy a vírus emberről emberre terjed. A kór tejedését lassíthatná védőoltás, de az még nincs. - Bár számos országban zajlik kutatás, akár egy évbe is beletelhet, mire lehet vakcina - mondta lapunknak Ocsai Lajos járványügyi szakértő. Azzal folytatta: - Eddig főként idősek az áldozatok, de egy kilenc hónapos és egy kétéves kisgyerek is meghalt. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy főként a gyengébb immunrendszerűekre veszélyes nagyon a koronavírus. FOLYTATÁS A 4. OLDALON FOTO: AFP/KOKI KATAOKA MASZKBAN Kínai katona a Tienanmen téren Mao Cetung képével