Népszava, 2020. november (147. évfolyam, 256-280. szám)

2020-11-21 / 273. szám

\ bizalom a lesötétedet V fov'\V\V \Ac\éw minus/AWc^ ápo\óUjárvaH>’ "MELLÉKLET A MAI LAPSZÁMUNKBAN 2020. november 21., szombat 147. évfolyam, 273. szám www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu /^dup^Sára: 380 forint NEPSZAV Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban DOBOS JUDIT, SZALAI ANNA, VAS ANDRÁS Magyarország akár ki is marad­hatna a számunkra 2500 milliárd forint vissza nem fizetendő támo­gatást is tartalmazó uniós mentő­csomagból - mondta Orbán Viktor tegnap az állami rádióban. A mi­niszterelnök ezt azzal indokolta, hogy a mentőcsomag forrása az unió hitelfelvétele lesz, kölcsönt pedig a magyar kormány is fel tud venni. A kormányfő fél évvel ezelőtt még hallani sem akart az eladósodásról, akkor még azt ter­vezte, hogy az államháztartási hi­ányt a GDP három százaléka alatt tartja. Nem sikerült, a válság és a pénzszórás miatt idén a hiány a GDP kilenc százaléka is lehet. Miközben a kormány milliárdos hiteleket vesz fel, és fölösleges dol­gokra költ, az önkormányzatokat adóelvonással fenyegeti. A minisz­terelnök elfogadhatónak minősítet­te - mint mondta, a javaslat „mere­dek, de azért fel lehet rajta kaptatni, csak a kellő arányt kell eltalálni” - Parragh László iparkamarai elnök ötletét, amely ideiglenesen eltöröl­né az iparűzési adót (ipa). - Parragh László hangzatosan lövöldöz az adókkal, miközben te­lepülések ezreivel, emberek milli­óival szórakozik - reagált Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a felvetésre. Az önkormányzatok a „ A magyar oktatás irányítóinak beszűkült a látókörük” Radó Péter kutató szerint a politikai szempontok mindent felülírnak járvány és a kormányzati elvoná­sok miatt így is kínlódnak, de az ipa elvétele az alapszolgáltatások mi­nőségének romlását és komolyabb elbocsátásokat eredményezne. Budapest tabudöntögető vál­ságkezelésre készül - erről beszélt Karácsony Gergely főpolgármes­ter tegnapi videóüzenetében. Kö­zölte, nem munkahelyeket, hanem cégvezetői, felügyelőbizottsági kifizetőhelyeket szüntetnek meg a fővárosi közszolgáltató cégek át­szervezésével. TOVÁBBIAK A 2., A 3. ÉS A 6. OLDALON 5. oldal Csomag helyett kölcsön SIKER Két és fél milliárd eurós hitelfelvétellel büszkélkedett tegnap a kormányfő a közrádióban, miközben az önkormányzatokat sarcolja. óv»v\V.v/»s. FOTÓ: ERDŐS DÉNES SARC Az átszervezés talán betemeti a költségvetési lyukat Biden szülinapi ajándéka a georgiai győzelem VÉGEREDMÉNY A valaha volt egyik legfelelőtlenebb elnöknek nevezte Joe Biden Donald Trum­pot. A megválasztott elnök az ed­digi legkeményebb szavakkal bí­rálta a Fehér Ház mostani lakóját, aki a választás eredményének el nem ismerésével „hihetetlenül ár­talmas üzenetet küld a világnak a demokrácia működéséről”. Ennek dacára mind nyilvánvalóbb, hogy a jogállami intézmények kiállták a diktatórikus törekvések próbáját. Biden pénteken 78. születésnapja mellett annak is örülhetett, hogy végképp megnyerte a georgiai el­nökválasztást. Az államban a vok­­sok újraszámolása sem változtatott szoros győzelmén, és ezt az AP hír­­ügynökség immár teljes, bár nem hivatalos végeredménye is tükrözi: az elektori testületben Bidennek 306, Trumpnak 232 szavazata lesz. FOLYTATÁS A 8. OLDALON BIDEN, A MEGVÁLASZTOTT ELNÖK Keményen bírálja Trumpot Balogh Zoltán kamarai elnök szerint nagy az eltérés az ápolók fizetése között Vezénylés A kórházak közötti elszámolás csúszása miatt sok ápoló csak a bére egy részét kapta meg az át­helyezése után, a kiesés 30-100 ezer forint. VISSZHANG Az emberi jogok miatt aggódik az Európa Tanács ET Az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Dunja Mijatovic szerint sérülhetnek az emberi jogok a kö­zelmúltban beterjesztett törvény­­módosítások elfogadásával. Az alkotmánymódosításra vagy a szo­ciális törvény módosítására gon­dolt, melyek az örökbefogadás sza­bályain változtatnak, és kifogásolta, hogy veszélyhelyzetben, egyeztetés nélkül nyújtottak be több javaslatot. Dunja Mijatovic aggasztónak találja, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság elveszítené az autonó­miáját. Ezzel kapcsolatban Var­ga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon közölte, a jelenleginél erősebb alkotmányos garanciákkal körülbástyázott intézményhez ke­rülnek ezek az ügyek. RÉSZLETEK A 3. OLDALON Millió forintos parancsnokok ARANYOK Az alacsonyabb beosz­tású rendőröknek januártól be kell érniük tízszázalékos illetményki­egészítéssel, viszont a parancsno­kok bére majdnem megduplázó­dik, a bruttó 1,9 millió forintot is elérheti egy november 10-én be­nyújtott törvényjavaslat szerint. A javaslatot trükkös megoldással igyekeztek eldugni az ágazati ér­dekvédők elől. A bérduplázást „a honvédelmet érintő egyes törvé­nyek módosításáról” címet viselő törvénytervezetbe csempészték. CIKKÜNK A 4. OLDALON Vakcina: eddig csak politikai PR SZPETTNYIK Egyelőre kizárólag propagandacélokra jó az a tízadag­­nyi orosz vakcina, amelynek ér­kezését Szijjártó Péter külügymi­niszter jelentette be csütörtökön. A mintával ugyanis nem érkezett meg a dokumentáció, ami nélkül a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint semmit nem lehet kezdeni a vakcinával. Szijjártó ennél ár­nyaltabban fogalmazott: szerinte a magyar szakemberek elkezdhetik a vakcina tanulmányozását, és csak az átfogó elemző vizsgálatok indul­hatnak akkor, amikor megérkezik az orosz gyártótól az oltóanyag tel­jes dokumentációja. Megkérdez­tük az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet, miként fogják szakembereik „ta­nulmányozni” a tíz adag vakcinát, de kitérő választ adtak. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Diákok tesztelnek Budapesten MOZGÓ ÁLLOMÁS FOTÓ: PAVEL BOGOLEPOV y

Next